Évzáró

Két éve december 31-én ezt írtam a blogomba:

"Ma egy éve, hogy ebben a lakásban élünk. Lassan-lassan otthonná válik. Helye lett benne mindennek, és nekünk is helyünk van már a tárgyak között. Nehéz év volt. A lakás, amiben úgy vágytam élni, két hónapra börtönöm lett. Önmagamba zárva virtuális ablakokon kukucskáltam a világba. Aztán ellenségemmé vált, birokra keltem vele, és ő újra meg újra legyőzött. Aztán egy végső csatában az oldalamra állítottam. Nem mondom, hogy összeolvadtunk. De lassan egybe simulunk, és otthonommá válik. Helyem van benne, és helye van bennem. Jó itt otthon lenni. Lassan minden a helyére kerül.

Családdá lettünk ebben az évben. Én magam anyává. Nem volt könnyű metamorfózis, hiába készültem rá gyerekkorom óta. Nehéz év volt...testileg, lelkileg, szellemileg erőt próbáló. De jó hazatérni ebbe az otthonba, ahol lassan én is újra kialakítom a teremet, időmet, ritmusomat a mindent beborító Dinaságban.

Jó itthon lenni. Jó családnak lenni. A többi meg ... majd megoldjuk...:)"

Ma sem tudok mást mondani, hiszen idén újra átalakultunk: a lakás is, a család is. Pont egy éve tudtuk meg, amit már gyanítottunk: 2009 az új baba éve lesz. Nehéz év volt, pokolian nehéz, sok-sok csalódással és újrakezdéssel. És rengeteg örömmel, boldogsággal: van egy önálló, gyönyörűen beszélő, szobatiszta nagylányunk, és egy csodálatos vigyorgombóc kisfiunk. Mindenki egészséges, van munka, van öröm-bódotság, mi kell még? Legyen könnyebb a következő 365 nap!

Kérdéses

Vannak kérdések, amiket nem tudok feltenni. Csak mondok valami hülyeséget, ahelyett, hogy megkérdezném, amire a másik céloz. Pedig érem, mit akar elmondani, ha bírnék kérdezni, mondhatná a bánatát. Feldobja valaki a labdát, nézem, ahogy repül felém, és ahelyett, hogy becsülettel elkapnám, valami iszonyú szemérem félrelépni kényszerít. Sután motyogok valamit, a kimondásra váró fájdalom meg a másikban szakad. Mert a jólneveltség (?) nem engedi ki a kérdést.
Úgy sajnálom, ne haragudjon, akinek a ki nem mondott kérésére nem tudok értelmesen megfelelni...

Ha én...

...munkáltató lennék, és olyan munkára keresnék embert, amiben szükség van kreativitásra, figyelemmegosztásra és diplomáciai érzékre, csak kisgyerekes anyukákat választanék.

Arckönyv

Regisztráltam a facebookra, hogy megnézhessem az unokatesóm tegnap született kislányának képeit. Ha esetleg vkit érdekel ez az info ;)

Terroristákkal nem tárgyalunk, avagy ha válaszolnék a porontyos posztra, ezt válaszolnám

Reggel van, még csak félig vagyok magamnál. Szoptatás közben lefutom a szokásos körömet: e-mail, blog, poronty. Poronty. Azt a rohadt… légyszi, ne zsidó legyen a szerző… tovább olvasok… azt a rohadt… pörgetem a sorokat, milyen mélyre süllyedhetett? Mint a Marianna-árok, már gépelek is, válaszolni kell, akkor is, ha provokáció, muszáj, ringbe kell szállni, ez a mocskolódás nem maradhat így. Ha egy zsidó hülye, akkor nagyon hülye, szokta mondani nagyanyám, hát, ha ez nem provokáció, hanem zsidó írta, akkor hozza a papírformát… Megdöbbenve olvasom a gyűlölettől fröcsögő szavakat, és azok a kedves, kedves barátok járnak a fejemben, akiket ez mélységesen sérthet. Akik úgy vallásosak, úgy keresztények, hogy nincs bennük semmi gyűlölet, se magyarkodó ősantiszemitizmus. És főleg semmi ebből a konzumidiotizmussá degradált álünnepből. Ahogy olvasom, Anyatünde van előttem, hogy minden szavával ez az őrült az arcába köp. És utálkozom, mert ez az öngyűlölő őrült/provokátor engem hoz szar helyzetbe, meg minden zsidót, akik távolról sem ezt gondolják.

Felháborítónak tartom, hogy ezt megjelentette a Poronty. Akárki írta is a cikket, a megjelentetése egyértelmű provokáció és célja kizárólag a kattintásszám emelése.

És mert más nem fog, hát én kérek elnézést…

A zsidósághoz maguk a zsidók is ezerfélekép viszonyulnak. Vannak, nem is kevesen, akik kizárólag a holokauszt irányából tudnak közelíteni, akiknek a zsidóságuk egy fájdalmas stigma. Ők azok, akik soha, semmikor nem élvezettel ünneplik és élik a zsidóságukat, hanem fájdalmas emlékezésbe és gyászba merülnek. Kisebbségben élni nehéz. Úgy élni kisebbségben, hogy gyűlöljük ezt, rettegünk a többségtől, önmagunkkal ellentmondásba keveredve vágyunk és irtózunk saját másságunktól, rettenetes lehet. Vallásosként még viszonylag könnyű feldolgozni, a „nagyobb jóért” ;) elfogadni a nehézségeket. Egy vegyes házasságban, más kultúrával összezárva viszont főleg rettenetesen nehéz lehet feldolgozni egy ilyen önmarcangoló, vádaskodó nyomorúságot. Szörnyen sajnálom az ilyen embereket… Ez persze nem mentség a mocskolódásra.

Kisebbségben élve bizony el kell fogadni, hogy a többség dönt sok mindenről. Viszont nekem, mint kisebbségnek jogom van nem foglalkozni bizonyos fokig a többséggel. Jogom van a magam ünnepét ünnepelni, és a másét kizárni az otthonomból. Az én házamban, az én váramban az történik, amit én akarok. Közhely, de ugye két füle van az embernek… Fel kell végre nőnie egy generációnak, amelyik nem szégyelli a gyökereit. Amelyik büszkén ünnepli a saját ünnepeit, nem csak sunnyogva, kibelezve, műkeresztény ünnepekké degradálva. Meg kell tanulnunk – ha ezt akarjuk - felemelt fejjel a saját életünket élni. Vagy becsülettel kompromisszumot kötni. De gyáván sunnyogni, utálkozva másokat utánozni már csak a gyerekeink érdekében se lenne szabad. Az meg, hogy a gyerekem hogyan látja a világot, attól (is) függ, milyen ablakokat nyitok ki neki és és hogy élem az életem.
Ahhoz, hogy mások elfogadjanak, elsősorban magamat kell elfogadnom. Szüleink generációja megdöbbenve tapasztalja, hogy minket, akik nyíltan és vállaltan vagyunk zsidók, kevesebb atrocitás és, mint azokat, akik rejtik, szégyellik származásukat. Aki pedig belemegy egy vegyes házasságba, annak bizony el kell fogadnia, hogy a másik fél kultúrája, szokásai ugyanúgy részét fogják képezni a család életének, mint azok, amik neki fontosak.

Ha őszinte akarok lenni – és az akarok ;) – akkor be kell vallanom, hogy ambivalens érzések kötnek a karácsonyhoz  Egyrészt utálom azt, amit a szerző is említ, az októbertől januárig, végsőkig kifeszített üzletet, amit köré kerekítettek. Zavar? Igen. Nem az enyém, idegen az én kultúrámtól, zavar. Hamis és álságos a bevásárlóközpontok hangulata, a kötelező vigyor és a bárgyú énekek. Igen, zavar. Beszólok-e ezért? Dehogy.
De pl. haragszom, mert a hivatalos óvodai-iskolai karácsonyozással rákényszerítenek gyerekeket a magyarázkodásra és a szégyenkezésre. Ha az lenne az ünnep, ami: családi dolog, magánügy, akkor a karácsonyt nem, vagy másként ünneplőknek nem kellene rosszul érezniük magukat. Nem is megyünk ilyenkor pl. ringatóra. Ugyanakkor a kivilágított Andrássy út, a fényben úszó körút azt üzeni: mindjárt itt a chanuka. És ez jó, ezt nagyon szeretem 
A chanukarácsonyos megoldást viszont kifejezetten ízléstelennek tartom. Nyilván sok vegyes hátterű családban ez a megoldás, de szerintem ezzel mindkét ünnep lényege vész el. A chanuka ugyanis a közvélekedéssel ellentétben nem a karácsony zsidó megfelelője, a szeretethez és megbékéléshez meg főleg vajmi kevés köze van. (Pont annyi, mint a március 15-nek: ez, ha a vallási részt levesszük egy sikeres forradalomnak az ünneplése.) Az előbb pedig, amikor elszaladtam feladni apósom születésnapi ajándékát, mindenkinek kellemes ünnepeket kívántam az üzletekben és nem fordultam el utálkozva, mikor viszont kívánták. Ezt hívják mifelénk jó modornak.

Sokszor rám csodálkoznak, miért nem ünneplünk karácsonyt, hiszen az a szeretet ünnepe. Mert nem a mi vallásunké, válaszolom. De hát nem is vallási ünnep. Akkor meg pláne nem. Olyan ez, mint hogy nem ünnepelnek Magyarországon Hálaadást. Van nekünk elég ünnepünk, nem kell a másé. És nem, nem marad ki semmiből a gyerek. Mert nem elveszünk tőle valamit, ami az övé. Hanem az nem az övé, neki más van. Nem jobb, nem rosszabb, más. Nem is beszélve arról, hogy a zsidóságban mennyivel több élő ünnep és szokás van: az őszi ünnepek 1 hónapig tartanak, hogy mást ne említsek. Nem csak egyféle élet létezik, és ez jó, ezt kéne élvezni. Vagy, hogy stílusosan István királyt említsem: „…egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”

Azt hiszem, a tolerancia ott kezdődik, hogy elfogadom, másnak máshogy jó, mint nekem.

Poronty, provokáció, stb

Ó, b+, hogy így is lehet etetni a trollt. Majd még leszek részletesebben is később...

Síelés fíling

Nem kell sehova menni ahhoz, hogy síelés hangulata legyen az embernek. Mert ugye mi kell hozzá?

Nyilván hó, de hát abból most történetesen akad elég a VII-VIII. kerületben, amerre én ma mentem. A magam részéről napsütésben szeretek síelni: ma abban sem volt hiány. Aztán ott van a sok kilót nyomó felszerelés - ennek imitálására tökéletesen alkalmas egy, a hasra kötözött 6 kilót feletti kisfiú. Kész szerencse, hogy akad ilyen nálunk. Aztán persze kell csúszás-élmény, de ez se gond: a Kazinczy utca - Dob utca sarkán remeket csúsztam a lánctalpas csizmámmal együtt. Egyedül persze unalmas síelni, és a társaságban mindig akad olyan, aki 10 perc után a meleg hüttébe vágyik. Dina vállalta magára ezt a szerepet: a játszótérre érve lépett kettőt a hóban, majd tepert vissza a babakocsiba, hogy eleget levegőzött, mehetünk apjához az étterembe sütit enni. Ne feledkezzünk meg a felvonón szétfagyva kapaszkodásról sem: ezt történetesen remekül helyettesíthető görcsös babakocsitolással. A hangulathoz elengedhetetlen külföldiül sivalkodó minimális korúak se hiányozzanak, Dina az egész hazaúton artikulálatlanul üvöltött. Így tulajdonképpen szinte már az osztrák sípályákon is érezhetjük magunkat Budapesten.

És végül a ráadás, csak nekem, csak mos, csak itt: gyerekkoromban a síelésre mindig zacskós leveseket vittünk magunkkal, amiből a kedvencem a májgaluskás és volt. Éééééééés ma az volt a menüben, szuper :D

Történet emlékezetkieséssel és megzakkant agyam ámokfutása

Olvasom egy közösségi blogon egy lány életét. Pontosabban életének egy folytatásokba tördelt szakaszát, aminek - én úgy emlékszem - részese voltam. Az én emlékeimben fontos részese, de hát nyilván az ÉN emlékeimben ÉN vagyok a központ. Csak furcsa, hogy az ismert - vagy csak ismertnek vélt? - események között hézagok vannak. Ahol én támogató barátokra emlékszem, ott szerinte kerülték őt az emberek. Persze, nyilván a sértett büszkeségem fáj (fáj az már emiatt a történet miatt tulajdonképpen lassan 10 éve), hogy ÉN ott voltam, mikor bőgött, ÉN támogattam. De talán mégse úgy és mégse annyira, ahogy kellett volna, ha ő nem így emlékszik.
Nem szólok hozzá a posztokhoz, ezt már eldöntöttem, hülyeség lenne, önfényezés meg egyébként is. Semmi értelme. Mindenkinek joga van a saját történeteire úgy emlékezni, ahogy akar,


((((((((itt jött az ámokfutás rész, de szerencsére reggelre el is szállt a lila köd az agyamról, uh. töröltem. remélem, nem sokan fáradtak azzal, hogy elolvassák....)))))))))

