A medve bőre

Csak akkor tedd el megnyugodva a térképet, és veregesd vállon magad gondolatban, hogy mekkora egy tájékozódási géniusz vagy, ha már tényleg odaértél a kitűzött célhoz. Ha akkor teszed ezt, mikor még csak rájöttél, hogy hol vagy és merre kell menned, akkor könnyen lehet, hogy a medve bőrére iszol előre, és azzal a fura anomáliával szembesülhetsz, hogy az utca, amire rákanyarodtál, a térképed szerint nem is keresztezi azt az utcát, amin addig haladtál. Sőt, nem is abban az irányban van.
Budán autózva pedig sose feledd, hogy itt se rendszer, se módszer, se logika, csak a szélrózsa minden irányába széttartó, azonos nevű utcák vannak.

Hatból kettő

Ilyen arányban jelentek meg a szombatra hívott vendégeim. Egy elfelejtett felkészülni a délutáni előadására, ezért sem ő, sem a felesége nem jöttek - noha tulajdonképpen ők voltak a központi meghívottak, a többiek köréjük szerveződtek, az ő távolmaradásuk esett a legrosszabbul. Egy elfelejtette, hogy pszichodrámára kell mennie, ezért lemondta - ő tulajdonképpen nem is volt eredetileg meghívva, csak ha már találkoztunk előző nap, hívtam őt is. Egy pedig nem kapott engedélyt a pasijától, hogy két házaspárral és egy egyedülálló férfival ebédeljen. Ezen nagyon kiakadtam, melyik évszázadban élünk?
Picit elkeseredtem, nem volt értelme két napig készülődni. Pedig olyan finomakat sütöttem-főztem...

Fapofa

Ez kell ahhoz, hogy valaki reggel fél hétkor lefűrészelje és ellopja egy lépcsőház korlátját, a lift mellől a földszinten. De legalább ezen felbuzdulva végre megcsinálták a bejárati kapu nyitóját. Az is valami.

Logika az luxus?

Mentem a gyerekekkel a Bálint házba programra, kocsival. Befordultam egy utcába, aminek a nevéát nem tudom, viszont az Andrássy útra nyílik. Gyalogosok furán néznek rám, 10 másodperc múlva észlelem is, miért: az utca vége szalaggal lezárva, az úton gyalogosok sétikálnak. Hát ezt nem tudtam, anyázva leparkolok. Két gyerek+ cuccok, indulás, jajmilyenérdekes, lehet az úttesten szaladgálni, nahát, csudajó.
Négy órával később, hulla fáradtan vissza, gyermeki lelkesedés töretlen, úttestenegyedülgyalog, jujdeizgi. Kiparkolok, kitolatok. Aha, akkor most gondolkozzunk. Amerről jöttem, arra nem lehet menni, egyirányú utca. Másik irányba nem lehet menni, zsákutca. Kocsik jönnek szembe, rondán néznek, sorry, Andrássy út lezárva. "Fizikai akadállyal?" - néz rám gyanakodva egy batárnagy kocsi vezetője. "Fizikaival" - nekem, kis naivnak a szalag fizikai akadályt jelent. Odébb gurul, benéz. "Ja, csak szalag? Lelőnek, ha átmegyek rajta?" - nevet - "én lőném le, aki ezt kitalálta."
Na jó, ez nem visz előrébb, gurulok szembe a kocsikkal, 5 méterre tőlem nyílik egy másik utca, szintén felém egyirányú. Egyéletem, egyhalálom, nagylevegő, nagygáz, végigdübörgünk szembe a menetiránnyal. Utca végén, velem szembe, tehát nekem szólóan elsőbbségadás kötelező tábla. Ha azon a végén gondoltak rá, hogy ki kell jutni valahogy, akkor másik végén miért nem?
Miért nem áll ott egy rendőr, vagy irányító tábla, hogy hé, ne menj oda, csapdába esel! Megint adtak egy pofont a zöldeknek, meg a gyalogosoknak, mert az a pár száz autós, aki ma ebbe belefutott, biztos rondákat gondolt mindenkiről, és ezután még jobban fogja utálni ezt az ügyet.

Vegyétek, vigyétek?

