A férfi, akinek a kocsijába belecsúsztam a pirosnál a tükörjégen, miután elrendeztük a dolgainkat, jobbulást kívánt Dinának, akivel épp a gyerekorvoshoz tartottunk.
A patikus ráírta a gyerekek nevét a gyógyszeres dobozokra, hogy tudjuk, melyik kié.
2010. december 28., kedd
2010. december 26., vasárnap
2010. december 21., kedd
2x100
Az oviból jövök lefelé. A kocsiban jó időd van, de a hőmérője -9 fokot jelez odakint. Lassan halad a forgalom, meg-megállítja a piros lámpa. A sorakozó autók mellett 60 körüli nő sétál fel, kezében újságok. Szemem az előttem lévő autón, félkézzel kotrok a táskámban a pénztárcám után. Már mellém ér, látja, hogy keresek, mosolyogva áll. Az aprók közül kihorgászok egy százast, leengedem az ablakot, arcon csap a hideg. Kinyújtom a pénzt, és intek, hogy újságot nem kérek.-Köszönöm - ragyogja felém - további szép napot, vigyázzon, meg ne fázzon!
Tovább megyek, a szélvédő mocskos, az ablakmosó kifogyott. Kikanyarodok egy benzinkúthoz. Félreállok, 60 körüli férfi jön felém, mosolyogva kérdezi, segíthet-e. Bizonytalanul az ablakmosási lehetőségekről érdeklődöm, mire visszafordul, hozza a vizet, lemossa a szélvédőt, aztán körbe az összes ablakot. Újra kotorok a táskám után, pénztárca, apró, százas.Toporgok körülötte, érzem, ahogy a szoknya és a csizma közti részen elillan a lábamból a meleg. Amikor elkészül, jó utat kíván, és megköszöni a pénzt, amit a kezébe nyomtam.
Több százasom nem volt.
fotó innen
2010. december 16., csütörtök
2010. december 15., szerda
Kuka pozitív
Január elsejétől a Józsefvárosban tilos lesz guberálni. Ezt közegészségügyi okokkal, az elkövetők egészségének valamint az állampolgárok levéltitkainak védelmével indokolják többek között. A cselekmény 50 ezer forintos pénzbírságig büntethető. Tegyük fel, akad egy guberáló, aki valamilyen érthetetlen ok miatt nem rendelkezik 50ezer forinttal a bankszámláján. Akkor mi lesz, leüli? Végül is, aki börtönben ül, az nincs az utcán, feltupírozza a rendőrségi statisztikákat, de legfőképpen nincs szem előtt, nem bántja a ronda guberálásával a békés járókelők szem(et)ét. Ahogy valahogy azt sem látom tökéletes megoldásnak, hogy a legforgalmasabb aluljárókból kikergetik máshova a hajléktalanokat. Arra emlékeztet, mint amikor kamaszkoromban úgy raktam rendet, hogy az ágy alá rugdostam a földön heverő holmikat.
Vagy félreértettem valamit?
Vagy félreértettem valamit?
Címkék:
közéleti,
kritika,
negatívas,
világlátás
2010. december 14., kedd
Mákony, avagy nagyon megsajnáltak engem odafönt
(hogy vidámat is olvassatok, ha már megszállt az ihlet, és ma ennyit írtam ide :))
Iszonyat náthás vagyok, ledöntött valami rémséges ovis vírus. Se hall, se lát Dömötör üzemmód. A gyerekek, mint a kerge vadkecskék, olyanok voltak egész este. Míg készítettem a vacsorát, nosztalgiáztam azokon a régi szép időkön, amikor az egész estém a vad logisztika jegyében telt, ami persze tök felesleges volt, mert mire Júdát elaltattam, Dina ráaludt a vacsorájára. De hát ez már a múlté, sóhajtottam, azóta bejáratott menetrendünk van, ami 18.30-ra vacsorát, 18.05-re fürdést, 19.50re mesét, 20.30-ra mélységesen mély alvást irányoz elő. Pedig úgy éreztem, el tudnék viselni akár azonnal is egy kis csendet, nyugalmat, és magányt.
Ehhez képest Júda először hisztériás rohamot kapott a szardíniától (imádja), aztán a csokikrémtől (gondoltam, biztos az a baja, hogy Dina azt kapott, ő meg nem), aztán a gyümölcsjoghurttól (hátha a torokfájás miatt nem tud nyelni, az lecsúszik simán), végül kivettem, és pillanatok alatt elaludt a vigasztalódásban. Persze letenni még nem lehetett, mozdulatlanul ültem, és vártam, hogy mély álomba merüljön. Dina várta, várta, hogy segítsek neki megkenni a kenyerét, aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem suttog, hanem...csukott szemmel ül...a keze lehanyatlik...és kihullik belőle a kanál. A fene, most felébred a csörrenésre. És tényleg, szeme kipattan, lekászálódik a székről, én meredtem tovább a magvas gondolataimba, mikor feltűnt, hogy nem bukkant fel az asztal alól. Amennyire az ölemben alvó Júdától tudtam, belestem az asztal alá, ahol ez a látvány fogadott:
Ez csak az égiek kegye lehet. Vagy mákony...

Gyerekeim, sírjatok,
mert nincs itthon reggelire kenyér, csak pita
mert nem olyan lett a frizura, mint a barátnőé,
mert decemberben szőlőt adtam uzsonnára, nem mandarint,
mert meg kell enni a frissen főtt húslevest a rántott hús előtt,
mert ugyanazzal a játékkal akartok játszani, holott van öt másik ugyanolyan a szekrényben
mert nem lehet csokit ebédelni,
mert a nagyanyátok ma kivételesen nem ér rá játszani veletek, majd csak holnap,
mert nem játszhattok a kocsikulccsal,
mert csak bordó harisnya van a szekrényben tiszta,
mert haza kell jönni este a játszótérről,
mert kocsival viszünk titeket az oviba, holott ti a közös busszal mennétek inkább...
gyerekeim, sírjatok! És mi azon leszünk, hogy nagyobb okotok sose legyen a sírásra.

Vigyázzatok rájuk!
Egy beszélgetés miatt eszembe jutott ez a szám, szülőként végignézve borzalmasabb, mint amire emlékeztem. Vigyázzatok a gyerekeitekre!
2010. december 11., szombat
Iszony
Elengedték őket, ott vannak valahol kint, szabadon. Nem hagyhatják el a házukat. És? Ki akadályozza ezt meg? Ott vannak valahol kint, szabadon. Mi van, ha nekiindulnak megkeresni a gyerekeiket? Mi van, ha nekiindulnak keresni más gyerekeket? Hogyan lehetnek szabadon? Nem értem. A bírónak nincs gyereke? Nem olvasta, hallotta, mit tettek? Nincs egy szikrányi emberség sem benne? Vagy csak annyi józan ítélőképesség, hogy feltételezze, ezek nem fogják megvárni, míg börtönbe viszik őket, ahol feltehetőleg legalább olyan iszonyat vár rájuk, mint amit ők adtak sorsul a gyerekeiknek? Ott vannak valahol kint, szabadon, és ez maga a tömör iszony.
2010. december 8., szerda
Egyáltalán nem hanukai víg
Ezer szerencse, hogy mikor 2 hónappal az esküvő előtt egy síbalesetben tönkrezúztam a térdemet, a méregdrága osztrák magánklinikán egy pár mankót is utánam vágtak. Így ma csak elő kellett kotorni a szüleim pincéjéből őket, és tádám - Ávi tud közlekedni. Merthogy rászakadt a lecserélésre ítélt ruhásszekrény hatalmas, tükrös tolóajtaja. A lábujjára. Igen, jujj. Jó hír, hogy nem törött el, rossz, hogy ennek ellenére iszonyatos fájdalmai vannak, egyelőre felpolcolva fekszik a hálószobában. További jó hír, hogy szerencsére feltaláltak az iphonet, az internetet és a skypot, így tud nekem szólni, hogy vigyem be neki a fülhallgatóját. Én ugyanis a nappaliban házidolgozatot próbálok írni non-profit menedzsementből.
2010. december 5., vasárnap
Hanuka 5
Egyszer valahol a zsidóknak megtiltották, hogy chanukakor meggyújtsák a lángokat. Őröket állítottak a zsinagógához és a zsidó otthonokhoz, hogy lássák, ha valaki megszegi a rendeletet. A közösség rabbija nem törődött ebbe bele, és mindenkit kért, hogy chanuka első estéjén menjen el a zsinagógába, hogy közösen gyújthassák meg a lángokat. Az emberek féltek, de a legtöbben elmentek a hideg, téli estén a zsinagógába. A rabbi maga köré gyűjtötte a gyerekeket és mesélt nekik a makabeusokról, a bátor és rettenthetetlen zsidó hősökről, arról, hogy hogyan kergették el a görögöket és hogyan szentelték újra az Örökkévalónak a Szentélyt. A gyerekek arca kipirult, a szemük csak úgy ragyogott a történetektől. A rabbi ekkor a felnőttekhez fordult:
-Nézzétek a gyermekeiteket! Látjátok a szemükben csillogó fényeket? Ezek a hanuka igazi fényei, gyertek, mondjuk el rájuk az áldásokat!
És az emberek szorosan a gyerekeik köré álltak, és fennhangon mondták el az Örökkévalót dicsőítő szavakat. Az őrök odakint nem értették a dolgot: egyetlen láng sem lobbant lángra, a zsidók mégis a szertartáshoz tartozó dalokat énekelik. De semmit nem tehettek, hiszen a rendelet a hanukai lángokról szólt. Nem tudhatták, hogy a valódi lángok minden jelenlévő zsidóban ott lobogtak aznap este.
(Raj Tamás nyomán)

2010. december 1., szerda
Hanuka 1
Szenes Hanna
Chanuka
Chanuka van, a gyertya fellobog
És minden zsidó szív erősen feldobog.
Eszünkbe jutnak ősi képek,
És eltünedezett, hősi népek.
Volt Fáraó, volt görög uralom,
De nem törhetett meg minket semmilyen hatalom.
Vittük a Tórát, vittük velünk,
Abból merítettük minden hitünk.
S mi, kik ilyen ôsöktôl származunk,
Nem csüggedünk, mi tovább harcolunk,
Hisz biztatóan int a gyertyafény,
Ne csüggedj, Izrael,
Van még remény!
2010. november 14., vasárnap
Judafest újra
Mától egy héten át lesz Judafest a Gozsdu udvarban. A catering cégünkkel mi is kint leszünk, keressétek a Góli standját a fesztivál Dob utcai végén! Lesz saslik, humusz, falafel, pita, gyertek, gyertek!
2010. november 12., péntek
Jó is rossz is
Rossz,
ha hisztivel indul a nap
ha kirekesztve érzem magam
ha elszakad az új láncom
ha Dina elveszti a félpár kesztyűjét
ha elfelejtek tojást venni a sütihez
ha egyszerre bőgve felébrednek
ha ruhástul elalszom mellettük
Jó,
ha jó nagyot gyalogolok
ha barátnőzök
ha picibabát dajkálhatok (és aztán visszaadhatom az anyukájának)
ha rendet hagyok itthon és rendre érünk haza
ha megtaláljuk az utcán az elveszett félpár kesztyűt
ha előreengednek a boltban az üvöltő gyerekkel
ha újrafűzik a láncomat
ha meglátogat az anyukám
ha lehet este vetíteni
ha Júda édesen eljátszik magában, míg ezt megírom
Ilyenek a napok. Jók is rosszak is. Azt hiszem épp felfelé megyek, ha visszacsúszok néha, akkor is.

