2009

Legyen szebb, jobb, könnyebb, békésebb, gazdagabb, egészségesebb a következő 365 nap!

Az igazmondás luxusa

"Miért vagyok egyike azon keveseknek, akik egyetértenek Izraellel?...Mert szeretem megengedni magamnak az igazmondás luxusát"
Ezt nyilatkozta Karel Schwarzenberg, cseh külügyminiszter, az EU soros elnöke. Meg azt, hogy elnöksége hat hónapja alatt mindent meg fog tenni azért, hogy Izrael és az EU közelebb kerüljön egymáshoz
Részletesebben itt

Háború szubjektívan

Olyan érdekes, hogy míg csak izraeliekre hullottak a rakéták, addig senki nem zavartatta magát. A zsidó életek nem számítanak. Kíváncsi vagyok, az ENSZ határozatot hozók, akik most élesen elítélik az izraeli agressziót, mit tennének, ha rakétvál lövöldöznének a civil lakosságukra, ha a saját területükön folyamatos terrorcselekményeket hajtanának végre. Ha a munkagépekkel taposnák halálra az embereket, a katonáikra savat öntenének, az autópályán kövekkel dobálnák az autókat, hogy tömegkarambolt okozzanak. Ha nyilvánosan azt a politikát vallaná egy - az ország és lakói megsemmisítésére törekvő - illegális csoport, hogy "mindenki terrorista és minden fegyver".
Gázai erőszakról beszélnek, mikor a Hámász olyan rakétákat sorakoztat fel, amikkel Izrael területén belül lassan BÁRHOVA elérnek? Mikor Tel-Aviv is célpont lehet?
Másrészt pedig azok, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot, akik zsidót zsidó ellen fordítottak, akik mindenkinek meg akarnak felelni, épp csak a saját népüknek nem: ők remélem, tudják, ki előtt kell számot adniuk tetteikről. Bár olyan félelemmel félnék az Örökkévalót, mint az ENSZt, az USA-t és az összes arab államot!





Ott van a testvérem. A sógorom. Unokahúgaim, unokaöcséim, rokonaim, barátaim. Ismeretlen és ismerős felebarátaim. Félek. Az Örökkévaló irgalmazzon nekünk.....

Könyvajánló: Fejős Éva: Hotel Bali

Kezdjük egy vallomással: igen nagyon szeretem a könnyed limonádékat, szerelmes regényeket. Mit van mit tenni, ilyen sekélyes (is) az ízlésem.
A Hotel Balit is ezért vettem meg, egy könnyed szórakozás reményében. Nem is csalódtam, sőt. Pedig néhány melléfogás miatt meglehetősen szkeptikus vagyok a magyar limonádé irodalommal szemben. Pontosan azt adtam, amit vártam tőle. Jó történet, jó karakterek és grátisz igen jó magyarság. Itt-ott túlzottan egyszerűsített, de ez (is) ezeknek a könnyű regényeknek a varázsa.
A történet dióhéjban: négy frissen érettségizett lány egy tragédiával végződő este után hirtelen úgy dönt, elhagyják Magyarországot, de 17 év múlva visszatérnek és beszámolnak egymásnak az életükről. Négy főszereplő, négy sors, ami 17 év után újra összekapcsolódik.
Abszolút ajánlom féltöltődős-kikapcsolósnak.

Poronty, avagy miért netfüggök a dolgom helyett???

