2011. október 12., szerda

Valahogy így vagyunk 2

Hív Ávi. Hogy mekkora nagy gyerekeink vannak: csak puszit adnak, elköszönnek és mennek be a csoportjukba. Felragyogok: Ugye? Annyira szuper!
Hát tényleg eszetvesztő királyság ez :) Nincs hiszti, csak átöltözés, puszi, még visszaintenek és lazán besétálnak a barátaik közé. Júda csoportjának ajtaját Dina nyitja ki mindig, a nagylegény meg általában zsebre dugott kézzel ballag be, és körülnéz, hogy melyik óvónőt-dadust ölelje meg először, akiket amúgy rég az ujja köré csavart. Aztán rohan, bújik, osztja a puszikat, közben már a barátnőket keresi a szemével. Igen, a mi kis Don Juanunk három kislányt szédít a csoportban.
Aztán jön Dina, jó, hogy ő az emeleten van, így még van pár perc, ami csak kettőnké. A cipőjét nekem kell lecserélni, az utolsó gondoskodás anyától nem maradhat el :) Aztán ölelés, puszi, és beslisszol, hízelkedve bújik az óvónénikhez, álszerény mosollyal besöpri a ruhájának/fülbevalójának/frizurájának járó dicséretet, majd elvegyül a barátnők gyűrűjében. Én pedig egész napra feltöltekezve indulok dolgozni. Már-már idilli a helyzet, élvezzük is erősen, amíg tart :)

2011. szeptember 22., csütörtök

Régi történet

Van ez a két régi történet, ami tulajdonképpen két szerelmi háromszög, aminek két csúcsán mind kétszer LK. és én álltunk - változó szerepben. Az egyik harmadik csúcsnak 2hete csináltam tortát a fia körülmetélési ünnepségére, a másiknak múlthéten az esküvőjére. Most meg LK. keresett meg, egy közös kóser-vegán tortaprojekt ötletével. Így 7-8 év távlatából már annyira nem érdekesek a régi sebek. Kifejezetten jólesett a fiúk tortáját csinálni, és abszolút állok elébe az LK-val való közös projektnek. Jellemfejlődésem újabb szakaszához érkeztünk :D

2011. szeptember 19., hétfő

Ég a gyertya, ég

két kis gyertya ég. Kétéves lett Júda Áron, éljen soká még!



Kétéves, bölcsődés, 3perc alatt megtanult a futóbiciklivel menni.  Egy csupamosoly kis zsivány, imádjuk, nem tudunk elég hálásak lenni a létezéséért.

2011. szeptember 16., péntek

Sófár flashmob

A Szináj óta legnagyobb sófárkoncert lesz szeptember 18-án, amikor a földgolyó számos pontján, nyilvános helyeken, egyszerre fogjuk rajtaütésszerűen megszólaltatni a koskürt hangját, hogy megtérésre, tesuvára - תשובה-ra hívjuk a zsidókat.


Deák tér, 16.30

A program:
tekiá - sevárim - teruá - tekiá
1 perces fúvóskoncert
tekiá - sevárim - teruá - tekiá g'dolá

A Sófár Flashmob központi helyszíne New York, emellett Kiev, Tbilisi, Oklahoma, San Francisco, St-Louis és Jeruzsálem is bekapcsolódik a programba. Mindegyik program a sófár fújás más-más aspektusára fókuszál. A nemzetközi flashmob felvételeiből az Art Kibbutz művészei elektronikus rosh hashanai filmet készítenek Szemző Tibor és Böröcz András művészek vezetésével. Elul hónap idején az Art Kibbutz NYC honlapján, twitter és facebook oldalán angol nyelvű online tanulás folyik.

Art Kibbutz NYC célja egy nemzetközi zsidó művésztelep létrehozása, mely helyszínt, tanulást, kapcsolatépítési lehetőségeket és alkotó közösséget biztosít minőségi, inspiráló és nemzetközi interkulturális cserén alapuló alkotások létrehozásához. Az Art Kibbutz NYC további célja, hogy fontos spirituális, művészeti, társadalmi és környezetvédelmi kérdésekre 21. századi zsidó művészeti válaszokat adjon.

Részletek:
http://shofarflashmob.weebly.com/
http://www.facebook.com/pages/Art-Kibbutz-NY-International-Jewish-Artist-Colony/150059221737480

2011. szeptember 10., szombat

Életmódváltás

Az elmúlt közel öt évben voltam veszélyeztetett terhes, kisgyerekes anyuka, megint vt, ztán két kisgyerekes anyuka. Voltm gyesen, tgyáson és gyeden. Elvégeztem nappali tagozaton a főiskolát (diploma még azért nincs...), dolgoztam itthonról rengeteget, beindítottuk a catering cégünket, most pedig egy teljesen újés saját vállalkozásom van felfutóban. Végtelen mennyiségben énekeltem gyerekdalt, cseréltem pelenkát, éveknek tűnő időt töltöttem játszótereken, játszóházakban és ringatón. Volt, hogy hónapokon át 5kor keltem, és volt hogy nem feküdtem le aludni egyáltalán. Levezettem sok ezer kilométert az állatkertbe, óvodába, vadasparkba, gyerekorvoshoz.
Most életmódot váltunk: reggel 8kor babakocsira kapva indulunk, ki-ki a saját intézményébe. Délután 4kor újra egyesülünk, és egészen alvásig nincs más dolgunk, mint együtt lenni. Egy kupacban maradunk, pár saroknyira dolgozom én is, Ávi is a gyerekek óvodájától. De mégis...reggelente mind felöltözünk elmenősbe - én is! És szép cipőt veszek, és nem lesz koszos a ruhám. És az ebédet heti 5napon át nem én osztom. Újra értelmet nyer  hétvége és a nyári szünet. Kicsit félek, de nagyon várom. 
Felnőtt világ: here I come!

2011. augusztus 24., szerda

Bölcsisnagyfiú

-Szia X Brigi vagyok a bölcsiből. - ótejóég! Kiválasztom az időpontot,mikor megyünk ismerkedni a gondozónénikkel. A kisbabám bölcsi nagyfiú lesz. Ótejóég. Erre várok mióta, de most kicsit szíven ütött, hogy hamarosan eljön ez a nap, mikor ő lesz bent,én meg kint, aztán pláne pár utcával arrébb, a munkahelyemen. Jó lesz, mindenkinek jó lesz, de azért ótejóég...

Freshka média

Nem győzöm eleget hangoztatni, milyen szuper unokatestvérem van, aki ilyen szépségeket fest: 

Ráadásul médiacelebritás is, szerepel mind az elektronikus, mind a nyomtatott sajtóban ;) A trendlakásban, és a Nők lapja pszichében is!
https://www.facebook.com/freshkadesign  

2011. augusztus 17., szerda

Hogy lehet ezt megszokni?

-Maga itt lakik?
-Igen.
-És hogy lehet ezt megszokni? -néz rám tökéletesen megdöbbenve az idősebb nő. Körülnézek. A lépcsőház olyan, mint mindig: tiszta, hűvös, századfordulós eleganciája töretlen. Imádom a házunkat, a környéken az egyik legszebb, és legjobban karbantartott ház, valóságos palota ólombetétes ablakaival és kovácsoltvas korlátjával. A nő, aki a házban lévő orvosi rendelőből jött ki, irtózva néz körül a tágas kapubejáróban. Én pedig nem értem, mi a baja a házzal.
-Mit hogy lehet megszokni?
-Hát ezt a házat. Olyan fura! Ezek az ablakok, meg minden - felnéz az aula fölött feszülő, félgömb alakú üvegablakra.
-Fura? Gyönyörű!  - aki eddig még meglátogatott minket, nem mulasztott el megállni a gangon és csodálni a virágokkal körberakott körfolyosókat. Mi baja van ennek?
-Hát, gondolom ezt is meg lehet szokni... - mondja bizonytalanul, és elköszön. Én meg állok a hatalmas faragott fa kapu előtt, és nem értem, hogy lehet valaki vak ennyi szépségre.

2011. augusztus 14., vasárnap

Valahogy így vagyunk

-Hol van Júda?
-Mesét néz apával.
-Miért van még itthon apa?
-Ma nem dolgozik. Mondtam, hogy bringóhintózni megyünk délelőtt, délután meg nektek vásárolni.
-És apa egész végig velünk lesz?????? - kérdezi elkerekedett szemekkel.
-Igen. Örülsz? - nem tud válaszolni, a fülére akadt kétoldalt a mosolya...