19

Na, ki tudja, mi a 19?

19 éve ilyenkor az anyukámnak nagyon szar volt éppen. De már csak 4 órán át, mert addigra megszületett a harmadik lánya, Noémi!
Édes drága Noémikém, sok boldogságot neked, és ezúton is gratulálunk a sikeresen abszolvált első egyetemi vizsgádhoz :)

Nézd, futkároznak a hók!

Vagyis végre végre igazán tél van, és hull a hó!!!!!!!!!!!!!!!

Chanuka 1

Chanuka első gyertyáját ma gyújtjuk meg. Az ünnepről szóló írásomat megtaláljátok a Haver blogján. Olvasás közben pedig élvezzétek ezt a chanukai dalt :)

Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott

Hazatértünk miskolci családlátogató turnénkról. Hallgassatok ezért Eddát :)

Volt osztálytársak, nézzétek!

Tekla a NatGeo fotópályázatán 1. díjat nyert ezzel a képpel:)

Vágyva vágyott

Felsír, a bébiőr hangszóróján át is hallatszik a félálom riadalma: anya, anya! Rohanok be, már félúton jár az ajtó fele, kócos, pizsamája félrecsúszott, kilóg az egyik kis válla. Hóna alatt lóg a babája, alig nyitott szeme engem keres. Hirtelen belém hasít, mennyire pontosan olyan, amilyen kislányra mindig is vágytam. A szépsége, a kedvessége, a gazembersége, minden idegesítő, engem idéző vonása... Mennyire halálosan fel tud húzni egy pillanat alatt, miközben az életemnél is jobban szeretem. Egyetlen ember képes rajta kívül erre a világon, ilyen szélsőséges indulatokat kiváltani belőlem másodpercek alatt. Egyforma a szemük, az apja szeme néz rám gyerekkori énem arcából.

Nem tudok elég hálás lenni érte, hogy olyan, amilyet magamnak se megvallva kértem...

Pörgős

Az indexen, a felesleges gyerekholmik című topikon - amit szintén folyamatosan figyelemmel követek noha soha semmit nem veszek, mert a; félek a netes vásárlástól, b; félek a használt holmik vásárlásától -, szóval ott pörgős szoknyákat adnak-vesznek épp.
És erről eszembe jutott, hogy jómúltkor egy 60 fölötti nő kérdezte Dinát, hogy pörgős-e a szoknyája. Namost ugyebár Dina nem jár még oviba se bölcsibe, így nem tudja, hogy a nőiesség csimborasszója ennyi idős korban a pörgős szoknya. Akkor nem izgatta a téma, de kezd rájönni, hogy egyes ruhái valami csuda dologra képesek, ha észtveszetten forog bennük.
Kérdés már csak az, vajon ősidőktől fogva kódolt vágy-e pörögni, miközben a szoknyánk tengerként hullámzik körülöttünk vagy csak a közösség beavatott tagjaitól - lásd még 60 plusszos nénik - tudjuk-e ezt meg. Mert lássuk be, pörögni önmagában iszonyú jó dolog, pláne simizni, de mindezt magasan röpülő-hullámzó szoknyában... az az iagzi varázslat.Főleg, ha hosszú, kibontott haja van az embernek, és az száll-száll utána, ahogy kering.
Pörgős szoknya és kopogós cipő. Ha Dina megtudja, hogy ez a kettő kell ahhoz, hogy az emberre felnézzen az 1 méter körüli társadalom XX-es kromoszómájú fele, akkor nekem végem. Pedig, ha nem néznék ki rémesen benne, én is legszívesebben pörgős szoknyát hordanék. Hát ti?


Kép: Csók István: Táncosnő; forrás: http://www.mke.hu/lyka/09/e9p196.jpg

Dina világa

Rengeteg Dina készítette fotónk van, és némelyik annyira érdekes és szép, már-már művészi. Olyan fura szögből látja a világot :) Íme kettő, hogyan lát engem és laptopot :)

Megérzés, a gondolat hatalma vagy szimplán Murphy?

Ma este van az unokatestvérem (Kisbogár) születésnapi bulija. Hetek óta készülök rá, hogy elmegyünk, kivételesen Ávi se dolgozik szombat este. Új csizmát is vettem erre hivatkozva, irtó dögös darab (Hong Yang márkájú ;)).

Kezdetektől fogva gondoltam, hogy vmi közbe fog jönni. Eleinte arra gyanakodtam, hogy vmelyik gyerek lesz beteg, esetleg mindkettő. Aztán a hét elején mintha éreztem volna az egyik fogam, és azt gondoltam, az lenne az igazi kiszúrás, ha bedurranna a buli alkalmából. A gyerekek hála az égnek nem mutattak semmi betegségre utalót, így egyre erősebb lett a meggyőződés, hogy noha nem fájt mégse a fogam, az lesz a kiruccanás kerékkötője. Ééééééés, ön nyert!!!! Péntek este fájogatott, éjjel nyilallt, reggelre hasogatott - egy másik fog... de annyira, hogy be is dagadt kicsit az arcom tőle :s
Kérdés már csak az, hogy én vonzottam-e be a bajt vagy megéreztem előre, mi következik? Vagy csak Murphy?

Ősz képekben

Chanuka

Közeleg Chanuka, íme egy kis csináld magad, rém vicces, miből mi lesz :D (ha a szerelés nem érdekel nézd 19 mp-ig, aztán 3 perctől.)

Ajándékozz!

Ez zseniális

Egyenes derékkal jöttem

(Ezt gyorsan le kell írnom, míg tart a reggeli 5perces nyugalom)
Tegnap voltam a manuálterapeuta néninél, (igen, manuálterapeuta, ez áll a névjegyén, mit tegyek...) aki még a nyáron újra járóképessé tett. Akkor megbeszéltük, hogy a szülés után visszamegyek, és teljesen rendbe rakja a csontjaimat és egyebeket, amik elvándoroltak a helyükről.
Már igazán aktuális volt, lévén, hogy nem tudtam magam hetek óta kihúzni, fájt leülni, stb. 45 perc rángatás, tekerés, csavarás eredményeként tádám: ma reggel nem úgy ébredtem, mint akit először kerékbe törtek, aztán elütött a 6.20-as gyors, csak picit éreztem a hátam és a talpamba se hasít minden lépésnél egy bárd. És ki is tudom húzni magam újra, szóval egyenes derékkal jöttem :D

Modoros-e vagyok?

Elnézést, Berta, de nagyon izgat, amit írtál. Ezenkívül már régóta ki akartam próbálni a közvéleménykutatós oldalizét, uh. tessék véleményt mondani :)

Szirka és a Fűszeres

Szedegetem össze az oldalsávba, milyen blogokat olvasok és majdnem kifelejtettem Szirkát. Erről pedig eszembe jutott, hogy szinte minden blogon, amit követek az olvasottak között szerepel két oldal: Szirka és Fűszeres Eszter.
Nyilván ők persze szépekésjók valamint izgalmasak, ezért olvassák őket millioman. De közben meg azt is érzem, hogy ebben a netes anyuka-társadalomban Szirkát és a Fűszerest olvasni KELL. Nem is tudom, kb. mint a Sorstalanságot vagy Eszterházyt. Mert ok, olvas az ember olyan alja dolgokat is, mint a Poronty vagy Bridzsitdonsz. No de azért azt csak mellékesen, lopva és fikázva. Ellenben Fűszerest és Szirkát oldalra kitéve. Ők vállalhatóak, rajtuk keresztül a rájuk hivatkozó olvasó is szebb-jobb-izgalmasabb. Ez a blogolás egyik csudajósága, hogy bepillantunk és részesévé válunk valaminek, aminek amúgy nem lennénk a közelében sem.
Ők lettek a netes-blogos értelmiségi anyukák (he?) irányjelzői, az etalonok, bár nem ezt a szót keresem. Sarokkő?-talán ez jobban kifejezi, amit mondani próbálok. Szóval valami olyan zászlóvivők, akik a maguk keresetlenségében idolokká váltak. Még akkor is, ha soha az életben nem főzzük meg, amit Eszter, és azért rajzolunk a gyereknek, még ha meg is öli a kreativitását, akármit is mond Andrea. És ez jó. Mert Szirkát nem lehet nem imádni, és őket nézve-olvasva talán el és befogadóbbak vagyunk. Mert Fűszeres úgy tud leírni, hogy érezni az ízeket-illatokat és közben vállalt és magától értetődő zsidóságával talán tompítja az antiszemitizmust.
Most ez hülyeség vagy van benne valami?


Szóval gyorsan kiteszem Szirkát, nehogy valaki azt gondolja, én nem olvasom :D (csak régebben egy szerencsétlen megfogalmazásommal asszem megbántottam Andreát...)

Addikció

Be kell vallanom, hogy erősen hajlamos vagyok a függőségre. Soha nem mernék szerencsejátékba kezdeni, mert nem tudnám abbahagyni. Internet, csokoládé, szénhidrát, Poronty ;) hogy csak a fontosabbakat említsem. Cigarettázni akkor fejeztem be, mikor észrevettem, hogy a szocializáció eszközéből (lásd még social smoker) valós igénnyé kezd válni - rászokni azért nagyon nem akartam. (de azt nemrég elhatároztam, hogy azt a napot, amikor se nem szoptatok, se terhes nem vagyok, egy vodka-naranccsal és egy cigivel ünneplem meg ;))
Sorozatoktól érdekes módon sose függtem, sok mindent néztem, de sose volt olyan, hogy haza kell érni, mert kezdődik ez vagy az.
Kb. két hónapja elkezdtük Ávival nézni a Szökést. Azonnal és ott rögtön beleszerettem, éjszakába nyúlóan néztük a részeket. És sajnos a végére jutottunk. Pedig Júda altatásához is remek volt, őt ugyanis 40 percig kell minimum dajkálni, hogy le lehessen tenni - ennyi volt egy epizód.
Most sürgősen új sorozatot kell találnom, amitől függhetek :) Ne legyen se orvosos, se romantikus, se olyan beleröhögős vicces: ezeket Ávi nem szereti. Ne legyen nagyon lövöldözős, kísértetes-vámpíros, nagyon félelmetes: ezeket én nem szeretem. Lehessen magyarul letölteni: mire eljutok az esti műsor végére, már nem bírok az anyanyelvemen se nagyon gondolkozni, hát még külföldiül... Tudom, nem trendi szinkronizálva nézni, de ez van :) Igazából a Szökést szeretném tovább nézni, de ennek hiányában nyitott vagyok új dolgokra.
Ha vannak itt rejtőzködő sorozat rajongók, kérlek, ajánljatok vmit :)

Második generáció

Tegnap este megszületett egykori gimnáziumi osztályunk 5. kisbabája. Üdv a nagyvilágban, Lilla!
(Eddig a gyerekek fele az enyém volt ;))

Kisbogár-nap

Kicsi vagyok,
székre állok,
onnan egy nagyot kiáltok,
hogy mindnyájan meghalljátok:
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!

Édes drága Kisbogár, nagyon sok boldogságot kívánunk neked mind!

A folyó két oldala

Feltoltam a villamosra a babakocsit, benne a két gyerek. Júda aludt, Dina nézelődött. A jobbján álló férfit is megnézte alaposan. (Benne még nincs előítélet, a sötét bőr, a kopott ruha nem indítja el a táska felé védelmezően a kezét.)
A tekintetét is csak akkor kapta el, mikor a férfi rámosolygott, de csak mert fél az idegenektől.
- Mennyi idősek?
- A kislány 2 és fél, a kisfiú 6 hetes- mondtam büszkén. Keserűen mosolygott vissza:
- Ilyenkor úgy összefacsarodik a szívem. Nekem tíz van. Igazán, fáj a szívem értük. - nem tudtam mit mondani, zavartan lesütöttem a szemem. Dina már másfelé nézett, a másik oldalán álló két fiatalt figyelte. Huszonéves fiú és lány. Épp arról panaszkodott a srác, hogy már fél hétkor felébredt, és nem tudott visszaaludni, pedig csak kilenckor kellett indulnia. Így aztán kénytelen volt megnézni pár részt valami sorozatból.

A folyó két oldala. Én pedig álltam a két part között, és rosszul éreztem magamat.

Régi kedves

Tarbay Ede: Ősz-anyó

Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.
Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.