2010. november 10., szerda
Politikai
Annyiféle politikai posztot terveztem. Gondolatban megírtam, szerkesztettem, aztán a valóságban elvetettem. Nincs hozzá erőm, kedvem. Cinikusak, ezt tudom mondani. Cinikus dolog törvényt hozni, hogy ezentúl nincs joga a törvényeiket az alkotmánybíróságnak felülbírálni. Cinikus dolog azt mondani, hogy nem működtek a szavazógépek. Cinikus dolog 5 évre visszamenőleg törvényt hozni. Nincs ehhez gyomrom, de sajnos nem az én befogadóképességem határozza meg a politikai morált.
"Aludjuk át az éjszakát a saját ágyunkban bepisilés nélkül" projekt
Ennek persze semmi keresnivalója itt, hacsak nem az, hogy bemutassam, mivel foglalkoztatom magam, ahelyett, hogy blogolnék :) Pl. segédeszközöket gyártok a "Aludjuk át az éjszakát a saját ágyunkban bepisilés nélkül" projekthez. Minden száraz éjszaka után egyet, minden saját ágyban eltöltött éjszaka után kettőt lehet lépni (vagy dobni, a szabályok igény szerint változhatnak). Ha a végére ért, ajándék vár rá.
Persze 20 perccel azelőtt láttam neki, mint hogy indulni kellett volna az oviba, de azért egész jó lett (leszámítva, hogy egy helyen csálé lett a pálya). A mezők öntapadós tépőzárak, a bábú hátulján is az van, így lehet vele lépkedni. Az ajándékcsomag az utolsó lépés, és mivel szintén tépőzár, így ide lehet tenni az aktuális jutalmat - ezúttal egy Lola DVD képét. Azért ilyen, hogy többször fel lehessen használni (amit a 2009. decemberi Kismamából vágtam ki. Ugyanis, bár minden érdemi dolgot elfelejtek, arra, hogy tavaly ezt ott láttam, arra emlékeztem...) A bábút és a képeket abból a dobozból vágtam ki, amiből magát a társast: a lego babaházéból. Jó, hogy az ilyeneket későbbi felhasználásra megőrzöm. Még vágok ki belőle majd több figurát, így pl. zsúron is lehet majd használni, vagy Júdával együtt is versenyezhetnek.

2010. november 2., kedd
Alice
Dokumentumfilm a legidősebb holokauszt-túlélőről. Ez a hivatalos előzetes, érdemes megnézni, egészen lenyűgöző az idős hölgy. Az Örökkévaló segítségével hamarosan a 107. születésnapját ünnepelheti
Chanukai kézműves
Még egy hónap van Chanukáig, de kértek tőlem egy kézműveskedős cikket a Forrás c. újságba. Gondoltam, veletek is megosztom, hátha valaki kedvet kap
Chanukia

Alapanyagok:
8 db pálinkáspohár
üvegfesték
hőre szilárduló gyurma v. só liszt gyurma
kanóc
Oliva olaj
A pálinkáspoharak lesznek az olajmécsesek. Hagyhatjuk őket simán, vagy üvegfestékkel festhetünk rájuk mintákat. Ha a poharakat különböző színűre festjük, a színes üvegen átvilágító lángok különleges, szivárványos hatást keltenek.
A mécseseket akár sorba állíthatjuk egy tálcán is, de készíthetünk nekik tartót. Ehhez a kisüthető gyurmát vagy só-liszt gyurmát használjunk. A megfelelő hosszúságúra kinyújtott gyurmába egyenként belenyomjuk a poharakat, ügyelve, hogy egy magasságban legyenek. Középen vagy a szélén hagyunk helyet egy gyertyának – ez lesz a sámás, vagy sámesz: a szolgagyertya helye, aminek segítségével meggyújtjuk a többi lángot. Az alapot kiszárítjuk vagy kisütjük. Dekorálhatjuk gyöngyökkel, mozaikdarabokkal, vagy akár be is festhetjük.
A poharakba belehelyezzük a kanócot, beleöntjük az oliva olajat és már kezdődhet is az ünnep!
Készíthetünk olyan dekorációt, amivel nyomon követhető a napok múlása, az ablakba téve pedig egész nap hirdetheti az ünnepet.
„Örökmécses 1”
Hozzávalók:
8 wcpapír guriga
1 nagyobb papírguriga, pl. konyhai törlőé vagy alufóliáé
színes papír/festék/színes szalvéták/alufólia
ragasztó
sárga szalvéta

A papírgurigák lesznek a gyertyáink. Bevonjuk őket színes papírral, különböző mintájú szalvétával vagy alufóliával. ráragaszthatjuk őket egy kartonra, vagy tehetjük gyesével az ablakpárkányra. A lángot sárga szalvétából készítjük: a szalvétát középen összecsippentve bedugjuk a gurigába, és a túloldalon félig kihúzzuk. Estéről estére újabb gyertyát „gyújthatunk” meg a chanukiában.
„Örökmécses 2”
Vastag karton (pl. nem használt doboz)
alufólia
sárga karton
bluetack

Kartonpapírból kivágjuk a chanukiát, bevonjuk alufóliával – a csillogósabb oldala legyen kívül. A kész chanukiát gyurmaragasztóval rögzítjük a falra, vagy az ablakra. Sárga kartonból 8 lángformát vágunk, és minden este a következő gyertya fölé illesztünk.
Ingyen letölthető színezők:
http://www.activityvillage.co.uk/hanukkah_coloring_pages_av.htm
http://www.apples4theteacher.com/coloring-pages/hanukkah/
http://torahtots.com/holidays/chanuka/chanclr.htm

2010. október 31., vasárnap
Képtelen
Annyi mindenről szertnék írni, van egy halom félkész poszt, de egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam. Meg az agyam. Meg az időm. Túl sok mindn képlékeny és kavargós odabent. Addig maradnak a szösszenetek. Míg össze nem rendezkedem agyilag legalább. Remélem, kitartotok, kedves olvasók - ha még vagytok.
Hajnali kritika
-Te vagy az anya, nagyon kedves vagy. Csak ne kiabálj!
-Te vagy a kislány, nagyon kedves vagy. Csak fogadj szót!
-Nem akarok szót fogadni.
De legalább kedvesnek tart, az is valami.
-Te vagy a kislány, nagyon kedves vagy. Csak fogadj szót!
-Nem akarok szót fogadni.
De legalább kedvesnek tart, az is valami.
2010. október 25., hétfő
20 éves a taxisblokád
Nekem erről egyetlen emlékem van: a születésnapi zsúromra, amire akkor először az iskolás barátaimat vártam, nem jött el a blokád miatt senki. Emlékszem, hogy hanyatt fekszem a szőnyegen, lábamat a bordásfalnak támasztom és sírok. Anyu mellettem ül (6 hónapos terhes volt), és magyarázza, miért nem jött senki. Utólag a Környei Peti azt mondta, azért nem jött, mert az anyukája azt gondolta, nem tudtunk bevásárolni a bulira. Pedig minden készen várta a vendégeket.
2010. október 15., péntek
2010. október 12., kedd
Vannak pillanatok...
...amikor nem lehet mást tenni, mint hátradőlni, feltenni a lábakat és várni, hogy a mérgezett egérként körbe-körbe rohangáló és sivalkodó gyerekeim átessenek a holtponton és lefektethetővé váljanak. Amikor minden ellenállás hasztalan, csak sodródni kell az árral. Ez is egy ilyen pillanat.
Mélyből a felszínre
Több, mint két hónapja összezárva...hosszú ideig azt se tudva, hogy lesz-e út felfelé...valahol a föld gyomrában...már csak az utolsó, rémisztő út áll előttük. Hamarosan elindulnak felfelé egy szűk kapszulában, két órát utazva a egy akkora csőben, amibe épp csak hogy beférnek. Hamarosan felszínre hozzák a 33 bányászt.
De
Élnek. Volt élelmük és vizük. Ki tudnak kerülni. Már kaptak pszichológus segítséget sőt, felkészítették őket a sajtó támadására is. Pár éve a biztos halál várt volna rájuk. Hihetetlen.
De
Élnek. Volt élelmük és vizük. Ki tudnak kerülni. Már kaptak pszichológus segítséget sőt, felkészítették őket a sajtó támadására is. Pár éve a biztos halál várt volna rájuk. Hihetetlen.
Ne menj oda, kisfiam, gyilkos van ott!
Mi történt azokkal a nőkkel, akik a II. világháború után, frissen szerzett amerikai katona férjeik oldalán hagyták el a romokba dőlt óhazát? Hogy látták a háborús menyasszonyok gyerekei az idegen akcentussal beszélő, fura európai szokásokat őrizgető anyáikat? Milyenek lesznek a évek során szegénységben-gazdagságban, egészségben-betegségben összezárva a csinos, hálás lányok és az egyenruhában olyan nagyon fess katonák?
Vera Kistlerová, maga is háborús menyasszonyként került a lehetőségek földjére, ahol az utcák korántsem arannyal vannak kirakva. Elbeszélésgyűjteménye maga és társai életébe ad betekintést. Nagyon nagyon ajánlom, megdöbbentő írások. Ráadásul az önálló írások meglehetősen rövidek, egy szoptatás alatt kényelmesen elolvashatóak :)

2010. október 9., szombat
Adakozás
Szeptember 10-én az Izraeli Kulturális Intézetben várják azokat, aki segíteni szeretnének a vörösiszap által elöntött települések lakóinak. A belépő 500 Ft, amiből tisztítószereket és védőeszözöket fognak vásárolni. Lesz ruhabörze, a megmaradt ruhákat szintén a rászorulók fogják kapni.
Amire most szükség van:
gumicsizma
gumikesztyű
pelenka
tápszer
tisztasági betét
takaró
párna
ásó, lapát, vödör
háztartási eszözök
ecet a tisztításhoz
tartósélelmiszer, pl. rizs, tészta, konzerv, stb.
Gyertek, segítsünk együtt!

