Nyitány

3 éve pontosan ebben az időben éreztem az első fájást, ami a nyitány volt ahhoz, hogy 22 órával később megszülessen Dina Chájá.

Demonstratív

Az Amnesty nem a szívem csücske, de ez tetszik.
Összefoglalva:
Nagyjából 100an tartottak figyelemfelhívó demonstrációt Londonban. Céljuk rávilágítani arra, hogy a gyerekszülés napjainkban is rengeteg áldozatot követel. Percenként legalább egy nő belehal a terhességgel és gyerekszüléssel kapcsolatos problémákba. Ezek jelentős része megfelelő terhesgondozással és egészségügyi ellátórendszerrel megelőzhető lenne. A megmozduláson a résztvevők közül 60an összeestek és jelképesen meghaltak.

Hogy született Júda Áron?

Megírtam, még a múlt héten. Azóta filózok, hogy kirakjam-e. Nem fogom. Egyszerűen úgy érzem, nem kívánom közszemlére tenni egy nyilvános blogon. Van egy héber szó, cniut vagy cniesz. Azt jelenti kb. hogy illendő, visszafogott, illedelmes. Nem érzem cniesznek nyilvánosan gátmetszésemről és magzatvizemről értekezni, pláne, hogy idegenek valamint fiú ismerősök is olvassák. Ahogy a házaséletünkről se írok ide :) Ezenkívül több várandós barátnőm is olvassa, van, aki az első szülése előtt áll. Nem akarom őket sokkolni... Ezenkívül...ezenkívül, míg Ávit nem ismertem, azt gondoltam, hogy nem akarom majd, hogy a férjem jelen legyen a szülésnél. Ne lásson engem magamból kifordulva, véresen, sírva, akármi. Aztán jött Ávi, és akkor jöttem rá, hogy biztosan hozzá tartozom, mikor úgy gondoltam, előtte nem szégyellném semmi nyomoromat. Azt akarnám, hogy ő jelen legyen. Sőt Ő legyen jelen. Azt viszont továbbra se szeretném, hogy más férfi ismerősök, barátok, egykori szerelmek jelen legyenek. Bocs fiúk, de ez olyan csajos dolog :)
Ha valakit érdekel hölgyismerőseim közül a történet, elküldöm e-mailben.

Szüléstörténet zanzásítva

"Ávi, ez a pokol...!"
"Nem, kicsim, ez a szülőszoba"

Comingout

Már biztos mindenki tudja, de azért leírom :) Eddig azért nem akartam publikussá tenni, mert ki akartam várni a 26. hetet - akkor volt ugyanis Dina szökési kísérlete. Mivel a 22. héten volt egy kis riadalom, és kórházban kötöttem ki az erős keményedések miatt, tulajdonképpen már értelmetlen volt a várakozás, de az elhatározás az elhatározás :)

Ezt írja a szülési kalkulátor:

Hol tart Ön?
A terhesség 27. hetében van (vagyis 26+1 - ezt én teszem hozzá), ez a teljes terhességi időszak 66%-át jelenti.

Mennyi van még hátra?
Még 13 hét (hozzávetőlegesen 97 nap - micsodaaaaaaa???? ezt is én teszem hozzá) van hátra, ami a terhesség teljes időszakának 34%-a.

A terhesség ezerszer könnyebben zajlik eddig, mint Dinával. Feküdnöm se kell, alapvetően semmi bajom sincs, leszámítva azt a 11 kg pluszt, amit cipelek, és ami miatt a hátam leszakadni készül. Most mérem a hasamat is, mert kíváncsi természet vagyok: 107 cm vagyok körbe. Már csak 56 centi és tényleg könnyebb lesz átugrani, mint megkerülni :D

Szülésről és születésről, meg arról kinek mi jár

Emőnél láttam Palya Bea Szülésdalát. Nem akartam Emő blogját a hosszú eszmefuttatásommal elcsúfítani, ezért lett ebből önálló poszt.
Három dolgot előre szeretnék bocsátani:
1; Elsőre nagyon humorosnak találtam, csak a 120. meghallgatásra körvonalazódtak bennem a gondolatok, amik most majd következnek. (Igen, Dina totál odavolt a néniért, és tudom, hogy a legártatlanabb dalocska is förtelemmé válik, ha elégszer kényszerítenek a meghallgatására)
2; Maximálisan egyetértek azzal, hogy mindenki ott úgy és akkor szüljön, ahogy neki jó, feltéve, ha ezzel sem magát sem a gyerekét nem veszélyezteti.
3; SZERINTEM. Ez ui. az én blogom, tehát minden az én véleményem, csak nincs kedvem százszor leírni, hogy szerintem, meg azt gondolom hogy, meg ilyenek :)