Vágy és valóság

Órák óta arról fantáziálok, hogy majd hazaér Ávi, én meg elmegyek egy fél órára itthonról. Csak nem tudom eldönteni, merre menjek: javíttassam-e meg a szemüvegem és próbáljak szoptatós melltartót venni, vagy induljak a másik irányba Júdának rugdalózóért és megnézni a turkálót. Hm-hm. Mindkettő magában rejti a siker és a kudarc lehetőségét... Elgondolkodtató probléma :)

Frissités:
És elszabadultam!!! Végül egyiket se csináltam, hanem sétáltam egy nagyot (ok bementem a baba boltba és a turkálóba is, de kimenekültem. Nem akartam senki nyomorát, vihogását hallgatni) Szóval jártam egy nagyot, sétáltam a Múzeum-kertben, élveztem a várost és intenzíven nem gondoltam semmire. Először azt játszottam, hogy nem szabad csíkra lépni, aztán azt, hogy csak csíkra szabad lépni. Meg kell mondjam, az ősz a legeslegklasszabb évszak, a kora este minden napszak közül a legpompásabb, Budapest csodálatos, nem is beszélve a Palota negyedről, ami egyenesen mámorító*. A kapuban el is gondolkoztam, hogy haza jöjjek-e ;)

*viccen kívül, imádom az őszt, a kora estét és a Palotanegyedet. De tényleg :)

Az olyan rossz,

ha a legjobb szándék üt ki balul. Ha a kedvükért főzött étel csak nekem ízlik. Ha a szórakoztatására fújt buborékoktól eltörik a mécses, mert neki tigrises fújó kell, de csak pingvines van otthon. Ez olyan rossz :s

Oltunk

Azaz fáj a torka? Háegyenegy almát!

Szóval azt mondta a Lacidoktorbácsi, hogy járvány lesz, oltunk. Nem, nem ezt mondta először. Jidu 2hós oltására mentünk, míg vetkőztettem, a következő párbeszéd hangzott el:

Én: h1n1?
Lacidoktorbácsi: Oltunk.
Én: Most?
L.d.b: Itt a Dina? Akkor ő jöjjön először!

És már szúrt is.
Lacit ezer éve ismerem, és 100%osan bízom-bízunk az ítéletében. Ez jó, mert így nem kellett tovább agyalnom. Járvány lesz, Dina már beoltva, mi csütörtök-pénteken kapjuk meg a magunk adagját. Nem tömegközlekedünk, nem megyünk tömegbe, és ha kitör a járvány játszóházba-ringatóra se. Akkor valószínűleg a diliházban kötök ki, de nem gond. Ui. Júdát csak a mi védettségünk védi. És akármennyire is majd' 5,5 kgs vasgyúró, akkor is csak egy kisbaba.
Szombat délben még az ellenkezőjét mondtam az ebédvendégünknek. Nem, semmikép, Dinát meg főleg. Remélem, jól döntöttünk, és biztonságban vannak a gyerekeink...

Önigazolás :)

Előre bocsátom, hogy ez önigazolás. De rögtön hozzáteszem: Igen, pocsék háziasszony vagyok, nem tudom beosztani az időmet, valamint netfüggő is.
Ugyanakkor kezdő kétgyerekes anyuka is vagyok, és ez minden többgyerekes ismerősöm bevallása szerint a legnehezebb felállás. A férjem rengeteget dolgozik, gyak. alig látjuk.
Míg Dina fürdött, elkezdtem leírni a napunkat, de mire délhez értem 18 konfliktust írtam le és olyan ideges lettem, hogy majd szét robbantam :)
van a porontyon egy cikk, hogy bezzeg anyáink mindent bírtak, mi meg két gyerekkel se bírunk.
Leírom, inkább mit gondolok erről, míg Dina vacsorázik, Júda meg szopizik. Először is vhogy minden generáció erősebb, mint az utána következő. Gyanítom, hogy ennek az oka részbe az, hogy idővel megszépülnek az emlékek.(közben Dina bőgött, mert nem ilyen sok tejet kért a kukoricapelyhéhez. Lefektettem aludni, míg ringattam és énekeltem neki, addig a lábammal az autósülésben ülő Júdát hintáztattam....) Szóval, gondolom 70 évesen én is úgy fogok emlékezni, hogy királyul ment minden a gyerekekkel.
Másodszor - ez mondjuk rám pont nem igaz - a mai anyukák többsége csecsemőt utoljára akkor látott, mikor bölcsibe járt. Egyszerűen egy tökéletesen ismeretlen dolgot kell megtanulniuk. És nem 20as éveik elején, mint anyáinknak, hanem sokszor bőven 30on túl.
Harmadszor soha azelőtt nem volt ilyen kultusza a gyereknek. Ment a járókába, hamar leszokott arról, hogy sírjon, lehetett takarítani. Ehelyett mi ott ülünk mellettk, rázzuk azt a fene csörgőt, meg építünk, meg mittudoménmit csinálunk napi sok-sok órában, amit soha előttünk nem tettek az anyák. Játszóház-ringató-fejlesztő foglalkozások...
A legtöbbünk igény szerint szoptat, vagyis nem 3óránként 20 percet, hanem sokszor 20 perces szünetekkel 3 órákat. Ami nem csak idő, hanem fizikailag is megterhelő! Ezalatt peregnek a félórák és fogy az energia is.
És egyedül vagyunk. (ok, én nem, de a legtöbben igen)
Nincsenek nyugdíjas nagymamák, nagynénik-nagybácsik, akik ott lennének, hogy átvegyék a stafétabotot, ha már nagyon nem megy.
A magukra hagyott anyukák között nagyobb arányban alakul ki depresszió, gyesbetegség.
Gyengébbek vagyunk? Lehet. De a helyzet az, hogy másféle emberek vagyunk másféle világban másféle kihívással küzdve. Remélem, a gyerekeink jobban fogják tudni csinálni. Vagy mi leszünk okosabbak és nem fogunk beszólni nekik azért, mert emlékeink szerint mi jobban bírtuk anno...

Út felfelé

Ha úgy két héttel ezelőtt egy 10 méter mély gödör fenekén csücsültem, akkor most mondjuk már valahol 8 méternél járok kikapaszkodásilag. Mármint, hogy 8 van hátra. Vagy 8 és fél...
Másként fogalmazva: ha két hete a pokolban voltam, akkor most a purgatóriumban. De a mennyország, a felszín vagy, ha úgy tetszik a fény az alagút végén...hát az még messze van.

Gasztrognóm

Kedvenc élelmiszeripari termékeim: száraztészta, fagyasztott kukorica, konzerv tonhal, virsli. Most ide sorakoztattam fel a kuszkuszt is. Gasztrognóm vagyok :D

Program ajánló

Most olyat ajánlok, amit még nem is láttam, de mindenképp meg szeretnék nézni. Nagyon izgalmasnak hangzik: plakátkiállítás. Remélem, nem utálnak majd ki a két gyerekkel minket...

Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Szent István tér 15.
Ha vki már látta, referáljon!

"Az MKVM a 2006-ban rendezett „Utca képeskönyve” c. kiállítás folytatásaként 2009-ben az 1945-től 1989-ig terjedő időszak plakátjait mutatja be. A plakátokon az egyes évtizedek jellemző stílusirányzatait követhetjük nyomon; megismerhetjük az egyes korszakok leggyakrabban reklámozott áruféleségeit, üzlettípusait, szlogenjeit.

A hirdetőoszlopokon elhelyezett plakátok az utca hangulatát idézik fel, és ehhez hozzájárulnak még a kor jellegzetes boltjainak és üzletportáljainak kinagyított fotói, valamint a korabeli árukkal berendezett kirakatok és enteriőrök is. Szoc-deko design az egész - méghozzá a javából!"

Családon belüli erőszak

A bal karomon, épp a könyökhajlat alatt van egy csinos véraláfutás, égési nyomok és némi folytonossági hiány a bőrömön. Nem meglepő, folyton tele vagyok foltokkal és sebekkel, lévén, hogy képtelen vagyok nem nekimenni, átesni rajta, belerúgni, vagy egyáltalán, a mozgásomat koordinálni.
Ez a három "bibi" viszont most határozottan pont olyan, mintha engem cudarul vernének idehaza. Pedig csak az olaj fröccsent rám, a babahordozó nyomta meg a karomat, és a kilincsnek mentem neki. Ez a karom amúgy is elég viharvert, mert mióta leforráztam, nagyon nehezen gyógyul rajta minden.
Remélem, mostanában nem néz rá semmilyen hivatalos személy, különben Ávit lecsukják. Pláne, hogy Dinának a két szeme között meg egy hosszú lila csík jelzi, hol fejelte le az íróasztalt...

Sábesz pozitív

Anyósom elvitte Dinát péntek délelőtt, Júda pedig meglepően sok hajlandóságot mutatott mind az alvásra, mind a székéből való nézelődésre. Így gyertyagyújtásra olyan sábeszi készenlétben voltunk, mint nagyon rég.
A platán ott illatozott hosszú idő óta először egy igazi sábeszi vacsora, amit én csináltam: pulykaleves, rozmaringos, paradicsomos sült csirke, zöldséges kuszkusz. Épp kihűlt a sütemény, a sütőben készen volt az idei első sütőtök. Az asztal megterítve, viszonylagos rend, mindenki tisztán-illatosan köszöntötte az ünnepet. Jó volt :)
Még akkor is, ha Júda elfáradt, mire a húshoz értünk. Még akkor is, ha mire őt elaltattam, a többiek végeztek a vacsorával és elaludtak a kanapén, így a süti és a nappalra maradt.
Délelőtt pedig Dina életében először megtette az utat oda-vissza a zsinagógába a saját lábán, és ráadásul még föl-le a 4 emeletet is - fölfelé váltott lábbal! Ezalatt Júda és én semmit sem csináltunk, csak feküdtünk az ágyban és élveztük a háborítatlan testközelséget :) A délutáni alvás körülményeit borítsa a feledés homálya...
Sábesz után pedig elmentünk a tescoba kettesben Dinával - "cak cajok. Fiúk majadtak otthon" Még akkor is, ha haza kellett rohannunk, mert Júda nem bírt ki másfél órát nélkülem.
Jó szombat volt. Jó hetet mindnyájunknak!

Azt nem értem csak...

Na jó, nem csak, igen nagyon sok mindent nem értek. De most konkrétan például azt, hogy miért mindig mindenkinek az kell, ami nincs itthon????

Átlépni az árnyékodon

Valaki egyszer azt mondta, sok ember hajlandó lenne meghalni a hazájáért, de még sose hallotta, hogy valaki örömmel fizetne adót a hazájáért. Pedig sokkal gyakoribb, hogy adót kell fizetni, mint hogy meg kell halni a hazáért.
Ugyanez igaz a gyerekekre is. Bármit megtennék értük, ölnék, meghalnék, csillagokat az égről lehoznám, "Dunából a vizet kanállal kimerném"... de elszakadni a netfüggőségemtől? Lemondani a hajnali hat utáni alvásról? Leküzdeni az ösztönös reakciókat, mikor kórusban vonyítanak, amitől az adrenalin az égbe szökik, és elönti az agyat a köd? Na az nehéz... túlélni a mindennapokat, nem ordítani, nem elrohanni, nem kivágni az ablakon, átlépni az árnyékodon. Az az áldozat, az a valódi hőstett. A mindennapok szürke hőstettei, amik lassan felőrlik a testi, lelki tartalékait minden résztvevőnek...

Felnőtt vagyok!

Huszonhét éves vagyok, felnőtt, teljes jogú állampolgár. Kétgyerekes édesanya. El bírom dönteni, hogy fel kell-e vágni a majdnem három éves gyerekemnek a húst, vagy meg tudja oldani egyedül. El bírom dönteni, hogy kell-e a fejükre sapka, vagy sem. Hovatovább arról is tudok dönteni, én magam mit, mikor és mennyit kívánok enni, mit, mikor és hogyan óhajtok viselni. Ha véletlenül nem tudom eldönteni, felhívom az anyukámat :)

Elhunyt Dargay Attila

Dina a napokban szerelmesedett bele Pom-pomba, mindig azt kéri.
Egy időben este azt kellett énekelni, hogy Fürge róka lábak..., alig várom, hogy maga a rajzfilm is élvezhető legyen vele.
Noémi kb ezerszer nézte meg videón a Hetedik testvért, így aztán én is ugyanennyiszer hozzávetőlegesen.
Nálunk a családban, ha valaki sukat tüsszent egymás után, felharsan a kórus: Keeeeedves egészségedre Festéktüsszentő Hapcibenő! Máshol is?



Köszönjük az élményeket! Nyugodjék békében!

Kétgyerekes pozitív

Héderelünk a kanapén. Dina babázik, és olyanokat mond, "felöltöztetem, meg ne fázzon". Júda nézi és olyanokat mond, hogy "hööööö". Én meg netezek és semmit a világon nem mondok. Vannak kétgyerekes pozitív pillanatok is, lám :)

Nelli születésnap...

...van ma. Boldogat neki :)

Érvek avagy miért mindig a nő a hibás avagy mi lenne, ha a férfiak szülnének

Idézet a Porontyról:

2009.10.16 15:00:17Tj66a

Azért tegyük hozzá, hogy 100 esetből 99-ben nem férfiak pattintják be a gyereket a kosárba és felejtik a templom kapujában (a korház előtti inkubátorban, a szemeteskukában egy zacskóval a fején)

hölgyeim, óvatosan a nagy, és általánosítóan kritikus szavakkal, mert igen vékony jégen táncikáltok.


2009.10.16 15:05:18Farkasokkal táncoló

100 esetből 100-ban a férfiak hagynák ott, ha ők szülnék meg. Micsoda hülye hasonlat, akkor most az is érv, hogy bezzeg a férfiak nem vesznek tampont?