Amikor Dinával terhesen be voltam ide zárva, a net volt az egyetlen kapocs a világgal szinte. Azon belül is az index fórumok és a Poronty. Aztán teljesen prímán leszoktam róluk, és átszoktam másféle netes kommunikációra. Majd észrevétlenül lassan vissza a Porontyra, mert pótcselekvések felkutatásában és gyakorlásában utolérhetetlen vagyok. Írni nem írok, tudom, az nagyon nagyon rossz véget érne: csak idegesebb lennék és függőbb. Így RO-ból "kukkolok".
Az elmúlt időszakban azonban egyre több olyan megszólalás volt, aminél azt éreztem, bele kell magam vetnem a virtuális harctérbe, meg kell vívnom mindenki más harcát, nekem kell a nagy Megmondónak lennem. Sokszor írtam, aztán az utolsó pillanatban kitöröltem. Regisztráltam új nicket, de nem használtam. Nem, nem megyek bele. Felesleges, értelmetlen, csak magamat idegesíteném. De csak nem hagy nyugodni pár dolog. A teljesség igénye nélkül az elmúlt pár nap bosszúságai: megtudtam pl, hogy a házaséletünknek menthetetlenül vége, mert néha Apának- Anyának szólítjuk egymást Ávival. Mindezt olyan valakitől tudom, aki kiscsicskának szólítja a gyerekeit. Hát nem tudom... mármint nem tudom, hogy én vagyok-e a hülye, vagy tényleg mindenki rossz irányba halad... Aztán megtudtam azt is, hogy MAGYAR ember nem nevezi a gyerekét Rikárdónak, CSAK a romák. Miért érez valaki késztetést, hogy a másikba belerúgjon egyet, minden ok nélkül, csak mert az szépnek talál egy nevet, ami neki nem tetszik? Arról már szót se érdemes ejteni, hogy ugyan ez az okos szentkarácsony alkalmából olyan rasszista kirohanást intéz egy poszton, ahol roma kislányok örökbefogadásáról van szó, hogy köpni nyelni nem tudtam, mikor olvastam. Miért von le messzemenő következtetést valaki a nagycsaládosok gyerekneveléséről az alapján, hogy egy vonaton őt zavarta, hogy hangoskodtak egy ötgyerekes család gyerekei? Nyilván, ez egy teljesen tipikus helyzet, hogy a két szülőnek egy szűk vasúti fülkében kell lekötni a gyerekeket, ez alapján megítélhető, hogy a; csak a szegények/romák vállalnak 3nál több gyereket, a többi képes felmérni, hogy ez rettenetes rémtett; b; a nagycsaládban nincs idő minőségi együttlétre a gyerekekkel, és nem jut rájuk elég figyelem. Miért nem tudnak az emberek szó nélkül elsétálni dolgok mellett, amikhez valóban semmi közük nincs? Ha nem tudnak jót mondani, miért nyitják ki a szájukat pl. valakinek a névválasztásával kapcsolatban?
Persze nem ezek a fontos kérdések. Egyetlen valódi kérdés van: miért vagyok akkora barom, hogy vadidegenek hülyesége miatt fájdítom a fejem? Kénytelen vagyok rádöbben, hogy míg a sznobériám megakadályoz abban, hogy "celebek" életével foglalkozzanak, addig a tudatalattim megtalálta az őrült kíváncsiságom számára a "legális" kielégülést: blogokat olvasok és dühöngök rajtuk. Hülyébb szerencsére már nem leszek :s

Meglepetés

Augusztus óta dugdosok egy nagy dobozt: chanukai meglepetés volt benne. Olyan nagyon nem kellett rejtegetni persze: a konyhának abba a sarkába rajtam kívül csak a porcicák mennek. Így Ávi nagyot nézett, mikor Dina fektetése után "hozom az ajándékodat" felkiáltással kiviharzottam a konyhába. A méretes doboz láttán még jobban megdöbbent, hiszen már megkapta a chanukai ajándékát.
Azért nem tiltakozott, főleg, mikor meglátta, mi van a csomagban: a jeruzsálemi szentély makettje, méretarányosan kicsinyítve, 1milliárd darabból kb. Most van egy félkész Szentélyünk, és programunk még pár estére. Ami ugye azért is stílszerű, mert Chanukakor azt ünnepeljük többek közt, hogy megtisztították a Szentélyt a bálványoktól és a nyolcadik napon újra felszentelték. Mi meg nyolc nap alatt építünk egyet :)