2010. október 5., kedd
Adakozó Dina
Van egy perselyem, amibe gyertyagyújtás előtt dobunk pénzt Dinával, adományként (cedokó) a szegényeknek, vagy valamilyen fontos célra. Általában a zsinagógánknak adjuk, ha betelik, vagy Ávi hozzáteszi ahhoz, amit Izraelbe küld, szegény fiatal házaspárok segítésére, hogy el tudják kezdeni a közös életüket.Múltkor mentünk valahova, és kérdezte Dina, hogy miért fekszenek emberek az utcán. Megbeszéltük, hogy sajnos nagyon szegények ezek a emberek, és nincs lakásuk, ahol élhetnének. Erre Dina elgondolkozott, és azt mondta: akkor adjuk oda nekik a cedokót, hogy legyen pénzük és legyen hol lakniuk.
2010. október 3., vasárnap
Tánc a Tórával
Kilököm a nehéz vaskaput- ünnep van, nem használhatom a főbejáratot, ahol elektromágnes nyitja-zárja az ajtót. Kezd sötétedni, sietnem kell, késésben vagyok. "Sziszu ve szimchu" ugrándozom a babakocsi mögött, mint egy bakkecske. "b szimchát Torá". A Tóra örömünnepe, hát itt van végre, sasszé jobbra, sasszé balra, hupsz, majdnem letoltam a kocsit az úttestre, jobb lesz odafigyelni. A kosárban zászló, plüss tórák, cukorka. Átfutok a zebrán, nem tudom abbahagyni a dúdolást, "utnu chávod láTorá".Az utcán összefutok az unokatestvéremmel és egy barátnőmmel. Gyerünk, hajrá, várnak minket, igyekszem nem ugrándozni, hanem szépen sétálni a babakocsival. A zsinagóga kivilágítva, odabent meleg és töltöttkáposzta illat. Sokan vannak, és már mindenkinek virágos kedve van. Hát akkor hajrá! Előkerülnek a bársonyba öltöztetett tekercsek, kézről kézre járnak, a férfiak ropják a táncot, a nők tapsolnak, énekelnek, cukorkával dobálják a férfiakat. A lábak között gyerekek cikáznak, gyűjtik a földről az édességet. Üvegek ürülnek, fogy a sütemény, a hangulat egyre emelkedettebb, nincs megállás, a plafon mintha felemelkedne az évtizedek óta nem látott örömmámortól.
A saláta, jaj, a saláta kimaradt, gyorsan, mindjárt vége, és jönnek enni! Hogy vágjam, így? Inkább úgy? Izgatott kiabálás: kimennek, kiviszik az utcára! Kabátot, gyorsan, kiviszik a Tórákat az utcára! Mire kiérünk, már a sötét Teleki tér közepén táncolnak, énekelnek, az örömük az égre tör: 1956 óta először táncolnak szimchát tórai táncot a Teleki téren! Nem emlékszem, mikor éreztem ilyen eufóriát, olyan energiákat szabadított fel az élmény, amiknek a létezéséről nem is tudtam.
Állunk a csillagok alatt, tapsolunk tánc ritmusára, mellettem Raj Tamás lánya: az édesapja akkor, 54 éve itt táncolta azt az utolsó táncot a téren. Néhány hónapja halt meg, nem láthatta, hogy a nemzedék, aminek a felnevelésén annyit fáradozott, felnőtt és csodát tett: életre keltett egy szinte már halott közösséget.
fotó innen
Címkék:
szimchát torá,
teleki,
ünnep,
zsidóság,
Zsófiság
Hatból kettő
Ilyen arányban jelentek meg a szombatra hívott vendégeim. Egy elfelejtett felkészülni a délutáni előadására, ezért sem ő, sem a felesége nem jöttek - noha tulajdonképpen ők voltak a központi meghívottak, a többiek köréjük szerveződtek, az ő távolmaradásuk esett a legrosszabbul. Egy elfelejtette, hogy pszichodrámára kell mennie, ezért lemondta - ő tulajdonképpen nem is volt eredetileg meghívva, csak ha már találkoztunk előző nap, hívtam őt is. Egy pedig nem kapott engedélyt a pasijától, hogy két házaspárral és egy egyedülálló férfival ebédeljen. Ezen nagyon kiakadtam, melyik évszázadban élünk?
Picit elkeseredtem, nem volt értelme két napig készülődni. Pedig olyan finomakat sütöttem-főztem...
Picit elkeseredtem, nem volt értelme két napig készülődni. Pedig olyan finomakat sütöttem-főztem...
2010. szeptember 27., hétfő
Fapofa
Ez kell ahhoz, hogy valaki reggel fél hétkor lefűrészelje és ellopja egy lépcsőház korlátját, a lift mellől a földszinten. De legalább ezen felbuzdulva végre megcsinálták a bejárati kapu nyitóját. Az is valami.
Újszülött csomag
Unokatestvéremnek icipici kislánya született. Előszedem a kinőtt ruhák közül az "újszülött" feliratú csomagot, kibontom. Megcsap az illat, rohannak az emlékek, icipici Dina, nem annyira icipici Júda ezekben a ruhácskákban... Rakodom, nézegetem, melyik lehet jó egy kicsit korán érkezett kislánynak. 3 hosszú ujjú rugdalózó, 4 ujjatlan, 2 vastag plüss, 12 body különböző ujjhosszakkal, kiskabátok minden vastagságban, hálózsákból 3, meg egy vastag, a sétákra. Sapkák, zoknik, szépen összekészítve minden, csak mosni, vasalni kell. Meg persze egy pici baba...Turkálok az ismerős, illatos holmikban, amiket most Luca fog viselni. Hát igen, egy kisbaba,,, Annak is eljön majd az ideje, ha az Örökkévaló is így akarja :) Egyelőre örülünk a kicsi, de egészséges Lucának. 120 évig éljél, kicsi lány!
2010. szeptember 21., kedd
2010. szeptember 19., vasárnap
Logika az luxus?
Mentem a gyerekekkel a Bálint házba programra, kocsival. Befordultam egy utcába, aminek a nevéát nem tudom, viszont az Andrássy útra nyílik. Gyalogosok furán néznek rám, 10 másodperc múlva észlelem is, miért: az utca vége szalaggal lezárva, az úton gyalogosok sétikálnak. Hát ezt nem tudtam, anyázva leparkolok. Két gyerek+ cuccok, indulás, jajmilyenérdekes, lehet az úttesten szaladgálni, nahát, csudajó.
Négy órával később, hulla fáradtan vissza, gyermeki lelkesedés töretlen, úttestenegyedülgyalog, jujdeizgi. Kiparkolok, kitolatok. Aha, akkor most gondolkozzunk. Amerről jöttem, arra nem lehet menni, egyirányú utca. Másik irányba nem lehet menni, zsákutca. Kocsik jönnek szembe, rondán néznek, sorry, Andrássy út lezárva. "Fizikai akadállyal?" - néz rám gyanakodva egy batárnagy kocsi vezetője. "Fizikaival" - nekem, kis naivnak a szalag fizikai akadályt jelent. Odébb gurul, benéz. "Ja, csak szalag? Lelőnek, ha átmegyek rajta?" - nevet - "én lőném le, aki ezt kitalálta."
Na jó, ez nem visz előrébb, gurulok szembe a kocsikkal, 5 méterre tőlem nyílik egy másik utca, szintén felém egyirányú. Egyéletem, egyhalálom, nagylevegő, nagygáz, végigdübörgünk szembe a menetiránnyal. Utca végén, velem szembe, tehát nekem szólóan elsőbbségadás kötelező tábla. Ha azon a végén gondoltak rá, hogy ki kell jutni valahogy, akkor másik végén miért nem?
Miért nem áll ott egy rendőr, vagy irányító tábla, hogy hé, ne menj oda, csapdába esel! Megint adtak egy pofont a zöldeknek, meg a gyalogosoknak, mert az a pár száz autós, aki ma ebbe belefutott, biztos rondákat gondolt mindenkiről, és ezután még jobban fogja utálni ezt az ügyet.

2010. szeptember 17., péntek
Ima, megtérés, adakozás
Félek. Életemben először félek a döntéstől, ami idén rólam született. Remélem, a fenti három jóra fordítja majd.
Ezúton is kérek mindenkit, akit megbántottam, magamra haragítottam, felmérgesítettem, akár tudatosan, akár tudtom nélkül, hogy bocsásson meg nekem! És én is igazán, tiszta szívből bocsátok meg mindenkinek, aki nekem okozott kellemetlenséget.

Könnyű böjtöt, pecsételtessünk be egy boldog, egészséges, örömmel teli évre. Pecsételtessünk be az élet, a gazdagság, a boldogság könyvébe!
2010. szeptember 15., szerda
2010. szeptember 14., kedd
gttwzu€e45eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeri8euuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuhzzdttttrrddjh,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,m,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,jh
Összefoglalás További szöveggvcvvbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbb-éáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááujt5uuujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj8uuu7u7uug
2010. szeptember 12., vasárnap
Sírnivaló
Milyen szerencsés az a kislány, akinek annyi sírnivalója akadt ma, hogy az anyukája, a frissen készült reggeli mellé túl sok vizet töltött a poharába.
2010. szeptember 11., szombat
Kürtharsanás napja
Valahol, mélyen a női karzat alatt halk hang kántál.Tökió....sövorim...tökió...minden szóra ráfelel a sófár rekedt, szívbemarkoló hangja. Ráborulok a súlyos fa oszlopokra, amik elrejtik a fentről lenéző asszonyokat. A szemem lehunyva, a sófár hangja újra meg újra belemar az elmémbe, szaggat, húz, vádol és hív, hív a megtérésre. Összeszorítom a szemem, nincs más, csak én a kürt hangja. Kérlek, könyörgöm, bocsáss meg. Bocsáss meg mindent, az elhamarkodott szavakat, a meg nem tartott ígéreteket, a dühöt, a kétkedést, az elhanyagolt imákat... segíts, adj erőt, nincs más, aki felemeljen, nincs más, aki segítsen. Tökió... ne ítélj el.... sövorim... adj még egy esélyt...truó... legyél könyörületes... tökió gödajló... visszafojtom a lélegzetem, ha tovább bírom, mint a sófárt fújó, akkor biztos meghallgatja az imámat... tartom a levegőt, gyerekkorom magam kreálta babonájától nem tudok szabadulni, ha kibírom jó évünk lesz...az egész zsinagóga megfeszülten figyel... elhallgat a sófár, lihegve fújom ki a maradék levegőt. Velem egyszerre lélegez fel a közösség, indul tovább a duruzsoló ima. Hallgattassék meg minden szava!
sófár: kosszarvból készült kürt, amit bizonyos alkalmakkor, pl. ros hásánákor megfújnak a zsinagógában
Tökió, sövirom, truó, tökió gödajló: utasítások, hogy hogy kell megfújni a sófárt, pl. hosszan, elnyújtva vagy rövid szaggatott hangokkal

2010. szeptember 8., szerda
5771
Mindenkinek sok boldogságot kívánok az 5771. évre! Legyünk mind megemlítve az élet, az egészség, a boldogság és a gazdagság könyvében!
!שנה טובה
2010. szeptember 6., hétfő
Vegyétek, vigyétek?
Pár napja a testvéremet bejelölte egy nő a wiwen. Nem volt ismerős neki a nő neve, ezért elkezdte nézni a fotóit, és legnagyobb megdöbbenésére az én esküvői fotóimmal találta magát szembe. Megnéztem én is, egy olyan fotó volt, amiről tudom, hogy egy internetes újságban jelent meg. Az albumban még kb 15 kép volt, egy-kettő kivételével mind ugyanarról az oldalról letöltve. Hozzájuk tipikus keresztény szektás szövegek. Írtam a nőnek, udvarias hangú e-mailt, hogy legyen szíves távolítsa el a fotóinkat az oldaláról. A levélre válasz nem jött, de másnapra az egész albumot törölte.
Ma a facebookon, egy általam kedveltnek jelölt, gyereknevelős csoport oldalán megjelent az előző bejegyzésem. Fogalmam sincs, ki töltötte fel oda, és egyelőre nem találok üzenési lehetőséget, hogy megkérjem, máskor legalább szóljanak, ha linkelnek. Mert én örülök neki, csak szeretem tudni és eldönteni, hogy hozzájárulok-e.
Az elsőhöz abszolút nem járultam volna hozzá, ha kéri, akkor se. A másodikhoz nagyon szívesen, csak hát a kutya se kérte.
Közben meg motoszkál bennem, hogy ez egy nyilvános blog, az meg egy nyilvános fotógaléria. És hiába nem tetszik, hogy kérdés nélkül átvesznek valamit, amikor a szerző elég könnyen elérhető, akkor is maximum neveletlenség és nem jogtalan