2009.10.16 15:11:05Tj66a

ha a nagymamámnak kereke lett volna, akkor villamos lett volna.

Ha a férfiak szülnék a gyermekeket, akkor a férfiak nők lennének. (és a nők férfiak) Ez játék a szavakkal...

(egyébként a férfiakban a gyermekek és a nők bántalmazásával szemben általában jóval erősebb gátlás van, mint a nőkben viszont... szóval még ha nem mondtál volna hülyeséget, akkor is azt mondtál volna)

*******
Az emberek fejében irtó fura dolgok vannak, nem?

Mit meg nem...

Mit meg nem teszünk azért, hogy a gyerekeink nyugalomban éljenek. Hogy egészségesek és boldogok legyenek. Annyira igyekszünk, hogy minden szép és jó legyen, hogy megkapjanak mindent, amitől ügyesek, bátrak, kreatívak és főleg boldogok lesznek. Kezdve onnan, hogy testközelben hordozunk, reagálunk a legkisebb igényükre is, tudományos alapokra helyezzük a táplálkozásukat, nem nézetünk velük nem nekik való műsorokat. Természetesen kizárólag pamut ruhát viselnek, és hosszú éjszakákon át böngésszük a netet, hogy milyen cipőt kéne venni nekik, ami a legegészségesebb. Mi ellen oltassunk és mikor menjen közösségbe. Milyen legyen az óvoda, az iskola, mit tanuljanak, hol játszanak, vége nincs a sornak, pedig még alig látszanak ki a földből. És mindezek után, ha hiba csúszik a gépezetbe rémülten agyalunk, hogy vajon milyen hosszútávú hatásai lesznek a félrelépésnek. Nekünk ők a minden, a világ, ők az alfa és az omega.
Mindig ez jut eszembe, ha olyat hallok-látok, ami valami egészen elképesztő, hihetetlen és az én agyammal felfoghatatlan gyerek ellen elkövetett bűn. Mint például ez az angol pasas, aki 18 hónapot kapott, mert cigarettáztatott egy 3 éves kislányt. Hogy jut eszébe valakinek egy 3 éves gyerek szájába cigarettát adni? Öt szálat szívott el, felvették videóra és feltették a netre. És ez még távolról sem az alja. Nagyon nagyon távol van az aljától...
Miit meg nem teszünk értük és mások meg mit meg nem tesznek ellenük...

Nosztalgia

Fűszeres blogján volt egy krémes teszt. Judit kommentelte, hogy a Horváth Mihály térnél, a templom mögött van egy kicsi cukrászda, ahol nagyon finomat lehet kapni. Na most, mikor még nem ettünk kósert, és én még kisiskolás voltam, szóval vmikor az ősidőben, ha már melegebb volt az idő, a nővérem iskolából hazafelé mindig elvitt ide fagyizni - a Fazekasba jártunk, pont 2 sarokra ettől a cukrászdától. És itt nem szifonos tejszínhab volt, hanem egy nagy tálból adagolták a jó cukros, hófehér habot. Ez jutott eszembe a kommentről, az a csudafinom tejszínhab.
Mit meg nem adnék érte, ha vki holnapután, mikor a születésnapom lesz, egy nagy tál ilyen cukros tejszínhabbal ébresztene...mondjuk úgy 10 óra felé :) Na jó, lehet sima szifonos is, csak tejszínhab legyen és délelőtt 10 óra...

Annám

Mivel a zsidó naptár szerintit lekéstem, így ma köszöntelek születésnapod alkalmából!
Ajándékul - mivel időnyerőt nem árulnak sehol - fogadd el vidám kis dalom :D

(kösz Katt. a youtube-os segítséget!!!!)

Ami megríkat

Hülye hormonok, hát mi bőgni való van ezeken? (Szoktam amúgy felnőtt dolgokkal is foglalkozni :))

"Kicsi vagyok én,
nagy hős leszek én,
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én,
boldog leszek én,
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!"

(Szabó Lőrinc: Kicsi vagyok én)


"Felnőtt ma már, a kisfiú, s a lány.
Láthattad őket egymás oldalán.
Színházba járnak, és könnyen meglehet,
hogy mellettük ül, néhány új kisgyerek.

És itt vannak ők, sokat megélt szülők,
kik mindig elmesélik, miként volt azelőtt.
Remélem tudják ma már, hogy hol van a határ,
hol minden józan ember bölcsen megáll."

(Bródy János: Minden felnőtt volt egyszer gyerek)


Bartos Erika: Mondd el Anya!

Mondd el, Anya, milyen volt, míg
szíved alatt voltam,
Gömbölyödő pocakodban
Sokat forgolódtam?

Mondd el, Anya, milyen volt a
Születésem napja,
gondoltad, hogy ilyen hamar
megnövök majd nagyra?

Mondd el, Anya, milyen volt, hogy
három éves lettem!
Féltettéle-e engem, mikor
óvodába mentem?

Mondd el, Anya, milyen lesz,
ha felnőtt leszek egyszer!
Igaz-e, hogy nagykorában
mindent tud az ember?

Egyértelműen kétértelmű

Lehet, túl sokat foglalkoztam az ősmagyar ornamentikával, vagy a népdalok mögöttes jelentésével, esetleg én vagyok Móricka, akinek mindenkről ugyanaz jut eszébe...de ez az illusztráció 18as karikáért kiállt :D


"Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat"

(Búj, búj zöld ág; Táltoskönyvek)

Elfogulatlan szülők

Tudom, hogy arról volt szó, hogy a pisi-kaki téma a másik blogon marad, de ezt már régóta meg akartam osztani veletek, mert annyira vicces.
Szóval ugye eddig lányunk volt, akik köztudomásúan nem tudnak olyan viccesen pisilni, mint a fiúk. Az újonnan beszerzett fiúgyermek, Júda jeleskedik is a vicces pisilésben. Szülei meg, az elfogulatlanok azon kapják magukat, hogy ragyogó szemmel mesélik a vendégeknek, mintha arról lenne szó, hogy a gyermek 2 hetesen Nobel-díjat kapott, szóval arról ragyognak, hogy vagy egy méter magasra fel tud pisilni, és különösen jól megy ez az akció, mióta körülmetélték... no comment...

Muszáj

Ez zseniális :D

Szépeim

Ülök az ágyon, előttem fekszik a két gyerek. Ahogy oldalra fordítják a fejüket, csak ámulok: egyforma orr, fül, szem, száj! Jaj, de szépek, két egyforma csillagom...

Az engesztelés napja

Két óra múlva elkezdődik Jom Kipur, az Engesztelő nap, mikor megpecsételtetik a jövő évi sorsunk. Az elmúlt 10 nap, a félelmetes napok álltak rendelkezésre a megtérésre, a függőben lévő dolgaink rendezésére. Mert ember és ember között az Örökkévaló nem ítélhet, nekünk kell bocsánatot kérnünk és adnunk embertársainknak. Csak ezután állhatunk a Királyok királya elé, hogy megmérettessünk. 25 órán át böjtölünk: nem eszünk és nem iszunk, nem viselünk bőr cipőt, mert az a gazdagságra és az ölésre emlékeztet. Levesszük az ékszereinket, hogy ne idézzük fel vele az Aranyborjú emlékét. Szokás fehéret viselni, az angyalok és a gyász színét. A férfiak a halotti ruhájukat öltik magukra. A szombati törvények vannak érvényben: nem dolgozunk, nem utazunk, csak az imáinkra fókuszálunk. Ma este felhangzik a Kol nidré, melyben azért könyörgünk, hogy az Örökkévaló mentsen fel bennünket a neki tett fogadalmaink alól.
Könnyű böjtöt, és pecsételtessünk be egy jó évre!

Hogy született Júda Áron?

Megírtam, még a múlt héten. Azóta filózok, hogy kirakjam-e. Nem fogom. Egyszerűen úgy érzem, nem kívánom közszemlére tenni egy nyilvános blogon. Van egy héber szó, cniut vagy cniesz. Azt jelenti kb. hogy illendő, visszafogott, illedelmes. Nem érzem cniesznek nyilvánosan gátmetszésemről és magzatvizemről értekezni, pláne, hogy idegenek valamint fiú ismerősök is olvassák. Ahogy a házaséletünkről se írok ide :) Ezenkívül több várandós barátnőm is olvassa, van, aki az első szülése előtt áll. Nem akarom őket sokkolni... Ezenkívül...ezenkívül, míg Ávit nem ismertem, azt gondoltam, hogy nem akarom majd, hogy a férjem jelen legyen a szülésnél. Ne lásson engem magamból kifordulva, véresen, sírva, akármi. Aztán jött Ávi, és akkor jöttem rá, hogy biztosan hozzá tartozom, mikor úgy gondoltam, előtte nem szégyellném semmi nyomoromat. Azt akarnám, hogy ő jelen legyen. Sőt Ő legyen jelen. Azt viszont továbbra se szeretném, hogy más férfi ismerősök, barátok, egykori szerelmek jelen legyenek. Bocs fiúk, de ez olyan csajos dolog :)
Ha valakit érdekel hölgyismerőseim közül a történet, elküldöm e-mailben.

Kritika a criticalról

Előre bocsátom, imádok mindent, amiben sok ember lármásan, de kulturáltan, nagy feltűnést keltve hívja fel valamire a figyelmet. Meg egyáltalán, ha sokan jó nagy zajt csapnak és jókedvűek és nem gárdisták :) Mindezt Dina is szereti, de csak kívülről, a tömegtől, akárcsak én, fél.
Így aztán az ablakból néztük a "bicistákat", ahogy "lingilingiznek". Irtó jól nézett ki a körúton villogó tömeg. Aztán el kellett mennem a patikába, az elkészült gyógyszeremért, és hirtelen ötlettel megkérdeztem Dinát, jön-e velem, közelebbről nézni "bicistákat". Jött. Az utcán karneváli hangulat, csilingelés, Dina részéről tátott szájjal bámulás (na jó, nem kap az orrán levegőt...) Én is élveztem a műsort, egész addig amíg...
Amíg az úttesten tekerők nem a piroson tekertek át vidám "még átcsúszok" felkiáltással.
Amíg el nem akadtunk félúton a járdaszigeten, egy olyan átkelőnél, ahol Dina simán átér a zöldön, mert annyian bicikliztek a zebrán.
Amíg a járdán tekerők majdnem el nem gázoltak.
Amíg nem láttam a villamos sínen kerekezőket.

Szerintem fontos, hogy legyenek bicikliutak. Fontos, hogy lehessen a biciklivel közlekedni normálisan, mert élhetőbb lesz tőle a város. Egyáltalán, fontos, hogy mindenkinek jó legyen.
De ehhez az (is) kell, hogy a bringások legalább a critical messen betartsák a kreszt, mintegy jóindulatuk jeleként...

És az esti ének, miután kettő "bicilistás" mesét elmondtam:
Jobb lábat a bal után,
Bal a jobb után,
Tekernek a biciklisták végig az utcán.
Csengetnek, ha valaki eléjük áll,
csingilingi, csingilingi,
Bicikli, vigyázz!

Én kérek elnézést...

Alma, méz, halfej: előre az édes új évbe!

Holnap este kezdődik a zsidó újév, a Ros Hásáná-vagyis az év feje. Ilyenkor eldől mindenki következő évi sorsa. Most azokat a szimbolikus ételeket gyűjtöttem nektek össze, amik az asztalunkra kerülnek ilyenkor.
Alma és kerek kalács: hogy kerek legyen az év
Méz: hogy édes legyen (ebbe mártjuk az almát és a kalácsot)
Hal vagy birka fej: (na ilyen nálunk nem fordul elő...) hogy egész évben elsők legyünk, mint a fej
Gránátalma: hogy minden parancsolatot betartsunk (a gránátalma magjai hagyományosan a parancsolatokat szimbolizálják)
Répafőzelék: mert jiddisül a répa "meren", ami sokat is jelent, sok érdemünk legyen a következő évben

Irattassunk be az élet, az egészség, a gazdagság, a boldogság könyvébe!

A szövetség fia

Ennek ma reggel 9kor kellett volna megjelenni, persze nem tette. Így most teszem ki, hozzátéve, hogy így volt majdnem pontosan. Babuska csak icipicit sírt, különben aludt. A neve pedig Júda Áron lett.