2011. június 22., szerda

Hová tűnnek Kínában a zsidó sírkövek?

(eredetileg a zsido.com-ra írtam, ott fog megjelenni hamarosan)

Sanghaj  egykor harmincezer zsidónak adott otthont. Mára a sírjaik sincsenek meg. Hogy kerültek zsidók a kínai városba és hova tűntek a síremlékeik? Dvir Bar-Gal, izraeli sajtófotós erre keresi a választ, miközben megszállottan kutat az elhurcolt sírkövek után.

Sanghajban, a halászfaluból nyüzsgő metropolisszá vált kínai városban egykor harmincezer zsidó élt. Az első családok a 19. század második felében költöztek ide: Indiából és Irakból érkező kereskedők voltak. Hamarosan kulcspozíciót töltöttek be a város gazdasági és társadalmi életében. Őket pogromok elől menekülő orosz bevándorlók követték a századfordulón, köztük nagy számban értelmiségiek: orvosok, művészek, tanárok. Sanghajban hamarosan számtalan zsidó szervezet működött. A II. világháború hozta a harmadik, legnagyobb bevándorlási hullámot. Európából több ezren menekültek az egyetlen országba, mely nem kötötte bevándorlási engedélyhez vagy vízumhoz a  letelepedést. Bár a japán megszállás után gettóba kényszerültek, a közel 20ezer európai zsidó helyi szefárd közösséggel együtt megmenekült a holokauszt borzalmaitól.
Dvir Bar-Gal 2001-ben az egykori sanghaji zsidó közösségről készített összeállítást. Egy véletlen folytán került hozzá egy fénykép, mely egy régiségkereskedésben árusított, héber feliratú sírköveket ábrázolt. Bar-Gal elhatározta, utánajár a sírköveknek. Elsőként felkereste a régiségboltot, melynek tulajdonosával megállapodott: ha felbukkannak hasonló sírkövek, értesíti őt. Napokon belül újabb márványtömb került elő. Az antikvitás beszerzője elvitte Bar-Galt a faluba, ahonnan fillérekért vásárolta fel a zsidó sírköveket. Amint megérkeztek, a helyiek egymás után kísérték őket a szemmel láthatóan végtelenül szegény és lepusztult falu különböző pontjaira, ahol újabb és újabb sírkövekre bukkantak. Volt, amelyik a veteményesben, a földön hevert, hogy száraz lábbal lehessen a sáros sorok között haladni. Rajta cinikusan hatott a felirat: „ebben a szent földben van a sírja Mosénak, a jesiva tanulónak, Avraham Schomann rabbi fiának”
A helyiek közül néhány idős ember úgy emlékezett, a nem messze lévő muszlim temetőből kerültek oda a kövek. Így a kutatás folytatódott, immár a temetőben, amiről kiderült: egy nemzetközi sírkert, ahol valóban sok zsidó nyughely is volt egykor.  Az őrnek már akadt dolga más zsidókkal is, akik a rokonaik sírját keresték – hiába, hiszen azoknak nyoma sem maradt. Bar-Gal és az őt kísérő tolmács újabb idős kínaival találkozott, aki elmondta, hogy az ő falujában is vannak számára ismeretlen jelekkel ellátott sírkövek.  Ez a falu az előzőnél is sivárabb és romosabb volt.  Itt nem csak zsidó, de keresztény sírkövekre is bukkantak. Az út kövezésére használták vagy támaszfalakba építették be őket.
Az 1950-es évekig négy zsidó temető működött Sanghajban, közülük a legkorábbit 1886-ban alapították. 1958-ban bezárták mind a négy temetőt és a nemzetközi sírkertbe telepítették át a sírokat. Mára az egykori zsidó szektort mohamedán sírok foglalják el – lehetetlen felkutatni az eredetileg oda temetetteket. A kommunista ideológiában nem volt szerepe a díszes síremlékeknek: a köveknek más felhasználási módot találtak. Így például Bar-Gal talált olyat, melyet vasalódeszkának használtak, míg egy másik egy patak fölötti híd pallóját helyettesítette. Egy sírkövet a folyómederből emeltek ki, ahova azután lökték, hogy már nem volt rá szükség mint utcakő. A kutatást nehezíti, hogy a kínaiak szerint a sírkő balszerencsét hoz, ezért a feliratot elrejtve helyezik el őket.
Bar-Gal konzultált a sangahji chabad küldöttel,  Sholom Greenberg rabbival, aki elmondta, az elhunyt földi maradványai szentek, de maga a sírkő csak emlékeztető, nem hordoz szentséget. Ennek ellenére egy központi helyen összegyűjtik őket, ezzel állítva emléket az egykori zsidó közösségnek. Bar-Gal létrehozott egy adatbázist, amiben a sírköveken talált nevek szerepelnek a lelőhellyel és fotókkal kiegészítve. Mára összesen 105 sírkövet mentett meg Bar-Gal, és harminc esetben sikerült a leszármazottakkal kapcsolatba lépni. Van, aki már többször utazott Kínába Ausztráliából, hogy megtalálja nagyanyja sírját. Mostanra legalább a sírkő előkerült: Bar-Gal az utolsó pillanatban mentette meg, mielőtt egy frissen ásott szennyvízelvezetőt takartak volna le vele
Egy egyszerű újságcikkből személyes misszióvá vált a kutatás Bar-Gal számára. Idegenvezetőként turistákat kalauzol végig az egykori sanghaji zsidó közösség történetének még látható állomásain. Az elmúlt tíz évben beutazta a környéket sírkövek után kutatva. Tervei között szerepel az egykori gettó közepén egy emlékpark létesítése, ahol elhelyeznék a sírköveket. Bar-Gal így vall a munkájáról: „Nem hittem volna, hogy ilyesmi lázba fog hozni. Én egy cinikus tel avivi újságíró vagyok és soha nem gondoltam volna, hogy ez a projekt érzelmileg megérinthet. De az a megalázó helyzet, ahogy ezek a sírkövek a sárban hevernek megerősített az elhatározásomban, hogy meg kell mentenem, amit csak lehet. Pesszimistán látom, hogy még mennyi sírkövet tudunk megmenteni. De ahányszor felbukkan egy héber vagy zsidó szimbólum, az egy újabb energialöketet ad, hogy tovább keressünk”

2011. június 20., hétfő

Egy kattintás

Legtöbbször ennyi elég egy hír igazságtartalmának vagy aktualitásának ellenőrzésére. Egy fránya kattintás.

2011. június 19., vasárnap

Kardomba dőlök

De tényleg. Összecsapnak a hullámok a fejem felett

2011. május 30., hétfő

Kis magyar tanmese a 21. százdi fajgyűlöletről

Az alábbiakban az atv.hu cikkét olvashatjátok. Ha vki nem ismerné az előzményeket, az említett Képíró Sándort azzal vádolják, hogy részt vett az újvidéki mészárlásokban a II. világháború alatt.

2011.05.30. 09:34

"Ne merj mosolyogni, zsidó fattyú" - elítélik-e Képírót?

Képíró Sándor egykori csendőr-százados "újnyilas barátai" hasonló módszert alkalmaznak, mint vészkorszakbeli elődeik: hőbörgéseikkel és izomzatukkal próbálják megfélemlíteni a csendes többséget. Mindezt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának épületében. Ha a II. világháború során elkövetett háborús és népellenes bűncselekmények miatt folyó perben felmentő ítélet születik, hősként ünnepelhetik a 97 éves vádlottat, ha elmarasztalják, újabb ürügy adódik a vérszagú zsidózás folytatására.

A hosszas hazai és nemzetközi huzavona után indult büntetőper bővelkedik fordulatokban. Rögtön az első tárgyaláson körülbelül három tucat sárga Dávid csillagot viselő fiatal sorakozott fel a Fővárosi Bíróság épülete előtt, hogy angol és magyar nyelvű transzparenseivel emlékeztesse Képíró Sándort és az utca emberét az 1942-es újvidéki vérengzésben résztvevők elévülhetetlen felelősségére. A szélsőjobb tábort hidegzuhanyként érték az akcióról készült képsorok, és nyomban nekiláttak megszervezni az „ellenállást”.

