2011. május 30., hétfő

Kis magyar tanmese a 21. százdi fajgyűlöletről

Az alábbiakban az atv.hu cikkét olvashatjátok. Ha vki nem ismerné az előzményeket, az említett Képíró Sándort azzal vádolják, hogy részt vett az újvidéki mészárlásokban a II. világháború alatt.

2011.05.30. 09:34

"Ne merj mosolyogni, zsidó fattyú" - elítélik-e Képírót?

Képíró Sándor egykori csendőr-százados "újnyilas barátai" hasonló módszert alkalmaznak, mint vészkorszakbeli elődeik: hőbörgéseikkel és izomzatukkal próbálják megfélemlíteni a csendes többséget. Mindezt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának épületében. Ha a II. világháború során elkövetett háborús és népellenes bűncselekmények miatt folyó perben felmentő ítélet születik, hősként ünnepelhetik a 97 éves vádlottat, ha elmarasztalják, újabb ürügy adódik a vérszagú zsidózás folytatására.

A hosszas hazai és nemzetközi huzavona után indult büntetőper bővelkedik fordulatokban. Rögtön az első tárgyaláson körülbelül három tucat sárga Dávid csillagot viselő fiatal sorakozott fel a Fővárosi Bíróság épülete előtt, hogy angol és magyar nyelvű transzparenseivel emlékeztesse Képíró Sándort és az utca emberét az 1942-es újvidéki vérengzésben résztvevők elévülhetetlen felelősségére. A szélsőjobb tábort hidegzuhanyként érték az akcióról készült képsorok, és nyomban nekiláttak megszervezni az „ellenállást”.

„Egyetlen magyar szervezet sem nézheti tétlenül azt, ahogy egy 97 éves magyart ország-világ előtt meghurcolnak, megaláznak, a halálba kergetnek saját hazájában a valódi háborús bűnösök képviselői. Mozgalmunk felkér minden magyar embert, hogy jöjjön a Képíró-per színhelyére. Legyünk ellenpontjai az oda toborzott zsidó nyikhajoknak!” – áll a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökségének verbunkjában, és ígéretet tesznek, hogy parlamenti képviselőiken keresztül színvallásra kényszerítik a kormányt. Mások mellett Kulcsár Gergely Jobbikos képviselő jelentkezett a feladatra, és a T. Ház némán hallgatta aggódását a „hős veterán” miatt, akit „izraeli senkiháziak nyomására és megélhetési, sárga csillagos félencek vicsorgása közepette” húzkodnak egy „kirakatperben”.

Ha mind a 15 millió magyar nem is ment el a következő tárgyalásokra, 20-30 csendőrbarát vármegyés, illetve újgárdista azért tiszteletét tette. Bónusznak érkeztek olyan hungaro celebek is, mint ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész. Az innentől jelentős kisebbségbe szoruló sárgacsillagos érdeklődőket a tárgyalást vezető dr. Varga Béla bíró kitűzőik eltávolítására utasította, mondván, hogy az politikai állásfoglalás. A HVIM-es Magyar Ellenállás, valamint a rovásírásos Új Magyar Gárda pólók viszont – eleinte legalábbis – nem zavarták. Később azonban már az ilyen „ideológiai hovatartozás kifejezésére alkalmas” ruhadarabot viselőket is felkérte az átöltözésre, így a legutóbbi tárgyalás résztvevői többek között a már csaknem feledésbe merült Potyka bácsi (Porubszky István János), a Konzervatív Antibolsevista Szövetség tiszteletbeli elnökének meztelen felsőtestét is megcsodálhatták.

