2008. december 31., szerda
2008. december 30., kedd
Az igazmondás luxusa
"Miért vagyok egyike azon keveseknek, akik egyetértenek Izraellel?...Mert szeretem megengedni magamnak az igazmondás luxusát"
Ezt nyilatkozta Karel Schwarzenberg, cseh külügyminiszter, az EU soros elnöke. Meg azt, hogy elnöksége hat hónapja alatt mindent meg fog tenni azért, hogy Izrael és az EU közelebb kerüljön egymáshoz
Részletesebben itt
Ezt nyilatkozta Karel Schwarzenberg, cseh külügyminiszter, az EU soros elnöke. Meg azt, hogy elnöksége hat hónapja alatt mindent meg fog tenni azért, hogy Izrael és az EU közelebb kerüljön egymáshoz
Részletesebben itt
2008. december 29., hétfő
Háború szubjektívan
Olyan érdekes, hogy míg csak izraeliekre hullottak a rakéták, addig senki nem zavartatta magát. A zsidó életek nem számítanak. Kíváncsi vagyok, az ENSZ határozatot hozók, akik most élesen elítélik az izraeli agressziót, mit tennének, ha rakétvál lövöldöznének a civil lakosságukra, ha a saját területükön folyamatos terrorcselekményeket hajtanának végre. Ha a munkagépekkel taposnák halálra az embereket, a katonáikra savat öntenének, az autópályán kövekkel dobálnák az autókat, hogy tömegkarambolt okozzanak. Ha nyilvánosan azt a politikát vallaná egy - az ország és lakói megsemmisítésére törekvő - illegális csoport, hogy "mindenki terrorista és minden fegyver".
Gázai erőszakról beszélnek, mikor a Hámász olyan rakétákat sorakoztat fel, amikkel Izrael területén belül lassan BÁRHOVA elérnek? Mikor Tel-Aviv is célpont lehet?
Másrészt pedig azok, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot, akik zsidót zsidó ellen fordítottak, akik mindenkinek meg akarnak felelni, épp csak a saját népüknek nem: ők remélem, tudják, ki előtt kell számot adniuk tetteikről. Bár olyan félelemmel félnék az Örökkévalót, mint az ENSZt, az USA-t és az összes arab államot!
Ott van a testvérem. A sógorom. Unokahúgaim, unokaöcséim, rokonaim, barátaim. Ismeretlen és ismerős felebarátaim. Félek. Az Örökkévaló irgalmazzon nekünk.....
Gázai erőszakról beszélnek, mikor a Hámász olyan rakétákat sorakoztat fel, amikkel Izrael területén belül lassan BÁRHOVA elérnek? Mikor Tel-Aviv is célpont lehet?
Másrészt pedig azok, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot, akik zsidót zsidó ellen fordítottak, akik mindenkinek meg akarnak felelni, épp csak a saját népüknek nem: ők remélem, tudják, ki előtt kell számot adniuk tetteikről. Bár olyan félelemmel félnék az Örökkévalót, mint az ENSZt, az USA-t és az összes arab államot!
Ott van a testvérem. A sógorom. Unokahúgaim, unokaöcséim, rokonaim, barátaim. Ismeretlen és ismerős felebarátaim. Félek. Az Örökkévaló irgalmazzon nekünk.....
Könyvajánló: Fejős Éva: Hotel Bali
Kezdjük egy vallomással: igen nagyon szeretem a könnyed limonádékat, szerelmes regényeket. Mit van mit tenni, ilyen sekélyes (is) az ízlésem.
A Hotel Balit is ezért vettem meg, egy könnyed szórakozás reményében. Nem is csalódtam, sőt. Pedig néhány melléfogás miatt meglehetősen szkeptikus vagyok a magyar limonádé irodalommal szemben. Pontosan azt adtam, amit vártam tőle. Jó történet, jó karakterek és grátisz igen jó magyarság. Itt-ott túlzottan egyszerűsített, de ez (is) ezeknek a könnyű regényeknek a varázsa.