„Egyetlen magyar szervezet sem nézheti tétlenül azt, ahogy egy 97 éves magyart ország-világ előtt meghurcolnak, megaláznak, a halálba kergetnek saját hazájában a valódi háborús bűnösök képviselői. Mozgalmunk felkér minden magyar embert, hogy jöjjön a Képíró-per színhelyére. Legyünk ellenpontjai az oda toborzott zsidó nyikhajoknak!” – áll a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökségének verbunkjában, és ígéretet tesznek, hogy parlamenti képviselőiken keresztül színvallásra kényszerítik a kormányt. Mások mellett Kulcsár Gergely Jobbikos képviselő jelentkezett a feladatra, és a T. Ház némán hallgatta aggódását a „hős veterán” miatt, akit „izraeli senkiháziak nyomására és megélhetési, sárga csillagos félencek vicsorgása közepette” húzkodnak egy „kirakatperben”.

Ha mind a 15 millió magyar nem is ment el a következő tárgyalásokra, 20-30 csendőrbarát vármegyés, illetve újgárdista azért tiszteletét tette. Bónusznak érkeztek olyan hungaro celebek is, mint ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész. Az innentől jelentős kisebbségbe szoruló sárgacsillagos érdeklődőket a tárgyalást vezető dr. Varga Béla bíró kitűzőik eltávolítására utasította, mondván, hogy az politikai állásfoglalás. A HVIM-es Magyar Ellenállás, valamint a rovásírásos Új Magyar Gárda pólók viszont – eleinte legalábbis – nem zavarták. Később azonban már az ilyen „ideológiai hovatartozás kifejezésére alkalmas” ruhadarabot viselőket is felkérte az átöltözésre, így a legutóbbi tárgyalás résztvevői többek között a már csaknem feledésbe merült Potyka bácsi (Porubszky István János), a Konzervatív Antibolsevista Szövetség tiszteletbeli elnökének meztelen felsőtestét is megcsodálhatták.

A Heteknek több, a tárgyalásokon résztvevő érdeklődő is kifejtette, hogy a teremben látványos hangulatváltozás állt be, miután a vármegyések elkezdték befenyíteni a megítélésük szerint más véleményen lévő honfitársaikat. Egyikük jogászhallgatóként a nürnbergi pert kutatva, szakmai kíváncsiságból látogatott el az eseményre, ahol az egyen pólósok között kapott helyet. Kezdetben csak a szemük sarkából méregették, és obszcén antiszemita („Milyen rusnya és undorító faj a zsidó”, „Mi lesz itt, Mazsihisz gyűlés?”, stb.); valamint anticionista („Izrael megszálló terrorállam” stb.) megjegyzésekkel tesztelték hovatartozását, ám amikor a bíró egyik kommentárján elmosolyodott, már hangosan intették rendre a megdöbbent lányt. Ellenség lett, akinek minden reakcióját figyelték, hogy ismét beleköthessenek. „Semmihez sem hasonlítható légkör alakult ki a tárgyalóteremben, a gyűlölet és a megfélemlítés zsibbasztó atmoszférája. Még sosem találkoztam ilyennel életemben. Fel voltam háborodva, ugyanakkor féltem is, és röhej, de nem volt kihez fordulni védelemért” – meséli az egyik résztvevő, akit a szünetben két „izomtibor” követett a folyosón, miközben röhögve mondogatták, hogy gázszagot éreznek. A logikus visszakérdezést (Miért, mit ebédeltetek?) csak testi épségének megőrzése miatt tartotta meg magának. A tárgyalás után épp’ beszédbe elegyedett valakivel, mikor a mellettük elhaladó keretlegények egyike így szólt hozzá: „Mit bámulsz zsidó?”, majd jelezte, hogy az épület előtt várja egy „alaposabb” eszmecserére. A jogászlánnyal azt is közölték, hogy a fajtája nemsokára újra hordani fogja a sárga csillagot.

„Kár, hogy megszülettél, te gyökértelen” – ezt már az ATV operatőrének mondták a csoportba verődött nyilasok, mikor az interjút kért tőlük a tárgyaló előtt, és elköszönés helyett megfenyegették arra az esetre, ha esetleg meglátnák a felvételeket az ominózus csatornán: „Az indexesek egyszer már megbotlottak, vigyázz, nehogy te is megbotolj!”.

Egy másik érdeklődőnek alkalma nyílt beszédbe elegyedni Képíró Sándor aggkorú barátaival, akik meggyőződéssel állították, hogy a „zsidók tízezer dollárért szereztek hamis tanúkat” a csendőr százados ellen. Pedig a hozzá hasonló vitézek „rendet tehetnének Gyöngyöspatán” – vélekedtek a szimpatizáns öregurak, és szerintük a terembe lépő vádlottat felállással illik elöljárónak kijáró tiszteletben részesíteni. Aki nem áll fel, az a zsidó.

A mosoly továbbra is tilos volt a nézőközönség soraiban, bár ezt nem a bíró kérte, hanem a vármegyés, gárdista alakulat megfélemlítő magatartásával próbálja kicsikarni. Voltak, akik mégis el-elmosolyodtak. Például azon, hogy a vádlott nem érti a bíró hangos kérdéseit, de ha rokonai beszélnek hozzá fojtott hangon, akkor élénken reagál.
– Ki Magyarország miniszterelnöke? – kérdezi a bíró Képíró állapotát mérlegelve.
– Orbán Viktor.
– Mondja utánam a következő számot: 1955 – hangzik az újabb teszt, de a sorok között valaki hangosan bemondja: „Miért nem azt mondta, hogy hat millió, azt azonnal értette volna” - röhögnek jót a bajtársak.

forrás: http://atv.hu/belfold/20110529_ne_merj_mosolyogni_zsido_fattyu_atrocitasok_a_kepiro_perben

2011. május 29., vasárnap

Remélem,

hogy a gyerekeimnek sosem kell majd felém viszonozniuk azt a fajta gondoskodást, amit tőlem kapnak. Csak a hétvége eseményeiből szemezgetve mondjuk nem leszek sosem olyan állapotban, hogy minden éjjel le kelljen rajtam cserélni a pisis pizsamát, alattam az ágyneműt, hogy nem fogom összehányni az ágyukat és nem mellesleg nem fogok a nappalijuk közepére kakálni. Ha ezek teljesülnek, akkor már körülbelül méltósággal öregszem majd meg.

2011. május 27., péntek

Nemtelenül

Egy liberális pártól megkérdezik, hogy a gyerekük fiú-e vagy lány. Mire a válasz: ha felnő, eldönti.
Eddig a vicc. Viszont itt egy hír arról, hogy egy kanadai házaspár nem nélkülinek kívánja nevelni most4hónapos gyerekét. Szerintük elfogadhatalan, hogy a szülő dönt a gyerekkel kapcsolatos ilyen szintű dolgokról. Ha felnő, majd eldönti, mi szeretne lenni.
Nem mennék bele mindenféle genderelméletbe, nem vagyok túl otthon bennük. Szerintem a nem, a nemi különbözőségek, a nemek családon belüli és társadalmi szerepe (én nem a nők elnyomását értem ezalatt) olyan alap, ami nélkül összedől minden. Másrészt olyan fontos része az identitásnak, amit nem lehet csak úgy elvenni, ez a gyerek nem fog tudni dönteni, akkor sem, ha valóban megvalósítható a kísérlet, és senki nem lesz tisztában azzal, milyen kromoszómái vannak. Mert nem megtapasztalja mindkét nem életét, hanem ő egyik sem lesz. Melyik öltözőbe megy majd tornaórán? A néptánccsoportban milyen táncot jár majd? Egyáltalán, mikor engedik, hogy döntsön? Meddig kell "nemtelenül" élnie? És itt tekintsünk el attól, hogy esetleg kamu a hír. Tfh, hogy léteznek ilyen szülők.
Egyáltalán, mitől lesz nemtelen? Ok, nem rózsaszínben/kékben fog járni. Nem csak egyféle nemnek kijelölt játékokkal játszik. De ezen felül?
Szülőnek lenni felelősség. Többek között annak a felelőssége, hogy a gyerekről, akit a világra hívtunk, döntéseket hozunk. Nap nap után folyamatosan döntünk az életüket befolyásoló dolgokról. Hogy engedhetném a világba úgy, hogy gyökértelenné teszem? Meddig áldozhatom be a gyerekem életét az elveimnek?