Pár napja a testvéremet bejelölte egy nő a wiwen. Nem volt ismerős neki a nő neve, ezért elkezdte nézni a fotóit, és legnagyobb megdöbbenésére az én esküvői fotóimmal találta magát szembe. Megnéztem én is, egy olyan fotó volt, amiről tudom, hogy egy internetes újságban jelent meg. Az albumban még kb 15 kép volt, egy-kettő kivételével mind ugyanarról az oldalról letöltve. Hozzájuk tipikus keresztény szektás szövegek. Írtam a nőnek, udvarias hangú e-mailt, hogy legyen szíves távolítsa el a fotóinkat az oldaláról. A levélre válasz nem jött, de másnapra az egész albumot törölte.
Ma a facebookon,  egy általam kedveltnek jelölt, gyereknevelős csoport oldalán megjelent az előző bejegyzésem. Fogalmam sincs, ki töltötte fel oda, és egyelőre nem találok üzenési lehetőséget, hogy megkérjem, máskor legalább szóljanak, ha linkelnek. Mert én örülök neki, csak szeretem tudni és eldönteni, hogy hozzájárulok-e.
Az elsőhöz abszolút nem járultam volna hozzá, ha kéri, akkor se. A másodikhoz nagyon szívesen, csak hát a kutya se kérte.
Közben meg motoszkál bennem, hogy ez egy nyilvános blog, az meg egy nyilvános fotógaléria. És hiába nem tetszik, hogy kérdés nélkül átvesznek valamit, amikor a szerző elég könnyen elérhető, akkor is maximum neveletlenség és nem jogtalan

Félkézzel multitászking

Három hete nincs netünk a hivatalos forrásból. Azt se tudják igaziból, mi a gond. Kölcsön net, mobilnet van helyette. Most berágtam és más netforrás után kutatok. Félkézzel. A másikkal patikusnéni vagyok, gyógyszert keverek a fájós fülű zsiráfnak. A harmadikkal teregetek, a negyedikkel ringatok, a fülemmel figurázom, a szememmel gurgulázom, a számmal meg igyekszem nem káromkodni.


(A GTS Datanet chatsegítőjét meg valóban jó szolgáltatásnak ítélem első blikkre.)

Feltámadott...

Ávi ma elment az okmányirodába, ahol először nevettek rajta, majd megdöbbentek. Ugyanis a népességnyilvántartó rendszerében valóban halott. 2007. július 20. óta. Az elmúlt két és fél évben utazott külföldre, hitelt vett fel, jogosítványt csinált, gyereke született, igénybe vett egészségügyi szolgáltatást, és ami szerintem talán a legmegdöbbentőbb: szavazott. Anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna a hiba. Míg az okmányirodában az egyik ablaknál életre próbálták kelteni, addig egy másiknál ügyet intézett: a személyi igazolványával igazolva önmagát.

Vígjáték témának szerintem szuper, kriminek izgalmas. Ha pedig ez egy horror film lenne...biztos nem nézném meg.

Telefon beszélgetés

Állok az "alkalmi" közepén, Ávi hív:
-Szia, mondjad!
-Szia édes, özvegy vagy!
-Mit mondtál, nem értek semmit! (a levesestál, amit épp nézek, elkezd csúszni az ujjaim között, az eladó kezébe nyomom)
-ÖZVEGY VAGY! 
-Tessék? (autóbaleset. életre gyógyszerezték, hogy el tudjon búcsúzni)
-Mondom özvegy vagy. Én meghaltam.
-Ávi, ez nagyon rossz vicc! (maffia. Elkapták, és mielőtt kivégzik, elbúcsúzhat)
-Nem viccelek. Meghaltam.
-Ávi, egy bolt közepén állok, vásárolok, nem alkalmas az idő a hülye vicceidre (vmi iszonyatosat csinált, és most öngyilkos lesz)
-Nem viccelek! A közjegyző hívott, hogy nem lehetek a tolmács a szerződésnél, mert a papírjaim szerint halott vagyok. Először azt hitték, B. halott, de nem, én. Valami gond van a BM nyilvántartásával.
-Uram atyám... (ha viccel tényleg özvegy leszek, mert kinyírom...)

Akinek halálhírét keltik, az sokáig él... 
 

Akadálymentes?