A történet dióhéjban: négy frissen érettségizett lány egy tragédiával végződő este után hirtelen úgy dönt, elhagyják Magyarországot, de 17 év múlva visszatérnek és beszámolnak egymásnak az életükről. Négy főszereplő, négy sors, ami 17 év után újra összekapcsolódik.
Abszolút ajánlom féltöltődős-kikapcsolósnak.
A Hotel Balit is ezért vettem meg, egy könnyed szórakozás reményében. Nem is csalódtam, sőt. Pedig néhány melléfogás miatt meglehetősen szkeptikus vagyok a magyar limonádé irodalommal szemben. Pontosan azt adtam, amit vártam tőle. Jó történet, jó karakterek és grátisz igen jó magyarság. Itt-ott túlzottan egyszerűsített, de ez (is) ezeknek a könnyű regényeknek a varázsa.
A történet dióhéjban: négy frissen érettségizett lány egy tragédiával végződő este után hirtelen úgy dönt, elhagyják Magyarországot, de 17 év múlva visszatérnek és beszámolnak egymásnak az életükről. Négy főszereplő, négy sors, ami 17 év után újra összekapcsolódik.
Abszolút ajánlom féltöltődős-kikapcsolósnak.
2008. december 25., csütörtök
Poronty, avagy miért netfüggök a dolgom helyett???
Amikor Dinával terhesen be voltam ide zárva, a net volt az egyetlen kapocs a világgal szinte. Azon belül is az index fórumok és a Poronty. Aztán teljesen prímán leszoktam róluk, és átszoktam másféle netes kommunikációra. Majd észrevétlenül lassan vissza a Porontyra, mert pótcselekvések felkutatásában és gyakorlásában utolérhetetlen vagyok. Írni nem írok, tudom, az nagyon nagyon rossz véget érne: csak idegesebb lennék és függőbb. Így RO-ból "kukkolok".
Az elmúlt időszakban azonban egyre több olyan megszólalás volt, aminél azt éreztem, bele kell magam vetnem a virtuális harctérbe, meg kell vívnom mindenki más harcát, nekem kell a nagy Megmondónak lennem. Sokszor írtam, aztán az utolsó pillanatban kitöröltem. Regisztráltam új nicket, de nem használtam. Nem, nem megyek bele. Felesleges, értelmetlen, csak magamat idegesíteném. De csak nem hagy nyugodni pár dolog. A teljesség igénye nélkül az elmúlt pár nap bosszúságai: megtudtam pl, hogy a házaséletünknek menthetetlenül vége, mert néha Apának- Anyának szólítjuk egymást Ávival. Mindezt olyan valakitől tudom, aki kiscsicskának szólítja a gyerekeit. Hát nem tudom... mármint nem tudom, hogy én vagyok-e a hülye, vagy tényleg mindenki rossz irányba halad... Aztán megtudtam azt is, hogy MAGYAR ember nem nevezi a gyerekét Rikárdónak, CSAK a romák. Miért érez valaki késztetést, hogy a másikba belerúgjon egyet, minden ok nélkül, csak mert az szépnek talál egy nevet, ami neki nem tetszik? Arról már szót se érdemes ejteni, hogy ugyan ez az okos szentkarácsony alkalmából olyan rasszista kirohanást intéz egy poszton, ahol roma kislányok örökbefogadásáról van szó, hogy köpni nyelni nem tudtam, mikor olvastam. Miért von le messzemenő következtetést valaki a nagycsaládosok gyerekneveléséről az alapján, hogy egy vonaton őt zavarta, hogy hangoskodtak egy ötgyerekes család gyerekei? Nyilván, ez egy teljesen tipikus helyzet, hogy a két szülőnek egy szűk vasúti fülkében kell lekötni a gyerekeket, ez alapján megítélhető, hogy a; csak a szegények/romák vállalnak 3nál több gyereket, a többi képes felmérni, hogy ez rettenetes rémtett; b; a nagycsaládban nincs idő minőségi együttlétre a gyerekekkel, és nem jut rájuk elég figyelem. Miért nem tudnak az emberek szó nélkül elsétálni dolgok mellett, amikhez valóban semmi közük nincs? Ha nem tudnak jót mondani, miért nyitják ki a szájukat pl. valakinek a névválasztásával kapcsolatban?