A Heteknek több, a tárgyalásokon résztvevő érdeklődő is kifejtette, hogy a teremben látványos hangulatváltozás állt be, miután a vármegyések elkezdték befenyíteni a megítélésük szerint más véleményen lévő honfitársaikat. Egyikük jogászhallgatóként a nürnbergi pert kutatva, szakmai kíváncsiságból látogatott el az eseményre, ahol az egyen pólósok között kapott helyet. Kezdetben csak a szemük sarkából méregették, és obszcén antiszemita („Milyen rusnya és undorító faj a zsidó”, „Mi lesz itt, Mazsihisz gyűlés?”, stb.); valamint anticionista („Izrael megszálló terrorállam” stb.) megjegyzésekkel tesztelték hovatartozását, ám amikor a bíró egyik kommentárján elmosolyodott, már hangosan intették rendre a megdöbbent lányt. Ellenség lett, akinek minden reakcióját figyelték, hogy ismét beleköthessenek. „Semmihez sem hasonlítható légkör alakult ki a tárgyalóteremben, a gyűlölet és a megfélemlítés zsibbasztó atmoszférája. Még sosem találkoztam ilyennel életemben. Fel voltam háborodva, ugyanakkor féltem is, és röhej, de nem volt kihez fordulni védelemért” – meséli az egyik résztvevő, akit a szünetben két „izomtibor” követett a folyosón, miközben röhögve mondogatták, hogy gázszagot éreznek. A logikus visszakérdezést (Miért, mit ebédeltetek?) csak testi épségének megőrzése miatt tartotta meg magának. A tárgyalás után épp’ beszédbe elegyedett valakivel, mikor a mellettük elhaladó keretlegények egyike így szólt hozzá: „Mit bámulsz zsidó?”, majd jelezte, hogy az épület előtt várja egy „alaposabb” eszmecserére. A jogászlánnyal azt is közölték, hogy a fajtája nemsokára újra hordani fogja a sárga csillagot.

„Kár, hogy megszülettél, te gyökértelen” – ezt már az ATV operatőrének mondták a csoportba verődött nyilasok, mikor az interjút kért tőlük a tárgyaló előtt, és elköszönés helyett megfenyegették arra az esetre, ha esetleg meglátnák a felvételeket az ominózus csatornán: „Az indexesek egyszer már megbotlottak, vigyázz, nehogy te is megbotolj!”.

Egy másik érdeklődőnek alkalma nyílt beszédbe elegyedni Képíró Sándor aggkorú barátaival, akik meggyőződéssel állították, hogy a „zsidók tízezer dollárért szereztek hamis tanúkat” a csendőr százados ellen. Pedig a hozzá hasonló vitézek „rendet tehetnének Gyöngyöspatán” – vélekedtek a szimpatizáns öregurak, és szerintük a terembe lépő vádlottat felállással illik elöljárónak kijáró tiszteletben részesíteni. Aki nem áll fel, az a zsidó.

A mosoly továbbra is tilos volt a nézőközönség soraiban, bár ezt nem a bíró kérte, hanem a vármegyés, gárdista alakulat megfélemlítő magatartásával próbálja kicsikarni. Voltak, akik mégis el-elmosolyodtak. Például azon, hogy a vádlott nem érti a bíró hangos kérdéseit, de ha rokonai beszélnek hozzá fojtott hangon, akkor élénken reagál.
– Ki Magyarország miniszterelnöke? – kérdezi a bíró Képíró állapotát mérlegelve.
– Orbán Viktor.
– Mondja utánam a következő számot: 1955 – hangzik az újabb teszt, de a sorok között valaki hangosan bemondja: „Miért nem azt mondta, hogy hat millió, azt azonnal értette volna” - röhögnek jót a bajtársak.

forrás: http://atv.hu/belfold/20110529_ne_merj_mosolyogni_zsido_fattyu_atrocitasok_a_kepiro_perben

2011. május 29., vasárnap

Remélem,

hogy a gyerekeimnek sosem kell majd felém viszonozniuk azt a fajta gondoskodást, amit tőlem kapnak. Csak a hétvége eseményeiből szemezgetve mondjuk nem leszek sosem olyan állapotban, hogy minden éjjel le kelljen rajtam cserélni a pisis pizsamát, alattam az ágyneműt, hogy nem fogom összehányni az ágyukat és nem mellesleg nem fogok a nappalijuk közepére kakálni. Ha ezek teljesülnek, akkor már körülbelül méltósággal öregszem majd meg.

