Vizsgálódó párbeszédek, avagy vagy szülök vagy nem....

Ctg:
-Jó napot! 38. hetes terhes vagyok....ctg-re jöttem, csak nem mozog a baba
-Mármint alszik?
-nem, 3 napja keveset mozog, ma meg egyáltalán nem...
-Á, és aggódik? - elnéző félmosoly
-Igen, nagyon ideges vagyok...
-Nem látszik magán. Üljön le, hívjuk, ha lesz szabad ctg.
Hívnak, ctg a hasamra, szívhang felharsan, gyerek 3 perc múlva már táncot jár. Átvert a gazember.

Uh:
-Nem akar hamarosan szülni?
-Dehogynem. Mondjuk ma?
-Hát szerintem a héten mindenképp meglesz. Nagyon készül ez a baba kifelé.
-És mekkora a súlya?
-4 kg
-TESSÉK???????

Orvos:
-Hát ettől akár túl is hordhatja, olyan a méhszáj.
-Inkább nem...
-Szeméremcsont nem nyílt szét, egyelőre nincs akadálya a sima szülésnek, de figyelni kell.
-Jó...
-Akkor 14-én befekszik, és másnap, ha nincs semmi, akkor császár.
-De miért?
- A szeméremcsont érzékenysége miatt. Meg hát ez nagyon nagy baba...

Egyedi faldekorációk gyerek és felnőtt és egyéb szobákba

Ez itten a reklám helye.

Freshka - egyedi faldekorációk

Nézzétek meg, a két lányból, aki csinálja Andi az unokatesóm :) Sztem nagyon klasszakat csinálnak, vegyétek, vigyétek!

Valamik

Valami fura összevissza mód fáj a hasam. Próbálom írni, mennyi időnként, de összemosódnak. De annyira nem fáj, hogy ezek már azok legyenek. Vissza kéne feküdni aludni.
Update: na jó, ezek elmúltak. Lefekszem...

Nem kell félni (?)

Mamáékhoz megyünk, itt vannak a unokatestvérek. Aztán egyszerre feltűnik Éva néni meg Rózsi néni. Anya, segíts! Félek tőlük. Anya felkap, pedig nem szabad neki. De a néniket biztos ő se szereti, hiába mondja, hogy nem kell félni. Mindig kiabálva beszél velük. A nénik meg akarnak simogatni, meg a combomba csípni. Anya magához szorít, és szól, hogy hagyjanak békén. Nekem meg azt mondja, nem kell félni, szeretnek engem a nénik. Én nem szeretem őket, félek tőlük. Itt van Mama, elvesz Anyától, jól befúrom a fejem a nyakába. Így nem látom a néniket, csak hallom, hogy kiabálnak Anyával, meg mindenkivel. Mindenki kiabál velük. Félek tőlük...
Ülünk az étteremben, mögöttünk lévő asztalnál ül a Bácsi. Időnként felugrál, odaszalad apa pultjához és kiabál vele. Nem értem, mit mondanak. A Bácsinak fura színű a keze, és ráncos az arca. És rémesen kiabál. A nevemet kiabálja. Anya és a Nagymama ülnek a két oldalamon, és azt mondják, nem kell félni, nem bánt a Bácsi. Köszönjek. Nem köszönök, Anya vegyen ki, az ölébe akarok ülni. Anya csak megsimogatja az arcom és azt mondja, itt van ő, a Nagymama és Apa, megvédenek. De amúgy se kell félni, mert nem bánt a bácsi. Csak rosszul hall, azért ilyen hangos. Megint kiabál valamit Apának. Ha lehajtott fejjel ülök, és nem mozdulok, talán nem lát meg... Megint a nevemet kiabálja, és ide is hajol. Halálosan félek, sírok. Anya rászól a Bácsira, és ölbe vesz. Így egy kicsit jobb, enni is merek már. Nagyon éhes vagyok, de félek a Bácsitól...