2010. szeptember 5., vasárnap
Óvodás
Holnap reggel kinyitom majd a csoportszoba ajtaját. Dina belép rajta, én pedig hátralépek egyet - két lépés lesz köztünk a távolság. Belép, és én többet már nem tudom folyamatosan figyelemmel kísérni, mi történik vele. Belép, és egyedül kell majd helytállnia egy csoportban, egy közösségben, egy mini társadalomban. Vizsgázik majd nap nap után ő is és mi is. Mert tudjuk, hogy nem pont úgy csináltuk, ahogy elterveztük, és a nevelési elveink egy része bedőlt a gyakorlatban. Tudjuk hol és hány hibát vétettünk. Holnaptól távollétünkben vizsgázunk, hogy a hibák ellenére elég jól csináljuk-e. Holnaptól vizsgázik ő is, bátorságból, önállóságból, barátságból. Az első kis barátja pedig beteg, nem lesz mellette holnap. De ott leszek én, az ajtó túloldalán, és mindenki, gondolatban, aki szereti őt. Remélem, háttérországságból jelesre vizsgázunk. Mert abban, hogy ő kitűnően teljesít majd, abban biztos vagyok.
Hétköznapok
Idézet egy beszélgetésből:
bocs, közben Júda visított, hogy nézzem meg, hogy beült a játék kiságyba, mire lefotóztam, Dina felmászott a pelenkázóra, hogy leszedje a hajgumijait. uh. meg is fésültem, majd megküzdöttem Júdával, hogy ő ne fésülje Dinát, meg ne szedje ki a hajából a csatokat. Aztán kerestem a babának való gumikat-csatokat. Végül, mikor leültem ide, konstatáltam, hogy Júda megszerezte Dina összes hajfrincfrancos dobozát, amit persze nem a helyére tett vissza. Uh. le kellett szerelnem egy csipesszel :)

2010. szeptember 1., szerda
Egy század fotódokumentációja
Egészen elképesztő ez a gyűjtemény, lomtalanításból, innen-onnan összeszedett, ismeretlenek által készített fotók a 20. századról. Engem beszippantott, vigyázat, addiktív!
Ez a kép pedig különlegesen érdekes, mert elsőre azt hittem, a nagymamámat ábrázolja. Nagyon hasonlít rá, de nem ő az
Ez a kép pedig különlegesen érdekes, mert elsőre azt hittem, a nagymamámat ábrázolja. Nagyon hasonlít rá, de nem ő az
2010. augusztus 29., vasárnap
Ég a gyertya, ég...
...egy kis gyertya ég, egy éves lett Júda Áron, éljen soká még!
Itt alszik mellettem, ahogy aludt egy éve ilyenkor a kórházban. Hízott több, mint hat kilót, nőtt vagy 30 centit azóta.Egy zsák krumpliból ember lett. Jár, már ezt-azt tud mondani. Igazi tank, fejjel megy a falnak, közben pedig egy merő mosoly, hízelkedős kismackó. Egy jámbor óriás :)
Az Örökkévaló éltessen téged sokáig, egyéves nagyfiam!

2010. augusztus 26., csütörtök
Kicsúszott a talaj
Az elmúlt hónapokban többször és egyre iszonyatosabban kellett átélnünk, hogy esendőek vagyunk, és nem védhetjük meg a gyerekeinket. Hiába vagyunk, hála az Örökkévalónak, mind jól, hiába úsztunk meg túlélhetetlennek tűnő dolgokat, kicsúszott a talaj a lábunk alól. Elég egy pillanatig nem felelő gyerek, egy nyitva maradt ablak, vagy egy zárban maradt kulcs, jön a pánik. Az iszonyat, hogy ha egy rémálom életre kelhetett, akkor a többi is valóra válhat. Bármelyik. A szívünk mélyére elrejtett iszony, amiről eddig magunk se tudtunk, újra meg újra felágaskodik. Megrendült a bizalmunk önmagunkban és egymásban, már nem hisszük sem magunkat, sem mást titkon halhatatlannak.
Az egy dolog, hogy én, a gyáva nyulacska, félek. De hallom az ő hangjában is, ha valami egy pillanatra nem a tervek szerint alakul, hallom a felhőbörgő félelmet.Társunk lett a rettegés, és nem tudom, valaha el fogjuk-e tudni engedni. Pedig mind jól vagyunk. Hála az Örökkévalónak.

2010. augusztus 23., hétfő
Lassan
Vége a nyárnak lassan. Testvéremék hazautaznak, vasárnap Júda egy éves lesz. A születésnapja már mindig azt jelzi majd, hogy kezdődik az ősz, közelednek az ünnepek. Kezdődik az ovi. Hihetetlen. Lesz egy óvodába járóm meg egy egyévesem. Akik egészen addig a pillanatig, hogy ezt a posztot el nem kezdtem írni, békésen játszódtak a gyerekszobában. Honnan tudják, hogy épp őket akarom dicsérni, és miért kell ettől abbahagyni a jóviselkedést?
2010. augusztus 17., kedd
Ne haragudjatok,
de kicsit nehezen rázódom vissza a blogolásba. Van pár félkész írás, de folyton jövünk-megyünk, képtelen vagyok rendezni a gondolataimat. Igyekszem visszatérni hamarosan!
2010. augusztus 2., hétfő
Visszatérés
Tegnap visszatértünk a nyári rezidenciából :) Nagyon jó volt összességében, bár gazdagabbak lettünk néhány nem kívánt tapasztalattal. Mindenkinek válaszolok, jelentkezem, előkerülök!
2010. július 15., csütörtök
Nyoclvanegyedik
.................................................................................
Ez itt 81 pont, ami a nagymamám 81 évét jelképezi. Boldog születésnapot neki!
Ez itt 81 pont, ami a nagymamám 81 évét jelképezi. Boldog születésnapot neki!
2010. július 9., péntek
2010. július 6., kedd
Fejből
Már fejből tudom a fránya giga magenta telefonos ügyfélszolgálatának robotszövegét. Ugyanis megint egy szabad wifiről netezek, a saját kifizetett szolgáltatásunk központi hiba miatt nem megy.
Felmondtam az előfizetésünket a hűségidő lejártvával, most új szolgáltatót keresek. Tippek?
Felmondtam az előfizetésünket a hűségidő lejártvával, most új szolgáltatót keresek. Tippek?
2010. július 4., vasárnap
A történelmi hűség
kedvéért szeretném rögzíteni, hogy az elmúlt 48 órából összesen 21et alvással töltöttem. Köszönet ezért az uramnak, az anyukámnak, és a gyerekeimnek. Egész kisimultak az idegeim :)
Legyen béka, szabadosság és meggyet ér(t)és
"A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét."
Vagyis örömmel jelentjük, Hölgyeim és Uraim, hogy a legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy a 46 éves megszállás ELŐTTI időket elevenítsük fel, valósághű történelmi játék keretében. Kérjük a lakosság teljes, aktív és jókedvű részvételét ebben! Aki rontja mindenféle demokratikus blablával a közhangulatot, azt - a magyarság nemes tradícióinak megfelelően - fel kell négyelni, és darabjait a "szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni"
(Előre bocsátom, hogy ha valóban engem terhel majd a felelősség a ti hozzászólásaitokért, akkor ki fogom törölni közülük mindazokat, amik bármilyen mértékben is negatívak, sértőek vagy lekicsinylőek a csodálatos és bölcs és fantasztikus jelenlegi kormányzatra nézve Elég nekem a magam sara Orbán király előtt)

2010. július 1., csütörtök
Szépség v szoptatás
A Lubavicsi Rebbe azt mondta, sajnálja azokat a nőket, akiknek 10 centin múlik a szépsége. Mármint azon a tíz centi anyagon, ami eltakarja a felkarjukat a férfiszemek elől. Mennyivel inkább sajnálni való az a nő, aki úgy érzi, gyermeke anyatejes táplálásával a szexuális vonzerejét veszítené el. Ugyanez a nő vajon elutasítaná a melle eltávolítását mellrák esetén?
2010. június 27., vasárnap
Hétvége a fatális véletlenek jegyében
A folttisztító, uram atyám, Júda a folttisztítót eszi... a folttisztítót, aminek a lezárt szekrényben kéne lennie. Amin gyerekbiztos kupak van, amit én is alig bírok kinyitni.
***
-Szálljon ki az autóból!
-Miért?
-Mert az enyém! - na jó, az anyukámé, de neked, aki épp a telefonját készülsz ellopni a nyitva felejtett kocsijából, ehhez semmi közöd!
***
-Szálljon ki az autóból!
-Miért?
-Mert az enyém! - na jó, az anyukámé, de neked, aki épp a telefonját készülsz ellopni a nyitva felejtett kocsijából, ehhez semmi közöd!
2010. június 25., péntek
Gilad Shalit
Négy évvel ezelőtt, az akkor 19 éves Gilad Shalit katonai szolgálatot teljesített a gázai övezet Kerem Shalom határállomásán. Palesztin terroristák rajtuk ütöttek, és elrabolták a sebesült Giladot. Életéért cserébe az összes, Izraelben fogva tartott női, és 18 év alatti terroristát követelték. A nemzetközi nyomás és több katonai akció ellenére sem sikerült kiszabadítani, vagy akárcsak személyes kapcsolatba lépni vele. Azóta is fogságban van, és bár a Hámász azt állítja, él, senki nem láthatja. Sem az ENSZ, sem a Vöröskereszt, senki. Mindenféle nemzetközi joggal szembemenve tartják fogva Gilad Shalitot anélkül, hogy bárki tájékozódhatna a hogylétéről, kapcsolatot tarthatna a családjával, vagy akárcsak független ellenőrök megbizonyosodhatnának róla, hogy él-e még egyáltalán. Ki is követ el háborús bűnt?
Ezen a sábeszen imádkozzunk Gilad Shalitért!
2010. június 24., csütörtök
Lista - Közéleti reflex(ió)
A korona. Szent és személy. Esküszöm
Csend a rend a hétkerben.
Polgárt őrző gárdista.
Nevesítsd a blogod. Regisztrált
Arctalanság - Arcátlanság
Király. (A Viktor, egy darab. épp elég)
Csend a rend a hétkerben.
Polgárt őrző gárdista.
Nevesítsd a blogod. Regisztrált
Arctalanság - Arcátlanság
Király. (A Viktor, egy darab. épp elég)
2010. június 22., kedd
Játsszuk azt, hogy...
-Anyaaaa! Játsszuk azt, hogy én vagyok a vásárló!
- Inkább játsszuk azt, hogy én egy elmegyógyintézeti ápolt vagyok. Nem is! Játsszuk azt, hogy én egy tömeggyilkos vagyok, akit elítéltek és magánzárkába zártak... (mielőtt vki megbotránkozik, ezt nem mondtam Dinának, csak magamnak gondoltam, azt is csak halkan ;))