Frissítés: http://www.myprincessboy.com/index.asp ez egy olyan kisfiúról szóló honlap, aki lányruhában szeret járni. Az anyukája írt róla egy könyvet, My princess boy (fordítsuk mondjuk Hercegnő fiam-nak). Kicsit lejjebb vannak videók is, amiken elmondja, hogí azért küzd, hogy a fia és a hasonló cipőben járók társadalmilag elfogadottak legyene. Szerintem ez egy kicsit életszerűbb példa, mint a fenti. Anyuka szerintem meg akarja mutatni, hogy ő mekkora toleráns, és nem mellesleg üzletet csinál a fiából. De mi lesz, ha a kisfiú egy nap mégse akar lányruhát hordani? Vagy mert már nem lesz késztetése, vagy mert szeretné ezt a magánéletében tartani, nem utcára vinni? Elfogadom, hogy ez a kisfiú ilyen, és az egész nem egy rákényszerített póz. De szerintem akkor sem lenne szabad tvműsorokba citálni királylánynak öltözve. Dina is egész nap menyasszonynak-királylánynak-balerinának szeretne öltözni, de mégis határt szabunk neki, többek között azért, hogy megtanulja,hova hogyan illik felöltözni.

2011. május 24., kedd

Hozzállás

Mikor kinyitottam a csomagot és megcsapott a kamilla illata, rosszul lettem. Gyerekkori szemgyulladások kínja villant be, a küzdelmek, amit azért folytattam, hogy véletlenül se csöpögtessenek a szemembe. Leforráztam a virágokat, szűrtem, hűtöttem, tettem-vettem és közben ott kísértett a kamilla félreismerhetetlen betegségszaga.
Dina a kanapén ült, alig bírta kinyitni a gyulladt szemét, ült, sírdogált, a szívem szakadt meg érte. Leültem mellé, és hazug vidámsággal azt mondtam: Nézd csak, itt a kamilla tea, ezzel letörölgetem a szemed. Szagold csak  meg, micsoda finom virágillata van! (rám fogja borítani, hogy büdös)
Dina arcán mosoly terült el: virág illatú, de finom! (te jó ég, az agya is begyulladt, nem csak a szeme?) Kérek belőle inni! (uramatyám, mentőt, azonnal, kamillateát akar inni!!!!!)
Persze hoztam neki, míg elolvadt a cukor, szépen hagyta hogy letakarítsam a szemét. Aztán, legnagyobb megdöbbenésemre, megitta a teát. És kért még. Én meg igyekszem nem rosszul lenni, miközben főzöm. Minden hozzáállás kérdése?

2011. május 22., vasárnap

Facebook státusz


 Hat évvel ezelőtt Lág BáOmerkor azt mondtam viccesen egy bóchernek, akivel addig az összes kapcsolatom az volt, hogy hosszú és zajos vallási vitákat folytattunk, hogy soha többet nem megy vissza a jesivába, hanem itt marad örök időkre a nyakunkon. Csak részben lett igazam: pár hónapra még visszament Izraelbe, viszont következő Lág BáOomerkor elvett feleségül.
Azóta rémesebbnél rémesebb hűzassági évfordulóink voltak, a 3-on pl. kórházban voltam fenyegető vetélés miatt. Idén bárányhimlő-gyanúval és iszonyatos kötőhártya gyulladással ünnepeltünk...

2011. május 17., kedd

LeDor VaDor

 Iszonyú nagy megtiszteltetés ért, mikor felkértek, hogy egy nemrég indult internetes zsidó tudásbázis létrehozásában vegyek részt. Konkrétan az én videómmal indult el a női témákat feldolgozó sorozat. Lejjebb találjátok a pár héttel ezelőtt megjelent írásomat a LeDor VaDorról.


Női Téma (1.rész) from LeDor VaDor on Vimeo.



A zsidóság életszemléletének fontos része, hogy a mindennapi dolgokat változtatják szentté. Így tett Balog Dániel is, mikor megalapította a LeDor Vador (nemzedékről nemzedékre) oldalt a népszerű közösségi portálon, a Facebookon.

Egy beszélgetés indította erre az útra, melynek során a Jickok Eizik Taub, a híres nagykállói rebbe leszármazotta azt mondta, képes rá, hogy embereket vezessen vissza a Tórához és a zsidósághoz.
Az oldal pillanatok alatt olvasók ezreit gyűjtötte maga köré, akik naponta új tórai tanítást, magyarázatot, vagy inspiráló történetet olvashatnak. A rövid tanításokat és videó üzeneteket azoknak szánják, akik szeretnének jobban megismerkedni a zsidósággal, elmélyedni őseik tanításaiban, de nem tudnak napi elfoglaltságaik mellett időt szakítani arra, hogy részt vegyenek valamilyen oktatáson. Az anyagok közérthetően vannak megfogalmazva, így azok is tudnak csatlakozni az internetes jesivához, akiknek csak nagyon csekély ismerete van egyelőre a Tóra világáról. A videóüzenetek ötletgazdája és készítője Balog Dániel ikertestvére, Balog Róbert fotográfus, videós.
A leírt vagy videóüzenetként rögzített tanításokat a http://www.ledorvador.hu/ oldalon rendszerezik és archiválják, hogy valóban nemzedékről nemzedékre adhassák tovább a bölcsességet. Bár rövid ideje indult a facebook jesiva, máris rengeteg pozitív visszajelzést kaptak mind zsidók, mind nem zsidók részéről, akik örömmel és hálásan fogadják a tanulásnak ezt az új, modern lehetőségét.

(eredetileg megjelent a zsido.com oldalon és a Gut Sábesz című hetilapban)

2011. május 12., csütörtök

Imádkozunk

Dina előttem álla a széken, először ő gyújtja meg a maga egy kis gyertyáját. Fogom a kezét, ahogy a gyufát a kanóchoz érinti. Aztán én jövök, sorra lobbannak fel a lángok. "Megáldotta a hetedik napot" egy, és "megszentelte azt" kettő. Egyet Dináért. Egyet Júdáért. Kettőt két iszonnyal teli sábeszért, mikor majdnem elveszítettük azt, akit életre ítéltek*. Három kör, három hivogató intés, áll előttem Dina, és ahogy én eltakarom a szemem, kicsi puha tenyerét ő is az arcára szorítja. "Bóruch áto..." Mondja vele az áldást, szinte énekli. Lehajolok hozzá, magyarul mondjuk tovább, a személyes ima idejében, másért nem könyörgünk, csak azért, hogy a nagyapám, aki vér volt vérünk helyett, hogy ő meggyógyuljon. Hogy majd' 81 éves teste leküzdje a rákot, hogy harmadszor is kicselezze a Halál angyalát.
Talán tényleg jól imádkoztunk. Hiszen az első kihíváson, a műtéten túl van, minden várakozásnál hamarabb, nem egész 48 óra múltán elhagyta az intenzív osztályt. Adja az Örökkévaló, hogy az emberi kor legvégső határáig velünk maradhasson!

* Dina teljes neve Dina Chájá, amiből a Dina az ítélet, a Chájá az élet szóból származik.

