Füstjel 4

Megvagyok, csak lakásátalakítunk, én szaladozom, a net meg szakadozik.

80 éve

Nyolcvan éve talán épp ilyen hőség volt. Érett a dinnye, és a pesti bérlakásokban leeresztett redőnyök mögött pihegtek az emberek, akárcsak ma. Nyolcvan éve gazdasági válság volt, ahogy most is, de valahol ez nem számított. Valahol egy házaspárból család lett, éppen nyolcvan hosszú évvel ezelőtt. Megszületett Spindler Mátyás és Gláser Gizella Anna leánygyermeke, Éva, zsidó nevén Brúche bász Chana Gitl. Ő az én apai nagymamám.
Adjon az Örökkévaló még sok-sok boldog, egészségben és nyugalomban eltöltött évet neki és nekünk, hogy élvezhessük szeretetét, jelenlétét és némileg túlzó aggodalmát :)! Bis 120, mázál tov!

Önrendelkezés és önfeladás

A kórházi 4 nap kapcsán egy csomó mindennel találkoztam, különböző emberek különböző gondjaival. Ami legjobban megdöbbentett (azon túl, hogy egy professzori vizitnek tényleg a legfontosabb momentuma az, hogy hogy állnak a zsömlék), hogy az emberek mennyire nem képesek az önmagukkal kapcsolatos döntésekre illetve, hogy milyen könnyedén feladják az önrendelkezés jogát.
Olyan kicsiségekre gondolok, hogy "és mit szól a védőnő ahhoz, hogy mi kóserül etetjük Dinát", meg olyan nagyokra, hogy az ötödik császáromra várva nem tűrném szótlanul, hogy négy hete aszalnak a kórházban anélkül, hogy hegvastagságot néztek volna. Mintha az emberek jelentős része egyszerűen lebénulna a "hatalom" jelenlététől, legyen az a hatalom bármily kicsi és jelentéktelen. Mintha a fehér köpeny miatt bérki jogot formálhatna arra, hogy a megkérdezésem nélkül döntéseket hozzon rólam és a gyerekemről. (másik egészen apró dolog: KÖTELEZŐ mondani egy fiú és egy lány nevet a szülés ELŐTT. Már miért lenne kötelező? Mert a nővér azt mondta? Ki a nővér?)
Az önfeladás valahol ott kezdődik, hogy amúgy egészséges, magukat ellátni tudó emberek, akik nyilván nem jelennének meg az utcán egy szál hálóingben. Itt azonban hét szám nem öltöznek fel, fehérneműjük minden lépésnél kivillan (már ha viselnek...). Hogy lehet komolyan beszélni egy átlátszó macikás hálóingben fekvő emberrel? Sehogy. Hogy lehet érvényesíteni a jogaidat, ha óvodásként kezelnek, és rád ripakodnak, hogy rakj rendet? Ha nők szobájába kopogás nélkül beléphetnek vadidegen férfiak, és anélkül, hogy bemutatkoznának, mások füle hallatára tárgyalják meg a legintimebb ügyeidet? Sehogy, sehogy, sehogy.
Amíg bent tartózkodtam összesen legalább 15 egészségügyi dolgozóval kerültem kapcsolatba, egyik sem mutatkozott be, ellenben - amelyik nem anyukának szólított -, az az utónevemet használta. A nevüket se árulták el, míg rólam az utolsó menstruációm időpontjától kezdve a súlyomig mindent tudtak. Valahol ott kezdődik a beteg (milyen beteg? a terhesség állapot, nem betegség!) tisztelete, hogy mielőtt az intim testtájai felé nyúkál az orvos, legalábbis bemutatkozik és megkérdezi, hogyan szólíthatja. Vagy tévedek?