A postának, ahova járni szoktunk, két bejárata van. Az egyikhez egy lépcsőfokot kell felmenni, és két ajtón át lehet csak bejutni. Ezeknek az ajtószárnyai váltva vannak nyitva, a köztük lévő terület pedig akkora, mint a babakocsink, ami nem egy óriás darab. Szóval a bejutás finoman szólva is nehezített. A biztonsági őr félrenéz, és elsiet, ha meglát, mert mindig van pofám segítséget kérni tőle. Nem gond, van nekem hangom, utána ordítok.
A másik bejáraton az ajtók közt kb. elférek, viszont két olyan magas lépcsőfok vezet oda, hogy babakocsival majdnem lehetetlen teljesíteni a távot. Ezt a postát, nyilván nem kevés pénzért nemrégiben felújították. Természetesen akadálymentesíteni nem sikerült.
Erre gondolom felhívhatták a figyelmét a vezetőségnek, mert a napokban megjelent egy felirat az ajtón: "Babakocsival és és kerekesszékkel bejutás a ... felől, a két ajtószárny kinyitásával."
Vagyis: a dögnehéz vasalt ajtószárnyakat szabadítsd ki, ugrass fel egy lépcsőfokot, majd zárd be magad mögött. Mindezt esetemben egy utcán álló babakocsival és egy szaladgáló kisgyerekkel a hátam mögött. Megoldom, nem gond, nyilván rá is érek, meg kedvem is van hozzá. Én bajom, minek szültem?! A kerekesszékes meg úgyis viccből ül ott, úgyhogy ő is pattanjon és nyissa ki magának az ajtót, majd ugrasson és zárja vissza. Vagy ne menjen postára. Meg egyébként is. "Dögöljön meg, aki nem 30 éves, gyermektelen, egészséges, kisportolt, fehér, katolikus férfi." - ez itt szarkazmus, vigyázat!!!*

*a további félreértések elkerülése végett...

Poronty, provokáció, stb

Ó, b+, hogy így is lehet etetni a trollt. Majd még leszek részletesebben is később...

Történet emlékezetkieséssel és megzakkant agyam ámokfutása

Olvasom egy közösségi blogon egy lány életét. Pontosabban életének egy folytatásokba tördelt szakaszát, aminek - én úgy emlékszem - részese voltam. Az én emlékeimben fontos részese, de hát nyilván az ÉN emlékeimben ÉN vagyok a központ. Csak furcsa, hogy az ismert - vagy csak ismertnek vélt? - események között hézagok vannak. Ahol én támogató barátokra emlékszem, ott szerinte kerülték őt az emberek. Persze, nyilván a sértett büszkeségem fáj (fáj az már emiatt a történet miatt tulajdonképpen lassan 10 éve), hogy ÉN ott voltam, mikor bőgött, ÉN támogattam. De talán mégse úgy és mégse annyira, ahogy kellett volna, ha ő nem így emlékszik.
Nem szólok hozzá a posztokhoz, ezt már eldöntöttem, hülyeség lenne, önfényezés meg egyébként is. Semmi értelme. Mindenkinek joga van a saját történeteire úgy emlékezni, ahogy akar,


((((((((itt jött az ámokfutás rész, de szerencsére reggelre el is szállt a lila köd az agyamról, uh. töröltem. remélem, nem sokan fáradtak azzal, hogy elolvassák....)))))))))

Azt nem értem csak...

Na jó, nem csak, igen nagyon sok mindent nem értek. De most konkrétan például azt, hogy miért mindig mindenkinek az kell, ami nincs itthon????

Kritika a criticalról

Előre bocsátom, imádok mindent, amiben sok ember lármásan, de kulturáltan, nagy feltűnést keltve hívja fel valamire a figyelmet. Meg egyáltalán, ha sokan jó nagy zajt csapnak és jókedvűek és nem gárdisták :) Mindezt Dina is szereti, de csak kívülről, a tömegtől, akárcsak én, fél.
Így aztán az ablakból néztük a "bicistákat", ahogy "lingilingiznek". Irtó jól nézett ki a körúton villogó tömeg. Aztán el kellett mennem a patikába, az elkészült gyógyszeremért, és hirtelen ötlettel megkérdeztem Dinát, jön-e velem, közelebbről nézni "bicistákat". Jött. Az utcán karneváli hangulat, csilingelés, Dina részéről tátott szájjal bámulás (na jó, nem kap az orrán levegőt...) Én is élveztem a műsort, egész addig amíg...
Amíg az úttesten tekerők nem a piroson tekertek át vidám "még átcsúszok" felkiáltással.
Amíg el nem akadtunk félúton a járdaszigeten, egy olyan átkelőnél, ahol Dina simán átér a zöldön, mert annyian bicikliztek a zebrán.
Amíg a járdán tekerők majdnem el nem gázoltak.
Amíg nem láttam a villamos sínen kerekezőket.

