Kicsi jók a rosszban

A férfi, akinek a kocsijába belecsúsztam a pirosnál a tükörjégen, miután elrendeztük a dolgainkat, jobbulást kívánt Dinának, akivel épp a gyerekorvoshoz tartottunk.


A patikus ráírta a gyerekek nevét a gyógyszeres dobozokra, hogy tudjuk, melyik kié.

Pont ez

az, amire szükségem van, és nem merülhetek el benne, mert TANULOK!!!!!!!! De ha levizsgáztam....

2x100

Az oviból jövök lefelé. A kocsiban jó időd van, de a hőmérője -9 fokot jelez odakint. Lassan halad a forgalom, meg-megállítja a piros lámpa. A sorakozó autók mellett 60 körüli nő sétál fel, kezében újságok. Szemem az előttem lévő autón, félkézzel kotrok a táskámban a pénztárcám után. Már mellém ér, látja, hogy keresek, mosolyogva áll. Az aprók közül kihorgászok egy százast, leengedem az ablakot, arcon csap a hideg. Kinyújtom a pénzt, és intek, hogy újságot nem kérek.
-Köszönöm - ragyogja felém - további szép napot, vigyázzon, meg ne fázzon!

Tovább megyek, a szélvédő mocskos, az ablakmosó kifogyott. Kikanyarodok egy benzinkúthoz. Félreállok, 60 körüli férfi jön felém, mosolyogva kérdezi, segíthet-e. Bizonytalanul az ablakmosási lehetőségekről érdeklődöm, mire visszafordul, hozza a vizet, lemossa a szélvédőt, aztán körbe az összes ablakot. Újra kotorok a táskám után, pénztárca, apró, százas.Toporgok körülötte, érzem, ahogy a szoknya és a csizma közti részen elillan a lábamból a meleg. Amikor elkészül, jó utat kíván, és megköszöni a pénzt, amit a kezébe nyomtam.

Több százasom nem volt.


fotó innen

Noémike

A kistestvérem ma 20 éves, bár ő ezt tagadja. Végül is, nem csak a húszéveseké a világ :)

Kuka pozitív

Január elsejétől a Józsefvárosban tilos lesz guberálni. Ezt közegészségügyi okokkal, az elkövetők egészségének valamint az állampolgárok levéltitkainak védelmével indokolják többek között. A cselekmény 50 ezer forintos pénzbírságig büntethető. Tegyük fel, akad egy guberáló, aki valamilyen érthetetlen ok miatt nem rendelkezik 50ezer forinttal a bankszámláján. Akkor mi lesz, leüli? Végül is, aki börtönben ül, az nincs az utcán, feltupírozza a rendőrségi statisztikákat, de legfőképpen nincs szem előtt, nem bántja a ronda guberálásával a békés járókelők szem(et)ét.  Ahogy valahogy azt sem látom tökéletes megoldásnak, hogy a legforgalmasabb aluljárókból kikergetik máshova a hajléktalanokat. Arra emlékeztet, mint amikor kamaszkoromban úgy raktam rendet, hogy az ágy alá rugdostam a földön heverő holmikat.
Vagy félreértettem valamit?

Mákony, avagy nagyon megsajnáltak engem odafönt

(hogy vidámat is olvassatok, ha már megszállt az ihlet, és ma ennyit írtam ide :))
Iszonyat náthás vagyok, ledöntött valami rémséges ovis vírus. Se hall, se lát Dömötör üzemmód. A gyerekek, mint a kerge vadkecskék, olyanok voltak egész este. Míg készítettem a vacsorát, nosztalgiáztam azokon a régi szép időkön, amikor az egész estém a vad logisztika jegyében telt, ami persze tök felesleges volt, mert mire Júdát elaltattam, Dina ráaludt a vacsorájára. De hát ez már a múlté, sóhajtottam, azóta bejáratott menetrendünk van, ami 18.30-ra vacsorát, 18.05-re fürdést,  19.50re mesét, 20.30-ra mélységesen mély alvást irányoz elő. Pedig úgy éreztem, el tudnék viselni akár azonnal is egy kis csendet, nyugalmat, és magányt.
Ehhez képest Júda először hisztériás rohamot kapott a szardíniától (imádja), aztán a csokikrémtől (gondoltam, biztos az a baja, hogy Dina azt kapott, ő meg nem), aztán a gyümölcsjoghurttól (hátha a torokfájás miatt nem tud nyelni, az lecsúszik simán), végül kivettem, és pillanatok alatt elaludt a vigasztalódásban. Persze letenni még nem lehetett, mozdulatlanul ültem, és vártam, hogy mély álomba merüljön. Dina várta, várta, hogy segítsek neki megkenni a kenyerét, aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem suttog, hanem...csukott szemmel ül...a keze lehanyatlik...és kihullik belőle a kanál. A fene, most felébred a csörrenésre. És tényleg, szeme kipattan, lekászálódik a székről, én meredtem tovább a magvas gondolataimba, mikor feltűnt, hogy nem bukkant fel az asztal alól. Amennyire az ölemben alvó Júdától tudtam, belestem az asztal alá, ahol ez a látvány fogadott:

Ez csak az égiek kegye lehet. Vagy mákony...

