A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 2., vasárnap
2010. december 14., kedd
Mákony, avagy nagyon megsajnáltak engem odafönt
(hogy vidámat is olvassatok, ha már megszállt az ihlet, és ma ennyit írtam ide :))
Iszonyat náthás vagyok, ledöntött valami rémséges ovis vírus. Se hall, se lát Dömötör üzemmód. A gyerekek, mint a kerge vadkecskék, olyanok voltak egész este. Míg készítettem a vacsorát, nosztalgiáztam azokon a régi szép időkön, amikor az egész estém a vad logisztika jegyében telt, ami persze tök felesleges volt, mert mire Júdát elaltattam, Dina ráaludt a vacsorájára. De hát ez már a múlté, sóhajtottam, azóta bejáratott menetrendünk van, ami 18.30-ra vacsorát, 18.05-re fürdést, 19.50re mesét, 20.30-ra mélységesen mély alvást irányoz elő. Pedig úgy éreztem, el tudnék viselni akár azonnal is egy kis csendet, nyugalmat, és magányt.
Ehhez képest Júda először hisztériás rohamot kapott a szardíniától (imádja), aztán a csokikrémtől (gondoltam, biztos az a baja, hogy Dina azt kapott, ő meg nem), aztán a gyümölcsjoghurttól (hátha a torokfájás miatt nem tud nyelni, az lecsúszik simán), végül kivettem, és pillanatok alatt elaludt a vigasztalódásban. Persze letenni még nem lehetett, mozdulatlanul ültem, és vártam, hogy mély álomba merüljön. Dina várta, várta, hogy segítsek neki megkenni a kenyerét, aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem suttog, hanem...csukott szemmel ül...a keze lehanyatlik...és kihullik belőle a kanál. A fene, most felébred a csörrenésre. És tényleg, szeme kipattan, lekászálódik a székről, én meredtem tovább a magvas gondolataimba, mikor feltűnt, hogy nem bukkant fel az asztal alól. Amennyire az ölemben alvó Júdától tudtam, belestem az asztal alá, ahol ez a látvány fogadott:
Ez csak az égiek kegye lehet. Vagy mákony...

2010. szeptember 21., kedd
2010. szeptember 1., szerda
Egy század fotódokumentációja
Egészen elképesztő ez a gyűjtemény, lomtalanításból, innen-onnan összeszedett, ismeretlenek által készített fotók a 20. századról. Engem beszippantott, vigyázat, addiktív!
Ez a kép pedig különlegesen érdekes, mert elsőre azt hittem, a nagymamámat ábrázolja. Nagyon hasonlít rá, de nem ő az

2010. május 13., csütörtök
Hordozzunk!
A családunkban mind nagyon szeretünk hordozni vagy hordozva lenni. Sőt, van, aki ezt is - azt is. Ezért aztán különösen sok szeretettel ajánlom ezt a programot.
"Hordozásünnep 2010
Szeretettel várunk mindenkit 2010. június 6-án az első Hordozásünnepre!
Találkozzunk 10.00-kor a Városligetben, a Közlekedési Múzeum bejáratánál, ahonnan közös séta indul a Szánkózódombig. Itt dr. Bagdy Emőke köszöntő beszédével veszi kezdetét a kifulladásig tartó ünneplés – batyus piknikkel, játékokkal, kézműveskedéssel, üdítő együttléttel.
A helyszínen lehetőség lesz az egyesülethez való csatlakozásra is.
Gyertek, és ünnepeljük együtt minél többen a babahordozást!"

2010. április 19., hétfő
Élet menete
Idén nem tudtam ott lenni, de fantasztikus, hogy mennyien tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a megemlékezésen. Köszönöm nekik!
Steiner Noémi fotói
2010. február 25., csütörtök
Gyerekszoba dekor
2010. január 17., vasárnap
Sábeszi menü
fotókban elbeszélve. (Nem annyira profik, meg ilyesmi, de a lényeg látszik. A bácskai rizses hús és a saláták lemaradtak a fotózásról :))
2009. december 27., vasárnap
Ha én...
...munkáltató lennék, és olyan munkára keresnék embert, amiben szükség van kreativitásra, figyelemmegosztásra és diplomáciai érzékre, csak kisgyerekes anyukákat választanék.
2009. december 2., szerda
2009. december 1., kedd
Dina világa
Rengeteg Dina készítette fotónk van, és némelyik annyira érdekes és szép, már-már művészi. Olyan fura szögből látja a világot :) Íme kettő, hogyan lát engem és laptopot :)
2009. november 26., csütörtök
2009. október 6., kedd
Egyértelműen kétértelmű
Lehet, túl sokat foglalkoztam az ősmagyar ornamentikával, vagy a népdalok mögöttes jelentésével, esetleg én vagyok Móricka, akinek mindenkről ugyanaz jut eszébe...de ez az illusztráció 18as karikáért kiállt :D

"Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat"
(Búj, búj zöld ág; Táltoskönyvek)

2009. szeptember 11., péntek
2009. szeptember 2., szerda
2009. április 28., kedd
Kényszeres
2009. március 16., hétfő
Tavasz
ÁPRILY LAJOS: MÁRCIUS
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived
2009. január 8., csütörtök
2008. november 12., szerda
Minden napra egy fotó
baloldalra tettem egy NG-s blokkot. Minden napra egy új fotó és egy kis todomány. Enjoy :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)