2011. május 8., vasárnap

Még anyáknapjára szerettem volna írni

Néha úgy érzem, elpusztulok, mert nincsenek velem. Néha úgy érzem, elpusztulok tíz percért, amikor nincsenek velem. Néha döbbenten nézem őket, hogy hogy lehetnek ilyen gyönyörűek. Néha döbbenten nézem őket, hogy milyen rondák, mikor üvöltenek. Néha még mindig rácsodálkozom, hogy vannak nekem és mekkorák. Imádom nézni, ahogy együtt játszanak. Sikoltozva el tudnék rohanni, mikor ugyanazzal a darabbal akarnak játszani.Megállás nélkül, állandóan szerelmes vagyok beléjük. Megállás nélkül, állandóan egy merő rettegés vagyok, hogy valami bajuk esik.
De mikor a két oldalamon, a két kezemet fogva sétálnak az utcán, olyankor csak simán szétvet a büszkeség. Mert az enyémek, mert a legszebbek, legjobbak, legkülönlegesebbek. Pedig néha elcserélném őket aranyhalra.
Anyaság, én így szeretlek :)

2011. május 6., péntek

Segítő kéz és a biztonsgái protokoll súlyos megsértése

Kezdetben vala az autós biztonsági protokoll. Aminek az alapja az, hogy nem állunk meg és nem szállunk ki a kocsiból, senkinek, semmiért. Rendőrnek is csak fényes nappal, forgalmas helyen. Főleg nem szállunk ki, ha dühös ember szólít erre fel. Ha dühös ember jön utánunk, igyekszünk forgalmas helyen maradni, és biztonságos helyre vezetni a lehető leggyorsabban: rendőrőrsre, tűzoltóállomáshoz, végső esetben benzinkúthoz. Kocsiból soha soha soha nem szállunk ki ilyen esetben, ha a fickó kiszáll, kihasználjuk a helyzeti előnyünket, és kereket oldunk.
Néhány héttel ezelőtt jól vizsgáztam a biztonsági protokollból, mikor majdnem összeütköztem a Mom parknál - saját hibámból - egy terepjáróval. A férfi dudált, mutogatott, én feltartott kézzel bocsánatot kértem, majd befordultam a sarkon. Az addig az egyenesen menő sávban haladó terepjárós hirtelen átvágott a kanyarodó sávba, és a reflektorral villogva jött utánam. Fejben végigfuttattam a lehetőségeket, végül úgy döntöttem, a legbiztonságosabb a jól ismert útvonal az óvodáig, ahol fegyveres biztonsági őr vár.Előttem elkezdett indexelni a megállóból épp elinduló busz: disznó mód nem engedtem el, elévágtam. A terepjárónak már nem volt helye ezt megcsinálni, a busz kettőnk közé került. A visszapillantóból láttam, ahogy a férfi megfordul, és elindul visszafelé. Megúsztuk.
Ma reggel két gyerekkel mentem szintén az ovi fel. Egy piros lámpánál kiszáll a mögöttem jövő transit sofőrje, egy nagydarab férfi. Elindult felém, én a biztonsági protokollnak megfelelően felhúztam az addig leeresztett ablakot. Bekopogott és közölte, hogy a bal hátsó kerekemnek lőttek. Tudtam, hogy volt rajta egy dudor, és azt is hogy ezzel nem húzza már sokáig. Megköszöntem, hogy szólt, és a következő sarkon lekanyarodtam a mellékutcába- arra kellett mennem amúgy is. A transit beállt mögém. És itt követtem el azt, amit soha nem lett volna szabad: kinyitottam az ajtót, és kinéztem, noha hatalmas vörös betűkkel ugrált a szemem előtt  felirat, hogy HIBA. A keréknek tényleg lőttek. Második hiba: kiszálltam. A férfi is, felajánlotta, hogy segít, ha van pótkerekem. Látja, hogy gyerekekkel vagyok, neki is van kettő, ne menjek így tovább, veszélyes. Itt kicsit szépítettem, felhívtam Ávit, megmondtam mi történt, és hogy hol vagyok. Ha kinyír vagy elrabol minket a transit sofőrje, legalább tudják, hol voltunk utoljára...
Csakhogy a transit sofőrje tényleg csak segíteni akart, kikapta a pótkereket, kicserélte, szólt, hogy azonnal menjek és fújassam fel. És nem fogadta el a pénzt, amit hálám jeléül adni akartam. Nem azért csinálta.
Mázlim volt, igazán. Ezzel az erővel a baltás gyilkos is lehetett volna, feldarabolt áldozatokkal a transit hátuljában. Apropó a transit hátulja. Mikor elment, láttam meg a hátulra felragasztott nagymagyarország matricát. Az előítéletes mindenemet, az jutott eszembe, ha előbb látom, tuti nem merek kiszállni az autóból...

2011. április 18., hétfő

Pészach - a véghajrá

Hát, idén se fogom feltett lábbal üldögélve tölteni az utolsó órákat az ünnep előtt :)
13 órám van a gyertyagyújtás várva-várt pillanatáig, uh. most még gyorsan megígérem, hogy ha lement az ünnep, visszatérek!


Kóser pészachot mindenkinek!

2011. április 6., szerda

Április 6 minekünk piros betűs ünnepünk

Hiszen 1461 napja lettünk szülők. Bár az ünnepelt erről mit sem tud, majd csak a zsidó születésnapját ünnepeljük. Azért ez hihetetlen, hogy 4éves vén ló :)
(ne haragudjatok a totális eltűnésért, bedarált a pészachi takarítás)

2011. március 29., kedd

Vicces intermezzo és találós kérdés

Bekísérem az irodába a férfi interjúalanyomat, aki bemutatkozáskor kezet nyújt. Elnézést kérek, és elmondom, hogy nem érinthetnek meg férfiak. Elnézést kér, amiért elfeledkezett erről. Majd bocsánatkérően megsimogatja a vállamat.
Mi a két hiba, amit az úriember elkövetett?

2011. március 24., csütörtök

Boszorkányper vagy igazságszolgáltatás

Ide másolom, amit a fb-on vkinek írtam Geréb Ágnes ítélete kapcsán.
Röviden a véleményem: G.Á hibázott, vonják érte felelősségre. Vonjanak mindenkit felelősségre, aki hibázik, és ebbe más belehal. Geréb szerintem a legnagyobb csapása per. pill. az otthonszülésnek, egyszerűen a messianisztikus lángoló tekintetétől az emberek többsége frászt kap. Azzal, hogy lehetőség ad arra, hogy bíróság elé vigyék, azzal fegyvert ad az ellenfelei kezébe. Személyében akadályozza a valós párbeszéd kialakulását - nyilván nem egyeüdéliként, csak a másik oldalon nem tudok felhozni ilyen emblematikus figurát.
Na, akkor amit írtam:
Lehet azzal dobálózni, hogy 3 a több ezerből, bezzeg a kórház. Felteszem annyira ő sem elvakult, hogy harántfekvéses, nagyonkoraszülött, stb. babákat vállaljon, tehát nem lehet az ő "felhozatalát" egy kórházéhoz hasonlítani. Az aktív heroinista ikerterhes anyuka, akit azalatt császároztak, míg én vajúdgattam (akkor még csendesen ;)), nyilván nem az ő statisztikáját rontja. És ez így van rendjén, az otthonszülés annak van, aki előreláthatóan nem fog bajba kerülni.
Másrészt van egy dolog, ami védhetetlen az ellene felhozott dolgokban. Az ikerszülés. Ikerterhesség eleve rizikófaktor, sehol a nyugati világban nem szülhet otthon ikerterhes. Pont. Aki ezt a szülést (és egyébként másik ikerszülést is) kórházon kívül levezette, az súlyos szakmai hibát vétett, egy gyerek életébe került, feleljen érte. Ahogy feleljen az összes többi is, akár kórházban akár azon kívül vét ilyen súlyos hibát.
tökre nem akarok belemenni az otthonszülés témakörbe, csak ezt akartam tisztázni, hogy nem arról van szó, hogy ártatlanul meghurcolják szerencsétlen mártírt, hanem arról, hogy szakmai hibát vétett és ezért felelősségre vonják.

(reakció: ültessék le azt, aki 8.hónapra anyai kérésre császároz)
Csukják őket egymás mellé, és elmorazlizálhatnak arról, hogy az anya kívánsága meddig elégíthető ki akár a gyerek kárára is. Ikres otthonszülés (hangsúlyozom, ez a fejlett világban mindenütt kórházi szülést indikál) az pont annyira az anya ...igényeiről szól, mint a 8.hónapban a császár. Arról szól mindkettő, hogy én vagyok a fontos, akkor is, ha ez veszélyezteti a magzatot. Anyává válni többek között arról szól, hogy lesz valaki, akit mindenben magam elé helyezek, akinek az élete, a biztonsága, a kényelme mindennél előrébb való. A hasam kinézeténél, a fehérköpeny fóbiámnál, az álmaimnál. Mert ő lesz a megvalósult álmom, és mindegy, hogy nekem mi jó, vagy rossz, mert a gyerekemért mindenre kész vagyok, és a mindenben talán a legnehezebbek feláldozni az elgondolásaimat és a személyes kényelmemet a valóság oltárán.
Egy felelősségteljes orvos nem vállal el olyasmit, amiről pontosan tudja, hogy nem biztonságos. Amelyik ezt pénzért, paripáért avagy fegyverért megcsinálja, azt tessék szíves lenni megbüntetni. Azt is, amelyik az ügyeleti idejében beindítja a szüléseket, meg aki illegális őssejtkísérelteket végez. De ettől még azt se engedjék szabadon garázdálkodni, aki az általa képviselt irányzat alapvető szabályait nem tartja be, csak azért mert mártír arccal tűri a szenvedést.
 