Amikor ezt írom, még "egyben" vagyok. Egy velem a fiam, bár remélem, már úton van kifelé. Azért írom meg most, mert ha kibújt, nem lesz rá időm azt hiszem :)
Ha minden a tervek szerint halad, és az Örökkévaló is úgy akarja, akkor mikor ezt olvassátok van egy egészséges 8 napos fiúnk. Adja az ég, hogy így legyen...
Amikor ezt olvassátok, a tervek szerint, a kisfiút felveszik Ábrahám szövetségébe, vagyis körülmetélik.
Technikailag ez azt jelenti, hogy levágják a fitymáját. Vallásilag azt, hogy teljesítjük a körülmetélés parancsát, gyerekünk ezzel elindul egy úton, hogy felnőttként teljes jogú tagja legyen a közösségnek. Gyakorlatilag azt, hogy élete végéig jelet visel majd a testén, ami jelzi, hogy zsidó. Egészségügyileg azt, hogy nem lesz fitymaszűkülete, nagyobb védelme lesz az AIDS-el, partnerének pedig majd a HPV vírussal szemben.
Senkit nem hívtunk meg külön a szertartásra, ahogy soha senki nem kap rá meghívót. Mivel a brisz olyan fontos esemény, hogy senki nem akarja elmulasztani, kellemetlen helyzetbe kerülne az, aki valamiért mégsem tud ott lenni. Ezért csak kihirdetik, mikor lesz, de nem küldenek meghívót: így nem lesz rossz annak, aki nem ér rá.
Amikor ezek a sorok megjelennek, a tervek szerint a mohel, vagyis a körülmetélést végző szakember épp ellenőrzi, hogy a gyerek valóban rendben van-e, biztonságos-e a körülmetélés elvégzése. Én valószínűleg bőgök. Ezután a babát az un. kváternak felkért pár női tagja kapja meg, ő viszi a brisz helyszínére. Ez a pár általában fiatal, gyermektelen pár, mert a hagyomány szerint ez jó omen arra, hogy gyermekük szülessen. Én valószínűleg bőgök, és azt hiszem elkísérem őket bátran - noha ez nem szokás, az anyukák általában hallótávolságon kívül szoktak bőgni ilyenkor. A behozott gyereket állva szokás fogadni, "baruch habá"-áldott az érkező kiáltással. (eddig bírtam, már az írás közben sírok....) A gyereket átadja a férjének, ő teszi "Elijáhu székébe". Elijáhu (Illés) próféta ugyanis minden briszen jelen van láthatatlan tanúként. Eztán a szándáknak, komának felkért férfi veszi ölébe a kisfiút, ő fogja tartani a szertartás alatt. (Itt már kezd komolyodni a helyzet, esetleg más nőrokonok is bőgnek, az apák meg - főleg az első gyerekesek - el szoktak zöldülni.) Az apa elmondja a vonatkozó áldást, majd a mohel teszi a dolgát. Ezután nevet kap a gyerek, amit addig titokban tartottak. Ez alatt a tervek szerint édesapám tartja majd a 7. számú unokáját, és nagyon igyekszik majd nem sírni. Áldást mondanak egy pohár borra, egy csepp bort tesznek a baba ajkára is. Ezután jön az öröm-móka és kacagás, főleg a babának, akit rövid úton visszaszállítanak az anyukájához, aki gyorsan megszoptathatja.
És, mint minden zsidó eseményen,következhet az evészet és ivászat. Mázál tov!

Körülmetélés, málenolás, brisz, brit milá, felvétel Ábrahám szövetségébe, stb.

Ma itt volt a mohel, vagyis az az ember, aki Babus körülmetélését végzi majd el. Megvizsgálta, és megállapította, hogy nem sárga, ellenben nagyon erős kisfiú, semmi akadálya a brisznek. Így, ha az Örökkévaló is úgy akarja, szerda délelőtt meg is esik a nagy eset.
Erre nem szokás meghívót küldeni, nehogy valaki kellemetlenül érezze magát, ha nem tud részt venni ezen a fontos eseményen. Ezért ezúton tudatom mindenkivel, hogy ha épp ráér, és megtisztel minket a jelenlétével, akkor nagy örömmel látjuk. Pontos helyszínt és időpontot privátban tudok mondani, akár telefonon, akár wiwen, akár emailben (zsofi alávonás s kukac yahoo pont co pont uk.

Szüléstörténet zanzásítva

"Ávi, ez a pokol...!"
"Nem, kicsim, ez a szülőszoba"

Íme

köszönjük a gratulációkat :)
Elnézést, nem tudok sms-t írni, de köszönöm a sok jókívánságot az úton is :)

Megérkezett

Szeptember 8-án 22óra 9perckor megszületett Zsófi kisfia, 3730 gram, 52 centi. Mindenki jól van. :):):):)
Noémi

Apukám....

... kisunokát ígértem ajándékba, de már nagyon úgy tűnik, hogy nem jött össze. Így babával a hasban köszöntelek születésed napján!

Még szerencse....

...hogy nem indulunk neki minden alkalommal, mikor azt hiszem, szülök. Már a portás kiröhögne a kapuban. Pedig ezek most IGAZÁN biztatóak voltak, de meleg víz hatására leálltak... Egyszer csak kijön, ugye? Most vagyunk 39+4-nél....

Nézőpont

Nemrég őszinte sajnálattal néztem a kisbabásokat: nem tudják még, mi áll előttük és irigyen a pocakosokat: de jó nekik! Most irigyen nézem a kisbabásokat és sajnálattal a pocakosokat. Talán a két gyerek majd ad annyi elfoglaltságot, hogy kivételesen a magam dolgával törődjek?! ;)

Pocakon kukac

Itt van az ősz

Ápisz szag van :) A szeptembernek mindig ápisz és új könyv illata van. Imádom a hűvös-napos reggeleket, nekem az ősz nem az elmúlást, az új életet ígéri. Amikor az ég már nem az a vakító nyár-kék, hanem kicsit szürkébb (pont, mint Ávi szeme, erre most döbbentem rá), nekem az a legszebb. A hulló levelek, a hőség vége, csoda-idő. Jön a kedvencem, a vadgesztenye szezonja, bokáig lehet majd gyalogolni az avarban. Reggelente majd finom ködpára ül mindenen, és az ember egy icipicit, pont kellemesen megborzong tőle. Itt van az ősz, itt van újra...
Remélem, sose fog elmúlni ez a csodaváró ámulatom, amivel az első őszi napokat fogadom. Hiszen már hetek óta Elul van, a Király a mezőn jár, mi, a népe elé járulhatunk, megtérhetünk, hogy az ünnepekre megtisztulva, felkészülve állhassunk elé. Hiszen ősz van, jönnek sorban az ünnepek: ros hásáná, az év feje, a tíz bűnbánó nap, Jom kipur, a legfélelmetesebb nap, mikor megpecsételtetik a jövő évi sorsunk. Aztán szukot, a sátoros ünnep, ami gyerekkorom egyik legjobb mókája volt.
Itt van az ősz, itt van újra. Üdvözöllek kedvenc évszakom!

Vizsgálódó párbeszédek, avagy vagy szülök vagy nem....

Ctg:
-Jó napot! 38. hetes terhes vagyok....ctg-re jöttem, csak nem mozog a baba
-Mármint alszik?
-nem, 3 napja keveset mozog, ma meg egyáltalán nem...
-Á, és aggódik? - elnéző félmosoly
-Igen, nagyon ideges vagyok...
-Nem látszik magán. Üljön le, hívjuk, ha lesz szabad ctg.
Hívnak, ctg a hasamra, szívhang felharsan, gyerek 3 perc múlva már táncot jár. Átvert a gazember.

Uh:
-Nem akar hamarosan szülni?
-Dehogynem. Mondjuk ma?
-Hát szerintem a héten mindenképp meglesz. Nagyon készül ez a baba kifelé.
-És mekkora a súlya?
-4 kg
-TESSÉK???????

Orvos:
-Hát ettől akár túl is hordhatja, olyan a méhszáj.
-Inkább nem...
-Szeméremcsont nem nyílt szét, egyelőre nincs akadálya a sima szülésnek, de figyelni kell.
-Jó...
-Akkor 14-én befekszik, és másnap, ha nincs semmi, akkor császár.
-De miért?
- A szeméremcsont érzékenysége miatt. Meg hát ez nagyon nagy baba...

Egyedi faldekorációk gyerek és felnőtt és egyéb szobákba

Ez itten a reklám helye.

Freshka - egyedi faldekorációk

Nézzétek meg, a két lányból, aki csinálja Andi az unokatesóm :) Sztem nagyon klasszakat csinálnak, vegyétek, vigyétek!

Valamik

Valami fura összevissza mód fáj a hasam. Próbálom írni, mennyi időnként, de összemosódnak. De annyira nem fáj, hogy ezek már azok legyenek. Vissza kéne feküdni aludni.
Update: na jó, ezek elmúltak. Lefekszem...

Nem kell félni (?)

Mamáékhoz megyünk, itt vannak a unokatestvérek. Aztán egyszerre feltűnik Éva néni meg Rózsi néni. Anya, segíts! Félek tőlük. Anya felkap, pedig nem szabad neki. De a néniket biztos ő se szereti, hiába mondja, hogy nem kell félni. Mindig kiabálva beszél velük. A nénik meg akarnak simogatni, meg a combomba csípni. Anya magához szorít, és szól, hogy hagyjanak békén. Nekem meg azt mondja, nem kell félni, szeretnek engem a nénik. Én nem szeretem őket, félek tőlük. Itt van Mama, elvesz Anyától, jól befúrom a fejem a nyakába. Így nem látom a néniket, csak hallom, hogy kiabálnak Anyával, meg mindenkivel. Mindenki kiabál velük. Félek tőlük...
Ülünk az étteremben, mögöttünk lévő asztalnál ül a Bácsi. Időnként felugrál, odaszalad apa pultjához és kiabál vele. Nem értem, mit mondanak. A Bácsinak fura színű a keze, és ráncos az arca. És rémesen kiabál. A nevemet kiabálja. Anya és a Nagymama ülnek a két oldalamon, és azt mondják, nem kell félni, nem bánt a Bácsi. Köszönjek. Nem köszönök, Anya vegyen ki, az ölébe akarok ülni. Anya csak megsimogatja az arcom és azt mondja, itt van ő, a Nagymama és Apa, megvédenek. De amúgy se kell félni, mert nem bánt a bácsi. Csak rosszul hall, azért ilyen hangos. Megint kiabál valamit Apának. Ha lehajtott fejjel ülök, és nem mozdulok, talán nem lát meg... Megint a nevemet kiabálja, és ide is hajol. Halálosan félek, sírok. Anya rászól a Bácsira, és ölbe vesz. Így egy kicsit jobb, enni is merek már. Nagyon éhes vagyok, de félek a Bácsitól...



Valami ilyesmik lehetnek Dinám fejében. Én meg bajban vagyok. (A néniktől, akik a nagypapám testvérei, én is féltem egész gyerekkoromban.) Jó, ha azt mondom, hogy nem kell félni? Hát miért ne félhetne, félni szabad. De ha arra biztatom, köszönjön, legyen kedves és udvarias, ne féljen, akkor esetleg olyanokkal is kedves lesz, akik bántani akarják. Nem engedem, hogy hozzáérjen olyan, aki neki nem tetszik, vagy idegen. Nem kell senkinek puszit adnia, vagy senki közeledését eltűrnie, ha nem akarja. Nem tudom, hogy lenne jó. Hogy lehet egyszerre nyílt és óvatos? Hogy ne neveljek belőle szociopatát se áldozatot?
Ma az étteremben odajött egy régi kedves ismerősöm, aki beszélgetés közben megsimogatta Dina fejét. De se tűnt a mozdulat, csak az, hogy Dina egyszer csak nem eszik tovább, mereven maga elé bámulva lesunyt fejjel ül: pont úgy, mint tegnap, mikor az ominózus Bácsi egrecíroztatta. Soha korábban ezt a megadó-rettegő pózt, arckifejezést nem láttam tőle....
Ti hogy csináljátok? Kell félni?

Finis

Csütörtökön megkezdtem a terhesség 36. hetét. Őszinte leszek: nem bánom, hogy lassan vége. Eluralkodott rajtam az az érzés, ami Dina születése előtt két nappal: minden mindegy, csak valahogy kerüljön ki egészségesen ez a gyerek. Még 5 nap, és hivatalosan sem számít koraszülöttnek. Ha most tennék fel a kérdést, hogy szeretek-e a terhes lenni, azt mondanám: nem, utálom, gyűlölöm, szedjék ki azonnal bármi áron. Délelőtt még azt mondtam volna, szeretem, de már elég volt. Pár hete meg azt, hogy imádom, akármennyi baj is van.
Nem vágyom semmi másra, csak hogy a kezemben tarthassam az egészségesen megszületett gyerekemet. Eljutottunk a finisig, innen már nincs sok hátra... és aztán majd kezdődik a program véget nem érő, nehezebbik fele :)

Rendőrséges

Kaptam egy levelet, hogy aszondja mivel a tettes ismeretlen, megszüntetik az eljárást a telefonom ügyében. Mármint annak az ügyében, amit a kórházban elloptak ezelőtt egy hónappal. És amit amúgy is őrizetlenül hagytam, tehát kvázi, megérdemlem, ha ennyi eszem van. Fellebbezhetek itt meg itt.
Fellebbezhetnék, de ki akar mindenórás terhesen vagy épp egy újszülöttel bíróságra rohangálni? Mikor nyilvánvalóan nem akarnak az üggyel foglalkozni, pláne elő is készítették, hogy én vagyok a hibás, minek hagytam őrizetlenül.
Fellebbezhetnék, hiszen a tettes távolról sem ismeretlen, csak a szociális gondozója nem adja ki az adatait. Mert őt védi a a gondozó titoktartása. Nem akarok demagóg lenni. Szociálisan érzékeny, az emberi jogokat maximálisan tiszteletben tartó embernek gondolom magam. Csak épp nem szeretem, ha meglopnak, és azzal a felkiáltással, hogy ez rettenetesen sokat ártana az elkövető társadalmi visszailleszkedésének, meg se próbálják felelősségre vonni. Sajnálom én, hogy szar volt a gyerekkora, meg kábszeres volt, és mindent meg is értek. Csak a férjemet, aki megdolgozott azért a telefonért, csak hát őt is igen nagyon sajnálom...