18 éve

18 éve chanuka volt. Boriék jártak nálunk gyertyagyújtásra. Aztán valamikor hajnalban egy nagy csattanásra ébredtünk: Anyu elvágódott a nappaliban, ahol féllábon próbált zoknit húzni. Ugyanis elment a magzatvize, kerek egy hónappal a kiírt időpont előtt. Aztán elmentek apuval kórházba, majd hazajött apu és mi csak vártunk, vártunk, meg még egy kicsit vártunk. Végül vasárnap, december 16-án déli harangszóra megszületett Noémi. Nagyon cuki kisbaba volt, csak egy picit ráncos. Aztán nőtt növekedett, kiderült, hogy egy picit akaratos, egy picit hisztis, egy picit elviselhetetlen :) Meg édes és okos és tüneményes is.
Édes drága hugocskám: bis 120, mázel tov!!!!!

Link egy jó cikkhez a vasutassztrájkról

Ez nagyon tetszett nekem (nem szakmailag, laikusilag) http://index.hu/velemeny/eheti/sztrajk1215/

WIW

Egy ismerős képeit nézegetem a wiwen. Nahát, milyen gáz már, gondolom én, a tolerancia szobra, hogy minden képen a pasijával összebújva van egy 30 éves nő. És a feliratok...hát hogy lehet ilyen hülye feliratok írni? Aztán szörnyű gyanú támad bennem, talán mások is ezt gondolják rólam?! Megnézem a profilom, és megnyugszom: nem csak Ávis képek vannak fent, lámlám, NEKEM van életem a pasimon kívül is! Van itt kép Ávival, Dinával, Dinával ÉS Ávival, Ávi és Dina nélkülem, meg ők egymás nélkül. Sőt, egy olyan is akad, amin Noémivel vagyok, meg egy, amin tök egyedül. Ok, azok több, mint 5 éve készültek, de vannak. És a feliratok? Nahát azok frappánsak, ötletesek, humorosak...ok, megnyugodtam: ÉN normális vagyok...de miért nem találtam legutóbb, mikor kellett volna, egy képet se, amin egyedül vagyok?!

Egy hét múlva...

...ilyenkor égni fog az első chanukai láng. milyen szép lesz :)

Foglalj helyet a Palotában!

Mostanában sokat vagyok a könyvtárban (megint). Némi utánagondolással kiszámoltam, hogy hat éve kezdtem el a központi Szabó Ervinben tanulni. Ott ugyanis volt társaság, csend, inspiráció...tökéletes tanulóhely. Meg tökéletes szórakozás és találkozóhely is volt egyben. Vizsgaidőszakok ködös hajnalain küldözgettük az sms-eket: Foglalj helyet a palotában!


Ahogy leülök valamelyik asztalhoz valami jóleső nosztalgia fog el. Mennyit ültünk itt D-vel, és S-sel, D. mindig dühöngött, hogy mi S-sel sokat dumáltunk. Sokszor 2-3 asztallal odébb ült le, hogy ne zavarjuk. Szerinte a tanulásban, szerintünk a pasizásban. D. úgy tanult ugyanis, hogy mereven a vele szemben ülőre szegezte igéző tekintetét majd nem csinált semmit. Állítólag fejben ismételte az anyagot. Mondom, S-val mi biztosra vettük, hogy semmit nem csinál, csak a teremben lévő pasikat fixírozza. Nem is rossz eredménnyel, tegyük hozzá, rendre elhívták a büfébe, ami aztán hosszú időre megint témát adott a tanulási szünetekhez: D pasiügyei amúgy is állandó és kimeríthetetlen pletykaforrások voltak. S-t is hívták gyakran, én meg mindig az aktuális, rendkívül hosszútávú és sok reménnyel kecsegtető pasijaim miatt ríttam, és röhögtem az ő lovagjaikon. Ahogy leülök egy asztalhoz, körülöttem ugyanúgy bizsereg a levegő, mint hat éve. Ugyan azok a színek, zajok, illatok, csak valahogy a diákközönség lett jelentősen fiatalabb. Most már egyedül vagyok. És miközben jegyzetelek, magammal alkudozom csak, hogy mikor mehetek ki a büfébe. Az sms-eim témája is megváltozott kicsit: már nem az esti randevúkról, hanem kakis pelenkákról szólnak.
De nem bánom, épp csak egy kis édesbús nosztalgiával gondolok vissza, arra a felhőtlen pár évre. Szépek voltak, örülök, hogy akkor úgy és azokkal élhettem át őket. És egy cseppet se fogom bánni, ha végre véget érnek a diákévek.