Ha van kedvetek, folytassuk innen!

2011. március 20., vasárnap

ÉÉéééééééééééééééééééééééés a hatos számú versenyző megérkezett!!!!!!

Purim alkalmából a nővéreméknek megszületett a 6. gyereke. Újra kislány érkezett, egy 3kiló 40 dekás, egészséges kis cukorfalat.
Frissítés: A hölgy a Hádászá nevet kapta, ami mirtuszt jelent és Eszter királyné eredeti zsidó neve volt.  (nem mellesleg a kórházé is, ahol született ;))

2011. március 18., péntek

Purim

Állítólag Titusz diadalívének lábára fel van, vagy legalábbis fel volt graffitizve, hogy ám iszráél cháj, vagyis Izrael nép él. A Diadalív alatt , amit Jeruzsálem kirablásának emlékére állítottak, zsidónak nem volt szabad sokáig átmennie. Izrael népe él, de hol vannak, akik ledöntötték a templomunkat?


Édesapám, mikor Spanyolországban járt, direkt elment megtekinteni Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd síremlékét. Gondosan megvette a jegyet, besétált, alaposan megnézte őket magának, és közölte velük: "tessék, ti ott vagytok, én meg itt vagyok." És ezzel tulajdonképpen revansot vett rajtuk, akik annyi zsidó pusztulásáért felelősek, akik két lehetőséget adtak nekik: szellemi vagy fizikai megsemmisülés. De ők már sehol nincsenek, belépőjegyért mutogatják a sírjukat, mi pedig élünk.


Holnap este Purim lesz. Megünnepeljük, hogy a gyönyörű és okos Eszter királyné megmentette népét a biztos pusztulástól, és legyőzte gonosz Hámánt. Mi itt vagyunk, az ellenségeink már sehol sincsenek. Gyerekek kereplőkkel támadnak a gonoszra, mert csak annyi maradt belőle, amit a csattogó, fujjogó tömeg is el tud sodorni. Ám Iszráél cháj!


Izrael népe él, élünk, mert nincs más lehetőség, mert élni kell, mert mindent túlélünk. Eltemetjük a halottainkat és élünk tovább, mert ez a dolgunk. Mást terveztem nektek Purimra, de az éjjel ez jutott eszembe. A gonosz Hámán terve az volt, hogy lemészárolja a zsidókat, akiknek rendeletben akarták megtiltani a védekezést. Hámánok voltak, akik a védekezni nem tudó Fogel családra támadtak. És ahogy Hámánt és fiait felakasztották, úgy fognak megsemmisülni ezek a támadók is.

Egyetek, igyatok, halgassátok a megilát, küldjetek ajándékot és adakozzatok! Ne engedjük, hogy a Hámánok elpusztítsák a hitünket!
PURIM SZÁMÉÁCH!

Az ünnepről itt és itt találjátok a tavalyi írásomat

2011. március 14., hétfő

Milyen a mi válaszunk?

A zsidó válasz erre a tragédiára az, hogy fényt gyújtunk ebben a sötét világban. Nők az egész világon egyesülnek, hogy a következő szombaton, március 18-án  a Fogel család könyörtelenül meggyilkolt tagjainak emlékére gyújtsák meg gyertyáikat. Kérlek, ellenőrizd a helyi gyertyagyújtási időt, és tedd ki a felhívást a facebookos státuszodnak! Az Örökkévaló legyen irgalmas gyermekeihez!

(fb-os felhívás szövege)


Gyertyagyújtás Budapesten: március 18, 17.34. (itt tudod megnézni, a te lakóhelyeden mikor kell gyertyát gyújtani)
A szombat bejövetelét a zsidó asszonyok két gyertya gyújtásával jelzik, napnyugta előtt. Szokás, hogy minden gyermek után még egy gyertyát gyújtanak, illetve, hogy a kislányok három éves koruktól csatlakoznak édesanyjukhoz, és egy gyertyát gyújtanak. Ott, ahol nincs háziasszony, a férfi kötelessége meggyújtani a szombati lángokat.
A lángok fellobbanása után áldást mondunk, aminek szövege magyarul: Áldott vagy te Örökkévaló I-tenünk, a világ királya, aki megszenteltél bennünket parancsolataiddal, és megparancsoltad a szombati gyertyák meggyújtását.
A lángokat nem használjuk világításra, kell lennie rajtuk kívül más fényforrásnak is a szobában. A gyújtási idő után nem lehet gyertyát gyújtani, szombatszegésnek számít.
Kérek minden zsidó nőt, hogy ha máskor nem is, most tegyetek eleget ennek a micvának, hozzunk fényt a világba, pótoljuk emlékeinkben a múlt szombaton kioltott lelkek lángját!

2011. március 13., vasárnap

Bók

Vajon hány év házasság után fogom megtanulni, hogy hallgassak rád? - kérdezte tegnap este a férjem.

Milyen lélek...

...lakik abban, aki egy éjjel bemászik egy település elektromos kerítésén, találomra betör egy házba, majd miután ott senkit nem talál, addig megy, míg rábukkan egyre, ahol otthon alszik a család. Bemegy, hálóban alvó apának és három hónapos lányának elvágja a torkát. A fürdőből kilépő anyát leszúrja, majd tovább megy, megöl egy 11 éves és egy 4 éves fiút az ágyában. Milyen lélek kell ehhez?
Milyen lehet most a másik három gyereknek, akik túlélték sértetlenül a mészárlást? A 12 éves legidősebbnek, aki egy programról hazaérve rátalált a lemészárolt családjára? A hat éves fiúnak, aki mellett elment a gyilkos, de nem vette észre, hogy a kanapén alszik? A két évesnek, aki még nem is érti, mi történt, és hogy a véletlenen múlott, hogy elkerülte a terrorista figyelmét az ő ágya? A rabbi apjának, aki egy másik faluból utazott életben maradt unokáiért? Annak az őrnek, aki a riasztórendszert leállította, mert azt gondolta, egy állat indította be. Tulajdonképpen nem tévedett, csak ez az állat öt embert küldött a halálba, majd angolosan távozott.
Az izraeli Itamárban a Fogel családnak több, mint a felét kivégezték, pusztán azért mert zsidók voltak, és mert olyan helyen éltek, aminek a palesztinok szerint nem kellene létezni. Nem vagyok bosszúálló típus, de remélem, a szomszédok előbb találnak rá a gyilkos terroristákra, mint a katonák. Ezek a kőkemény, vallásos zsidók pontosan tudják, mit jelent a szemet-szemért elv.
http://www.jpost.com/DiplomacyAndPolitics/Article.aspx?id=211879

2011. március 8., kedd

Nőnap

Az Unicef felmérése szerint a világon nők végzik el az összes munka 60%-át. Az élelmiszerek 50%-át ők termelik. Mindezért a fizetések 10%-át kapják, és mindössze 1%-át birtokolják az összvagyonnak.
ENSZ felmérés szerint a világon minden 18 másodpercben bántalmaznak egy nőt. A párkapcsolatban élő nők 2/3-át éri testi vagy lelki agresszió.


 

fotó innen

2011. március 2., szerda

Túlérzékeny vagyok?