Valami ilyesmik lehetnek Dinám fejében. Én meg bajban vagyok. (A néniktől, akik a nagypapám testvérei, én is féltem egész gyerekkoromban.) Jó, ha azt mondom, hogy nem kell félni? Hát miért ne félhetne, félni szabad. De ha arra biztatom, köszönjön, legyen kedves és udvarias, ne féljen, akkor esetleg olyanokkal is kedves lesz, akik bántani akarják. Nem engedem, hogy hozzáérjen olyan, aki neki nem tetszik, vagy idegen. Nem kell senkinek puszit adnia, vagy senki közeledését eltűrnie, ha nem akarja. Nem tudom, hogy lenne jó. Hogy lehet egyszerre nyílt és óvatos? Hogy ne neveljek belőle szociopatát se áldozatot?
Ma az étteremben odajött egy régi kedves ismerősöm, aki beszélgetés közben megsimogatta Dina fejét. De se tűnt a mozdulat, csak az, hogy Dina egyszer csak nem eszik tovább, mereven maga elé bámulva lesunyt fejjel ül: pont úgy, mint tegnap, mikor az ominózus Bácsi egrecíroztatta. Soha korábban ezt a megadó-rettegő pózt, arckifejezést nem láttam tőle....
Ti hogy csináljátok? Kell félni?

Finis

Csütörtökön megkezdtem a terhesség 36. hetét. Őszinte leszek: nem bánom, hogy lassan vége. Eluralkodott rajtam az az érzés, ami Dina születése előtt két nappal: minden mindegy, csak valahogy kerüljön ki egészségesen ez a gyerek. Még 5 nap, és hivatalosan sem számít koraszülöttnek. Ha most tennék fel a kérdést, hogy szeretek-e a terhes lenni, azt mondanám: nem, utálom, gyűlölöm, szedjék ki azonnal bármi áron. Délelőtt még azt mondtam volna, szeretem, de már elég volt. Pár hete meg azt, hogy imádom, akármennyi baj is van.
Nem vágyom semmi másra, csak hogy a kezemben tarthassam az egészségesen megszületett gyerekemet. Eljutottunk a finisig, innen már nincs sok hátra... és aztán majd kezdődik a program véget nem érő, nehezebbik fele :)

Rendőrséges

Kaptam egy levelet, hogy aszondja mivel a tettes ismeretlen, megszüntetik az eljárást a telefonom ügyében. Mármint annak az ügyében, amit a kórházban elloptak ezelőtt egy hónappal. És amit amúgy is őrizetlenül hagytam, tehát kvázi, megérdemlem, ha ennyi eszem van. Fellebbezhetek itt meg itt.
Fellebbezhetnék, de ki akar mindenórás terhesen vagy épp egy újszülöttel bíróságra rohangálni? Mikor nyilvánvalóan nem akarnak az üggyel foglalkozni, pláne elő is készítették, hogy én vagyok a hibás, minek hagytam őrizetlenül.
Fellebbezhetnék, hiszen a tettes távolról sem ismeretlen, csak a szociális gondozója nem adja ki az adatait. Mert őt védi a a gondozó titoktartása. Nem akarok demagóg lenni. Szociálisan érzékeny, az emberi jogokat maximálisan tiszteletben tartó embernek gondolom magam. Csak épp nem szeretem, ha meglopnak, és azzal a felkiáltással, hogy ez rettenetesen sokat ártana az elkövető társadalmi visszailleszkedésének, meg se próbálják felelősségre vonni. Sajnálom én, hogy szar volt a gyerekkora, meg kábszeres volt, és mindent meg is értek. Csak a férjemet, aki megdolgozott azért a telefonért, csak hát őt is igen nagyon sajnálom...

Visszatérés

Lassan visszatérek a netvilágba (elárulom most már, hogy 2,5 hetet vidéken töltöttünk, csak nem szeretem nagydobra verni, ha üres a lakás :D)
Az "új" lakás csudaszép és csudajó, valamint nyitható és csukható. Imádjuk, Dina jól fel is avatta a frissen és kevésbé frissen festett falakat zsírkrétával. (a parkettáról, székről, asztalról, szekrényről, ajtóról le tudtuk mosni a műveket...)
És visszatérésem örömére egy "lopott" kép, Sárosdi Virágtól


avagy a tiszta ház az elvesztegetett élet jele :D