Most aztán

nincs több kifogás :)

Vallomás

Azért (is) írok mostanában olyan keveset, mert halálosan idegesít ez a háttér, utálok már ránézni, de a tervező valamiért nem működik a gépemen. Át kéne nyergelnem az uraméra egy kicsit, hogy valami újítást csinálhassak. Lustaság, Zsófi a te neved...

67 100 33

Sajnos ez nem a lottónyereményünk, vagy Ávi új fizetése. Szerencsére nem is a hitelállományunk :)
Ez a súlyom, a haskörfogatom és a feltételezett korom. Októberben, amikor pár napig a szüleimnél laktunk, akkor elég megdöbbentően szembesültem a gyerekkori szobám tükrében a szomorú valósággal. Alapvetően nem zavar a testem változása, ez az élet rendje, a terhesség-szülés-szoptatás átalakít bennünket. Csakhogy. Fáj a térdem. Fáj a hátam. Kb. 5 hónapos terhesnek nézek ki. Nem férek bele a ruháimba. És a 20éves húgomat a lányomnak nézték. Sürgős változtatásokat kell eszközölnöm. Höhöhöhö....

A bal karom

Egy receptet kértek tőlem az előbb, erről megint eszembe jutott az a remek éjszaka, amikor ezt írtam a másik blogomba:

"én akkor itt most kiszállnék, ha nem gond....
délben addig kapkodtam az ebédddel, amíg a tésztafőző vizet azon melegében a kezemre öntöttem. hála az Ö-ökkévalónak vmi rossz előérzetem támadt, és mindig körülöttem mászó Dinát bezavartam az apjához pár perccel a baleset előtt.... nem is akarok beelegondolni, mi történhetett volna.....
én viszont csúnyán megfőttem. Szerencsére Ávi délutános volt, így gyorsan elsősegélyben részesítettük szegény karomat. Szerencsére fél órán belül jött Jutka - anyósom, Dinára vigyázni, amíg én órán vagyok -, szerzett aloeverát és rendbetette a konyhát. Meg Dinázott és fürdetett. Szerencsére Hodo épp szolgálatban volt, röptében megtekintette a kezem, diagnózisa szerint túl fogom élni. Ezt most kétlem, de talán igaza van.
Jelenleg aloevárától ragad az egész lakás, és minden tele van a széthagyott borogatós rongyaimmal. Dina Ávival alszik a matracon, én meg sehol, mert kb 5 percenként kell hűteni és/vagy aloeverázni a kezem. irgalmatlanul fáj...."

Persze szinte hetente felidéződik az eset, valahányszor tésztát szűrök le, vagy valami másért forró vizet kell kiöntenem. Az az érdekes, hogy ha csak szoba kerül, vagy eszembe jut, érzem a karomban a fájdalmat. Teljesen elevenen, valós fájdalomként (most konkrétan jobb kézzel gépelek, a bal annyira fáj). De például a szülés fájdalmát akarattal se tudom előhozni. Az utána lévő, khm, ne részletezzük, fájdalmat abszolút fel tudom idézni. De magának a vajúdásnak és a szülésnek az érzését egyáltalán nem. Furán működik az agy. Azt hiszem, hogy ha konkrét fájdalomként megidéződne a szülésé, mint a karomon az égési sérülésé, akkor nem tudnám rávenni magam, hogy újra nekifussak. Míg az, hogy a forrázás fáj, azt észben kell tartanom, hogy óvatosabban dolgozzak a konyhában.
Vagy ennek így nincs értelme? Már annak, hogy tud-e az agy a fájdalmak között különbséget tenni jó és rossz, hasznos és haszontalan fájdalom-emlék között?

A pofátlanság és az ő teteje

Egykori magyartanárnőm, akihez fűződő viszonyomat leginkább Stockholm szindrómaként tudnám jellemezni, heti rendszeres ámokfutását azzal szokta volt bevezetni, hogy levágta a jegyzeteit az asztalra, és felháborodottan azt mondta: azt gondoltam, hogy a pofátlanságnak is van teteje, de tévedtem, maguk mindig tudnak mélyebbre süllyedni. Vagy valami hasonlót.
Hát én is azt gondoltam, hogy a politikai életben is van pofátlanságnak teteje, de tévedtem. Törvénysértés a parlamentben, amit nem lehet szankcionálni? Nyílt rasszista kirohanások, amire a képviselők a vállukat rángatják? Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy egy nagy történelmi játéknak vagyunk a részesei. Én mondjuk nagyon nem szeretném ebben a nagyszüleim szerepét eljátszani.
Mindeközben vádat emelnek egy volt csendőrszázados ellen, aki részt vett az újvidéki tisztogatásban. Háborús bűnös, 95 éves.

Hetedik

Napok óta kattog bennem, most körülnéztem, milyen feldolgozásokat találok a neten.

Ezt még sose hallottam, de nekem nem pont ez a hangulat tartozik ehhez a vershez.


Akkor már inkább Hobo:

Körkérdések

Vajon a Bakács Tibor téliszalámilopása médiaheck volt-e avagy nem volt-e médiaheck? Persze nem ez a fontos kérdés. Hanem, hogy mennyire aljasság már azt mondani, hogy a kiskorúak prostitúciója önkéntes alapon megy, és akit ezen rajtakapnak, azt jól megbüntetik. Mert az úgy megy ám, hogy a kis Lujzika már 5évesen az oviban is kurvának öltözött farsangkor, 14 évesen meg már meg se lehetett állítani. Hogy megerőszakolták, elrabolták, eladták, rabszolgasorban tartják, drogokra szoktatták és sakkban tartják? Ugyan, ilyen nincs. Hiszen már az anyja is ilyen volt, régi motorosnak számított a legősibb szakmában, mikor 16 évesen a világra szülte ezt a boldogtalant.

Megbocsátok

Találkoztam egy fiúval. Azt mondta, Izraelben találkoztunk. Stimmelt. Azt is, hogy rémesen viselkedett akkor. Erre nem emlékszem, de készséggel elhiszem. Míg ezt mondta, észrevettem a kabátja alól kilógó ciceszt. Ezen meglepődtem, nem emlékeztem, hogy vallálos lett volna. Nem is volt, mondja, de már megtért. És most szeretne bocsánatot kérni. Tőlem és a barátnőimtől is, mert szörnyen viselkedett. De főleg tőlem, és A-tól.Nehéz mindenkit megkérlelni, azt mondta. Nehéz lehet, tényleg. Én megbocsátottam, teljesen meghatódva. Tényleg nem emlékszem, miket csinált, de megbocsátottam. És ha látom, megmondom neki, hogy A. is. Igazán, tiszta szívből. Jól esett.

A medve bőre

Csak akkor tedd el megnyugodva a térképet, és veregesd vállon magad gondolatban, hogy mekkora egy tájékozódási géniusz vagy, ha már tényleg odaértél a kitűzött célhoz. Ha akkor teszed ezt, mikor még csak rájöttél, hogy hol vagy és merre kell menned, akkor könnyen lehet, hogy a medve bőrére iszol előre, és azzal a fura anomáliával szembesülhetsz, hogy az utca, amire rákanyarodtál, a térképed szerint nem is keresztezi azt az utcát, amin addig haladtál. Sőt, nem is abban az irányban van.
Budán autózva pedig sose feledd, hogy itt se rendszer, se módszer, se logika, csak a szélrózsa minden irányába széttartó, azonos nevű utcák vannak.