2010. június 18., péntek
Ölelés a túlvilágról
Baruch Lederman rabbitól
Eredetileg megjelent a rabbi heti hírlevelében, angolul
"Zot Chukát háTorá" "Ez a Tóra törvénye" (Num. 19:2)
Chukát háTorá azokra a tórai parancsokra utal, melyek számunkra felfoghatatlanok. Valóban, a Tóra végtelen. Hogyan várhatjuk el, hogy teljes egészében felfogjuk széltében-hosszában? Még azt sem tudjuk megérteni, hogyan igazgatja I-ten a véges világot, ahogy azt a következő igaz történet is mutatja:
Dvir Aminolav az első izraeli katona volt, akit megöltek 2008-ban
a gázai háborúban. Az édesanyjának, Dáliának, rettenetesen hiányzott Dvir. Egy este, mielőtt lefeküdt, hangosan kérte I-tent, adjon neki egy jelet, egyetlen ölelést Dvirtől, hogy tudja, a halálának volt értelme. Azon a héten a lánya elhívta Dáliát, hogy kísérje el egy zenei előadásra a Nemzetközi Művészeti Fesztiválra, Jeruzsálembe. Dália, aki nagyon lehangoltnak érezte magát, nem akart koncertre menni, de a lányát sem akarta megbántani, így nem nagy lelkesedéssel, de beleegyezett. A koncert kicsit csúszott. Egy két év körüli kisfiú elkezdett a sorok között kóvályogni. Odament Dália székéhez, és megérintette a vállát. Dália, aki óvónő, megfordult, meglátta a kisfiút és kedvesen rámosolygott.
-Hogy hívnak?- kérdezte Dália
-Eshelnek - válaszolta a kisfiú.
-Nagyon szép név. Szeretnél a barátom lenni, Eshel?
A kisfiú vállaszul bólintott, és leült Dália mellé. Eshel szülei két sorral hátrább ültek. Azt gondolták, a kisfiuk zavarja Dáliát, ezért szóltak neki, hogy menjen vissza hozzájuk. De Dália biztosította őket róla, hogy minden rendben van.
- Van egy öcsém, akit Dvirnek hívnak. - vágott közbe a két éves eshel, ahogy csak a kisgyerekek tudnak. Dáliát szíven ütötte, hogy azt a ritka nevet hallja, amit szeretett fia viselt. Felsétált ahhoz a sorhoz, ahol Eshel szülei ültek. Egy kisbabát látott a babakocsiban aludni. Bocsánatkérően megkérdezte:
-Elnézést, megkérdezhetem, mennyi idős a kisbabátok és mikor született? - a baba anyukája válaszolt:
-Közvetlenül a gázai háború után született. - Dália mélyet lélegzett
-Kérlek, mond el, miért pont Dvirnek neveztétek el? - Dvir baba anyukája magyarázkodni kezdett:
-Amikor a terhességem végén járta, az orvosok azt gyanították, hogy nagyon súlyos rendellenessége van a magzatnak. Mivel ez már a terhesség vége volt, nem tudtak sok mindent tenni, csak várni, hogy kiderüljön, mi lesz. Amikor aznap este hazamentem, a hírekben azt mondták, a háború első áldozata egy Dvir nevű katona. Annyira elkeserített ez a hír, hogy elhatároztam, üzletet kötök I-tennel.
-Ha egészséges fiút adsz nekem - így imádkoztam - akkor megígérem, hogy Dvirnek fogom elnevezni ennek a katonának az emlékére, akit meggyilkoltak. Dália, Dvir édesanyja tátott szájjal hallgatta a történetet. Próbált megszólalni, de nem tudott. Hosszú csend után halkan azt mondta:
-Én vagyok Dvir anyukája.
A fiatal szülők nem akartak hinni neki. Megismételte:
-Igen, ez az igazság. Én vagyok Dvir anyukája. Dália Aminalov vagyok, Pisgat Zeevből. - Egy hirtelen ötlettől vezérelve a kis Dvir anyukája Dália kezébe adta a kisbabát, és így szólt:
-Dvir szeretne megölelni téged. - Dália karjaiba fogta a kisfiút, és belenézett az angyali arcába. Túlcsordultak az érzelmei. Egy ölelést kért Dvirtől és most igazán érezhette a meleg, szeretettel teli ölelését az Igaz világból.

2010. június 15., kedd
We con the world
Küldöm ezt a nótát mindenkinek, aki szereti, és különösen annak, aki ma megharagudott rám, amiért megkértem, álljon el a szabálytalanul parkoló autójával az útból, hogy mi ki tudjunk parkolni. Azt mondta: "menj vissza Izraelbe, ott ordítozz!" Nem ordítoztam, meglepően kedvesen kértem. Mikor erre Ávi felhívta a figyelmét, azt üvöltötte: "menjetek vissza Izraelbe, ahol embereket ölnek, ott kérd szépen!"
We con the world, magyar felirattal. Élvezzétek, szerintem zseniális:
We con the world, magyar felirattal. Élvezzétek, szerintem zseniális:
2010. június 10., csütörtök
Vajon a Reuters fotósai részt vehetnek a madridi meleg felvonuláson?
Miért is érdekes ez?
Hát azért, mert a Reuters úgy publikált fotókat a gázába tartó flottillán történtekről, hogy a magukat békeaktivistáknak nevezőkre nézve kedvezőtlen részeket egyszerűen levágták.
A madridi melegfelvonuláson pedig nem vehetett részt a tel-avivi küldöttség, mert nem ítélték el a flottilla megállítását.
Remélem, a Reuters fotósa egyszer eljut Gázába, ahol megmutatják neki, milyen a helyi sajtószabadság. Remélem, a döntést meghozó madridiak egyszer ízelítőt kapnak először abból, milyen Tel-Avivban melegnek lenni, majd abból, milyen Gázában. Csak a mihez tartás végett...

2010. június 9., szerda
Judafest
Már hagyományt teremtettek a szervezők a Judafest programmal. Idén június 13-án vasárnap változik a Kazinczy utca fesztiváltérré a Wesselényi utca és a Dob utca között. Lesz eszem-iszom, kirakodóvásár, jó zene, gyerekprogram. Mi ott leszünk, ha mindenki egészséges lesz, gyertek ti is!
Részletek
Részletek
Segítség az árvízkárosultaknak
Segítség az árvízkárosultaknak frissítvw. júni. 9, 11.34
(elnézést, vhol eltűnt a blogsablonom, ha lesz időm, visszaszerzem)
Köszönöm Anyatündének, hogy összeszedte! Ha vki tud más szervezetről, kérem, jelezze kommentben, és beleteszem a posztba! 3 csoportot csináltam egyelőre: pénzadomány, tárgyi adomány és jótékonysági árverés. Most keresek vkit a környékünkön, aki átvesz ruhát, és megpróbálok a hét folyamán eljutni vele. Ha vki szeretné, és idehozza a holmikat, azt is elviszem.
Pénzadomány:
Vöröskereszt
Árvízi információs zöld szám: 06 80 911 070
e-mail: arviz@vöröskereszt.hu
Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000
IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000
SWIFT: OKHBHUHB
Segélyvonal: 1749
- Magyar Máltai Szeretetszolgálat
http://www.maltai.hu
Számlaszám:
OTP Bank 11784009-20200673
IBAN HU 64 11784009-20200673
SWIFT OTPVHUHB
Atózz! blog gyűjtése:
Gyömrői Polgárőr Egyesület - számlaszám: 65100084-11261003
IBAN szám: HU17 6510 0084 1126 1003 0000 0000
BIC (SWIFT) kód: TAKBHUHBXXX
Közleménybe: árvíz
Tárgyi adomány
A Frankel Leó utcai zsinagógában folyamatosan gyűjtik a ruhákat és más tárgyi adományokat, amiket most az árvízkárosultakhoz juttatnak el. Átvétel a zsinagóga irodájában, minden hétköznap 8.30-13.00 óra között
- Az autózz! blogon indult gyűjtés, katt ide
Ők a Gyömrői Polgárőr Egyesülettel együttműködve gyűjtenek. Az egyesület önkéntes tűzoltó tagjai napok óta Sajóecsegen segítenek a védekezésben, illetve az elöntött házakból mentik ki az embereket.
Tárgyi adományok leadása (tartós élelmiszer, ivóvíz, ruhák, stb):
Gyömrőn (ha megoldható, ide hozd): Szuromi Albin - tel.: 06 (30) 687-0761
Budapest X. ker.: Papp Zoltán (Kicsi79) - tel.: 06 (70) 278-9322 - e-mail
Budapest XI. ker.: Szentai Erika - tel.: 06 (30) 986 8831 - e-mail
Délután 3-tól este 9-ig tudja átvenni az adományokat
Ma 14:30-tól nem hívható, de vihettek csomagokat neki ide:
XI. kerület, Szentpétery utca 16. kaputelefon: Szentai/Farsang
A ház előtt parkol egy VW Transporter, Farsang Mérnökiroda Kft felirattal.
Debrecenben: Keserű Imre - tel.: 06 (70) 310-8556 - e-mailA hét végén összegyűjtött adományokat már el is vitték a térségbe (tegnap kora délelőtt indultak)
A blogon olvasható legfrissebb információk szerint elsősorban ásványvízre, konzervekre, tartós tejre, gyümölcsre, pelenkára, bébiételre, takarókra, párnákra, ruhákra, műanyag evőeszközökre, műanyag tányérokra, tisztálkodószerekre van szükségük a kitelepített embereknek! (Helyi források alapján)
Az Újpest-Kertvárosi Plébánián is gyűjtenek tárgyi adományokat, a hirdetésben kb. azokat a dolgokat sorolta fel Pályi atya vasárnap, mint amiket az autózz! blogon olvashattok plusz még fertőtlenítőszerek (Domesthos, Hypo, illetve Neomagnol). Ha jól emlékszem, pénzadományt is gyűjtenek.
Még meg kell tudnom, mikor lehet a plébániára vinni a dolgokat, a hivatali órák rendje a következő:
Hétfő, szerda, péntek: d.e.: 9-11 óráig. Kedd, csütörtök: d.u.: 16-18 óráig.
- A Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia irodájába vihető: pokróc, ágynemű, tartós élelmiszer.
Az iroda nyitvatartása:
A káposztásmegyeri plébánia karitászosai az Egri Egyházmegyével vették fel a kapcsolatot, hogy hol van szükség segítségre. Tegnap az így szerzett információk birtokában személyesen vitték le az addig összegyűlt adományokat.
A gyűjtés egy darabig folyamatos lesz a plébánián, pénzt és tartós élelmiszert, de "bármi használhatót" (pl. pokrócokat) is gyűjtenek, és továbbra is személyesen juttatják el a rászorulókhoz.
Jótékonysági árverés
Kézműveskedő bloggerek kezdeményezése: Segítség a bajban Egyedi kézműves tárgyakra, ékszerekre, ruhákra lehet licitálni.