Persze nem ezek a fontos kérdések. Egyetlen valódi kérdés van: miért vagyok akkora barom, hogy vadidegenek hülyesége miatt fájdítom a fejem? Kénytelen vagyok rádöbben, hogy míg a sznobériám megakadályoz abban, hogy "celebek" életével foglalkozzanak, addig a tudatalattim megtalálta az őrült kíváncsiságom számára a "legális" kielégülést: blogokat olvasok és dühöngök rajtuk. Hülyébb szerencsére már nem leszek :s
Az elmúlt időszakban azonban egyre több olyan megszólalás volt, aminél azt éreztem, bele kell magam vetnem a virtuális harctérbe, meg kell vívnom mindenki más harcát, nekem kell a nagy Megmondónak lennem. Sokszor írtam, aztán az utolsó pillanatban kitöröltem. Regisztráltam új nicket, de nem használtam. Nem, nem megyek bele. Felesleges, értelmetlen, csak magamat idegesíteném. De csak nem hagy nyugodni pár dolog. A teljesség igénye nélkül az elmúlt pár nap bosszúságai: megtudtam pl, hogy a házaséletünknek menthetetlenül vége, mert néha Apának- Anyának szólítjuk egymást Ávival. Mindezt olyan valakitől tudom, aki kiscsicskának szólítja a gyerekeit. Hát nem tudom... mármint nem tudom, hogy én vagyok-e a hülye, vagy tényleg mindenki rossz irányba halad... Aztán megtudtam azt is, hogy MAGYAR ember nem nevezi a gyerekét Rikárdónak, CSAK a romák. Miért érez valaki késztetést, hogy a másikba belerúgjon egyet, minden ok nélkül, csak mert az szépnek talál egy nevet, ami neki nem tetszik? Arról már szót se érdemes ejteni, hogy ugyan ez az okos szentkarácsony alkalmából olyan rasszista kirohanást intéz egy poszton, ahol roma kislányok örökbefogadásáról van szó, hogy köpni nyelni nem tudtam, mikor olvastam. Miért von le messzemenő következtetést valaki a nagycsaládosok gyerekneveléséről az alapján, hogy egy vonaton őt zavarta, hogy hangoskodtak egy ötgyerekes család gyerekei? Nyilván, ez egy teljesen tipikus helyzet, hogy a két szülőnek egy szűk vasúti fülkében kell lekötni a gyerekeket, ez alapján megítélhető, hogy a; csak a szegények/romák vállalnak 3nál több gyereket, a többi képes felmérni, hogy ez rettenetes rémtett; b; a nagycsaládban nincs idő minőségi együttlétre a gyerekekkel, és nem jut rájuk elég figyelem. Miért nem tudnak az emberek szó nélkül elsétálni dolgok mellett, amikhez valóban semmi közük nincs? Ha nem tudnak jót mondani, miért nyitják ki a szájukat pl. valakinek a névválasztásával kapcsolatban?
Persze nem ezek a fontos kérdések. Egyetlen valódi kérdés van: miért vagyok akkora barom, hogy vadidegenek hülyesége miatt fájdítom a fejem? Kénytelen vagyok rádöbben, hogy míg a sznobériám megakadályoz abban, hogy "celebek" életével foglalkozzanak, addig a tudatalattim megtalálta az őrült kíváncsiságom számára a "legális" kielégülést: blogokat olvasok és dühöngök rajtuk. Hülyébb szerencsére már nem leszek :s
2008. december 22., hétfő
Meglepetés
Augusztus óta dugdosok egy nagy dobozt: chanukai meglepetés volt benne. Olyan nagyon nem kellett rejtegetni persze: a konyhának abba a sarkába rajtam kívül csak a porcicák mennek. Így Ávi nagyot nézett, mikor Dina fektetése után "hozom az ajándékodat" felkiáltással kiviharzottam a konyhába. A méretes doboz láttán még jobban megdöbbent, hiszen már megkapta a chanukai ajándékát.