Kórházi körút, csapó 2 - másik blogról másolva

Hát újfent volt egy köröm a kórházban - azaz még folyamatban van, most saját felelősségemre itthon vagyok 6ig. De erről majd a végén... (elnézést, hosszú lett és zavaros...)
Szóval szerdán már elég sokat fájt a hasam, kicsit túlhajtottam magam megint. De este jól voltam, uh. elmentem Nellivel és Beával találkozni. Aztán csütörtökön reggel 3 olyan fájásom volt, hogy azt hittem, nagyon nagy baj lesz, de magnézium és fekvés hatására elmúlt. Viszont fájás nélkül keményedtem tovább, majd délutánra folyamatosan görcsölt a hasam alja. Ennek fele se tréfa, jókislány vagyok, megyünk be a kórházba.
Méhszáj zárt, méhnyak áll, infúzió, tüdőérlelő, antibiotikum, maradás. Egyik se lepett meg, azért próbálkoztam a szabadulással, de csak olyan jelzésértékűen, nehogy csorba essen a hírnevemen :) Viszont így, hogy nem bömböltem, szépen mindent megkérdeztem, mielőtt aláírtam meg beszúrattam volna. Így sikerült elérnem pl. hogy ne az elefántméretű branült nyomják belém, hanem egy kisebbet, talán nem leszek megint kék-zöld hetekig.
Kaptam magnéziumos-alkoholos infúziót, amiben volt anitbiotikum - ez is rutin, később kiderült, nincs fertőzés, nem kellett volna, de most már végig kell szednem. Megkaptam a tüdőérlelőt, leugatott az orvos, hogy nem lehet, hogy múltkor is kaptam, a 22. héten. Mikor rámorogtam, hogy nem én találtam ki, nézze meg a zárómat, elhallgatott. Másik vicces jelenet: hány hetes terhes: mondom 31. Az nem lehet. Elrohan, hozza a telefonját, számol, mint a veszedelem, majd diadalmasan: csak 30+6!!!! Erre már válaszolni se tudtam, örüljön neki. Érdekes módon a kórlapomon mégis 31. hét van, na mindegy.
Szóval belémcsorgott a csorogni való, meg egy másik csorognivaló, hallottam két újszülöttet, ahogy rendbe tették őket mellettem. (Meg egy nőt, aki megszült, és állítólag nem tudta, hogy terhes). A ctg egy negyed fájást se mutatott, a gyerek meg vígan táncolt. Itt még azt gondoltam, hogy hamar szabadulok. Kis naiv :)
Utána mentem az osztályra, máshova mint múltkor, ehhez nem kellett kilométereket gyalogolni. Először egy olyan szobába tettek, ahol a már bent fekvő három hölgynek együtt volt kb. annyi az iq-ja, mint Dinának egyedül, uh. nem kicsit örültem, mikor a nővérke némi kitérő után áttett máshova. Ott nagyon jófej szobatársaim vannak, az egyiknek szír a férje :)
Éjjel semmit nem aludtam, főleg miután berepült egy madár a szobába...
Másnap vérvétel, mert régi volt az ellenanyagszűrésem. Aztán vizit, meg a saját orvosom is feljött. Bemondásra elhitték, hogy nincs fájásom, de haza nem engedtek. Most az a rend, hogy az osztályos orvos dönt, abba a saját orvos nem szólhat bele, akármilyen boci szemekkel is néztem rá. Pedig ő szerintem elengedett volna. Az osztályos meg azt mondta: a környékre elemehetek, fagyizni, vagy ilyesmi, de haza nem. Hiába, hogy három percre lakom...