Visszatérés

Lassan visszatérek a netvilágba (elárulom most már, hogy 2,5 hetet vidéken töltöttünk, csak nem szeretem nagydobra verni, ha üres a lakás :D)
Az "új" lakás csudaszép és csudajó, valamint nyitható és csukható. Imádjuk, Dina jól fel is avatta a frissen és kevésbé frissen festett falakat zsírkrétával. (a parkettáról, székről, asztalról, szekrényről, ajtóról le tudtuk mosni a műveket...)
És visszatérésem örömére egy "lopott" kép, Sárosdi Virágtól


avagy a tiszta ház az elvesztegetett élet jele :D

Füstjel 4

Megvagyok, csak lakásátalakítunk, én szaladozom, a net meg szakadozik.

80 éve

Nyolcvan éve talán épp ilyen hőség volt. Érett a dinnye, és a pesti bérlakásokban leeresztett redőnyök mögött pihegtek az emberek, akárcsak ma. Nyolcvan éve gazdasági válság volt, ahogy most is, de valahol ez nem számított. Valahol egy házaspárból család lett, éppen nyolcvan hosszú évvel ezelőtt. Megszületett Spindler Mátyás és Gláser Gizella Anna leánygyermeke, Éva, zsidó nevén Brúche bász Chana Gitl. Ő az én apai nagymamám.
Adjon az Örökkévaló még sok-sok boldog, egészségben és nyugalomban eltöltött évet neki és nekünk, hogy élvezhessük szeretetét, jelenlétét és némileg túlzó aggodalmát :)! Bis 120, mázál tov!

Önrendelkezés és önfeladás

A kórházi 4 nap kapcsán egy csomó mindennel találkoztam, különböző emberek különböző gondjaival. Ami legjobban megdöbbentett (azon túl, hogy egy professzori vizitnek tényleg a legfontosabb momentuma az, hogy hogy állnak a zsömlék), hogy az emberek mennyire nem képesek az önmagukkal kapcsolatos döntésekre illetve, hogy milyen könnyedén feladják az önrendelkezés jogát.
Olyan kicsiségekre gondolok, hogy "és mit szól a védőnő ahhoz, hogy mi kóserül etetjük Dinát", meg olyan nagyokra, hogy az ötödik császáromra várva nem tűrném szótlanul, hogy négy hete aszalnak a kórházban anélkül, hogy hegvastagságot néztek volna. Mintha az emberek jelentős része egyszerűen lebénulna a "hatalom" jelenlététől, legyen az a hatalom bármily kicsi és jelentéktelen. Mintha a fehér köpeny miatt bérki jogot formálhatna arra, hogy a megkérdezésem nélkül döntéseket hozzon rólam és a gyerekemről. (másik egészen apró dolog: KÖTELEZŐ mondani egy fiú és egy lány nevet a szülés ELŐTT. Már miért lenne kötelező? Mert a nővér azt mondta? Ki a nővér?)
Az önfeladás valahol ott kezdődik, hogy amúgy egészséges, magukat ellátni tudó emberek, akik nyilván nem jelennének meg az utcán egy szál hálóingben. Itt azonban hét szám nem öltöznek fel, fehérneműjük minden lépésnél kivillan (már ha viselnek...). Hogy lehet komolyan beszélni egy átlátszó macikás hálóingben fekvő emberrel? Sehogy. Hogy lehet érvényesíteni a jogaidat, ha óvodásként kezelnek, és rád ripakodnak, hogy rakj rendet? Ha nők szobájába kopogás nélkül beléphetnek vadidegen férfiak, és anélkül, hogy bemutatkoznának, mások füle hallatára tárgyalják meg a legintimebb ügyeidet? Sehogy, sehogy, sehogy.
Amíg bent tartózkodtam összesen legalább 15 egészségügyi dolgozóval kerültem kapcsolatba, egyik sem mutatkozott be, ellenben - amelyik nem anyukának szólított -, az az utónevemet használta. A nevüket se árulták el, míg rólam az utolsó menstruációm időpontjától kezdve a súlyomig mindent tudtak. Valahol ott kezdődik a beteg (milyen beteg? a terhesség állapot, nem betegség!) tisztelete, hogy mielőtt az intim testtájai felé nyúkál az orvos, legalábbis bemutatkozik és megkérdezi, hogyan szólíthatja. Vagy tévedek?

Kórházi körút, csapó 2 - másik blogról másolva

Hát újfent volt egy köröm a kórházban - azaz még folyamatban van, most saját felelősségemre itthon vagyok 6ig. De erről majd a végén... (elnézést, hosszú lett és zavaros...)
Szóval szerdán már elég sokat fájt a hasam, kicsit túlhajtottam magam megint. De este jól voltam, uh. elmentem Nellivel és Beával találkozni. Aztán csütörtökön reggel 3 olyan fájásom volt, hogy azt hittem, nagyon nagy baj lesz, de magnézium és fekvés hatására elmúlt. Viszont fájás nélkül keményedtem tovább, majd délutánra folyamatosan görcsölt a hasam alja. Ennek fele se tréfa, jókislány vagyok, megyünk be a kórházba.
Méhszáj zárt, méhnyak áll, infúzió, tüdőérlelő, antibiotikum, maradás. Egyik se lepett meg, azért próbálkoztam a szabadulással, de csak olyan jelzésértékűen, nehogy csorba essen a hírnevemen :) Viszont így, hogy nem bömböltem, szépen mindent megkérdeztem, mielőtt aláírtam meg beszúrattam volna. Így sikerült elérnem pl. hogy ne az elefántméretű branült nyomják belém, hanem egy kisebbet, talán nem leszek megint kék-zöld hetekig.
Kaptam magnéziumos-alkoholos infúziót, amiben volt anitbiotikum - ez is rutin, később kiderült, nincs fertőzés, nem kellett volna, de most már végig kell szednem. Megkaptam a tüdőérlelőt, leugatott az orvos, hogy nem lehet, hogy múltkor is kaptam, a 22. héten. Mikor rámorogtam, hogy nem én találtam ki, nézze meg a zárómat, elhallgatott. Másik vicces jelenet: hány hetes terhes: mondom 31. Az nem lehet. Elrohan, hozza a telefonját, számol, mint a veszedelem, majd diadalmasan: csak 30+6!!!! Erre már válaszolni se tudtam, örüljön neki. Érdekes módon a kórlapomon mégis 31. hét van, na mindegy.
Szóval belémcsorgott a csorogni való, meg egy másik csorognivaló, hallottam két újszülöttet, ahogy rendbe tették őket mellettem. (Meg egy nőt, aki megszült, és állítólag nem tudta, hogy terhes). A ctg egy negyed fájást se mutatott, a gyerek meg vígan táncolt. Itt még azt gondoltam, hogy hamar szabadulok. Kis naiv :)
Utána mentem az osztályra, máshova mint múltkor, ehhez nem kellett kilométereket gyalogolni. Először egy olyan szobába tettek, ahol a már bent fekvő három hölgynek együtt volt kb. annyi az iq-ja, mint Dinának egyedül, uh. nem kicsit örültem, mikor a nővérke némi kitérő után áttett máshova. Ott nagyon jófej szobatársaim vannak, az egyiknek szír a férje :)
Éjjel semmit nem aludtam, főleg miután berepült egy madár a szobába...
Másnap vérvétel, mert régi volt az ellenanyagszűrésem. Aztán vizit, meg a saját orvosom is feljött. Bemondásra elhitték, hogy nincs fájásom, de haza nem engedtek. Most az a rend, hogy az osztályos orvos dönt, abba a saját orvos nem szólhat bele, akármilyen boci szemekkel is néztem rá. Pedig ő szerintem elengedett volna. Az osztályos meg azt mondta: a környékre elemehetek, fagyizni, vagy ilyesmi, de haza nem. Hiába, hogy három percre lakom...
ídélben volt professzori vizit, ezelőtt a nővérek megőrültek, rohangáltak fel alá, és kiabáltak, hogy mindenki rakjon rendet, meg ne legyenek elöl zsömlék, mert azt nem bírja a professzor. Sajnos valószínűleg a terhes nőket sem bírja, összesen 10 mp-et töltött mindenkinél, meghallgatta, mi baja van és ment tovább. De szerencsére a zsömlék azok glédában álltak....
Volt sok látogatóm, akik miatt persze a folyosón üldögéltem, ennyit a pihenésről és ágynyugalomról. Pláne, hogy szar a kórházi ágy, és úúúúgy fáj rajta a hátam, hogy nem is igaz.
Volt Dina is, bőgtem, mint a csacsi, pedig nem akartam. ő meg csak ölelt magához és simogatatott, nem mondta, hogy anya ne sírj, pedig mindig mondja, ha csak egy kicsit elkeseredett hangon szólalok meg, vagy egy mesében sírós hangon mondom a szereplő szövegét. De olyan kis okos nagylány: egyet se sírt, mindig mondja, hogy anya marad a kórházban, meg majd hívjam, egy rossz szava nem volt szinte csütörtök óta. A kórházban is szaladgál, dumál, megeszi a kaja felét, amit nekem hoznak, mikor indulni kell, integet, mondja, hogy majd találkozunk, meg hívjam telefonon, és főleg vigyázzak magamra. Itthon is szuperül viselkedik, éjjel alszik, nem sír utánam. Most pl. anyuékkal elment a telekre, csak este jön haza.
Péntek délután-kora este meg sajnos kórházi szarka áldozata lettem, jobbára a magam hibájából: szinte a szemem láttára lopták el a telefonomat, a folyosón ültem, láttam, hogy a nő bemegy, de nem kapcsoltam. Ketten is voltak a szobában, mégis elvitte az ágyról... A nő terhes volt, azt hittem az osztályon fekszik. Kiderült, feküdt is ott korábban, de a klinikai gondozója (kábítószeres a lány) nem adta ki az adatait. Kb. akkor fog szülni, mikor én... Volt rendőrség is, az összes nő ott zsizsegett az osztályról, végre történt valami :s
Aztán jött a sábesz, az első különtöltött sábeszünk, mióta Dina megvan. Vacak volt, de megint jött barátnőm, meg Dináék du. (Brigi, a babysitterünk hozta Dinát) Sétáltunk a kertben, szórakoztattam Dinát, az jó volt.
Az kimaradt, hogy minden este hallgatnak szívhangot, és reggel be kell diktálni a hőmérsékletünket, amit természetesen otthonról hozott lázmérővel mérünk. Akinek már kell ctg-t csinálni, az magának csinálja, van 3-4 gép, azt tologatják fel-alá a nők,és csinálják maguknak a vizsgálatot. Magnéziumot sajátot szedek, az AB-t adják nagy kegyesen :)
Ma (vasárnap) az én orvosom volt ügyeletben, megvizsgált, méhszáj továbbra is zárt, kutya bajom, rápecsételte a kórlapomra, hogy holnap hazamehetek. Megkérdeztem, hazamehetnék-e pár órára, mondta, hogy mehetek. Ezzel együtt azt kellett aláírnom, hogy orvosi javaslat ELLENÉRE bocsátanak du. 6 óráig az otthonomba. Mondtam, hogy persze ez nem így van, megnyugtatott a nővérke, hogy nem érdekli, ezt írják, nem tetszik, maradhatok. Aláírtam, de kifelé nagyon csúnyán köszöntem. Nem hatotta meg, azt gyanítom :)
Úgyhogy most otthonomba vagyok bocsátva még másfél órát. Holnap megint lesz egy vérvétel, mert talált vmi ellenanyagot a gép. Az orvosom szerint tévedés, de meg kell nézni. Utána már csak a vizitet kell kivárnom, és jöhetek haza!!!!!!