Megemlékezés az áldozatokról

"A Holtzberg rabbi házaspár és a többi mumbai áldozat tiszteletére rendezett gyász istentisztelet és emlékezés 2008. december 8-án hétfőn este 7-kor lesz a Keren Or zsinagógában (V. Károly krt. 20)"
www.zsido.com

A válasz néha "nem"

Egyszer egy férfi a szombati reggeli ima alatt észrevett a zsinagógában egy kisláynt, aki nagyon nagy átéléssel imádkozott. Annyira elmélyedt az imájában, hogy észre sem vette: a többiek már befejezték az imádkozást és kimentek. A férfi figyelte a kislányt, ahogy még hosszú percekig lehunyt szemmel fohászkodott. Mikor végül végzett ő is, a férfi odalépett hozzá, és megkérdezte, miért imádkozott ilyen kitartóan.
- A héten lesz a születésnapom, és borzasztóan szeretnék egy biciklit. Ezért imádkoztam. - válaszolta a lány.
Következő szombaton megint találkoztak, és a férfi megkérdezte, hogy felelt-e I-ten az imájára. A kislány azt felelte, igen.
-És, szereted az új biciklidet - kérdezte a férfi
-Nem kaptam meg - válaszolt a kislány.
-De hát azt mondtad, válaszolt az Örökkévaló a kérésedre.
-Igen, válaszolt. Az volt a válasz, hogy 'nem'.

Imádkozunk...

Dinám beteg, kapkodok a szombati főzéssel. Szitálom a lisztet, ellenőrzöm a tojást, válogatom a rizst. Ugyan azt csinálom, amit a világon mindenhol a zsidó háziasszonyok pénteken. Közben fülelek a hálószoba felé, alszik-e még Dina. Alszik. Gyerünk, gyorsan, tovább, a vendégek nem maradhatnak éhesek. És közben, a kapkodás, figyelés, főzés közben egy több ezer kilométerre lévő nőre gondolok. Egy fiatal nőre, akit sose láttam. Nem is kéne tudnom a létezéséről. (Vajon az nem vérfolt a tojásban?) Senki nem tudja él-e még. Abban sem biztosak hol van. (Jaj, megégettem az ujjam) Pedig neki is ezt kéne most csinálnia, mozdulataim az ő mozdulatai is lehetnének. Ugyanígy kellene a sütőben emelkedő süteményt lesnie, a rotyogó sóletot kavargatnia. Az ő konyhájában is a gyömbér illatának kéne szállnia. Ehelyett fogoly, terroristák kiszolgáltatott túsza.
Rivka, Gávriel, és ti mindannyian, akik áldozatai vagytok ennek az őrületnek: imádkozunk értetek!

Judafest

"Finom ételek, remek italok, bódító illatok a Gozsdu udvarban!
Ettél már reggelire sáksukát? Kóstoltad már az indiai zsidók sóletjét? Ízlik a humusz, a tchiná, a kube vagy a kuszkusz?
Lengyel, iraki, marokkói, izraeli amerikai, magyar zsidó ételek november 23-án vasárnap 10-10-ig a Gozsdu udvarban (VII. KIrály utca 13.)