ídélben volt professzori vizit, ezelőtt a nővérek megőrültek, rohangáltak fel alá, és kiabáltak, hogy mindenki rakjon rendet, meg ne legyenek elöl zsömlék, mert azt nem bírja a professzor. Sajnos valószínűleg a terhes nőket sem bírja, összesen 10 mp-et töltött mindenkinél, meghallgatta, mi baja van és ment tovább. De szerencsére a zsömlék azok glédában álltak....
Volt sok látogatóm, akik miatt persze a folyosón üldögéltem, ennyit a pihenésről és ágynyugalomról. Pláne, hogy szar a kórházi ágy, és úúúúgy fáj rajta a hátam, hogy nem is igaz.
Volt Dina is, bőgtem, mint a csacsi, pedig nem akartam. ő meg csak ölelt magához és simogatatott, nem mondta, hogy anya ne sírj, pedig mindig mondja, ha csak egy kicsit elkeseredett hangon szólalok meg, vagy egy mesében sírós hangon mondom a szereplő szövegét. De olyan kis okos nagylány: egyet se sírt, mindig mondja, hogy anya marad a kórházban, meg majd hívjam, egy rossz szava nem volt szinte csütörtök óta. A kórházban is szaladgál, dumál, megeszi a kaja felét, amit nekem hoznak, mikor indulni kell, integet, mondja, hogy majd találkozunk, meg hívjam telefonon, és főleg vigyázzak magamra. Itthon is szuperül viselkedik, éjjel alszik, nem sír utánam. Most pl. anyuékkal elment a telekre, csak este jön haza.
Péntek délután-kora este meg sajnos kórházi szarka áldozata lettem, jobbára a magam hibájából: szinte a szemem láttára lopták el a telefonomat, a folyosón ültem, láttam, hogy a nő bemegy, de nem kapcsoltam. Ketten is voltak a szobában, mégis elvitte az ágyról... A nő terhes volt, azt hittem az osztályon fekszik. Kiderült, feküdt is ott korábban, de a klinikai gondozója (kábítószeres a lány) nem adta ki az adatait. Kb. akkor fog szülni, mikor én... Volt rendőrség is, az összes nő ott zsizsegett az osztályról, végre történt valami :s
Aztán jött a sábesz, az első különtöltött sábeszünk, mióta Dina megvan. Vacak volt, de megint jött barátnőm, meg Dináék du. (Brigi, a babysitterünk hozta Dinát) Sétáltunk a kertben, szórakoztattam Dinát, az jó volt.
Az kimaradt, hogy minden este hallgatnak szívhangot, és reggel be kell diktálni a hőmérsékletünket, amit természetesen otthonról hozott lázmérővel mérünk. Akinek már kell ctg-t csinálni, az magának csinálja, van 3-4 gép, azt tologatják fel-alá a nők,és csinálják maguknak a vizsgálatot. Magnéziumot sajátot szedek, az AB-t adják nagy kegyesen :)
Ma (vasárnap) az én orvosom volt ügyeletben, megvizsgált, méhszáj továbbra is zárt, kutya bajom, rápecsételte a kórlapomra, hogy holnap hazamehetek. Megkérdeztem, hazamehetnék-e pár órára, mondta, hogy mehetek. Ezzel együtt azt kellett aláírnom, hogy orvosi javaslat ELLENÉRE bocsátanak du. 6 óráig az otthonomba. Mondtam, hogy persze ez nem így van, megnyugtatott a nővérke, hogy nem érdekli, ezt írják, nem tetszik, maradhatok. Aláírtam, de kifelé nagyon csúnyán köszöntem. Nem hatotta meg, azt gyanítom :)
Úgyhogy most otthonomba vagyok bocsátva még másfél órát. Holnap megint lesz egy vérvétel, mert talált vmi ellenanyagot a gép. Az orvosom szerint tévedés, de meg kell nézni. Utána már csak a vizitet kell kivárnom, és jöhetek haza!!!!!!

