Bürokrácia pozitív

Köszönöm a Nyugdízbiztosító Fiumei úti irodájának a mai tapasztalatot. Pontosan így kéne műúködnie a dolgoknak: belépéskor a biztonsági őr külön sorba állítja a magán-nyugdíjpénztári tagságról nyilatkozni kívánókat. Nekik folyamatosan egy másik őr sorszámot oszt, megkéri őket, hogy a megfelelő iratokat készítsék elő, és biztosít róla, hogy 10 percen belül távozni fogunk. A sorszámok folyamatosan pörögnek, talán 15-20 orszám van a miénk előtt. Nem egész 5 perccel a belépésünk után már két külön ablaknál intézik az ügyünket. Iratokat elvesz, papírt nyomtat, aláír, pecsétel, köszönjükszépenaviszontlátásra. Nem telt el 10 perc, igaza volt az őrnek.

Szőrszálhasogatás vagy adekvát probléma?

Mostanában - többek között -  híreket keresek és írok egy internetes zsidó portálnak. Ennek kapcsán egészen fura dolgokra bukkanok néha. Az előbb például egy hosszú eszmefuttatást olvastam arról, hogy kell-e újra áldást mondania az ételre annak a gyereknek, aki elszaladgált az asztaltól evés közben, de az anyukája visszaparancsolta, hogy fejezze be az ebédjét. Engem mindig lenyűgöz, hogy mi mindennel foglalkoznak a rabbik, mi minenről lehet vitatkozni, és hogy milyen elképesztő a mi vallásunk, ami a világon mindenre, de mindenre ad választ. Tudom, hogy sokan kiborulnak az ilyesfajta szőrszálhasogatástól, de szerintem ez csodálatos :)


A válasz amúgy elég bonyolult, és azon múlik, ki dönti el, mikor van vége az étkezésnek - ugyanis, ha befejezett volt az étkezés, akkor a további fogyasztás új étkezésnek számít és újra áldást kell mondani. Mert egyrészt a gyerek már befejezettnek tekintette az étkezést, mikor elcsángott, ugyanakkor, mivel az anya hoz döntéseket az étkezésről, ezért amennyiben ő nem adott engedélyt az étkezés befejezésére, azt tovább kell folytatni, ugyanakkor a gyereknek - kivéve, ha még nagyon kicsi, vagy általában veszíteni szokott az efféle vitákban - joga van befejezettnek nyilvánítani az evést. Végül a képbe bejön, hogy ha az apuka otthon lenni, ő vissza tudná-e parancsolni a gyermeket az evéshez.
Mindezek után az elemzés kitér arra, hogy alapvetően nem jó a gyereket evésre kényszeríteni. Lezárásként pedig felhívja a figyelmet, hogy az áldások I-tenhez való kapcsolódásunkat jelzik, amit garantáltan nem erősít meg az anyukánkkal való vitatkozás.
Szerintem lenyűgöző :)

Tu bisvát helyett vallomás

Amikor nálunk még keményen tél van, Izraelben már tavaszodik. Ahogy ezt leírtam, valami más tolakodott a fejembe, mint amit írni akartam, más, mint a fák újévének ismertetése. Egy kép, ahogy a repülőnk földet ér, és én sok év után újra látom az Ígéret földjét. Uram atyám, mennyire gyönyörű, nincs, ami hozzá fogható lenne! Három éve nem láttam, nem érezhettem a forró levegőjét, nem érinthettem Jeruzsálem csodálatos, hófehér köveit. Nem láttam a testvéremék kicsi falujából a hullámzó sivatagot, a zsúfoltan zsibongó piacot, a tengerpartot Tel-Avivban.

A fotók a 2007-es utunkon készültek

Most, ahogy ezt írom, tapinthatóvá vált a hiánya. Képek villannak fel, mintha vetítenék: Az első napsugár, ami végigragyog Masszada romjain. Amikor felnőttként először látom a Siratófalat, a csoportomat hátrahagyva, sírva rohanok, ráborulok lágy, hűvös tapintású kövekre, mint egy rég látott, drága rokonra. Gyerekkorom első rácsodálkozása a katonalányokra. Egy betontömbökkel védett buszmegálló valahol a közismerten Ciszjordániának hívott területen. Este van, és én egyedül várom a buszt, de nem emlékszem, melyik színű az arab, amire nem szabad felszállnom - és a döbbent felismerés, hogy a gomolygó köd ellenére egyáltalán nem félek. A tenger első villanása, ahogy az út a part felé kanyarodik Haifa fölött. A kilátás a Héber egyetem zsinagógájából. 
Jártam már más, hasonló klímájú országban, de Izraelnek más az illata, más a levegője. Semmihez nem hasonlítható, semmivel össze nem keverhető.

Szétszakadt pókháló

A pókhálóba faág lendült, elszakadt. 
A szélben lebegtek a háló-fonalak.
Az élet puha, finom szálai.

A pohár, amiből még vizet ivott, mikor elindult. A szekrény, amit ruha után kapkodva szétdúlt. A rúzs félig nyitva a tükör mellett. Az asztalon könyv, amiből tanulnia kellett.

A szélben lebegnek a háló-fonalak.
Az élők és holtak közé húzott vonalak.

Mert már nincs, aki felvegye a kimosott bugyit. Nincs aki odaadja az anya-arcra kért puszit. Nincs, volt, de nem lesz többé, mert elindult, ahova nem kellett volna. Jaj, de régi nóta... Elindult, és nem jön vissza, hiába várja, hiába hívja.
Hiába
a
vetett
ágy,
a
kedvenc
ebéd,
a
színházjegy.

Elmentek.
Elvitte őket a Kapzsi meg az Önző, a Máson átgázoló, a Félrenéző.
A Rendszer, amit fenntart a kéz,
ami kezet mos.

Azoknak, akik több gyereket terveznek, kis korkülönbséggel

Az első év kemény. Kőkemény. Aztán kezded látni az előnyét. Imádják egymást, az első mosoly reggel a testvérkéi, ha találkoznak délután, hosszan ölelgetik egymást, és csak vihognak az örömtől. Négykézláb kúsznak egymás után ugatva, mert ők most kiskutyák. Míg ez egyik felmászik a sámlira, hogy csenjen valamit a konyhapultról, a másik tartja, hogy le ne essen. A kádban megszűnik a külvilág, csak ketten vannak, és a soha véget nem érő, estéről estére folytatódó játékuk. Megtörlik egymás orrát, és megosztoznak az édességen. A másik nélkül semmi nem olyan jó, mint együtt, még kezet is csak a testvérkével érdemes mosni.

Arról, hogyan verekszenek, tépik egymás haját, szedik el a másiktól a játékot, ha nincs is rá szükségük, akkor is, hogy ha az egyiket ölbe veszem, a másik üvöltve követeli, hogy tegyem le, és őt vegyem fel... nos ezekről majd más alkalommal mesélek.

Fekete

Mostantól 24 órán át fekete lesz a profilképen, tiltakozásul az új médiatörvény ellen. Nem csak azért, mert nekünk itt és most rossz, hanem mert megölik mindazokat a szabadságeszményeket, amikben hiszek, gúny tárgyává teszik hazánkat és ellehetetlenítik a jövőnket. 

Sic transit gloria mundi