Szerintem fontos, hogy legyenek bicikliutak. Fontos, hogy lehessen a biciklivel közlekedni normálisan, mert élhetőbb lesz tőle a város. Egyáltalán, fontos, hogy mindenkinek jó legyen.
De ehhez az (is) kell, hogy a bringások legalább a critical messen betartsák a kreszt, mintegy jóindulatuk jeleként...

És az esti ének, miután kettő "bicilistás" mesét elmondtam:
Jobb lábat a bal után,
Bal a jobb után,
Tekernek a biciklisták végig az utcán.
Csengetnek, ha valaki eléjük áll,
csingilingi, csingilingi,
Bicikli, vigyázz!

Én kérek elnézést...

Rendőrséges

Kaptam egy levelet, hogy aszondja mivel a tettes ismeretlen, megszüntetik az eljárást a telefonom ügyében. Mármint annak az ügyében, amit a kórházban elloptak ezelőtt egy hónappal. És amit amúgy is őrizetlenül hagytam, tehát kvázi, megérdemlem, ha ennyi eszem van. Fellebbezhetek itt meg itt.
Fellebbezhetnék, de ki akar mindenórás terhesen vagy épp egy újszülöttel bíróságra rohangálni? Mikor nyilvánvalóan nem akarnak az üggyel foglalkozni, pláne elő is készítették, hogy én vagyok a hibás, minek hagytam őrizetlenül.
Fellebbezhetnék, hiszen a tettes távolról sem ismeretlen, csak a szociális gondozója nem adja ki az adatait. Mert őt védi a a gondozó titoktartása. Nem akarok demagóg lenni. Szociálisan érzékeny, az emberi jogokat maximálisan tiszteletben tartó embernek gondolom magam. Csak épp nem szeretem, ha meglopnak, és azzal a felkiáltással, hogy ez rettenetesen sokat ártana az elkövető társadalmi visszailleszkedésének, meg se próbálják felelősségre vonni. Sajnálom én, hogy szar volt a gyerekkora, meg kábszeres volt, és mindent meg is értek. Csak a férjemet, aki megdolgozott azért a telefonért, csak hát őt is igen nagyon sajnálom...

Önrendelkezés és önfeladás

A kórházi 4 nap kapcsán egy csomó mindennel találkoztam, különböző emberek különböző gondjaival. Ami legjobban megdöbbentett (azon túl, hogy egy professzori vizitnek tényleg a legfontosabb momentuma az, hogy hogy állnak a zsömlék), hogy az emberek mennyire nem képesek az önmagukkal kapcsolatos döntésekre illetve, hogy milyen könnyedén feladják az önrendelkezés jogát.
Olyan kicsiségekre gondolok, hogy "és mit szól a védőnő ahhoz, hogy mi kóserül etetjük Dinát", meg olyan nagyokra, hogy az ötödik császáromra várva nem tűrném szótlanul, hogy négy hete aszalnak a kórházban anélkül, hogy hegvastagságot néztek volna. Mintha az emberek jelentős része egyszerűen lebénulna a "hatalom" jelenlététől, legyen az a hatalom bármily kicsi és jelentéktelen. Mintha a fehér köpeny miatt bérki jogot formálhatna arra, hogy a megkérdezésem nélkül döntéseket hozzon rólam és a gyerekemről. (másik egészen apró dolog: KÖTELEZŐ mondani egy fiú és egy lány nevet a szülés ELŐTT. Már miért lenne kötelező? Mert a nővér azt mondta? Ki a nővér?)
Az önfeladás valahol ott kezdődik, hogy amúgy egészséges, magukat ellátni tudó emberek, akik nyilván nem jelennének meg az utcán egy szál hálóingben. Itt azonban hét szám nem öltöznek fel, fehérneműjük minden lépésnél kivillan (már ha viselnek...). Hogy lehet komolyan beszélni egy átlátszó macikás hálóingben fekvő emberrel? Sehogy. Hogy lehet érvényesíteni a jogaidat, ha óvodásként kezelnek, és rád ripakodnak, hogy rakj rendet? Ha nők szobájába kopogás nélkül beléphetnek vadidegen férfiak, és anélkül, hogy bemutatkoznának, mások füle hallatára tárgyalják meg a legintimebb ügyeidet? Sehogy, sehogy, sehogy.
Amíg bent tartózkodtam összesen legalább 15 egészségügyi dolgozóval kerültem kapcsolatba, egyik sem mutatkozott be, ellenben - amelyik nem anyukának szólított -, az az utónevemet használta. A nevüket se árulták el, míg rólam az utolsó menstruációm időpontjától kezdve a súlyomig mindent tudtak. Valahol ott kezdődik a beteg (milyen beteg? a terhesség állapot, nem betegség!) tisztelete, hogy mielőtt az intim testtájai felé nyúkál az orvos, legalábbis bemutatkozik és megkérdezi, hogyan szólíthatja. Vagy tévedek?