2011. május 27., péntek

Nemtelenül

Egy liberális pártól megkérdezik, hogy a gyerekük fiú-e vagy lány. Mire a válasz: ha felnő, eldönti.
Eddig a vicc. Viszont itt egy hír arról, hogy egy kanadai házaspár nem nélkülinek kívánja nevelni most4hónapos gyerekét. Szerintük elfogadhatalan, hogy a szülő dönt a gyerekkel kapcsolatos ilyen szintű dolgokról. Ha felnő, majd eldönti, mi szeretne lenni.
Nem mennék bele mindenféle genderelméletbe, nem vagyok túl otthon bennük. Szerintem a nem, a nemi különbözőségek, a nemek családon belüli és társadalmi szerepe (én nem a nők elnyomását értem ezalatt) olyan alap, ami nélkül összedől minden. Másrészt olyan fontos része az identitásnak, amit nem lehet csak úgy elvenni, ez a gyerek nem fog tudni dönteni, akkor sem, ha valóban megvalósítható a kísérlet, és senki nem lesz tisztában azzal, milyen kromoszómái vannak. Mert nem megtapasztalja mindkét nem életét, hanem ő egyik sem lesz. Melyik öltözőbe megy majd tornaórán? A néptánccsoportban milyen táncot jár majd? Egyáltalán, mikor engedik, hogy döntsön? Meddig kell "nemtelenül" élnie? És itt tekintsünk el attól, hogy esetleg kamu a hír. Tfh, hogy léteznek ilyen szülők.
Egyáltalán, mitől lesz nemtelen? Ok, nem rózsaszínben/kékben fog járni. Nem csak egyféle nemnek kijelölt játékokkal játszik. De ezen felül?
Szülőnek lenni felelősség. Többek között annak a felelőssége, hogy a gyerekről, akit a világra hívtunk, döntéseket hozunk. Nap nap után folyamatosan döntünk az életüket befolyásoló dolgokról. Hogy engedhetném a világba úgy, hogy gyökértelenné teszem? Meddig áldozhatom be a gyerekem életét az elveimnek?

Frissítés: http://www.myprincessboy.com/index.asp ez egy olyan kisfiúról szóló honlap, aki lányruhában szeret járni. Az anyukája írt róla egy könyvet, My princess boy (fordítsuk mondjuk Hercegnő fiam-nak). Kicsit lejjebb vannak videók is, amiken elmondja, hogí azért küzd, hogy a fia és a hasonló cipőben járók társadalmilag elfogadottak legyene. Szerintem ez egy kicsit életszerűbb példa, mint a fenti. Anyuka szerintem meg akarja mutatni, hogy ő mekkora toleráns, és nem mellesleg üzletet csinál a fiából. De mi lesz, ha a kisfiú egy nap mégse akar lányruhát hordani? Vagy mert már nem lesz késztetése, vagy mert szeretné ezt a magánéletében tartani, nem utcára vinni? Elfogadom, hogy ez a kisfiú ilyen, és az egész nem egy rákényszerített póz. De szerintem akkor sem lenne szabad tvműsorokba citálni királylánynak öltözve. Dina is egész nap menyasszonynak-királylánynak-balerinának szeretne öltözni, de mégis határt szabunk neki, többek között azért, hogy megtanulja,hova hogyan illik felöltözni.

2011. május 24., kedd

Hozzállás

Mikor kinyitottam a csomagot és megcsapott a kamilla illata, rosszul lettem. Gyerekkori szemgyulladások kínja villant be, a küzdelmek, amit azért folytattam, hogy véletlenül se csöpögtessenek a szemembe. Leforráztam a virágokat, szűrtem, hűtöttem, tettem-vettem és közben ott kísértett a kamilla félreismerhetetlen betegségszaga.
Dina a kanapén ült, alig bírta kinyitni a gyulladt szemét, ült, sírdogált, a szívem szakadt meg érte. Leültem mellé, és hazug vidámsággal azt mondtam: Nézd csak, itt a kamilla tea, ezzel letörölgetem a szemed. Szagold csak  meg, micsoda finom virágillata van! (rám fogja borítani, hogy büdös)
Dina arcán mosoly terült el: virág illatú, de finom! (te jó ég, az agya is begyulladt, nem csak a szeme?) Kérek belőle inni! (uramatyám, mentőt, azonnal, kamillateát akar inni!!!!!)
Persze hoztam neki, míg elolvadt a cukor, szépen hagyta hogy letakarítsam a szemét. Aztán, legnagyobb megdöbbenésemre, megitta a teát. És kért még. Én meg igyekszem nem rosszul lenni, miközben főzöm. Minden hozzáállás kérdése?

2011. május 22., vasárnap

Facebook státusz


 Hat évvel ezelőtt Lág BáOmerkor azt mondtam viccesen egy bóchernek, akivel addig az összes kapcsolatom az volt, hogy hosszú és zajos vallási vitákat folytattunk, hogy soha többet nem megy vissza a jesivába, hanem itt marad örök időkre a nyakunkon. Csak részben lett igazam: pár hónapra még visszament Izraelbe, viszont következő Lág BáOomerkor elvett feleségül.
Azóta rémesebbnél rémesebb hűzassági évfordulóink voltak, a 3-on pl. kórházban voltam fenyegető vetélés miatt. Idén bárányhimlő-gyanúval és iszonyatos kötőhártya gyulladással ünnepeltünk...

