Volna

Most diplomáztam volna, ha nem szülök közben egy gyereket. Így majd jövőre fogok...remélem...
Viszont míg az évfolyamtársaim egy része most diplomás munkanélküli, nekem egész hátralévő életemre munkát ad a lányom. Az is ér valamit, nem?

Megszületett no5

A nővéreméknek éjjel megszületett az 5. gyerekük. Két kislány és két kisfiú után ismét egy hölgy érkezett, tekintélyes mérettel: 3560 grammal. Anya és baba jól vannak :)

Nem az én nevemben

Már annyiszor fel akartam rakni ezt a linket, de mindig elfelejtem. Most viszont eszembe jutott. Uh. íme, itt lehet aláírni.
Azért írtam alá, mert hiszek a dolgok megváltoztathatóságában. Mert hiszek abban, hogy csak annak van joga jajgatni, aki tett valamit a baj ellen. Abban, hogy kezünkbe kell venni a sorsunkat, mert más nem fogja helyettünk. És szeretnék hinni abban, hogy létezik egy épelméjű többség, akik egyszer megszólalnak. Bár kétlem, hogy Morvai Krisztinának álmatlan éjszakái lennének amiatt, hogy nem az én nevemben működik ;) De azért éljen a civil kurázsi! :)

Tanulj, Noémi!

Az én maszületett bárány húgocskám holnap érettségizik. És tanulás helyett blogot olvas, azt az irgumburgumát neki!!!!
Végeztél már a nylevtan tételekkel?????

Metamorfózis

Nézem magam a tükörben. Furcsán látom magamat a kintről beszűrődő derengésben: élesen ugrik ki feketével kihúzott szem, a rúzsozott száj, a jótékony félhomályban az arc simának tetszik, mint a márvány. Szigorú keretet von köré a kendő. A tarkómhoz nyúlok, meglazítom a csomót. Nehezen enged, szoros a csomó. Lassan lazítom meg, lomhán tekeredik le kontyomról a kendő: figyelem, ahogy az ismerős vonások megváltoznak, ahogy meglazul körülöttük a vékony anyag alkotta keret. Ahogy előbukkan szigorúan hátraszorított hajam, hirtelen egy idegen nő arcába nézek. A gondosan sminkelt arc hirtelen maszkszerűvé válik, a kendő nélkül van valami abszurd a festékkel kiigazított vonásokban.
Nézem magam a tükörben. Élesen látom magamat a kintről beáradó fényben. Ismerem a sminkeletlen arc minden apró vonását: mindent látni, amit nem szeretek. Mégis olyan megnyugtatóan ismerős. Lassan összefésülöm a hajam, csavarom a kontyot a tarkómra. Száll a kendő, beborít. Előbukkan a jól ismert arc alóla, aztán varázsütésre, ahogy a kendőt szorosra húzom a tarkómon, idegenné válik. Gyorsan kötöm a csomót, tekerem az anyagot a kontyom köré és figyelem az idegen nőt. Az ismerős arc szigorú lesz és idegen. Előre dőlve festem ki magam, kutatom a sminktől egyre ismeretlenebbé váló vonásokat.
Tudom, hogy estére megint ezt fogom ismerni.
Így változom önmagamból önmagammá nap nap után.

Hát a hátam...

...az nagyon fáj. Beakadt, vagy becsípődött, vagy nyom valamit a gyerek, nem tudom. Meg ez az ezer plusz kiló se javít nyilván a helyzeten. De sajnos menni is kevéssé bírok, úgy járok, mintha tojásokon lépkednék: bármikor bele nyilallhat az éles fájdalom az állandó tompa mellé. Hétfőn megpróbálok keríteni egy masszőrt, és javasoltak egy gyógytornászt is.

Nyanya beszéd

Hol szórakoztat, hol kiborít a nyanyák beszólása. Ez a legutóbbi pl. mulattatott:
"Na MOST jól vagy felöltözve, ÍGY csinos vagy. Ez rendes takarja a hasadat, nem is venni észre, hogy terhes vagy" - mondja a szintünkön lakó, 80 feletti Nelli néni. Hát mi vagyok én, megesett tizenéves, hogy takargassam? Meg amúgy is, hogy lehetne ezt takarni? Még egy sátorból is kidudorodna :D