A nassoláson túl a szellemet is tápláljuk: programok kicsiknek és nagyoknak!

http://www.judafest.org

Az egész napos ízkavalkád izraeli reggelivel kezdődik, majd a látványkonyhában Grenadine a gasztroblogger főz csicseriborsós csirkét, de az ebédre érkezők is jól laknak a sólet partin, ahol négy különböző sóletből válogathatnak kedvükre. Délután a látogatók kalácsot süthetnek egy másik gasztrobloggerrel, Bodrogi „Fűszeres” Eszterrel, és beduin teával, édességekkel lazíthatnak a közel-keleti kávéházban. A zsidó ételekben gazdag fesztivál zárásaként az esti italtőzsdén állandó árak helyett, a látogatók a kereslettől függően olthatják olcsóbban vagy drágábban szomjukat.

A vasárnapi fesztiválon önálló programokkal várjuk a gyerekeket, akik főzőiskolában, szörpivó és fánkevő versenyeken érezhetnek rá a zsidó gasztronómia ízére, de nekik szól az ALMA együttes koncertje és a bohócműsor is.

http://www.judafest.org"

Minden napra egy fotó

baloldalra tettem egy NG-s blokkot. Minden napra egy új fotó és egy kis todomány. Enjoy :)

Képrejtvény

Mi ez?

Apukámtól kaptam ezt a képrejtvényt. Szerintem nagyon vicces :)(megoldás az első kommentben)

Levelet hozott a posta...

Még pedig egyenesen Izraelből, Ávi egykori gimnáziumából hozta. Benne az iskolaújság, szórólapok, és egy cd. Mindegyik ékes héber valamint orosz nyelven. Az egész egy jó nagy borítékban volt, az pedig egy tüchtig, Posta Budapest 1005 feliratú nejlonzacskóban. Magyarázó cédula is volt benne, Nemzetközi Posta Kicserélő Üzem (mivaaaan?) aláírással. Ebben többek között az áll, hogy idézem: "Tájékoztatjuk, hogy az Önnek címzett nemzetközi levélposta küldemény a Magyar Posta Zrt kezelésébe sérüléssel (a burkolat hasadásával) érkezett" Namármost. Izrael elég messze van, a vékony papírboríték pedig sérülékeny. De tegye fel a kezét, aki látott már olyan borítékot, ami pont a leragasztott résznél, szabályos felbontást imitálva "hasad" meg, pont úgy, hogy avatatlan szemlélő azt hiheti, látja, hol kezdték el feszegetni. A "sérülés" persze gondosan bekarikázva, el ne tévesszem. Kész szerencse, hogy a postásokat nem érdekli, mit gondol Migdal HaEmeq diáksága az ünnepekről, ugyanis (tovább idézem): "...A Magyar Posta Zrt...közönséges levélpostai küldemények elvesztése, sérülése, TARTALOMHIÁNYA (kiemelés tőlem) esetén kárfelelősséget nem vállal"

Ráckeve

Tornászunk

Fekszem a hátamon, felettem egykedvűen zúg a fénycső. Fenekem alatt egy labda, jobb lábam valahol mérföldekkel felettem, elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha teljesítem az utasítást, és elérem a lábujjaimat. Bal lábam, mint a mérleg másik karja a padlótól fél méterre kalimpál - igyekszem nem elgurulni. Ebben a cseppet sem vonzó, ámde kényelmetlen és instabil helyzetben egy rágógumiillatú szőrős műanyagdarab vágódik az arcomba, majd a vállam felől szigorú hang adja ki az utasítást: Baba! Kaka! Míg ritmusra feszül és ernyed el a nemlétező izomzat valahol az alfelemben, kétségbeesve próbálom Dina babáját bepelenkázni. A művelet korántsem egyszerű, hiszen a kezem volt eddig elkeseredett kalimpálásomban az egyetlen fixen földön lévő pont. Semmi gond, anya mindent megold, fel sem borultam, be is pelenkáztam. Pózváltás, Két felhúzott térdem között szorítom a labdát. Szorít, ernyeszt, szorít, ernyeszt, afffene, elgurult. Dina, neeem, az anyáé, add vissza a labdám! Szóval, szorít ernyeszt. Aja, cicí! Hanyatt fekve vetkőz, szoptat, gyerek elfut. Közben szorít, ernyeszt! Kajánul vigyorgó arc jelenik meg a térdem felett, és az "ernyesztnél" elorozza a labdám.
Bezzeg, fél órával ezelőtt a sasszé, jobbra, magasra a lábat, egy-kettőnél visított, hogy vegyem fel! Most meg vigyorog és elszökteti a sporteszközöm. Na megállj csak! Labda megvan, gyereknek se esett komolyabb baja, a tükör se repedt be, folytassuk! Ja, már relaxálás jön? Leülök, igyekszem a számveróverdiréjnbó-ra koncentrálni. Kilégzés-belégzés, te jó ég, leszakadt a mennyezet! Ja, nem, ez csak Dina, a hátamon ugrálva visong: Aja, ciciiiiiiiiiiiiiii! Beadom dajkaságba egy tejüzembe, komolyan mondom!