Pocak pozitív

Noémi helyett megyek ügyet intézni, sorszámot kell húzni iszonyú sokan vannak. A biztonsági őr - fiatal srác -, megkérdezi, milyen ügyben jöttem. Megmondom, azt mondja, elvben sorszámot kell húzni, de várjak egy kicsit. Odamegy egy épp szabad ügyintézőhöz, valamit mond, hátraint felém. A nő felnéz, rámosolyog a hasamra és hív, hogy üljek le. Még figyelmeztet is, hogy óvatos legyek, gurulós szék van. Három perc múlva már megyek is kifelé, nem győzöm megköszönni a figyelmességüket.
Piacról jövök, négy megtömött szatyrot cipelek. Idegen férfi lép hozzám mosolyogva, hogy segíthet-e. Kedvesen elhárítom (pesti lány vagyok, rögtön az jut eszembe, hogy biztos elfutna a sok gyümölccsel-zöldséggel...), de jól esik a gesztus.
A postán lerakom a szatyraim míg befizetem a csekkeket. Mikor indulnék, a mögöttem álló férfi már ugrik is, hogy felemelje a csomagjaimat.
Mindez másfél órán belül. Pocak pozitív vagyok :)

Vallásvita

Megint porontyoztam és belefutottam egy vallási vitába. Ott nem szálltam be, mert csak baj lenne belőle. De idemásolom, amivel majdnem beszálltam a vitába. Íme:

Az az érdekes, hogy nem olyan rég a legmagasabb rendű vallás mifelénk a katolikus volt. Mára az ateizmus. Akkor az elfogadott teremtés történet a 7 napos volt, ma az ősrobbanás meg az evolúció. Akkor papoknak hívták a hit letéteményeseit, ma tudósoknak. Más vallások híveit legjobb esetben csak kinevették, rosszabb esetben megkínozták majd elégették őket. Ma (egyelőre) csak kinevetik, és ostobának tartják. Az ember hit nélkül nincs. Mindenki hisz valamiben, csak koronként változik, miben "trendi" hinni. Ezért az ilyen vallásviták nagyon megmosolyogtatnak, mert az ateista vallásúak meg az evolúció vallásúak olyan vehemensen védelmezik a hitüket, mint bármelyik más vallás hívei. Most épp ők gondolják magukat a legfőbb tudás birtokosának :)
Igen, legyen magánügy a vallás, de akkor a vallástalanság hívői is tartsák magánügyüknek a maguk hitét... Például ne legyen kötelező az iskolában az evolúció elméletet tanulni. Én pl. nem hiszem el, hogy egyszer csak a halak úgy döntöttek, hogy megunták a vízben élést és kijöttek a partra. Vagy hogy puszta merő véletlen, hogy összeütközött két nemtudommi, és abból lett a világunk. Számomra ez hihetetlen. És? Köteles vagyok elhinni? Nem. Nem vagyok köteles más vallás dogmáit elhinni, ugyanis vallásszabadság van.
És nem vagyok köteles eltűrni, hogy a Bibliát beszívott emberek agyszüleményeként állítsák be egyesek. Vagy, ha köteles vagyok, akkor az ateista vallásúak meg az evolúció vallásúak lesznek szívesek elviselni, ha én megkérdőjelezem a hitük alapját képező tudományos cikkeket, és beszívott emberek agyszüleményének tartom. Esetleg hazugságnak. Szívem joga.

Fuzárium és egyéb magvas gondolatok

Veszélyes-e a fuzárium? Ha igen, hogyan? Hányás és hasmenés? Korai nemi érés? Mennyit kell megenni hozzá?
Vagy csak a felvásárlók lobbija az aratás előtt, hogy lenyomják az árakat?
Mindig is volt, vagy új keletű? Akkor most mit együnk? Teljeskiörlésűt, vagy fehéret? Magyart vagy külföldit? Hát a tészták? És a müzlik?
Az a baj, hogy a média felkap egy témát, és akkor azon vekeng mindenki hosszasan. Mert információt ugye csak onnan tudunk szerezni. Holott lehet, hogy az egész mögött pénzügyi érdekek állnak. Vagy valóban iszonyatos veszély. Vagy csak egy a millió más probléma közül, amik az egészségünket fenyegetik. Nem tudjuk, csak félünk. (ezt hívják amúgy azt hiszem morális pániknak a médiaszociológiában). Főzöm a tésztát az ebédhez. Vajon méreg? Kenem a lekvárt a fehér kenyérre. Vajon most fertőzöm meg a gyereket? Itatom tejjel, etetem hússal. Őt is, magunkat is. Honnan tudhatnám, hogy jót teszek-e vagy megölöm őket? A város szívében lakunk, nagyon forgalmas főútvonal mellett. Csapvizet iszunk. Eszünk édességet, boltit is, házit is. Télen is ettük a paradicsomot, szőlőt. Ártok vagy használok, miközben igyekszem a legjobbat adni?

Volna

Most diplomáztam volna, ha nem szülök közben egy gyereket. Így majd jövőre fogok...remélem...
Viszont míg az évfolyamtársaim egy része most diplomás munkanélküli, nekem egész hátralévő életemre munkát ad a lányom. Az is ér valamit, nem?

Megszületett no5

A nővéreméknek éjjel megszületett az 5. gyerekük. Két kislány és két kisfiú után ismét egy hölgy érkezett, tekintélyes mérettel: 3560 grammal. Anya és baba jól vannak :)

Nem az én nevemben

Már annyiszor fel akartam rakni ezt a linket, de mindig elfelejtem. Most viszont eszembe jutott. Uh. íme, itt lehet aláírni.
Azért írtam alá, mert hiszek a dolgok megváltoztathatóságában. Mert hiszek abban, hogy csak annak van joga jajgatni, aki tett valamit a baj ellen. Abban, hogy kezünkbe kell venni a sorsunkat, mert más nem fogja helyettünk. És szeretnék hinni abban, hogy létezik egy épelméjű többség, akik egyszer megszólalnak. Bár kétlem, hogy Morvai Krisztinának álmatlan éjszakái lennének amiatt, hogy nem az én nevemben működik ;) De azért éljen a civil kurázsi! :)

Tanulj, Noémi!

Az én maszületett bárány húgocskám holnap érettségizik. És tanulás helyett blogot olvas, azt az irgumburgumát neki!!!!
Végeztél már a nylevtan tételekkel?????

Metamorfózis

Nézem magam a tükörben. Furcsán látom magamat a kintről beszűrődő derengésben: élesen ugrik ki feketével kihúzott szem, a rúzsozott száj, a jótékony félhomályban az arc simának tetszik, mint a márvány. Szigorú keretet von köré a kendő. A tarkómhoz nyúlok, meglazítom a csomót. Nehezen enged, szoros a csomó. Lassan lazítom meg, lomhán tekeredik le kontyomról a kendő: figyelem, ahogy az ismerős vonások megváltoznak, ahogy meglazul körülöttük a vékony anyag alkotta keret. Ahogy előbukkan szigorúan hátraszorított hajam, hirtelen egy idegen nő arcába nézek. A gondosan sminkelt arc hirtelen maszkszerűvé válik, a kendő nélkül van valami abszurd a festékkel kiigazított vonásokban.
Nézem magam a tükörben. Élesen látom magamat a kintről beáradó fényben. Ismerem a sminkeletlen arc minden apró vonását: mindent látni, amit nem szeretek. Mégis olyan megnyugtatóan ismerős. Lassan összefésülöm a hajam, csavarom a kontyot a tarkómra. Száll a kendő, beborít. Előbukkan a jól ismert arc alóla, aztán varázsütésre, ahogy a kendőt szorosra húzom a tarkómon, idegenné válik. Gyorsan kötöm a csomót, tekerem az anyagot a kontyom köré és figyelem az idegen nőt. Az ismerős arc szigorú lesz és idegen. Előre dőlve festem ki magam, kutatom a sminktől egyre ismeretlenebbé váló vonásokat.
Tudom, hogy estére megint ezt fogom ismerni.
Így változom önmagamból önmagammá nap nap után.

Hát a hátam...

...az nagyon fáj. Beakadt, vagy becsípődött, vagy nyom valamit a gyerek, nem tudom. Meg ez az ezer plusz kiló se javít nyilván a helyzeten. De sajnos menni is kevéssé bírok, úgy járok, mintha tojásokon lépkednék: bármikor bele nyilallhat az éles fájdalom az állandó tompa mellé. Hétfőn megpróbálok keríteni egy masszőrt, és javasoltak egy gyógytornászt is.

Nyanya beszéd

Hol szórakoztat, hol kiborít a nyanyák beszólása. Ez a legutóbbi pl. mulattatott:
"Na MOST jól vagy felöltözve, ÍGY csinos vagy. Ez rendes takarja a hasadat, nem is venni észre, hogy terhes vagy" - mondja a szintünkön lakó, 80 feletti Nelli néni. Hát mi vagyok én, megesett tizenéves, hogy takargassam? Meg amúgy is, hogy lehetne ezt takarni? Még egy sátorból is kidudorodna :D

Sziréna

Állok a körúton. A hőség szinte elviselhetetlen, pedig árnyékba húzódtam. Előttem dübörög a forgalom. Hirtelen, az autók zaján át felsejlik egy sziréna. Rohamosan közeledik, ahogy arra nézek, már látom is a villogást, és alatta a dermesztő sárgaságot: gyerekmentő. Néma imát rebegek, amit mindig, ha gyerekmentőt látok: Kérlek segíts a bent lévőkön, és add, hogy soha ne kelljen benne ülnünk! Hiába a forróság, kiráz a hideg. Még el sem ül a zaj, újra közeleg egy sziréna, hátrakapom a fejem: még egy gyerekmentő. Lassítva hajt be a kereszteződésbe, de senki nem állja útját. Már fázom, az anyákra gondolok halálos rémülettel. Vajon már tudják? Vajon ott ülnek ők is? Számolgatom a perceket, most érhetnek az Üllői útra, ugye engedik kanyarodni őket, ugye nem tartóztatja fel őket egy másodpercre sem a forgalom? Most dübörögnek el a Klinikák mellett, már látszik a Heim Pál.
Anyuéknál voltunk estig, Dina elaludt hazafelé az autóban. Szorítom magamhoz, óvatosan lépkedek vele a lépcsőn. Csupa nap illata van, álmában átöleli a nyakamat. Ahogy ránehezedik súlya a hasamra, a benti baba mocorogni kezd.
Csak soha ne kelljen azt a szirénát alulról hallanom...

Politikai beszélgetések

Reggel:

Zsófi: Ávi, mi lesz, ha ezek kerülnek kormányra?
Ávi: Majd minden nap gyakorolhatom a kravmagát az utcán

Este, mindketten félig alszunk:

Zsófi: Ávi, mi lesz, ha ezek kerülnek kormányra?
Ávi: Semmi. Majd nem megyek zsinagógába, jó?
Zsófi: De idejönnek majd ők.
Ávi: Honnan tudnák, hova kell jönni?
Zsófi: Majd lesznek listáik, mint a háborúban.
Ávi: Akkor már úgyse lehet semmit csinálni.

Elsők

Eszem a lecsót. Az elsőt idén. Hozzá tarhonyát, az elsőt, amit életemben csináltam. Kovászos uborka - ez is az év elsője. Na jó, a bodzaszörp második körös már. De azért jó volt :)

Comingout

Már biztos mindenki tudja, de azért leírom :) Eddig azért nem akartam publikussá tenni, mert ki akartam várni a 26. hetet - akkor volt ugyanis Dina szökési kísérlete. Mivel a 22. héten volt egy kis riadalom, és kórházban kötöttem ki az erős keményedések miatt, tulajdonképpen már értelmetlen volt a várakozás, de az elhatározás az elhatározás :)

Ezt írja a szülési kalkulátor:

Hol tart Ön?
A terhesség 27. hetében van (vagyis 26+1 - ezt én teszem hozzá), ez a teljes terhességi időszak 66%-át jelenti.

Mennyi van még hátra?
Még 13 hét (hozzávetőlegesen 97 nap - micsodaaaaaaa???? ezt is én teszem hozzá) van hátra, ami a terhesség teljes időszakának 34%-a.