2011. május 17., kedd

LeDor VaDor

 Iszonyú nagy megtiszteltetés ért, mikor felkértek, hogy egy nemrég indult internetes zsidó tudásbázis létrehozásában vegyek részt. Konkrétan az én videómmal indult el a női témákat feldolgozó sorozat. Lejjebb találjátok a pár héttel ezelőtt megjelent írásomat a LeDor VaDorról.


Női Téma (1.rész) from LeDor VaDor on Vimeo.



A zsidóság életszemléletének fontos része, hogy a mindennapi dolgokat változtatják szentté. Így tett Balog Dániel is, mikor megalapította a LeDor Vador (nemzedékről nemzedékre) oldalt a népszerű közösségi portálon, a Facebookon.

Egy beszélgetés indította erre az útra, melynek során a Jickok Eizik Taub, a híres nagykállói rebbe leszármazotta azt mondta, képes rá, hogy embereket vezessen vissza a Tórához és a zsidósághoz.
Az oldal pillanatok alatt olvasók ezreit gyűjtötte maga köré, akik naponta új tórai tanítást, magyarázatot, vagy inspiráló történetet olvashatnak. A rövid tanításokat és videó üzeneteket azoknak szánják, akik szeretnének jobban megismerkedni a zsidósággal, elmélyedni őseik tanításaiban, de nem tudnak napi elfoglaltságaik mellett időt szakítani arra, hogy részt vegyenek valamilyen oktatáson. Az anyagok közérthetően vannak megfogalmazva, így azok is tudnak csatlakozni az internetes jesivához, akiknek csak nagyon csekély ismerete van egyelőre a Tóra világáról. A videóüzenetek ötletgazdája és készítője Balog Dániel ikertestvére, Balog Róbert fotográfus, videós.
A leírt vagy videóüzenetként rögzített tanításokat a http://www.ledorvador.hu/ oldalon rendszerezik és archiválják, hogy valóban nemzedékről nemzedékre adhassák tovább a bölcsességet. Bár rövid ideje indult a facebook jesiva, máris rengeteg pozitív visszajelzést kaptak mind zsidók, mind nem zsidók részéről, akik örömmel és hálásan fogadják a tanulásnak ezt az új, modern lehetőségét.

(eredetileg megjelent a zsido.com oldalon és a Gut Sábesz című hetilapban)

2011. május 12., csütörtök

Imádkozunk

Dina előttem álla a széken, először ő gyújtja meg a maga egy kis gyertyáját. Fogom a kezét, ahogy a gyufát a kanóchoz érinti. Aztán én jövök, sorra lobbannak fel a lángok. "Megáldotta a hetedik napot" egy, és "megszentelte azt" kettő. Egyet Dináért. Egyet Júdáért. Kettőt két iszonnyal teli sábeszért, mikor majdnem elveszítettük azt, akit életre ítéltek*. Három kör, három hivogató intés, áll előttem Dina, és ahogy én eltakarom a szemem, kicsi puha tenyerét ő is az arcára szorítja. "Bóruch áto..." Mondja vele az áldást, szinte énekli. Lehajolok hozzá, magyarul mondjuk tovább, a személyes ima idejében, másért nem könyörgünk, csak azért, hogy a nagyapám, aki vér volt vérünk helyett, hogy ő meggyógyuljon. Hogy majd' 81 éves teste leküzdje a rákot, hogy harmadszor is kicselezze a Halál angyalát.
Talán tényleg jól imádkoztunk. Hiszen az első kihíváson, a műtéten túl van, minden várakozásnál hamarabb, nem egész 48 óra múltán elhagyta az intenzív osztályt. Adja az Örökkévaló, hogy az emberi kor legvégső határáig velünk maradhasson!

* Dina teljes neve Dina Chájá, amiből a Dina az ítélet, a Chájá az élet szóból származik.