Igen, egyértelműen, ezért vagyok kiváncsi a mai esetemmel kapcsolatban más véleményére is.
Úgy esett, hogy énekkarba járok. Hát ez elég szomorú önmagában is, főleg a karra nézve, tekintettel a nullához konvergáló zenei hallásomra valamint énekhangom teljes hiányára. Mindegy, szükségem van 9 db kreditpontra a diplomámhoz, és ehhez kizárólag a heti másfél óra daloláson át vezet az út. Így jártam.
Van rajtam kívül vagy 80 másik nő, aki énekelhet, nincs semmi probléma, kivéve, ha az alt 1 nevű társaság énekel külön, mert az velem együtt 5 főt számlál kb.
Lényegre! Van egy karvezető, középkorú férfi, mindenféle vicces bemondásokkal, amiken lehet derülni. És itt jön az inkriminált jelenet: ma azt találta mondani, hogy "Tessék odafigyelni! A koncentrációs táborban az volt ugyebár a jó, hogy nem kellett külön koncentrálni." Én úgy megdöbbentem, hogy felkaptam a fejem a háztartási listák irogatásából, és viszonylag hangosan azt mondtam, hogy ezt talán mégse kéne. Néhányan rám néztek a körülöttem ülők közül. Majd a fickó folytatta, hogy: "na, de itt nincsenek kémények, úgyhogy az ajtón fogunk távozni." Hogy kísérte-e a nevetés a tanár kiszólását, azt nem tudom megmondani. Én még hangosabban azt mondtam, hogy ezzel nem illik viccelődni, és hogy a pofám leszakad. A karvezető biztosan nem hallotta meg, de többen döbbenten rám néztek. Majd folytatódott az óra. Én remegő gyomorral végül úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit, és óra után is csak aláírtam a jelenléti ívet, és elrohantam.
Nem is tudom, miért nem mentem oda és szóltam be neki. Pár éve valószínűleg látványosan felugrottam volna, és félig síró patália után rohanvást távoztam volna a teremből. Kérdés, hogy bölcsebb vagy megalkuvóbb lettem-e az évek során...

2011. március 1., kedd

Hori? Öri hari!

Valaki azt bírta leírnia a horoszkópra, hogy hori. Miért, mi készteti az embereket az ilyen szavak becézésére? Egy időben még a süti-fagyi-csoki triumvirátust sem ejtettem ki, ez azért elmúlt. De ez a hori most erősen szíven ütött. Hori. Nincs lelkifurijuk, hogy ilyen szavcsikat mondiznak? Áááááááááá

2011. február 27., vasárnap

Most aztán

nincs több kifogás :)

2011. február 24., csütörtök

Vallomás

Azért (is) írok mostanában olyan keveset, mert halálosan idegesít ez a háttér, utálok már ránézni, de a tervező valamiért nem működik a gépemen. Át kéne nyergelnem az uraméra egy kicsit, hogy valami újítást csinálhassak. Lustaság, Zsófi a te neved...

2011. február 23., szerda

67 100 33

Sajnos ez nem a lottónyereményünk, vagy Ávi új fizetése. Szerencsére nem is a hitelállományunk :)
Ez a súlyom, a haskörfogatom és a feltételezett korom. Októberben, amikor pár napig a szüleimnél laktunk, akkor elég megdöbbentően szembesültem a gyerekkori szobám tükrében a szomorú valósággal. Alapvetően nem zavar a testem változása, ez az élet rendje, a terhesség-szülés-szoptatás átalakít bennünket. Csakhogy. Fáj a térdem. Fáj a hátam. Kb. 5 hónapos terhesnek nézek ki. Nem férek bele a ruháimba. És a 20éves húgomat a lányomnak nézték. Sürgős változtatásokat kell eszközölnöm. Höhöhöhö....

2011. február 17., csütörtök

A bal karom

Egy receptet kértek tőlem az előbb, erről megint eszembe jutott az a remek éjszaka, amikor ezt írtam a másik blogomba:



"én akkor itt most kiszállnék, ha nem gond....
délben addig kapkodtam az ebédddel, amíg a tésztafőző vizet azon melegében a kezemre öntöttem. hála az Ö-ökkévalónak vmi rossz előérzetem támadt, és mindig körülöttem mászó Dinát bezavartam az apjához pár perccel a baleset előtt.... nem is akarok beelegondolni, mi történhetett volna.....
én viszont csúnyán megfőttem. Szerencsére Ávi délutános volt, így gyorsan elsősegélyben részesítettük szegény karomat. Szerencsére fél órán belül jött Jutka - anyósom, Dinára vigyázni, amíg én órán vagyok -, szerzett aloeverát és rendbetette a konyhát. Meg Dinázott és fürdetett. Szerencsére Hodo épp szolgálatban volt, röptében megtekintette a kezem, diagnózisa szerint túl fogom élni. Ezt most kétlem, de talán igaza van.
Jelenleg aloevárától ragad az egész lakás, és minden tele van a széthagyott borogatós rongyaimmal. Dina Ávival alszik a matracon, én meg sehol, mert kb 5 percenként kell hűteni és/vagy aloeverázni a kezem. irgalmatlanul fáj...."



Persze szinte hetente felidéződik az eset, valahányszor tésztát szűrök le, vagy valami másért forró vizet kell kiöntenem. Az az érdekes, hogy ha csak szoba kerül, vagy eszembe jut, érzem a karomban a fájdalmat. Teljesen elevenen, valós fájdalomként (most konkrétan jobb kézzel gépelek, a bal annyira fáj). De például a szülés fájdalmát akarattal se tudom előhozni. Az utána lévő, khm, ne részletezzük, fájdalmat abszolút fel tudom idézni. De magának a vajúdásnak és a szülésnek az érzését egyáltalán nem. Furán működik az agy. Azt hiszem, hogy ha konkrét fájdalomként megidéződne a szülésé, mint a karomon az égési sérülésé, akkor nem tudnám rávenni magam, hogy újra nekifussak. Míg az, hogy a forrázás fáj, azt észben kell tartanom, hogy óvatosabban dolgozzak a konyhában.
Vagy ennek így nincs értelme? Már annak, hogy tud-e az agy a fájdalmak között különbséget tenni jó és rossz, hasznos és haszontalan fájdalom-emlék között?

2011. február 15., kedd

A pofátlanság és az ő teteje

Egykori magyartanárnőm, akihez fűződő viszonyomat leginkább Stockholm szindrómaként tudnám jellemezni, heti rendszeres ámokfutását azzal szokta volt bevezetni, hogy levágta a jegyzeteit az asztalra, és felháborodottan azt mondta: azt gondoltam, hogy a pofátlanságnak is van teteje, de tévedtem, maguk mindig tudnak mélyebbre süllyedni. Vagy valami hasonlót.
Hát én is azt gondoltam, hogy a politikai életben is van pofátlanságnak teteje, de tévedtem. Törvénysértés a parlamentben, amit nem lehet szankcionálni? Nyílt rasszista kirohanások, amire a képviselők a vállukat rángatják? Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy egy nagy történelmi játéknak vagyunk a részesei. Én mondjuk nagyon nem szeretném ebben a nagyszüleim szerepét eljátszani.
Mindeközben vádat emelnek egy volt csendőrszázados ellen, aki részt vett az újvidéki tisztogatásban. Háborús bűnös, 95 éves.

2011. február 14., hétfő

Hetedik

Napok óta kattog bennem, most körülnéztem, milyen feldolgozásokat találok a neten.

Ezt még sose hallottam, de nekem nem pont ez a hangulat tartozik ehhez a vershez.


Akkor már inkább Hobo:

2011. február 8., kedd

Körkérdések

Vajon a Bakács Tibor téliszalámilopása médiaheck volt-e avagy nem volt-e médiaheck? Persze nem ez a fontos kérdés. Hanem, hogy mennyire aljasság már azt mondani, hogy a kiskorúak prostitúciója önkéntes alapon megy, és akit ezen rajtakapnak, azt jól megbüntetik. Mert az úgy megy ám, hogy a kis Lujzika már 5évesen az oviban is kurvának öltözött farsangkor, 14 évesen meg már meg se lehetett állítani. Hogy megerőszakolták, elrabolták, eladták, rabszolgasorban tartják, drogokra szoktatták és sakkban tartják? Ugyan, ilyen nincs. Hiszen már az anyja is ilyen volt, régi motorosnak számított a legősibb szakmában, mikor 16 évesen a világra szülte ezt a boldogtalant.

Megbocsátok

Találkoztam egy fiúval. Azt mondta, Izraelben találkoztunk. Stimmelt. Azt is, hogy rémesen viselkedett akkor. Erre nem emlékszem, de készséggel elhiszem. Míg ezt mondta, észrevettem a kabátja alól kilógó ciceszt. Ezen meglepődtem, nem emlékeztem, hogy vallálos lett volna. Nem is volt, mondja, de már megtért. És most szeretne bocsánatot kérni. Tőlem és a barátnőimtől is, mert szörnyen viselkedett. De főleg tőlem, és A-tól.Nehéz mindenkit megkérlelni, azt mondta. Nehéz lehet, tényleg. Én megbocsátottam, teljesen meghatódva. Tényleg nem emlékszem, miket csinált, de megbocsátottam. És ha látom, megmondom neki, hogy A. is. Igazán, tiszta szívből. Jól esett.