Gyerekeim, sírjatok,

mert nincs itthon reggelire kenyér, csak pita
mert nem olyan lett a frizura, mint a barátnőé,
mert decemberben szőlőt adtam uzsonnára, nem mandarint,
mert meg kell enni a frissen főtt húslevest a rántott hús előtt,
mert ugyanazzal a játékkal akartok játszani, holott van öt másik ugyanolyan a szekrényben
mert nem lehet csokit ebédelni,
mert a nagyanyátok ma kivételesen nem ér rá játszani veletek, majd csak holnap,
mert nem játszhattok a kocsikulccsal,
mert csak bordó harisnya van a szekrényben tiszta,
mert haza kell jönni este a játszótérről,
mert kocsival viszünk titeket az oviba, holott ti a közös busszal mennétek inkább...




gyerekeim, sírjatok! És mi azon leszünk, hogy nagyobb okotok sose legyen a sírásra.

Vigyázzatok rájuk!

Egy beszélgetés miatt eszembe jutott ez a szám, szülőként végignézve borzalmasabb, mint amire emlékeztem. Vigyázzatok a gyerekeitekre!

Iszony

Elengedték őket, ott vannak valahol kint, szabadon. Nem hagyhatják el a házukat. És? Ki akadályozza ezt meg? Ott vannak valahol kint, szabadon. Mi van, ha nekiindulnak megkeresni a gyerekeiket? Mi van, ha nekiindulnak keresni más gyerekeket? Hogyan lehetnek szabadon? Nem értem. A bírónak nincs gyereke? Nem olvasta, hallotta, mit tettek? Nincs egy szikrányi emberség sem benne? Vagy csak annyi józan ítélőképesség, hogy feltételezze, ezek nem fogják megvárni, míg börtönbe viszik őket, ahol feltehetőleg legalább olyan iszonyat vár rájuk, mint amit ők adtak sorsul a gyerekeiknek? Ott vannak valahol kint, szabadon, és ez maga a tömör iszony.

Egyáltalán nem hanukai víg

Ezer szerencse, hogy mikor 2 hónappal az esküvő előtt egy síbalesetben tönkrezúztam a térdemet, a méregdrága osztrák magánklinikán egy pár mankót is utánam vágtak. Így ma csak elő kellett kotorni a szüleim pincéjéből őket, és tádám - Ávi tud közlekedni. Merthogy rászakadt a lecserélésre ítélt ruhásszekrény hatalmas, tükrös tolóajtaja. A lábujjára. Igen, jujj. Jó hír, hogy nem törött el, rossz, hogy ennek ellenére iszonyatos fájdalmai vannak, egyelőre felpolcolva fekszik a hálószobában. További jó hír, hogy szerencsére feltaláltak az iphonet, az internetet és a skypot, így tud nekem szólni, hogy vigyem be neki a fülhallgatóját. Én ugyanis a nappaliban házidolgozatot próbálok írni non-profit menedzsementből.

Hanuka 5

Egyszer valahol a zsidóknak megtiltották, hogy chanukakor meggyújtsák a lángokat. Őröket állítottak a zsinagógához és a zsidó otthonokhoz, hogy lássák, ha valaki megszegi a rendeletet. A közösség rabbija nem törődött ebbe bele, és mindenkit kért, hogy chanuka első estéjén menjen el a zsinagógába, hogy közösen gyújthassák meg a lángokat. Az emberek féltek, de a legtöbben elmentek a hideg, téli estén a zsinagógába. A rabbi maga köré gyűjtötte a gyerekeket és mesélt nekik a makabeusokról, a bátor és rettenthetetlen zsidó hősökről, arról, hogy hogyan kergették el a görögöket és hogyan szentelték újra az Örökkévalónak a Szentélyt. A gyerekek arca kipirult, a szemük csak úgy ragyogott a történetektől. A rabbi ekkor a felnőttekhez fordult:
-Nézzétek a gyermekeiteket! Látjátok a szemükben csillogó fényeket? Ezek a hanuka igazi fényei, gyertek, mondjuk el rájuk az áldásokat!

És az emberek szorosan a gyerekeik köré álltak, és fennhangon mondták el az Örökkévalót dicsőítő szavakat. Az őrök odakint nem értették a dolgot: egyetlen láng sem lobbant lángra, a zsidók mégis a szertartáshoz tartozó dalokat énekelik. De semmit nem tehettek, hiszen a rendelet a hanukai lángokról szólt. Nem tudhatták, hogy a valódi lángok minden jelenlévő zsidóban ott lobogtak aznap este.

(Raj Tamás nyomán)

Hanuka 1

Szenes Hanna

Chanuka

Chanuka van, a gyertya fellobog

És minden zsidó szív erősen feldobog.

Eszünkbe jutnak ősi képek,

És eltünedezett, hősi népek.

Volt Fáraó, volt görög uralom,

De nem törhetett meg minket semmilyen hatalom.

Vittük a Tórát, vittük velünk,

Abból merítettük minden hitünk.

S mi, kik ilyen ôsöktôl származunk,

Nem csüggedünk, mi tovább harcolunk,

Hisz biztatóan int a gyertyafény,

Ne csüggedj, Izrael,

Van még remény!