A terhesség ezerszer könnyebben zajlik eddig, mint Dinával. Feküdnöm se kell, alapvetően semmi bajom sincs, leszámítva azt a 11 kg pluszt, amit cipelek, és ami miatt a hátam leszakadni készül. Most mérem a hasamat is, mert kíváncsi természet vagyok: 107 cm vagyok körbe. Már csak 56 centi és tényleg könnyebb lesz átugrani, mint megkerülni :D

Szülésről és születésről, meg arról kinek mi jár

Emőnél láttam Palya Bea Szülésdalát. Nem akartam Emő blogját a hosszú eszmefuttatásommal elcsúfítani, ezért lett ebből önálló poszt.
Három dolgot előre szeretnék bocsátani:
1; Elsőre nagyon humorosnak találtam, csak a 120. meghallgatásra körvonalazódtak bennem a gondolatok, amik most majd következnek. (Igen, Dina totál odavolt a néniért, és tudom, hogy a legártatlanabb dalocska is förtelemmé válik, ha elégszer kényszerítenek a meghallgatására)
2; Maximálisan egyetértek azzal, hogy mindenki ott úgy és akkor szüljön, ahogy neki jó, feltéve, ha ezzel sem magát sem a gyerekét nem veszélyezteti.
3; SZERINTEM. Ez ui. az én blogom, tehát minden az én véleményem, csak nincs kedvem százszor leírni, hogy szerintem, meg azt gondolom hogy, meg ilyenek :)

A születés a világ legnagyszerűbb csodája. Már maga a várandósság is, imádom az egészet, minden nyűgjével együtt. Valami egészen fantasztikus csoda, ahogy az én testem átalakul, hogy egy másik teremtődjön benne. Ugyanakkor szerintem ez elsősorban nem rólam, nem a nőről szól, hanem az új életről. És ennek mentén szülésnek nem a szülés az értelme. Nem a "nekem jár a szülésélmény". A szülésnek a lényege a világba érkező gyerek.
Azt érzem, hogy szánalmasan keveset tudunk ahhoz képest, hogy mennyit feltételezünk magunkról. Mintha nem látnánk a fától az erdőt. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy nem ideális születés életre szóló sebet ejt a gyermekben. És főleg nem tudom elfogadni, a szülés után évekkel is fel-feltörő zokogást, ha a tönkretett szülésélmény kerül szóba. Van cirka 60 évem szeretni a gyerekemet, és mondjuk 20 nevelni-formálni-alakítani. És ez számít. De hangsúlyozom: fontosnak, elengedhetetlennek tartom a szülésszakma megreformálást, a nők önrendelkezési jogának a kiteljesítését. Fontosnak tartom, hogy a szülés és születés méltósággal történhessen. Ne vegyék el mondvacsinált okokkal az újszülöttet a szüleitől. A legfontosabb ugyanis, hogy az újszülött jogai ne sérüljenek. A napnak ő és az édesanya a főszereplője, mindenki más azzal foglalkozzon, hogy nekik jó legyen.
A dallal igazából az a bajom, hogy két olyan érvet hoz fel, ami számomra nem csak hogy disszonáns, de kifejezetten demagóg.
Ez a két érv, hogy a test tudja mit kell tennie, ellenben egy férfi honnan tudhatná, mit jelent szülni.
Kezdjük az elsővel! Talán évezredekkel ezelőtt a nők teste tudta önmagától, mit kell tenni, de kétlem. (És most ne menjünk bele a bibliai vonulatba, hogy a nő miért szüli fájdalommal gyermekét. Utálom, amikor vallásosok vallási érveket hoznak fel nem vallási környezetben...) Ha tudná magától, nem kellettek volna bábák, segítők mindig is a szülő nő mellé. Nyilván van, aki megszül egyedül a bokorban, de azért kétlem, hogy ez lenne a megfelelő és általános. Manapság pedig, a túlcivilizált, becsapott, agyonhospitalizált testünk mégis honnan tudná, mit kell tennie? Szoptatni is természetes, mégis tanulni kell. Továbbmegyek, megint csak a szövegre hivatkozva: a szexet is tanulnunk kell, nem nem tudja magától rögtön elsőre a testünk, mit kell tennie.
A szüléshez segítő kell, olyan, aki ért ahhoz, amit csinál. Nem, nem a hanyattfekvős, vezényszóranyomós szülést pártolom. Hangsúlyozom, mindenki szüljön-szülhessen úgy, ahogy akar. De ne érveljünk emellett azzal, hogy majd a testünk tudja mit kell tennie. Ha tudja, minek a sok szülésfelkészítő tanfolyam? Többedszerre talán, van elképzelés, de elsőre? Főleg úgy, hogy a nők 99%a nem hogy szülést nem lát a magáé előtt (a szülésvideók meg a filmek csak horrornak számítanak) de gyereket sem.
És most mindjárt jó ellent is mondok magamnak :) Az előzőeket fentartva természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szülés igen kevéssé kiszámítható, és hogy jobban, könnyebben zajlik, ha hagyjuk, hogy a testünk tegye a dolgát. Tudom, hogy hagyni kell a testünket dolgozni, és olyan szakemberek kellenek, akik szintén tudják ezt. Fel KELL nőnie egy olyan szülés-kísérő generációnak (gondolok itt szülész orvosokra, szülésznőkre, bábákra, dúlákra, csecsemős nővérekre, védőnőkre), akik a terhességet és szülést nem betegségnek, hanem természetes állapotnak tekintik. Akik nem "szülesztenek", hanem szülést kísérnek, akik soha nem mondanak olyat, hogy "ezzel a mellel akar szoptatni???", és akik képesek a súlymérésen túl is hasznot hajtani. Akik tudják, hogy a szülő nő testében mi zajlik le, de nem akarják ezt megváltoztatni, nem játszanak mindenhatót. Mindenkinek meg kell találni azt az embert, azt a metódust, ami neki megfelel. Persze tudom, hogy ez jelenleg, főleg vidéken, maximum szép álom.

A másik az utolsó rész: "a doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni?" Na most, lehet, hogy rossz a szövegértelmezésem, de ezt én arra az érvre vonatkoztatom, hogy "nekem egy férfi ne tudja már ezt is". Az ott nem egy férfi. Az ott egy szakértő. (Igen, vannak szar szakértők is, tessék másikhoz menni. Igen, legyen olyan a képzés, hogy mindegy, melyiknél szülsz)Ha már őhozzá fordultál, őt választottad, akkor az ő szabályai játszanak. (Megint csak a szövegre hivatkozom: "megkérdeztem a Doktor urat".) Ez szerintem a legostobább, és a célt legjobban lejárató érv. Fenntartva azt, hogy felrúgom, aki nekem azt mondja, hogy ez nem fájhat. Akár nő, akár férfi mondja. ÉS csak önmagamat tudom ismételni: egyetértek azzal, hogy a rendszer nem jó, és sok benne az oda nem való vaddisznó. Meg kell reformálni, és ennek igen, az egyik eszköze az hogy mi nők nem tűrjük el a megalázó viselkedést, az úrhatnámságot, a nem kielégítő ellátást és főleg a nem kielégítő tájékoztatást. Valamint élünk az orvosválasztás lehetőségével. És ebben a harcban álljanak mellettünk a hozzánk tartozó férfiak, és a szülés-kíséréssel foglalkozók közül azok, akik már értik, miről beszélünk. De a buta, rossz érvelés csak árt. Szerintem :)

A gép forog...

Egy kis megdöbbenés. Hogy milyen tempóban változik a földünk a percről percre. Valamelyik nap a cseten arról beszéltünk, milyen világ vár a gyerekeinkre: rémisztőbbnél rémisztőbb dolgokat jósolnak a tudósok áradásokról és elsivatagosodásról. Hogy a saját kényszerképzeteimet ne említsem :)
Szóval, a "a gép forog, az alkotó pihen": http://www.peterrussell.com/Odds/WorldClock.php

Kekec

Úgy utálom, ha egy gyerekkönyvben hiba van. Mint például a Kiugrott a gombócos leporellóban, amit épp ötvenedszer olvastam fel az előbb. És bosszankodom, hogy az eperfa valami fura futónövényre hajaz, a cirmos cica meg barna foltos...Pap Anikó Mira, ha már nem tud rajzolni, legalább nézett volna utána annak, amiről szól a szöveg.
De hogy pozitív is legyek: Dina az Arany Lacinak-ot hozta most ide, amit nagyon szeretek, mert humorosan és igényesen illusztrálta Szalma Edit. Megyek is mesélni :)

Gyógyír - másolva a másik blogról

3/4 7. Anya, anya! Dina törtet felém a takarón át. Viharos jókedve van, táncol és énekel, ölelget, puszilgat. Eléggé kipihent vagyok, így nagyon élvezem a hajnali műsorát. Mellém dobja magát, és kiadja az ukázt: búj - azaz húzzuk a fejünkre a takarót, és nézzük a világos és sötét csíkokat a felszín alatt. Bújunk. Aztán én felbukkanok levegőért, ő még ott marad a takaró alatt. Egyszer csak nagy mozgolódást érzek, majd kikandikál a párna-takaró öleléséből egy fél kis kobold arc: kuku! Ettől aztán gyógyulok testileg-lelkileg :)

Füstjel 3

Megvagyok, élek, üzenem az aggódóknak - ha vannak ilyenek egyáltalán :) Volt kis kalamajka, de minden ok most már, privátban szívesen adok bővebb felvilágosítást :)

Radnóti

Talán az egyik kedvenc költőm. Akkor is, ha nem értenék vele egyet sok mindenben, ha megadatott volna, hogy szemtől szembe beszéljünk, sőt. De a verseivel folytatott egyoldalú párbeszédem sok mindent segített megérteni magamról. Ma 100 éve született. Emlékül egy vers és egy kis játék, hátha valaki kedvet kap a böngészéshez:
A játékról részletesen itt

A verset kamaszként szerettem meg, és most, mikor ezt a bejegyzést készültem írni, hirtelen eszembe jutott. Tizenévesen csodálatosnak tartottam, hangsúly az "ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant"-on volt. Ma rácsapott sajgó sebeimre "Sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész." Mondjuk 10 éves ismerem ezt a verset. Nem tetszik, hogy most mást látok benne, mint tíz éve. De nem baj, ez jutott először eszembe tőle, hát álljon itt ez mementóul. Akkor is, ha most nagyon nagyon nehéz lett a szívem tőle.

Mint észrevétlenül


Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjúkorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát.

Apa és kisfia most együtt látogatják,
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,
ki érti még lobos szívének sok kalandját,
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.

De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,
megrendelésre fordít, eladja verseit,
már szerződést bogoz, számolgat és protestál
s megélni néki is csak a mellékes segít.

Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; -
kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.

És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,

de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.

És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.

Ha borul az a bizonyos...

Kikészültem. Testileg, lelkileg. Elmaradások, határidők, kupleráj, fizikai kimerültség. Erőt kell vennem magamon, hogy a lelki részeket helyre tegyem, mert pontosan tudom, milyen fizikai tünetek jönnek az első kiborulás után. Ma azzal kezdem, hogy Dina után én is rögtön lefekszem aludni. Holnap pedig (mindig holnap) megpróbálom az iskolai dolgaimat rendezni. Lesz, ami lesz...

Kényszeres

Íme bizonyság, hogy egy rendetlen ember is lehet kényszeresen rendmániás bizonyos téren: szín szerint teregetett konyharuhák :)

Dobos

Nem vagyok egy nagy szakácsnő, de az elmúlt három évben határozottan sokat fejlődtem. Pénteken pedig magasra tettem a lécet, és sikerült megugranom: dobostortát sütöttem Dina lányom 2. születésnapi zsúrjára. A wikin találtam egy receptet, ami állítólag az eredeti. Dobos C. József cukrász találta ki a "dobost". A legnagyobb újítás benne az édes vajas krém, ami a legenda szerint egy véletlen hiba folytán készült: a vajköpülő fiú só helyett cukrot tett a készülő vajba. Ebből lett aztán az első vajas krém, a dobostorta krémje.
Elsőre persze félálomban elszúrtam a tésztát. Aztán a krém tűnt kevésnek, és nem volt hozzá rumom. Másnap másodszori nekifutásra sikerült a tészta. A "dob" készítésekor is csak egyszer égettem meg a kezem a forró cukorral. Én ezt a receptet követtem:
Hozzávalók:

Tészta:

* 6 tojás,
* 12 dkg porcukor,
* 10 dkg liszt,
* 3,5 dkg olvasztott vaj

Krém:

* 12 dkg kristálycukor,
* 15 dkg vaj,
* 4 dkg kakaó,
* 10 dkg vaníliás cukor,
* 1 evőkanál rum vagy kevés rumaroma

Karamellbevonat:

* 15 dkg cukor,
* 1 kávéskanál citromlé

A piskóta elkészítése:

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét fele rész cukorral kemény habbá verjük, a maradék cukorral habosra kavarjuk a sárgáját. A fehérjét a sárgájába óvatosan belekeverjük és óvatosan hozzáadjuk a lisztet és a megolvasztott vajat ( ehelyett én egy kis olajat használtam) . Olajozott, lisztezett sütőlemezre hat darab egyforma méretű, vékony, kerek lapot kenünk. 180 C°-on sütjük. - én szilikon lapra kentem. Az enyémen ui. szépen ki vannak rajzolva körök. a 18 centis körnél hangyányit nagyobbra csináltam a lapokat

A krém elkészítése:

A cukrot 0,5 dl vízzel felfőzzük, majd langyosra hűtjük. A vajat a kakaóval simára keverjük és a langyos cukorszirupot fokozatosan belekeverjük, majd jól kihűtjük. A már lehűlt krémbe végül beletesszük a rumot és a vaníliás cukrot.

A karamellbevonat elkészítése:

A cukrot a citromlével egy edényben, állandó keverés mellett addig melegítjük, amíg karamellizálódik. Ekkor az egyik lapra ráöntjük a karamellt, és gyorsan elsimítjuk egy megvajazott pengéjű késsel, mert hamar megszilárdul. - ehelyett egy olyan trükköt alkalmaztam, amit a mindmegette.hu-n olvastam: az utolsó lapot szépen felvágtam cikkekre, egyenként óvatosan villára szúrva mártottam bele a karamellizált cukorba, majd ezeket egyenként tettem a torta tetejére. Tálalásnál szépen ezek mentén lehetett szeletelni.

Az öt lapot megkenjük a krémmel, a hatodik lapot bevonjuk karamellizált cukorral. Ha elsimítottuk a karamellt, akkor vágjuk egyenlő szeletekre és a tésztalappal együtt helyezzük rá a kész tortára. Oldalát megszórhatjuk darált dióval vagy mandulapelyhekkel.