Azért nem tiltakozott, főleg, mikor meglátta, mi van a csomagban: a jeruzsálemi szentély makettje, méretarányosan kicsinyítve, 1milliárd darabból kb. Most van egy félkész Szentélyünk, és programunk még pár estére. Ami ugye azért is stílszerű, mert Chanukakor azt ünnepeljük többek közt, hogy megtisztították a Szentélyt a bálványoktól és a nyolcadik napon újra felszentelték. Mi meg nyolc nap alatt építünk egyet :)
Azért nem tiltakozott, főleg, mikor meglátta, mi van a csomagban: a jeruzsálemi szentély makettje, méretarányosan kicsinyítve, 1milliárd darabból kb. Most van egy félkész Szentélyünk, és programunk még pár estére. Ami ugye azért is stílszerű, mert Chanukakor azt ünnepeljük többek közt, hogy megtisztították a Szentélyt a bálványoktól és a nyolcadik napon újra felszentelték. Mi meg nyolc nap alatt építünk egyet :)
2008. december 15., hétfő
18 éve
18 éve chanuka volt. Boriék jártak nálunk gyertyagyújtásra. Aztán valamikor hajnalban egy nagy csattanásra ébredtünk: Anyu elvágódott a nappaliban, ahol féllábon próbált zoknit húzni. Ugyanis elment a magzatvize, kerek egy hónappal a kiírt időpont előtt. Aztán elmentek apuval kórházba, majd hazajött apu és mi csak vártunk, vártunk, meg még egy kicsit vártunk. Végül vasárnap, december 16-án déli harangszóra megszületett Noémi. Nagyon cuki kisbaba volt, csak egy picit ráncos. Aztán nőtt növekedett, kiderült, hogy egy picit akaratos, egy picit hisztis, egy picit elviselhetetlen :) Meg édes és okos és tüneményes is.
Édes drága hugocskám: bis 120, mázel tov!!!!!
Édes drága hugocskám: bis 120, mázel tov!!!!!
Link egy jó cikkhez a vasutassztrájkról
Ez nagyon tetszett nekem (nem szakmailag, laikusilag) http://index.hu/velemeny/eheti/sztrajk1215/
2008. december 14., vasárnap
WIW
Egy ismerős képeit nézegetem a wiwen. Nahát, milyen gáz már, gondolom én, a tolerancia szobra, hogy minden képen a pasijával összebújva van egy 30 éves nő. És a feliratok...hát hogy lehet ilyen hülye feliratok írni? Aztán szörnyű gyanú támad bennem, talán mások is ezt gondolják rólam?! Megnézem a profilom, és megnyugszom: nem csak Ávis képek vannak fent, lámlám, NEKEM van életem a pasimon kívül is! Van itt kép Ávival, Dinával, Dinával ÉS Ávival, Ávi és Dina nélkülem, meg ők egymás nélkül. Sőt, egy olyan is akad, amin Noémivel vagyok, meg egy, amin tök egyedül. Ok, azok több, mint 5 éve készültek, de vannak. És a feliratok? Nahát azok frappánsak, ötletesek, humorosak...ok, megnyugodtam: ÉN normális vagyok...de miért nem találtam legutóbb, mikor kellett volna, egy képet se, amin egyedül vagyok?!
2008. december 11., csütörtök
Foglalj helyet a Palotában!
Mostanában sokat vagyok a könyvtárban (megint). Némi utánagondolással kiszámoltam, hogy hat éve kezdtem el a központi Szabó Ervinben tanulni. Ott ugyanis volt társaság, csend, inspiráció...tökéletes tanulóhely. Meg tökéletes szórakozás és találkozóhely is volt egyben. Vizsgaidőszakok ködös hajnalain küldözgettük az sms-eket: Foglalj helyet a palotában!