Sziréna

Állok a körúton. A hőség szinte elviselhetetlen, pedig árnyékba húzódtam. Előttem dübörög a forgalom. Hirtelen, az autók zaján át felsejlik egy sziréna. Rohamosan közeledik, ahogy arra nézek, már látom is a villogást, és alatta a dermesztő sárgaságot: gyerekmentő. Néma imát rebegek, amit mindig, ha gyerekmentőt látok: Kérlek segíts a bent lévőkön, és add, hogy soha ne kelljen benne ülnünk! Hiába a forróság, kiráz a hideg. Még el sem ül a zaj, újra közeleg egy sziréna, hátrakapom a fejem: még egy gyerekmentő. Lassítva hajt be a kereszteződésbe, de senki nem állja útját. Már fázom, az anyákra gondolok halálos rémülettel. Vajon már tudják? Vajon ott ülnek ők is? Számolgatom a perceket, most érhetnek az Üllői útra, ugye engedik kanyarodni őket, ugye nem tartóztatja fel őket egy másodpercre sem a forgalom? Most dübörögnek el a Klinikák mellett, már látszik a Heim Pál.
Anyuéknál voltunk estig, Dina elaludt hazafelé az autóban. Szorítom magamhoz, óvatosan lépkedek vele a lépcsőn. Csupa nap illata van, álmában átöleli a nyakamat. Ahogy ránehezedik súlya a hasamra, a benti baba mocorogni kezd.
Csak soha ne kelljen azt a szirénát alulról hallanom...

Politikai beszélgetések

Reggel:

Zsófi: Ávi, mi lesz, ha ezek kerülnek kormányra?
Ávi: Majd minden nap gyakorolhatom a kravmagát az utcán

Este, mindketten félig alszunk:

Zsófi: Ávi, mi lesz, ha ezek kerülnek kormányra?
Ávi: Semmi. Majd nem megyek zsinagógába, jó?
Zsófi: De idejönnek majd ők.
Ávi: Honnan tudnák, hova kell jönni?
Zsófi: Majd lesznek listáik, mint a háborúban.
Ávi: Akkor már úgyse lehet semmit csinálni.

Elsők

Eszem a lecsót. Az elsőt idén. Hozzá tarhonyát, az elsőt, amit életemben csináltam. Kovászos uborka - ez is az év elsője. Na jó, a bodzaszörp második körös már. De azért jó volt :)

Comingout

Már biztos mindenki tudja, de azért leírom :) Eddig azért nem akartam publikussá tenni, mert ki akartam várni a 26. hetet - akkor volt ugyanis Dina szökési kísérlete. Mivel a 22. héten volt egy kis riadalom, és kórházban kötöttem ki az erős keményedések miatt, tulajdonképpen már értelmetlen volt a várakozás, de az elhatározás az elhatározás :)

Ezt írja a szülési kalkulátor:

Hol tart Ön?
A terhesség 27. hetében van (vagyis 26+1 - ezt én teszem hozzá), ez a teljes terhességi időszak 66%-át jelenti.

Mennyi van még hátra?
Még 13 hét (hozzávetőlegesen 97 nap - micsodaaaaaaa???? ezt is én teszem hozzá) van hátra, ami a terhesség teljes időszakának 34%-a.

A terhesség ezerszer könnyebben zajlik eddig, mint Dinával. Feküdnöm se kell, alapvetően semmi bajom sincs, leszámítva azt a 11 kg pluszt, amit cipelek, és ami miatt a hátam leszakadni készül. Most mérem a hasamat is, mert kíváncsi természet vagyok: 107 cm vagyok körbe. Már csak 56 centi és tényleg könnyebb lesz átugrani, mint megkerülni :D

Szülésről és születésről, meg arról kinek mi jár

Emőnél láttam Palya Bea Szülésdalát. Nem akartam Emő blogját a hosszú eszmefuttatásommal elcsúfítani, ezért lett ebből önálló poszt.
Három dolgot előre szeretnék bocsátani:
1; Elsőre nagyon humorosnak találtam, csak a 120. meghallgatásra körvonalazódtak bennem a gondolatok, amik most majd következnek. (Igen, Dina totál odavolt a néniért, és tudom, hogy a legártatlanabb dalocska is förtelemmé válik, ha elégszer kényszerítenek a meghallgatására)
2; Maximálisan egyetértek azzal, hogy mindenki ott úgy és akkor szüljön, ahogy neki jó, feltéve, ha ezzel sem magát sem a gyerekét nem veszélyezteti.
3; SZERINTEM. Ez ui. az én blogom, tehát minden az én véleményem, csak nincs kedvem százszor leírni, hogy szerintem, meg azt gondolom hogy, meg ilyenek :)