| hétfőn | 10:00 - 12:00 és 17:00 - 19:00 óráig |
| szerdán | 10:00 - 12:00 és 17:00 - 19:00 óráig |
| pénteken | 10:00 - 12:00 és 17:00 - 19:00 óráig |
A káposztásmegyeri plébánia karitászosai az Egri Egyházmegyével vették fel a kapcsolatot, hogy hol van szükség segítségre. Tegnap az így szerzett információk birtokában személyesen vitték le az addig összegyűlt adományokat.
A gyűjtés egy darabig folyamatos lesz a plébánián, pénzt és tartós élelmiszert, de "bármi használhatót" (pl. pokrócokat) is gyűjtenek, és továbbra is személyesen juttatják el a rászorulókhoz.
Jótékonysági árverés
Kézműveskedő bloggerek kezdeményezése: Segítség a bajban Egyedi kézműves tárgyakra, ékszerekre, ruhákra lehet licitálni.
2010. június 1., kedd
Számszerű
Percek száma, amit ma Ávi ébren itthon töltött: 25.
Percek száma, amit ma Dina csendben töltött: kb 10. Ebből 9ben evett.
Percek száma, amit ma Júda alvással töltött: kb 120. Ebből 100ban rajtam lógott, 20ban az ágyában aludt.
Percek száma, amit sírás/ordítás/felrobbanás nélkül még bírok: 2

2010. május 31., hétfő
Gondolatok sorban állás közben
Milyen jó, ha más gyereke ordít. Lám-lám, az enyémek milyen szépen elvannak, Dina énekelget, Júda hallgatja. Lám-lám...
...Aztarohadt, de jó, hogy nincs a homlokomra írva, min gondolkoztam az előbb...
Jól van, Júdácska, csssssss, ne bömbölj már!
Most mit bámultok, engednétek inkább előre, akkor eltűnnénk hamar
...Aztarohadt, de jó, hogy nincs a homlokomra írva, min gondolkoztam az előbb...
Jól van, Júdácska, csssssss, ne bömbölj már!
Most mit bámultok, engednétek inkább előre, akkor eltűnnénk hamar
2010. május 26., szerda
Töltő
Szülésről, terhességről, gyereknevelésről, gátmetszésről, visszatérő menstruációról beszélgetni neten: mindennapos. Ugyanez a Liszt Ferenc téren: feltöltődés
2010. május 25., kedd
Fotókönyv
Ez itt megint a reklám helye :)
Tavaly a nagymamám kapott fotókönyvet innen a 80. születésnapjára, idén a nagypapám. Az első 80 évük - fotókban. Nagyon jó ajándék, és külön köszönjük a kedves szótlan olvasónak, aki hozzásegített minket immár másodszor, hogy nagyon gyorsan készen legyenek a könyvek :)

2010. május 23., vasárnap
2010. május 21., péntek
Hivatalos
Tisztelt Uram/Asszonyom!
Mint már korábban jeleztem...továbbra sincs...kérem mielőbbi...kompenzáció...jóváírás...hibaelhárítás....
Affenevinnemárelbenneteket!!!!
Tisztelettel:
Alegrosszabbrémálmotok
Mint már korábban jeleztem...továbbra sincs...kérem mielőbbi...kompenzáció...jóváírás...hibaelhárítás....
Affenevinnemárelbenneteket!!!!
Tisztelettel:
Alegrosszabbrémálmotok
80 év
Tegnap nem tudtam az ünnep miatt megjelentetni, ezért most teszem. 80 évvel ezelőtt született a nagypapám. Igazából a nagymamám 2. férje, apukám nevelőapja. De olyan nagypapa, amilyet csak kívánni lehet :) Adjon neki az Örökkévaló nyugodt, boldog és főleg egészséges éveket még, jó sokat!
Így néztünk ki, ő meg én 24 évvel ezelőtt:
2010. május 17., hétfő
Félkézzel multitászking
Három hete nincs netünk a hivatalos forrásból. Azt se tudják igaziból, mi a gond. Kölcsön net, mobilnet van helyette. Most berágtam és más netforrás után kutatok. Félkézzel. A másikkal patikusnéni vagyok, gyógyszert keverek a fájós fülű zsiráfnak. A harmadikkal teregetek, a negyedikkel ringatok, a fülemmel figurázom, a szememmel gurgulázom, a számmal meg igyekszem nem káromkodni.
(A GTS Datanet chatsegítőjét meg valóban jó szolgáltatásnak ítélem első blikkre.)
(A GTS Datanet chatsegítőjét meg valóban jó szolgáltatásnak ítélem első blikkre.)
2010. május 16., vasárnap
2010. május 13., csütörtök
Hordozzunk!
A családunkban mind nagyon szeretünk hordozni vagy hordozva lenni. Sőt, van, aki ezt is - azt is. Ezért aztán különösen sok szeretettel ajánlom ezt a programot.
"Hordozásünnep 2010
Szeretettel várunk mindenkit 2010. június 6-án az első Hordozásünnepre!
Találkozzunk 10.00-kor a Városligetben, a Közlekedési Múzeum bejáratánál, ahonnan közös séta indul a Szánkózódombig. Itt dr. Bagdy Emőke köszöntő beszédével veszi kezdetét a kifulladásig tartó ünneplés – batyus piknikkel, játékokkal, kézműveskedéssel, üdítő együttléttel.
A helyszínen lehetőség lesz az egyesülethez való csatlakozásra is.
Gyertek, és ünnepeljük együtt minél többen a babahordozást!"

2010. május 12., szerda
Kezdődik
Az persze fontos, ki lesz a Dunára néző irodában. De hogy egy betiltott szervezet egyenruháját viseli majd az eskütételnél egy képviselő, az divat kérdés. Hogy elismétli a koronának is az esküjét, az meg magánügy. Nem baj, hamarosan ők mondják meg, mit csinál a rendőrség-katonaság. Meg az ifjúság.
Aki ezzel nem ért egyet, az tüntessen május 14. 17. órától a Kossuth téren.
Aki ezzel nem ért egyet, az tüntessen május 14. 17. órától a Kossuth téren.
2010. május 11., kedd
Párbeszéd a liftben
Néni: Te arab lány vagy?
Én: Nem, zsidó.
N: Zsidó? Akkor én tégedet szeretlek. Hogy hívják a kisbabát?
É: Júda
N: Júda, ezt adtátok neki? Nagyon szép. Hallod, Júdának hívják a kisfiút. Én tégedet nagyon szeretlek kis Júda. Érzed te ezt?

2010. május 10., hétfő
Köp
Dina nem tud fogmosás után még mindig köpni. Nem baj, beadjuk tanulni ahhoz az emberhez, aki ma leköpte Ávit az utcán, mert hogy rohadtzsidó.
Szánalom
Fáj. Fizikai fájdalmat okoz: görcsöl a gyomrom, szorít a mellkasom, fájnak a végtagjaim, hányinger kerülget. Kibírhatatlan, látni se, hallani se bírom, ha valaki szánalmassá válik. Ha szorongatja azt a kis nyomorult kincsét, ami mindenki másnak szemét. Ha kitárja az álmait, és azok csak ócska bóvlik. Ha akar, ha vágy és kinevetik. Mr Beant, a kandi kamerát, a sztárrá válni vágyót, akin aztán egy ország röhög. A bikicsunájt. Más nevet, én meg sírok, siratom, hogy azt se tudja szegény, hogy szánni való. Sírok, mert nekem a szánalom testi fájdalmat okoz. Rosszul vagyok összerakva?
2010. május 5., szerda
Ahogy öregszem
egyre jobban utálom a meleget. Jöhetne már a cseresznye, a kukorica, a kovászos uborka és a dinnye, amik elviselhetővé teszik ezt a katlant...
2010. május 4., kedd
2010. április 30., péntek
A lemez két oldala
A lemez egyik oldala:
Jogvédő szervezetek bírálják Belgiumot, amiért be akarják tiltani az (arcot teljesen elfedő) burka viselését nyilvános helyeken.
A lemez másik oldala:
Jogvédő szervezetek bírálják Iránt, amiért kötelezővé akarják tenni az (arcot teljesen elfedő) burka viselését nyilvános helyeken.

Miért?
"de ez miért érdekel annyi embert? már nem a te gondolataid nagyszerűségét akarom
megkérdőjelezni ;)"
Ezt kérdezte tőlem a nővérem. Hogy miért olvasnak az emberek blogokat, nagy számban, főlegpláne idegenekét.
Hát miért is?
Én olvasok blogot, mert barát írja, és érdekel, mi van velük. Olvasok blogot, mert nagyon más az, amit leír, attól, amit én élek, és ez érdekes. Olvasok blogot, hogy megnyugodjak, másnak is olyan, mint nekem. Olvasok blogot, mert megtetszett a szerző. Olvasok blogot, hogy szörnyülködjek, más mennyire hülye ;) Olvasok blogot, mert jó a stílusa. Olvasok blogot, mert botrányos a stílusa, minekazijennekblog?
Összességében azért olvasok blogot, mert függő vagyok :) Szeretem megismerni az embereket, kényelmesen hátradőlve :)
Hát ti? Miért olvastok blogot? És miért pont engem? Már azon túl, hogy a gondolataim nagyszerűsége rabul ejtett benneteket :D
(Viccen kívül, tényleg nagyon érdekel, ki miért olvas engem, hogy került ide és miért maradt itt. Legyezgessétek a hiúságom ;))