Ahogy leülök valamelyik asztalhoz valami jóleső nosztalgia fog el. Mennyit ültünk itt D-vel, és S-sel, D. mindig dühöngött, hogy mi S-sel sokat dumáltunk. Sokszor 2-3 asztallal odébb ült le, hogy ne zavarjuk. Szerinte a tanulásban, szerintünk a pasizásban. D. úgy tanult ugyanis, hogy mereven a vele szemben ülőre szegezte igéző tekintetét majd nem csinált semmit. Állítólag fejben ismételte az anyagot. Mondom, S-val mi biztosra vettük, hogy semmit nem csinál, csak a teremben lévő pasikat fixírozza. Nem is rossz eredménnyel, tegyük hozzá, rendre elhívták a büfébe, ami aztán hosszú időre megint témát adott a tanulási szünetekhez: D pasiügyei amúgy is állandó és kimeríthetetlen pletykaforrások voltak. S-t is hívták gyakran, én meg mindig az aktuális, rendkívül hosszútávú és sok reménnyel kecsegtető pasijaim miatt ríttam, és röhögtem az ő lovagjaikon. Ahogy leülök egy asztalhoz, körülöttem ugyanúgy bizsereg a levegő, mint hat éve. Ugyan azok a színek, zajok, illatok, csak valahogy a diákközönség lett jelentősen fiatalabb. Most már egyedül vagyok. És miközben jegyzetelek, magammal alkudozom csak, hogy mikor mehetek ki a büfébe. Az sms-eim témája is megváltozott kicsit: már nem az esti randevúkról, hanem kakis pelenkákról szólnak.
De nem bánom, épp csak egy kis édesbús nosztalgiával gondolok vissza, arra a felhőtlen pár évre. Szépek voltak, örülök, hogy akkor úgy és azokkal élhettem át őket. És egy cseppet se fogom bánni, ha végre véget érnek a diákévek.
Ahogy leülök valamelyik asztalhoz valami jóleső nosztalgia fog el. Mennyit ültünk itt D-vel, és S-sel, D. mindig dühöngött, hogy mi S-sel sokat dumáltunk. Sokszor 2-3 asztallal odébb ült le, hogy ne zavarjuk. Szerinte a tanulásban, szerintünk a pasizásban. D. úgy tanult ugyanis, hogy mereven a vele szemben ülőre szegezte igéző tekintetét majd nem csinált semmit. Állítólag fejben ismételte az anyagot. Mondom, S-val mi biztosra vettük, hogy semmit nem csinál, csak a teremben lévő pasikat fixírozza. Nem is rossz eredménnyel, tegyük hozzá, rendre elhívták a büfébe, ami aztán hosszú időre megint témát adott a tanulási szünetekhez: D pasiügyei amúgy is állandó és kimeríthetetlen pletykaforrások voltak. S-t is hívták gyakran, én meg mindig az aktuális, rendkívül hosszútávú és sok reménnyel kecsegtető pasijaim miatt ríttam, és röhögtem az ő lovagjaikon. Ahogy leülök egy asztalhoz, körülöttem ugyanúgy bizsereg a levegő, mint hat éve. Ugyan azok a színek, zajok, illatok, csak valahogy a diákközönség lett jelentősen fiatalabb. Most már egyedül vagyok. És miközben jegyzetelek, magammal alkudozom csak, hogy mikor mehetek ki a büfébe. Az sms-eim témája is megváltozott kicsit: már nem az esti randevúkról, hanem kakis pelenkákról szólnak.
De nem bánom, épp csak egy kis édesbús nosztalgiával gondolok vissza, arra a felhőtlen pár évre. Szépek voltak, örülök, hogy akkor úgy és azokkal élhettem át őket. És egy cseppet se fogom bánni, ha végre véget érnek a diákévek.
2008. december 3., szerda
Megemlékezés az áldozatokról
"A Holtzberg rabbi házaspár és a többi mumbai áldozat tiszteletére rendezett gyász istentisztelet és emlékezés 2008. december 8-án hétfőn este 7-kor lesz a Keren Or zsinagógában (V. Károly krt. 20)"
www.zsido.com
www.zsido.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)