2011. május 8., vasárnap

Még anyáknapjára szerettem volna írni

Néha úgy érzem, elpusztulok, mert nincsenek velem. Néha úgy érzem, elpusztulok tíz percért, amikor nincsenek velem. Néha döbbenten nézem őket, hogy hogy lehetnek ilyen gyönyörűek. Néha döbbenten nézem őket, hogy milyen rondák, mikor üvöltenek. Néha még mindig rácsodálkozom, hogy vannak nekem és mekkorák. Imádom nézni, ahogy együtt játszanak. Sikoltozva el tudnék rohanni, mikor ugyanazzal a darabbal akarnak játszani.Megállás nélkül, állandóan szerelmes vagyok beléjük. Megállás nélkül, állandóan egy merő rettegés vagyok, hogy valami bajuk esik.
De mikor a két oldalamon, a két kezemet fogva sétálnak az utcán, olyankor csak simán szétvet a büszkeség. Mert az enyémek, mert a legszebbek, legjobbak, legkülönlegesebbek. Pedig néha elcserélném őket aranyhalra.
Anyaság, én így szeretlek :)

2011. május 6., péntek

Segítő kéz és a biztonsgái protokoll súlyos megsértése

Kezdetben vala az autós biztonsági protokoll. Aminek az alapja az, hogy nem állunk meg és nem szállunk ki a kocsiból, senkinek, semmiért. Rendőrnek is csak fényes nappal, forgalmas helyen. Főleg nem szállunk ki, ha dühös ember szólít erre fel. Ha dühös ember jön utánunk, igyekszünk forgalmas helyen maradni, és biztonságos helyre vezetni a lehető leggyorsabban: rendőrőrsre, tűzoltóállomáshoz, végső esetben benzinkúthoz. Kocsiból soha soha soha nem szállunk ki ilyen esetben, ha a fickó kiszáll, kihasználjuk a helyzeti előnyünket, és kereket oldunk.
Néhány héttel ezelőtt jól vizsgáztam a biztonsági protokollból, mikor majdnem összeütköztem a Mom parknál - saját hibámból - egy terepjáróval. A férfi dudált, mutogatott, én feltartott kézzel bocsánatot kértem, majd befordultam a sarkon. Az addig az egyenesen menő sávban haladó terepjárós hirtelen átvágott a kanyarodó sávba, és a reflektorral villogva jött utánam. Fejben végigfuttattam a lehetőségeket, végül úgy döntöttem, a legbiztonságosabb a jól ismert útvonal az óvodáig, ahol fegyveres biztonsági őr vár.Előttem elkezdett indexelni a megállóból épp elinduló busz: disznó mód nem engedtem el, elévágtam. A terepjárónak már nem volt helye ezt megcsinálni, a busz kettőnk közé került. A visszapillantóból láttam, ahogy a férfi megfordul, és elindul visszafelé. Megúsztuk.
Ma reggel két gyerekkel mentem szintén az ovi fel. Egy piros lámpánál kiszáll a mögöttem jövő transit sofőrje, egy nagydarab férfi. Elindult felém, én a biztonsági protokollnak megfelelően felhúztam az addig leeresztett ablakot. Bekopogott és közölte, hogy a bal hátsó kerekemnek lőttek. Tudtam, hogy volt rajta egy dudor, és azt is hogy ezzel nem húzza már sokáig. Megköszöntem, hogy szólt, és a következő sarkon lekanyarodtam a mellékutcába- arra kellett mennem amúgy is. A transit beállt mögém. És itt követtem el azt, amit soha nem lett volna szabad: kinyitottam az ajtót, és kinéztem, noha hatalmas vörös betűkkel ugrált a szemem előtt  felirat, hogy HIBA. A keréknek tényleg lőttek. Második hiba: kiszálltam. A férfi is, felajánlotta, hogy segít, ha van pótkerekem. Látja, hogy gyerekekkel vagyok, neki is van kettő, ne menjek így tovább, veszélyes. Itt kicsit szépítettem, felhívtam Ávit, megmondtam mi történt, és hogy hol vagyok. Ha kinyír vagy elrabol minket a transit sofőrje, legalább tudják, hol voltunk utoljára...
Csakhogy a transit sofőrje tényleg csak segíteni akart, kikapta a pótkereket, kicserélte, szólt, hogy azonnal menjek és fújassam fel. És nem fogadta el a pénzt, amit hálám jeléül adni akartam. Nem azért csinálta.
Mázlim volt, igazán. Ezzel az erővel a baltás gyilkos is lehetett volna, feldarabolt áldozatokkal a transit hátuljában. Apropó a transit hátulja. Mikor elment, láttam meg a hátulra felragasztott nagymagyarország matricát. Az előítéletes mindenemet, az jutott eszembe, ha előbb látom, tuti nem merek kiszállni az autóból...