Bodies

Előre bocsátom, hogy nem láttam a kiállítást. Amit leírok az annak a magyarázata, hogy miért nem néztem-nézem meg. Míg a hétvégén nem beszélgettem Ny-nyel erről, addig valahogy nem is léptem túl azon, hogy kegyeletsértő és undorító. Ő azonban olyan érveket hozott fel (persze a felére sem emlékszem...), amik ennél ezerszer mélyebbek, sokrétűbbek és az elemi, ösztönös tiltakozásomat megbolygatva további gondolkodásra sarkallt.


Első körben szögezzük le, hogy vallásilag tökéletesen elfogadhatatlan a holttestek ilyen fajta megcsonkíntása. A halottat lehetőleg még aznap, de legkésőbb pár napon belül el KELL temetni. A legnagyobb jócselekedetek közé tartozik minden, ami a temetéssel és annak előkészületeivel kapcsolatos: a holttest mosdatása, a virrasztás éppúgy, mint, a temetésen való részvétel és a gyászolók látogatása. A zsidósággal (és gyanúm szerint a kereszténységgel is) tökéletesen összeegyeztethetetlen a holttestek csonkítása, kipreparálása majd közszemlére tétele.

Azt mondja Ny., hogy ha állatokkal csinálnák ezt, akkor az állatvédők olyan patáliát csapnának, hogy a kiállítás még a megnyitó előtt megbukna. És valóban. De miért is? Mert ebben a kifordított világban valahogy mindennek értéke van, de az emberi életnek alig-alig. Hogy az emberek bejelentik simán az állatkínzást, (és jól teszik, nem erről van szó), de a családon belüli erőszak ellen nem lehet tenni, mert az magánügy. Közhely, hogy a sok erőszak látványától eltompulunk, de igaz.

És itt jön Ny. következő érve a képbe. Alapvetően az ember irtózik a hulláktól (lásd még pl. zombis filmek, teszem hozzá én). És ez az irtózás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek nem kezdik leöldökölni egymást per hecc. Ha azonban a holttestek már nem iszonyítanak - mert mondjuk mindig ezt látjuk a tvben, a számítógépes játékokban vagy kipreparálva a kiállítóteremben - akkor csökken az a józan ítélőképesség is, hogy vajon meg szabad-e ölni a másika vagy sem. Főleg, ha az a hulla úgy néz ki mint egy fröccsöntött műanyag. (Lám, Kínában nem csak fröccsöntött műanyag állatokat, de fröccsöntött hullákat is gyártanak?!) Valaki azt mondta nekem, hogy pont ezért csalódás volt neki a kiállítás. Én meg csak pislogtam, hogy tényleg jól értem-e: az a gond, hogy nem voltak elég hullaszerűek a hullák? Talán, ha rothadás szagnak kellett volna ott lenni?