2010. április 28., szerda
Iszonyú fontos dolog
Ha már minden más problémámat megoldottam az életemben, akkor meg fogom ezt is tanulni: hogyan hajtogassam élére a gumis lepedőket. Addig begyűröm őket a szekrénybe...
Kattnak hála már videón is megtekinthetjük. De a youtube-on van ám zoknigombócozó és melltartó hajtogató videó is. Mennyire beteg az, aki ilyen videót készít???
Kattnak hála már videón is megtekinthetjük. De a youtube-on van ám zoknigombócozó és melltartó hajtogató videó is. Mennyire beteg az, aki ilyen videót készít???
2010. április 27., kedd
Jóság
Szigetről kifelé jövet, egy srác a biciklijét hátrahagyva felkapja a babakocsit, lefut vele, majd szól, hogy várjam meg, felfelé is segít. Ezúton is hálás köszönet érte.
2010. április 26., hétfő
Elfogtunk egy levelet
Gyanítom, hogy szinte az összes magyarországi zsidó szervezet, és egy sor prominens zsidó vezető nyitotta a napját ugyanazzal az emaillel. A levél lényege, hogy a szerző egy korábbi életében, Krisztus idejében rabbi volt, és sok disznóságot csinált, tévútra vezette a népet, stb. Ezt a további életeiben alaposan megbánta, mert sokszorosan kapta vissza. Ezért felszólít minket, zsidókat, hogy hagyjunk fel az ármánykodásainkkal, amivel a világot akarjuk a markunkban tartani.Ő tudja, hogy pl. a médián keresztül micsoda hatalmunk van, de higgyük el, ez nem vezet jóra. Mi csak gonoszkodunk, és nyomorba döntünk, pedig az igaz út a szeretet. Legyetek jók, ha tudtok, mert a béke a szeretet az anyámkínja, mi meg mocskos disznók vagyunk, és kihazsnáljuk a hatalmunkat.
Vicces is lehetne, ha nem lenne annyira rémisztő és gyomorforgató.
Vicces is lehetne, ha nem lenne annyira rémisztő és gyomorforgató.
2010. április 23., péntek
Hajnali tapasztalat
Soha ne vegyél el büntetésből olyan játékot, amit háromnál több darabba kell szedni! Vagy, ha elvetted, jegyezd meg, hogy kell összerakni! Vagy, ha nem jegyezted meg, legalább egy helyre tedd az összes darabot, gondosan elcsomagolva! Ha nem így tettél, ne csodálkozz, ha nem sikerül összeállítani! Ha MÉGIS sikerül, akkor légy nagyon büszke magadra, és élvezd, hogy a régi-új játék feletti örömükben elfelejtenek hisztizni!
2010. április 19., hétfő
Most éppen
Két gyerekem rajtam alszik, és nem akarom az ágyukba vinni őket. Mert ilyenkor olyan jók és puhák és úgy szeretem őket. Mikor nem sírnak és nem hisztiznek és nem akaratoskodnak, csak szuszogva hozzám bújva alszanak. Ilyenkor jók és kedvesek és senkinek nincs elvárása felém. Ilyenkor én is jónak és kedvesnek érzem magam...
Élet menete
Idén nem tudtam ott lenni, de fantasztikus, hogy mennyien tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a megemlékezésen. Köszönöm nekik!
Steiner Noémi fotói
Homokozó
1986. áprilisában a nővéremmel békésen homokoztunk a telkünkön - később kiderült, hogy a csernobilból érkező szennyezett eső áztatta meg alaposan előtte a homokot.
Majdnem pontosan 24 évvel később az én gyerekeim játszottak ugyanabban a homokozóban - amit valószínűleg ezúttal vulkáni hamu szennyezett, de még nem jutottak döntésre a szakértők, hogy ez ártalmas-e az egészségre.
Vajon az unokáim milyen homokkal játszanak majd ;)?

2010. április 17., szombat
Nőies
"Az én lányom sose hord majd rózsaszínt." "Hányok a csillivilli csajos cuccoktól" "Mikor én kislány voltam utáltam a babákat, hülyeség, csak az indiánosdi érdekelt." "Lánybarátaim nincsenek, a nők olyan kicsinyesek és pletykásak."
Mondatok nőktől, nőkről. Tényleg ennyire ciki nőiesnek lenne? Egy fiúsan öltözött lány vagány. Egy lányosan öltözött fiú? Minimum felvont szemöldök. Miért is? Fiúsnak lenni kvázi felemelkedés, még akkor is, ha ennek a felemelkedésnek az ára saját nemünk megtaposása. Lányosnak lenni egyenlő a sekéllyességgel, a butussággal, a "szőkenőséggel", a kicsinyes szúrkálódással.
Feminizmus? Fenét, csupán az, hogy egyes nőkbe olyan mélyen sikerült belesulykolni a hímsovonizmust, hogy már észre sem veszik, hogy maguk terjesztik legjobban a nőgyűlöletet, a sztereotípiákat.

2010. április 15., csütörtök
Még egy Weöres, mert jó
WEÖRES SÁNDOR
Kisfiúk témáira
1
Ha majd hatéves leszek
Ibit elveszem feleségül
mercédes kocsit vezetek
Ibi nem ülhet bele
otthun a hele.
2
|KARESZ HÜJE|
|GYÖNGYI HÜJE|
csak én vagyok okos
énnekem a segembe is felyem van.
3
Jobbra át
balra át
én masírozok legelõl
temetjük a nagymamát.
4
Apukám házat épít.
Elõször a kéményt, borzasztó nagy füsttel.
Aztán a ház tetejét.
Azután aztán az ablakokat,
nem látunk át rajtuk, olyan feketék,
csak a falakon látok keresztül,
mivel még nincsenek.
De meg kell építeni a falakat is,
meg a szobákat külön-külön.
Mikor a ház leér a földig,
apukám azt mondja: Ujjé!
5
Tibor megfogja Zsuzsát.
Elõször jól megveri.
Aztán megfojtja.
Végül földarabolja.
Sziveit, májait mind kirakja
egyik kerítéstõl másikig.
Zsuzsa gondolkodik: Én nem mondalak be,
de ha nem tudsz visszacsinálni,
mehetsz ám a javítóba.
6
A házra süt a nap,
fölötte éccaka van az égen,
jóreggelt és jóestét.
7
Pityu és Pöszi
az óvodakertben mindenfélét sinálnak
ni mijen dicnók
a többi óvodások körülöttük álnak
nézi a Paidagógosz néni
pfuj meekkora dizsnók
ûrlapot és hegyes tollat ragad
dühtõl hullámozva ír:
Tüzdelt Zülõk!
Máskor scináljanak jobb jerekeket.
És felelnek a zülõk:
Kedves Paidagágász Néni!
Hun házasodunk hun meg elválunk
különb féle jerekekkel kísérletezünk

Weöres Sándor :Tíz lépcső
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Üzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

2010. április 11., vasárnap
Jickó
Költészet napja
Egy régi kedvenc a választási lázban égő költészet napjára
Heltai Jenő
Ballada a három patkányról
Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjusághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangu
finom holmi volt.
Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útrakelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!
A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.
A harmadik ifjú patkányt
lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt!
Heltai Jenő
Ballada a három patkányról
Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjusághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangu
finom holmi volt.
Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útrakelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!
A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.
A harmadik ifjú patkányt
lesujtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt!
2010. április 9., péntek
2010. április 8., csütörtök
Április 11
Elmegyek szavazni, már azt is tudom, ezúttal melyik párt lesz a legkisebb rossz. Kár, hogy mindig így szavazok, és nem úgy, hogy itt van XY párt és AB politikus, akik engem képviselnek, akikkel egyetértek és akiknek hiszek. Hanem úgy, hogy azt ikszelem, akit a legkevésbé utálok. Ez persze nyilván mondható úgy is, hogy akit legkevésbé utálok, azt a legjobban szeretem (2 decis pohárban 1 deci víz esete), de az még eufemizmusnak is gyönge lenne. Vagy viccnek durva. Bár a kérdéseik és a problémafelvetésük tetszik.
Ha nem mennék el, vagy elmennék, de érvénytelenül szavaznék, akkor nem lenne semmi jogom meglepődni vagy háborogni a rendszeren, ami következik. Az érvénytelen szavazás amúgy is egy majomkodás, távolmaradással tüntetni meg még annál is nevetségesebb
Április 11én szavazunk, részemről cél az 5%os küszöb, nem azért, mert annyira szeretem őket, hanem mert kellenek, hogy a nagy jobbratolódásban le ne essünk a padról. És mert tetszenek a kérdéseik.

2010. április 1., csütörtök
2010. március 31., szerda
Szomorú...
..., hogy ma Magyarországon kövekkel dobálnak meg egy lakást, ahol szédert tartanak. Szomorú, hogy a távozó vendégeknek a rendőrök azt mondták, vegyék le a kipájukat, mert nem biztonságos Budapesten azzal sétálni. Szomorú, hogy csak rongálás miatt indult ismeretlen tettes ellen eljárás.
Cikkek itt és itt
Frissítés: Tasz beadvány, érdemes a kommenteket is elolvasni.
Cikkek itt és itt
Frissítés: Tasz beadvány, érdemes a kommenteket is elolvasni.
2010. március 28., vasárnap
-
Az utolsó nap van pészach előtt. Még úgy érzem, kb. egy hétre volna szükségem, de már csak 24 órám maradt. Annyi se, holnap délelőttre mindennek készen kell állnia, hogy nekiláthassak a főzésnek. Az ünnep előtt már nagy valószínűséggel nem leszek, így ezúton kívánok mindenkinek
KÓSER PÉSZACHOT!
2010. március 26., péntek
Utazás a múltba
Hisztis vagyok egész nap, semmi nem úgy megy, ahogy akarom. Itt az este, én meg nem készültem fel az osztálytalálkozóra. Lenyomom Júdát, Dina anyuval vetít. Kikapom a szekrényből, ami a kezembe akad, smink, futás. Nagy levegő. Langyos este, a vállalhatatlanul ócska dzsekimet leveszem. Jé, mennyi ember, meg autók. Hát ilyen az Élet? Nagy levegő. Villamos. Bár látnám a tükörképem, de mindkét oldalon el van húzva az ablak. Odébb evickélek, basszus, bár ne látnám...
Menjünk már, ők már ott vannak több, mint egy órája. Elindul. Leszállok. Futok. Vár a múlt, a régi barátok. Nagy levegő. Mintha nem is én volnék, hanem a 10 évvel ezelőtti önmagam. (Ilyen sokat éltem, hogy 10 évvel ezelőttre is vissza tudok emlékezni?). Mennyi ember, tényleg, mint fényes nappal! Belépek. Nagy levegő. Cigiszag. "Tényleg négykézlábra állt?" "Még csak egy-egy pillanatra" Felmegyünk. Régi arcok. Régi barátok. Mindegy a dzseki. De jó veletek.
Indulni kell, Ávi vár. Hirtelen megüt, hogy nem holnap reggel találkozunk újra. Ez csak egy utazás a múltba. Beszállok az autóba, Ávi léte hirtelen valahogy irracionális, hiszen én még gimnazista vagyok, még nem is ismerem őt.
Haza. Júda sír, eszik, aztán álmában viháncol: nevet, beszél. Vissza a jelenbe.

2010. március 15., hétfő
Pészachi taka
No ezzel már jó régóta adósa vagyok Anyatündének....
Pészach a kovásztalan kenyér ünnepe. Azt ünnepeljük, hogy őseinket az Örökkévaló megszabadította az egyiptomi rabszolgaságból. Mivel sietősen kellett távozni a tíz csapás miatt felbőszült fáraó birodalmából, ezért nem volt idő, hogy a kenyerük megkeljen. Ennek emlékére eszünk mi is maceszt vagy pászkát: élesztő nélkül készült kenyeret. Emellett semmilyen más, élesztővel vagy kovásszal készült ételt sem fogyasztunk, sőt a birtokunkban sem lehet ilyen az ünnep 8 (Izraelben 7) napja alatt. (Az ilyen élelmiszereket homecnak hívjuk.) Ezért az otthonainkat alaposan kitakarítjuk, hogy egyetlen szem morzsa se maradjon sehol. Végül a megmaradt, pészáchra nem kóser élelmiszereinket egy szerződésben egy nem zsidónak eladjuk. Minden olyan felületet, amivel élelmiszer érintkezik, kikóserolunk (rituális fürdőbe merítjük, leforrázzuk vagy kiégetjük). Ha erre nincs mód, akkor letakarjuk. Én először alufóliával utána viaszosvászonnal borítom pl. a konyhapultot. Nekünk van teljes pészachi készletünk: lábosok, tányérok, poharak, evőeszköz, robotgép, minden. Így az évközben használt holmikat elzárom, és elővesszük a pészachiakat. Az egyik dédapám családja asztalos volt: konyhabútorokat is árultak. Így minden évben pészachkor beállítottak egy új konyhaszekrényt, a régit pedig eladták. Nővéreméknek Izraelbe én vittem ki az összes pészachi edényüket. A reptéren a biztonsági őrnek meglehetősen gyanús voltam a nagy ládmmal, kérdezte, mi az. Mondtam, pészachi edény, és nagyon dühös leszek, ha kinyitja, és "elhomecolja" Megelégedett a láda átvilágításával :)
A takarítást én úgy csinálom, hogy első lépésként Purim utáni nap, vagyis egy hónappal az ünnep előtt összeírok minden kitakarítandó helyet: az íróasztaloktól kezdve a gyerekek játékain át a kabátok zsebéig. Utána minden nap igyekszem valamit ezekből megcsinálni. Idén rettenetesen le vagyok maradva a folyamatos betegeskedések miatt, de remélem, kész leszek rendben.