A születés a világ legnagyszerűbb csodája. Már maga a várandósság is, imádom az egészet, minden nyűgjével együtt. Valami egészen fantasztikus csoda, ahogy az én testem átalakul, hogy egy másik teremtődjön benne. Ugyanakkor szerintem ez elsősorban nem rólam, nem a nőről szól, hanem az új életről. És ennek mentén szülésnek nem a szülés az értelme. Nem a "nekem jár a szülésélmény". A szülésnek a lényege a világba érkező gyerek.
Azt érzem, hogy szánalmasan keveset tudunk ahhoz képest, hogy mennyit feltételezünk magunkról. Mintha nem látnánk a fától az erdőt. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy nem ideális születés életre szóló sebet ejt a gyermekben. És főleg nem tudom elfogadni, a szülés után évekkel is fel-feltörő zokogást, ha a tönkretett szülésélmény kerül szóba. Van cirka 60 évem szeretni a gyerekemet, és mondjuk 20 nevelni-formálni-alakítani. És ez számít. De hangsúlyozom: fontosnak, elengedhetetlennek tartom a szülésszakma megreformálást, a nők önrendelkezési jogának a kiteljesítését. Fontosnak tartom, hogy a szülés és születés méltósággal történhessen. Ne vegyék el mondvacsinált okokkal az újszülöttet a szüleitől. A legfontosabb ugyanis, hogy az újszülött jogai ne sérüljenek. A napnak ő és az édesanya a főszereplője, mindenki más azzal foglalkozzon, hogy nekik jó legyen.
A dallal igazából az a bajom, hogy két olyan érvet hoz fel, ami számomra nem csak hogy disszonáns, de kifejezetten demagóg.
Ez a két érv, hogy a test tudja mit kell tennie, ellenben egy férfi honnan tudhatná, mit jelent szülni.
Kezdjük az elsővel! Talán évezredekkel ezelőtt a nők teste tudta önmagától, mit kell tenni, de kétlem. (És most ne menjünk bele a bibliai vonulatba, hogy a nő miért szüli fájdalommal gyermekét. Utálom, amikor vallásosok vallási érveket hoznak fel nem vallási környezetben...) Ha tudná magától, nem kellettek volna bábák, segítők mindig is a szülő nő mellé. Nyilván van, aki megszül egyedül a bokorban, de azért kétlem, hogy ez lenne a megfelelő és általános. Manapság pedig, a túlcivilizált, becsapott, agyonhospitalizált testünk mégis honnan tudná, mit kell tennie? Szoptatni is természetes, mégis tanulni kell. Továbbmegyek, megint csak a szövegre hivatkozva: a szexet is tanulnunk kell, nem nem tudja magától rögtön elsőre a testünk, mit kell tennie.
A szüléshez segítő kell, olyan, aki ért ahhoz, amit csinál. Nem, nem a hanyattfekvős, vezényszóranyomós szülést pártolom. Hangsúlyozom, mindenki szüljön-szülhessen úgy, ahogy akar. De ne érveljünk emellett azzal, hogy majd a testünk tudja mit kell tennie. Ha tudja, minek a sok szülésfelkészítő tanfolyam? Többedszerre talán, van elképzelés, de elsőre? Főleg úgy, hogy a nők 99%a nem hogy szülést nem lát a magáé előtt (a szülésvideók meg a filmek csak horrornak számítanak) de gyereket sem.
És most mindjárt jó ellent is mondok magamnak :) Az előzőeket fentartva természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szülés igen kevéssé kiszámítható, és hogy jobban, könnyebben zajlik, ha hagyjuk, hogy a testünk tegye a dolgát. Tudom, hogy hagyni kell a testünket dolgozni, és olyan szakemberek kellenek, akik szintén tudják ezt. Fel KELL nőnie egy olyan szülés-kísérő generációnak (gondolok itt szülész orvosokra, szülésznőkre, bábákra, dúlákra, csecsemős nővérekre, védőnőkre), akik a terhességet és szülést nem betegségnek, hanem természetes állapotnak tekintik. Akik nem "szülesztenek", hanem szülést kísérnek, akik soha nem mondanak olyat, hogy "ezzel a mellel akar szoptatni???", és akik képesek a súlymérésen túl is hasznot hajtani. Akik tudják, hogy a szülő nő testében mi zajlik le, de nem akarják ezt megváltoztatni, nem játszanak mindenhatót. Mindenkinek meg kell találni azt az embert, azt a metódust, ami neki megfelel. Persze tudom, hogy ez jelenleg, főleg vidéken, maximum szép álom.

A másik az utolsó rész: "a doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni?" Na most, lehet, hogy rossz a szövegértelmezésem, de ezt én arra az érvre vonatkoztatom, hogy "nekem egy férfi ne tudja már ezt is". Az ott nem egy férfi. Az ott egy szakértő. (Igen, vannak szar szakértők is, tessék másikhoz menni. Igen, legyen olyan a képzés, hogy mindegy, melyiknél szülsz)Ha már őhozzá fordultál, őt választottad, akkor az ő szabályai játszanak. (Megint csak a szövegre hivatkozom: "megkérdeztem a Doktor urat".) Ez szerintem a legostobább, és a célt legjobban lejárató érv. Fenntartva azt, hogy felrúgom, aki nekem azt mondja, hogy ez nem fájhat. Akár nő, akár férfi mondja. ÉS csak önmagamat tudom ismételni: egyetértek azzal, hogy a rendszer nem jó, és sok benne az oda nem való vaddisznó. Meg kell reformálni, és ennek igen, az egyik eszköze az hogy mi nők nem tűrjük el a megalázó viselkedést, az úrhatnámságot, a nem kielégítő ellátást és főleg a nem kielégítő tájékoztatást. Valamint élünk az orvosválasztás lehetőségével. És ebben a harcban álljanak mellettünk a hozzánk tartozó férfiak, és a szülés-kíséréssel foglalkozók közül azok, akik már értik, miről beszélünk. De a buta, rossz érvelés csak árt. Szerintem :)