Azt gondolom, hogy műanyagból milliószor érdekesebben meg lehetne ám egy ilyen kiállítást csinálni, hiszen az mozoghatna, szétszedhető, bejárható lenne. És itt látom megdőlni azt az érvet, hogy ez oktat. Nem, nem oktat. Oktatni műanyaggal (is) lehetne, csak az nyilván nem hozna ennyi pénzt. Ez - szerintem - puszta biznisz, cirkuszt csinálnak holttestekből. Az egész tulajdonképpen nem más, mint a Szellemvasút vagy egy horror-film: pénzt csinálnak abból, hogy az emberek szeretnek borzongani. Már pedig egy rakat szétszabdalt, kipreparált kínainál kevés rémisztőbb dolgot bírok elképzelni.

Tudom, hogy a hivatalos álláspont az, hogy önként ajánlkoztak. De ugye nem mindegy, hogy valaki a tudomány iránti olthatatlan szerelemből önként felajánlja a holttestét tudományos célokra, vagy azért teszi ezt a felajánlást, mert cserébe annyi pénzt ígérnek a családjának, amiből kiverekedhetnek a koldussorból. Vagy ad absurdum egyszerűen csak a börtönben elhunyt rab holttestét nem adják ki a családnak.

És ti mit gondoltok?

Kiáramlás és delej - az 1968-as események hatása a kortárs magyar képzőművészetre (Kiállítás a Centrális galériában)

Nézem a műveket, és érzem, hogy valami hiányzik. Nem beszélem az ő nyelvüket. Pontosabban rosszul, akcentussal. Hibát hibára halmozva. Nem értem így aztán pontosan, hogy mit mondanak. Vagy értem, de félre. Az utalások csak bizonyos hiányos rétegekben jutnak el hozzám.
Itt van a Konzervatív szék. Egy szék, konzervdobozokból. Értem a szójátékot, de tudom, érzem, hogy van itt más is, mélyebbre hatolva más a jelentés mező. Vakon tapogatózó kezem bele-bele akad az értelmezésbe, de nem tudom felfejteni a metaforát. Apropó vak. Ajtorjai: Festmény vakoknak. Ez egyértelmű: lakat, drót a képkeret körül. Bezárt művészet. Vagy mégsem? Azt hittem, a történelmi ismeretek elegendőek lesznek a kiállításhoz. De nem. Arcok néznek rám az installációkról, arcok, akiket ismernem kéne, ahhoz, hogy megértsem, miről hallgatnak. Utalások, amik olyan magabiztos tudást feltételeznek, olyan összekancsitósat, ami csak azoknak lehet, akik akkor éltek.

Aztán van, amit értek. A szenvedést, igen. Választ arra, ki a művész. Tóth Gábor és József Attila „közös” tőkedöntését*. Igen, itt úgy érzem, nyeregben vagyok, ezt még az én botfülem is érti. És értek valamit, amit ők, az alkotók nem tudtak, talán sejtettek, talán maguk előtt is titkoltak. Hogy mindez mindegy. Vanitatum Vanitas. Hiszen az ember, örökkön örökké gonosz, önző és gyilkos. Minden marad a régiben.

Mindegy, mi a neve. Vietnám vagy Afganisztán. Hippi-mozgalom vagy emo. Prágai diáklázadás vagy free Tibet. Mindegy. A lényeg, nem változik: mindig lesznek „éhező művészek”**, tágra nyílt szemű, haldokló csecsemőt szoptató anyák. Mindig lesznek áldozatok. Mindig lesz, aki legyőz és akit legyőznek. Mert mi, az emberiség, nem tanulunk. "Mi van, kommunista vagy a kurva anyád?!"***


* "közös" tőkedöntés: József Attila, majd Tóth Gábor a Döntsd a tőkét című kötet apropóján bemutattak egy-egy ad hoc tőkedöntést.
** éhező művész:Szentjóby: Szempontok a kérdéshez Ki a művész? című alkotásában látható egy fotó csontsovány fekete nőről, aki a szintén csontsovány gyermekét szoptatja
*** Mi van, kommunista...:Attalai Gábor: Negatív csillag című műve, amin a következő felirat áll: Épp kiástam ezt a csillagot a Dunaparton, amikor uszály érkezett a vizen. A fedélzetről egy matróz rámkiáltott: Mi van, kommunista vagy, a kurva anyád?!