2010. március 9., kedd
In memoriam Raj Tamás
Sokat köhögött, egyre többet. Küzdött, írt, tanított, akart. Akkor is, mikor félreállították: hol ez-hol az. Intézmény volt. Döbbenten állunk: hogy halhat meg egy intézmény?!
Áldott az igaz bíró! Ő adjon lelkének békét, gyászolóinak erőt!
2010. március 6., szombat
Demonstratív
Az Amnesty nem a szívem csücske, de ez tetszik.
Összefoglalva:
Nagyjából 100an tartottak figyelemfelhívó demonstrációt Londonban. Céljuk rávilágítani arra, hogy a gyerekszülés napjainkban is rengeteg áldozatot követel. Percenként legalább egy nő belehal a terhességgel és gyerekszüléssel kapcsolatos problémákba. Ezek jelentős része megfelelő terhesgondozással és egészségügyi ellátórendszerrel megelőzhető lenne. A megmozduláson a résztvevők közül 60an összeestek és jelképesen meghaltak.

egészséges,
felhívás,
link,
szülés,
terhesség
2010. március 4., csütörtök
Tűz, tűz
Olvasom a tűzoltós-zaklatós esettel kapcsolatos kommenteket. Meglepő dolgok jutnak emberek eszébe, mit ne mondjak.
Persze semmin nem kéne meglepődni igazán. Miért is lenne evidens a XXI. században, hogy ez zaklatás? Miért ne hibáztatnák az áldozatot? Há'szen minek tűrte? Nem is való tűzoltónak az ilyen "puhapöcs". Egyébként is, ez csak beavatás, az illető is átesett ilyesmin, attól lett férfi. Értitek, nem egy megfélemlített szerencsétlen, akiből a düh és bosszúvágy érzését is kinyomorították. Nem. Hanem FÉRFI. Így tanulta meg, mi merre hány méter, és hol a helye a csapatban. Remek csapat lehet az ilyen...
Nem kéne, de mindig megdöbbent, hogy emberek hányszor jönnek a "belőlem is ember lett" dumával. Engem is szíjjal vert az apám, de ember is lettem. Nem vittek pszichológushoz, mégse lett semmi bajom. Hát hiszen a Józsi bácsi jót akart, mikor addig verte a hátunkat a naplóval, míg át nem tudtuk ugrani a szekrényt. És hogy egy agresszív állat, aki veri az asszonyt, és évek óta küzd gyomorfekéllyel? Hát az pusztamerő véletlen. És normális is, hiszen az apja is így volt vele. De legalább FÉRFI lett, azt nevel a fiából is, ha a széklábat kell is szétvernie a hátán...
A tűzoltók meg? Hát mindenhol ez van, ettől alakul a csapat, így majd tudják, hol a helyük. Szégyellje magát,a ki jelentést tett az esetről, hogy FÉRFI az ilyen vagy hisztis kislány, aki fut a mamihoz, ha baja esett. Ahelyett, hogy jót nevetni ezen a szellemességen.

2010. március 3., szerda
Én kérek elnézést
Idézem:
"A kardi méretei: th: 29cm, bősége: 29cm, ujhossza vállvégtől 20cm
Szabadidő naci th: 34cm, dereka gumis 19cm alapban, bszh: 20cm
szabcsi felső th: 29, bősége 29cm, ujhossza válvégtől 19cm"
"A kardi méretei: th: 29cm, bősége: 29cm, ujhossza vállvégtől 20cm
Szabadidő naci th: 34cm, dereka gumis 19cm alapban, bszh: 20cm
szabcsi felső th: 29, bősége 29cm, ujhossza válvégtől 19cm"
Rohan az idő
Éppen tegnapelőtt volt, hogy Dina megszületett. Ma pedig beírattam az óvodába. Az óvónénik, akik mind ismernek évek óta, csak pislogtak, hogy MÁRIS ekkora? Én meg nem is tudok magamhoz térni. Egy hónap múlva 3 éves lesz. Hova tűnt az elmúlt három év?
Szeretném
ha elmúlna a hátfájásom, anélkül, hogy tornáznom kéne
ha megjavulna a babakocsi, anélkül, hogy felhívnám a szerelőt és eljuttatnám hozzá
ha megoldódna az iskola-krízis, anélkül, hogy fel kellene hívnom a tanulmányi előadót, akitől félek
ha rend és tisztaság lenne, anélkül, hogy megcsinálom
ha megjavulna a fogam, anélkül, hogy felhívom a fogorvost, magyarázatot adok rá, hogy miért sunnyogtam el a januári időpontomat és utána engedelmesen eljárok hozzá heteken keresztül
Vagyis szeretnék egy kisebbfajta csodát. Na jó, egy nagyobbfajtát ;)

2010. február 27., szombat
Félek...
...mikor a sötét szobában Dinát próbálom nyugtatni, aki a láztól félálomban kiabál, és Júda felébred és nevetni kezd...
u.i:már jobban van, csak hőemelkedett volt napközben. És a hangulata is igen emelkedett ;)
u.i:már jobban van, csak hőemelkedett volt napközben. És a hangulata is igen emelkedett ;)
2010. február 26., péntek
Feltámadott...
Ávi ma elment az okmányirodába, ahol először nevettek rajta, majd megdöbbentek. Ugyanis a népességnyilvántartó rendszerében valóban halott. 2007. július 20. óta. Az elmúlt két és fél évben utazott külföldre, hitelt vett fel, jogosítványt csinált, gyereke született, igénybe vett egészségügyi szolgáltatást, és ami szerintem talán a legmegdöbbentőbb: szavazott. Anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna a hiba. Míg az okmányirodában az egyik ablaknál életre próbálták kelteni, addig egy másiknál ügyet intézett: a személyi igazolványával igazolva önmagát.
Vígjáték témának szerintem szuper, kriminek izgalmas. Ha pedig ez egy horror film lenne...biztos nem nézném meg.
Vígjáték témának szerintem szuper, kriminek izgalmas. Ha pedig ez egy horror film lenne...biztos nem nézném meg.
2010. február 25., csütörtök
Fóbiák - avagy üdv Paranoiában
Régóta készülök egy posztra, amit nem fogok megírni. Arról szólt volna, hogy mi mindentől félek, és miért racionálisak a látszólag esetleges és ostoba paráim. Aztán tegnap este fogmosás közben hirtelen belém hasított, hogy mi van, ha valaki olvassa a blogot, és majd innen gyűjt tippeket, hogy mivel lehetne engem halálra rémíteni és az őrületbe kergetni (lásd még Hitchcock Gázláng című filmjét). Így a jó kis téma megy a levesbe...
Telefon beszélgetés
Állok az "alkalmi" közepén, Ávi hív:
-Szia, mondjad!
-Szia édes, özvegy vagy!
-Mit mondtál, nem értek semmit! (a levesestál, amit épp nézek, elkezd csúszni az ujjaim között, az eladó kezébe nyomom)
-ÖZVEGY VAGY!
-Tessék? (autóbaleset. életre gyógyszerezték, hogy el tudjon búcsúzni)
-Mondom özvegy vagy. Én meghaltam.
-Ávi, ez nagyon rossz vicc! (maffia. Elkapták, és mielőtt kivégzik, elbúcsúzhat)
-Nem viccelek. Meghaltam.
-Ávi, egy bolt közepén állok, vásárolok, nem alkalmas az idő a hülye vicceidre (vmi iszonyatosat csinált, és most öngyilkos lesz)
-Nem viccelek! A közjegyző hívott, hogy nem lehetek a tolmács a szerződésnél, mert a papírjaim szerint halott vagyok. Először azt hitték, B. halott, de nem, én. Valami gond van a BM nyilvántartásával.
-Uram atyám... (ha viccel tényleg özvegy leszek, mert kinyírom...)
Akinek halálhírét keltik, az sokáig él...

Gyerekszoba dekor
2010. február 22., hétfő
1% a Haveroknak
Ha még nem tudod, hova add az 1%odat, felhívom figyelmedet a Haver Alapítványra. Az alapítvány célja, hogy eloszlassa a mítoszokat a zsidóság körül, és részt vegyen egy elfogadóbb társadalom alapjainak lerakásában. Ehhez elsősorban nem zsidó iskolák diákjainak tartunk programokat. Nem mellesleg itt dolgozom.
2010. február 21., vasárnap
Gasztrognómia
Mivel Júda jóvoltából ma fél6kor kelhettem, ezért végre megcsináltam valamit, amire régóta készülök. Vegyétek-vigyétek: Gasztrognómia
2010. február 18., csütörtök
Koboz
Járok a gyerekekkel Ringatóra, ami egy zenélős-mondókázós foglalkozás elsősorban anyukáknak és kicsi gyerekeiknek. (Noha a Porontyról tudom, hogy ez elég ciki dolog, ui. minek fizetek azért, hogy valaki gyerekdalokat tanítson. Menjek be a könyvtárba, és kölcsönözzek ki mondókáskönyvet. Gondolom írni is autodidakta módon tanult az illető. No de mindegy...) Szóval ringatunk. Én nagyon szeretek énekelni, bár a hangom felér egy elemi csapással. Nagyon szeretem a népdalokat is, amiben csak az a fura, hogy ha más énekli, pl. Palya Bea, akkor a világból futok ki tőle, de énekelni valahogy olyan jó őket. Az utóbbi időben pedig végérvényesen szerelembe estem a moldovai magyar népdalokkal. (Egyébként odavalósi a Tavaszi szél vizet áraszt is.) Részben azért, mert a foglalkozást vezető lány kobozt hozott be, és az valami egészen varázslatos, ahogy szól a koboz és a sok nő énekel együtt. Imádom.
Részletek a kedvenceimből:
"Ki az este béjött vót
kilenc almát hozott vót,
mind a kilenc rohadt vót,
a legény is egy rossz vót."
"Csürgő dió, mogyoró,
a leánynak az való.
Ház tetején döglött ló,
a legénynek az való."
valamint
"Én Istenem, teremtőm,
de beteg a szeretőm
én Istenem gyógyítsd meg
Harmad napra fullaszd meg!"
Hát nem bájos? :D Úgy szeretnék valami fonóba menni, ahol lehetne kézzel munkálkodni és közben ilyeneket dalolászni. És persze valaki... khm... hát kobozolna :D

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

ברוך דיין אמת