2011. február 1., kedd

A medve bőre

Csak akkor tedd el megnyugodva a térképet, és veregesd vállon magad gondolatban, hogy mekkora egy tájékozódási géniusz vagy, ha már tényleg odaértél a kitűzött célhoz. Ha akkor teszed ezt, mikor még csak rájöttél, hogy hol vagy és merre kell menned, akkor könnyen lehet, hogy a medve bőrére iszol előre, és azzal a fura anomáliával szembesülhetsz, hogy az utca, amire rákanyarodtál, a térképed szerint nem is keresztezi azt az utcát, amin addig haladtál. Sőt, nem is abban az irányban van.
Budán autózva pedig sose feledd, hogy itt se rendszer, se módszer, se logika, csak a szélrózsa minden irányába széttartó, azonos nevű utcák vannak.

2011. január 26., szerda

Bürokrácia pozitív

Köszönöm a Nyugdízbiztosító Fiumei úti irodájának a mai tapasztalatot. Pontosan így kéne műúködnie a dolgoknak: belépéskor a biztonsági őr külön sorba állítja a magán-nyugdíjpénztári tagságról nyilatkozni kívánókat. Nekik folyamatosan egy másik őr sorszámot oszt, megkéri őket, hogy a megfelelő iratokat készítsék elő, és biztosít róla, hogy 10 percen belül távozni fogunk. A sorszámok folyamatosan pörögnek, talán 15-20 orszám van a miénk előtt. Nem egész 5 perccel a belépésünk után már két külön ablaknál intézik az ügyünket. Iratokat elvesz, papírt nyomtat, aláír, pecsétel, köszönjükszépenaviszontlátásra. Nem telt el 10 perc, igaza volt az őrnek.

Szőrszálhasogatás vagy adekvát probléma?

Mostanában - többek között -  híreket keresek és írok egy internetes zsidó portálnak. Ennek kapcsán egészen fura dolgokra bukkanok néha. Az előbb például egy hosszú eszmefuttatást olvastam arról, hogy kell-e újra áldást mondania az ételre annak a gyereknek, aki elszaladgált az asztaltól evés közben, de az anyukája visszaparancsolta, hogy fejezze be az ebédjét. Engem mindig lenyűgöz, hogy mi mindennel foglalkoznak a rabbik, mi minenről lehet vitatkozni, és hogy milyen elképesztő a mi vallásunk, ami a világon mindenre, de mindenre ad választ. Tudom, hogy sokan kiborulnak az ilyesfajta szőrszálhasogatástól, de szerintem ez csodálatos :)


A válasz amúgy elég bonyolult, és azon múlik, ki dönti el, mikor van vége az étkezésnek - ugyanis, ha befejezett volt az étkezés, akkor a további fogyasztás új étkezésnek számít és újra áldást kell mondani. Mert egyrészt a gyerek már befejezettnek tekintette az étkezést, mikor elcsángott, ugyanakkor, mivel az anya hoz döntéseket az étkezésről, ezért amennyiben ő nem adott engedélyt az étkezés befejezésére, azt tovább kell folytatni, ugyanakkor a gyereknek - kivéve, ha még nagyon kicsi, vagy általában veszíteni szokott az efféle vitákban - joga van befejezettnek nyilvánítani az evést. Végül a képbe bejön, hogy ha az apuka otthon lenni, ő vissza tudná-e parancsolni a gyermeket az evéshez.
Mindezek után az elemzés kitér arra, hogy alapvetően nem jó a gyereket evésre kényszeríteni. Lezárásként pedig felhívja a figyelmet, hogy az áldások I-tenhez való kapcsolódásunkat jelzik, amit garantáltan nem erősít meg az anyukánkkal való vitatkozás.
Szerintem lenyűgöző :)

2011. január 25., kedd

Tu bisvát helyett vallomás

Amikor nálunk még keményen tél van, Izraelben már tavaszodik. Ahogy ezt leírtam, valami más tolakodott a fejembe, mint amit írni akartam, más, mint a fák újévének ismertetése. Egy kép, ahogy a repülőnk földet ér, és én sok év után újra látom az Ígéret földjét. Uram atyám, mennyire gyönyörű, nincs, ami hozzá fogható lenne! Három éve nem láttam, nem érezhettem a forró levegőjét, nem érinthettem Jeruzsálem csodálatos, hófehér köveit. Nem láttam a testvéremék kicsi falujából a hullámzó sivatagot, a zsúfoltan zsibongó piacot, a tengerpartot Tel-Avivban.
A fotók a 2007-es utunkon készültek
Most, ahogy ezt írom, tapinthatóvá vált a hiánya. Képek villannak fel, mintha vetítenék: Az első napsugár, ami végigragyog Masszada romjain. Amikor felnőttként először látom a Siratófalat, a csoportomat hátrahagyva, sírva rohanok, ráborulok lágy, hűvös tapintású kövekre, mint egy rég látott, drága rokonra. Gyerekkorom első rácsodálkozása a katonalányokra. Egy betontömbökkel védett buszmegálló valahol a közismerten Ciszjordániának hívott területen. Este van, és én egyedül várom a buszt, de nem emlékszem, melyik színű az arab, amire nem szabad felszállnom - és a döbbent felismerés, hogy a gomolygó köd ellenére egyáltalán nem félek. A tenger első villanása, ahogy az út a part felé kanyarodik Haifa fölött. A kilátás a Héber egyetem zsinagógájából. 
Jártam már más, hasonló klímájú országban, de Izraelnek más az illata, más a levegője. Semmihez nem hasonlítható, semmivel össze nem keverhető.



2011. január 18., kedd

Szétszakadt pókháló

A pókhálóba faág lendült, elszakadt. 
A szélben lebegtek a háló-fonalak.
Az élet puha, finom szálai.

A pohár, amiből még vizet ivott, mikor elindult. A szekrény, amit ruha után kapkodva szétdúlt. A rúzs félig nyitva a tükör mellett. Az asztalon könyv, amiből tanulnia kellett.

A szélben lebegnek a háló-fonalak.
Az élők és holtak közé húzott vonalak.

Mert már nincs, aki felvegye a kimosott bugyit. Nincs aki odaadja az anya-arcra kért puszit. Nincs, volt, de nem lesz többé, mert elindult, ahova nem kellett volna. Jaj, de régi nóta... Elindult, és nem jön vissza, hiába várja, hiába hívja.
Hiába
a
vetett
ágy,
a
kedvenc
ebéd,
a
színházjegy.

Elmentek.
Elvitte őket a Kapzsi meg az Önző, a Máson átgázoló, a Félrenéző.
A Rendszer, amit fenntart a kéz,
ami kezet mos.

2011. január 8., szombat

Azoknak, akik több gyereket terveznek, kis korkülönbséggel

Az első év kemény. Kőkemény. Aztán kezded látni az előnyét. Imádják egymást, az első mosoly reggel a testvérkéi, ha találkoznak délután, hosszan ölelgetik egymást, és csak vihognak az örömtől. Négykézláb kúsznak egymás után ugatva, mert ők most kiskutyák. Míg ez egyik felmászik a sámlira, hogy csenjen valamit a konyhapultról, a másik tartja, hogy le ne essen. A kádban megszűnik a külvilág, csak ketten vannak, és a soha véget nem érő, estéről estére folytatódó játékuk. Megtörlik egymás orrát, és megosztoznak az édességen. A másik nélkül semmi nem olyan jó, mint együtt, még kezet is csak a testvérkével érdemes mosni.




Arról, hogyan verekszenek, tépik egymás haját, szedik el a másiktól a játékot, ha nincs is rá szükségük, akkor is, hogy ha az egyiket ölbe veszem, a másik üvöltve követeli, hogy tegyem le, és őt vegyem fel... nos ezekről majd más alkalommal mesélek.

2011. január 5., szerda

Fekete

Mostantól 24 órán át fekete lesz a profilképen, tiltakozásul az új médiatörvény ellen. Nem csak azért, mert nekünk itt és most rossz, hanem mert megölik mindazokat a szabadságeszményeket, amikben hiszek, gúny tárgyává teszik hazánkat és ellehetetlenítik a jövőnket. 

2011. január 2., vasárnap