Szukot, avagy minden sátorosünnepkor...

A kis szobát megtölti a savanykás szukot-illat. Készülnek a csokrok, szakállas fiúk kapkodva állítják össze őket. De Ávinak különlegesen szép etrogot kell választani, feltúrják az egész ládát, mire megfelelőt találnak. Mennyi lesz? kérdezem. Trumá, feleli a fiú, vagyis a lehetőségeimhez képest döntsem el, mennyit szánok rá. Fel-alá topogok, mennyi legyen az annyi...sietni kell, leszámolom a pénzt, és futok.
Ahogy megyek az utcán, a mirtusz illata meg-megérint a város szagán át is. Szorítom a csokrot, nehogy megsérüljön. Mirtusz, pálmaág, fűzfaág. Az ünnepi csokor. másik kezemben a papírdoboz kibélelt, biztonságos ölében pihen az etrog. Hatalmas rücskös, citromsárga gyümölcs, gondos kezek nevelték, válogatták, hogy hibátlanul érkezzen ide hozzánk beteljesíteni feladatát. Az ünnepi csokor: a pálmaág, aminek nincs illata, de ízletes a gyümölcse. A mirtusz, ami csak úgy ontja magából a savanykás, citrusos illatát, de gyümölcsöt nem nevel. Aztán az etrog, aminek illata is, íze is van. Végül a szerény kis fűzfaág, aminek "se íze, se bűze", nélküle azonban nem lenne teljes a csokor. Ők jelképezik a zsidó népet: azokat is, akik tanulnak is és teljesítik is a micvákat (illatosak is és ízesek is), és azokat is, akik egyiket sem teszik. Mind a legtanulatlanabbtól a legnagyobb szentekig fontosak vagyunk: ha bárki hiányozna, nem lenne teljes a zsidó nép.

Ezt a csokrot fogjuk meglengetni az ünnepi sátorban, amit a pusztai vándorlás emlékére állítunk. 8 napon át emlékezünk őseinkre, akik kivonultak Egyiptomból. Itt étkezünk, sokan a sátorban is alszanak ilyenkor. Nyolc nap a sátorban, majd végül a legcsodálatosabb örömünnep, a Tóra ünnepe. Sietek át a zebrán, igyekszem úgy tartani a csokrot, hogy érezzem a mirtusz illatát - és már szinte látom a Tórával táncoló, éneklő embereket. Látom Dinát, ahogy majd Ávi nyakában ülve szorítja a saját kis Tóráját a férfiak feje felett. Az egyik kedvenc ünnepem. A legcsodálatosabb ünnepek egyike, amikor a legynagyobb ajándékért, életünk alapjáért, a Tóráért adunk hálát.

Visszaérek az étteremhez, Ávi alaposan megszemléli a csokrot és az etrogot. Hibátlan, rég nem volt ilyen szép darabja. Ahogy felemelem Dinát, a kezemről árad a mirtuszillat. Kezdődjön hát az ünneplés!

Akkor hajrá...

most akkor ide áttelepítek közérdekűbb bejegyzéseket, hogy Emő tudjon kommentelni. A Dina-mennyit-kakilt-jé-már-ezt-is-tudja típúsuak maradnak az mp-n

egyenlősdi

Ávi a motorhoz kapott egy tanfolyamot a Hungaroringen. A héten volt az első felén, és az elméleti részhez kaptak egy füzetet. Volt jobb és balkezes füzet: a balkezesknek a balkézre eső oldalak voltak üresek a jegyzeteléshez, a jobbkezeknek a jobbak.

Kezdet

Talán ez jobban megfelel majd az extrovertált személyiségem kitöréseinek, mint a multiply :)