Pocak pozitív

Noémi helyett megyek ügyet intézni, sorszámot kell húzni iszonyú sokan vannak. A biztonsági őr - fiatal srác -, megkérdezi, milyen ügyben jöttem. Megmondom, azt mondja, elvben sorszámot kell húzni, de várjak egy kicsit. Odamegy egy épp szabad ügyintézőhöz, valamit mond, hátraint felém. A nő felnéz, rámosolyog a hasamra és hív, hogy üljek le. Még figyelmeztet is, hogy óvatos legyek, gurulós szék van. Három perc múlva már megyek is kifelé, nem győzöm megköszönni a figyelmességüket.
Piacról jövök, négy megtömött szatyrot cipelek. Idegen férfi lép hozzám mosolyogva, hogy segíthet-e. Kedvesen elhárítom (pesti lány vagyok, rögtön az jut eszembe, hogy biztos elfutna a sok gyümölccsel-zöldséggel...), de jól esik a gesztus.
A postán lerakom a szatyraim míg befizetem a csekkeket. Mikor indulnék, a mögöttem álló férfi már ugrik is, hogy felemelje a csomagjaimat.
Mindez másfél órán belül. Pocak pozitív vagyok :)

Vallásvita

Megint porontyoztam és belefutottam egy vallási vitába. Ott nem szálltam be, mert csak baj lenne belőle. De idemásolom, amivel majdnem beszálltam a vitába. Íme:

Az az érdekes, hogy nem olyan rég a legmagasabb rendű vallás mifelénk a katolikus volt. Mára az ateizmus. Akkor az elfogadott teremtés történet a 7 napos volt, ma az ősrobbanás meg az evolúció. Akkor papoknak hívták a hit letéteményeseit, ma tudósoknak. Más vallások híveit legjobb esetben csak kinevették, rosszabb esetben megkínozták majd elégették őket. Ma (egyelőre) csak kinevetik, és ostobának tartják. Az ember hit nélkül nincs. Mindenki hisz valamiben, csak koronként változik, miben "trendi" hinni. Ezért az ilyen vallásviták nagyon megmosolyogtatnak, mert az ateista vallásúak meg az evolúció vallásúak olyan vehemensen védelmezik a hitüket, mint bármelyik más vallás hívei. Most épp ők gondolják magukat a legfőbb tudás birtokosának :)
Igen, legyen magánügy a vallás, de akkor a vallástalanság hívői is tartsák magánügyüknek a maguk hitét... Például ne legyen kötelező az iskolában az evolúció elméletet tanulni. Én pl. nem hiszem el, hogy egyszer csak a halak úgy döntöttek, hogy megunták a vízben élést és kijöttek a partra. Vagy hogy puszta merő véletlen, hogy összeütközött két nemtudommi, és abból lett a világunk. Számomra ez hihetetlen. És? Köteles vagyok elhinni? Nem. Nem vagyok köteles más vallás dogmáit elhinni, ugyanis vallásszabadság van.
És nem vagyok köteles eltűrni, hogy a Bibliát beszívott emberek agyszüleményeként állítsák be egyesek. Vagy, ha köteles vagyok, akkor az ateista vallásúak meg az evolúció vallásúak lesznek szívesek elviselni, ha én megkérdőjelezem a hitük alapját képező tudományos cikkeket, és beszívott emberek agyszüleményének tartom. Esetleg hazugságnak. Szívem joga.

Fuzárium és egyéb magvas gondolatok

Veszélyes-e a fuzárium? Ha igen, hogyan? Hányás és hasmenés? Korai nemi érés? Mennyit kell megenni hozzá?
Vagy csak a felvásárlók lobbija az aratás előtt, hogy lenyomják az árakat?
Mindig is volt, vagy új keletű? Akkor most mit együnk? Teljeskiörlésűt, vagy fehéret? Magyart vagy külföldit? Hát a tészták? És a müzlik?
Az a baj, hogy a média felkap egy témát, és akkor azon vekeng mindenki hosszasan. Mert információt ugye csak onnan tudunk szerezni. Holott lehet, hogy az egész mögött pénzügyi érdekek állnak. Vagy valóban iszonyatos veszély. Vagy csak egy a millió más probléma közül, amik az egészségünket fenyegetik. Nem tudjuk, csak félünk. (ezt hívják amúgy azt hiszem morális pániknak a médiaszociológiában). Főzöm a tésztát az ebédhez. Vajon méreg? Kenem a lekvárt a fehér kenyérre. Vajon most fertőzöm meg a gyereket? Itatom tejjel, etetem hússal. Őt is, magunkat is. Honnan tudhatnám, hogy jót teszek-e vagy megölöm őket? A város szívében lakunk, nagyon forgalmas főútvonal mellett. Csapvizet iszunk. Eszünk édességet, boltit is, házit is. Télen is ettük a paradicsomot, szőlőt. Ártok vagy használok, miközben igyekszem a legjobbat adni?