Kekec

Úgy utálom, ha egy gyerekkönyvben hiba van. Mint például a Kiugrott a gombócos leporellóban, amit épp ötvenedszer olvastam fel az előbb. És bosszankodom, hogy az eperfa valami fura futónövényre hajaz, a cirmos cica meg barna foltos...Pap Anikó Mira, ha már nem tud rajzolni, legalább nézett volna utána annak, amiről szól a szöveg.
De hogy pozitív is legyek: Dina az Arany Lacinak-ot hozta most ide, amit nagyon szeretek, mert humorosan és igényesen illusztrálta Szalma Edit. Megyek is mesélni :)

Másék

Ismeritek Másékat? Tudjátok, ők azok, akik mindig rosszat tesznek, vagy bajba kerülnek. Őket éri mindig baleset. Az ő kocsijukat törik fel. Az ő férjük lesz hűtlen. És főleg, az ő gyerekük ordít torkaszakadtából az utcán, hogy vigyék őket karban, és ők azok a kegyetlenek, akik nem veszik fel az őrjöngő leszármazottat. Tegnap kénytelen voltam Másék kislányával sétálni.
Könyvtárból tartottunk hazafelé, Dina fáradt, éhes és szomjas volt. Nálam persze se étel, se ital és főleg se babakocsi. Csak a motor, és 10 kg könyv a táskámban. Másék itt csatlakoztak hozzánk, a gyerek először csak görbülő szájjal pityogva, majd tátottal ordítva követelte a cipelést. Más anyuka - gonosz és önző anya, aki már nem bírja hosszútávon cipelni egyszülött gyermekét - alkudozott: Gyere el a zászlóig, ott felveszlek! Motorozz el a sarokig, utána cipellek! És így tovább... Más Kislány meg megáll a zászló előtt 2 méterrel, a motortól 20 centire és ordííííííííííít. Más Anyuka meg cipelt, míg bírta szusszal, majd kézen fogva húzta az örjöngő gyermeket.
A gyermeket, aki odafelé még peckesen, zsebre tett kézzel sétálgatott előttem, míg én nem titkolt büszkeséggel arattam le a szembejövők ájuldozó bókjait. És igen, a járókelők hirtelen Bezzeg járókelőkké váltak, gyanakodva, vagy maximum szánakozva méregették a bőrömbe bújt Más anyukát, aki kegyetlen módon a karjánál fogva húzza azt a csepp kislányt.
Utálok Másék lenni. Soha többet nem megyek sehova babakocsi nélkül. Babakocsi és a láthatlanná tevő köpeny nélkül...

Valami fura...

....történt az NG-s képes oldalsávval, és minden frissítésre új képet dob fel. Fura....

Füstjel

Eredetileg arról szólt volna a poszt, hogy miért tűntem el az elmúlt két hétben. Röviden összefoglalom, mert közben más témám akadt. Tehát a hiányzásom oka betegség, iskolakezdés.
És akkor a más téma: az előbb Ávi kinyitotta a fürdőszoba ajtaját Dina előtt, hogy menjenek fürdeni. Dina belépett, és hanyatt vágódott: a mosógépből kifolyt a víz és elárasztott mindent.
Ez azért történt, mert szombaton azt mondtam Ávinak, hogy csökkentsük le a megtakarítási befektetésünket, mert semmi mozdítható tőkénk nincs. Mi lesz, ha tönkremegy teszem azt a 7 éves mosógépünk. Mi a frászért kellet nekem a mosógépről beszélni? Remélem, a hűtő nem hallotta meg, hogy őt is emlegettem....

Rejtély

Mitől keletkeznek a lakás egyik sarkában naponta öklömnyi porcicák? És hova tűnnek a félpár zoknik?