A születés a világ legnagyszerűbb csodája. Már maga a várandósság is, imádom az egészet, minden nyűgjével együtt. Valami egészen fantasztikus csoda, ahogy az én testem átalakul, hogy egy másik teremtődjön benne. Ugyanakkor szerintem ez elsősorban nem rólam, nem a nőről szól, hanem az új életről. És ennek mentén szülésnek nem a szülés az értelme. Nem a "nekem jár a szülésélmény". A szülésnek a lényege a világba érkező gyerek.
Azt érzem, hogy szánalmasan keveset tudunk ahhoz képest, hogy mennyit feltételezünk magunkról. Mintha nem látnánk a fától az erdőt. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy nem ideális születés életre szóló sebet ejt a gyermekben. És főleg nem tudom elfogadni, a szülés után évekkel is fel-feltörő zokogást, ha a tönkretett szülésélmény kerül szóba. Van cirka 60 évem szeretni a gyerekemet, és mondjuk 20 nevelni-formálni-alakítani. És ez számít. De hangsúlyozom: fontosnak, elengedhetetlennek tartom a szülésszakma megreformálást, a nők önrendelkezési jogának a kiteljesítését. Fontosnak tartom, hogy a szülés és születés méltósággal történhessen. Ne vegyék el mondvacsinált okokkal az újszülöttet a szüleitől. A legfontosabb ugyanis, hogy az újszülött jogai ne sérüljenek. A napnak ő és az édesanya a főszereplője, mindenki más azzal foglalkozzon, hogy nekik jó legyen.
A dallal igazából az a bajom, hogy két olyan érvet hoz fel, ami számomra nem csak hogy disszonáns, de kifejezetten demagóg.
Ez a két érv, hogy a test tudja mit kell tennie, ellenben egy férfi honnan tudhatná, mit jelent szülni.
Kezdjük az elsővel! Talán évezredekkel ezelőtt a nők teste tudta önmagától, mit kell tenni, de kétlem. (És most ne menjünk bele a bibliai vonulatba, hogy a nő miért szüli fájdalommal gyermekét. Utálom, amikor vallásosok vallási érveket hoznak fel nem vallási környezetben...) Ha tudná magától, nem kellettek volna bábák, segítők mindig is a szülő nő mellé. Nyilván van, aki megszül egyedül a bokorban, de azért kétlem, hogy ez lenne a megfelelő és általános. Manapság pedig, a túlcivilizált, becsapott, agyonhospitalizált testünk mégis honnan tudná, mit kell tennie? Szoptatni is természetes, mégis tanulni kell. Továbbmegyek, megint csak a szövegre hivatkozva: a szexet is tanulnunk kell, nem nem tudja magától rögtön elsőre a testünk, mit kell tennie.
A szüléshez segítő kell, olyan, aki ért ahhoz, amit csinál. Nem, nem a hanyattfekvős, vezényszóranyomós szülést pártolom. Hangsúlyozom, mindenki szüljön-szülhessen úgy, ahogy akar. De ne érveljünk emellett azzal, hogy majd a testünk tudja mit kell tennie. Ha tudja, minek a sok szülésfelkészítő tanfolyam? Többedszerre talán, van elképzelés, de elsőre? Főleg úgy, hogy a nők 99%a nem hogy szülést nem lát a magáé előtt (a szülésvideók meg a filmek csak horrornak számítanak) de gyereket sem.
És most mindjárt jó ellent is mondok magamnak :) Az előzőeket fentartva természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szülés igen kevéssé kiszámítható, és hogy jobban, könnyebben zajlik, ha hagyjuk, hogy a testünk tegye a dolgát. Tudom, hogy hagyni kell a testünket dolgozni, és olyan szakemberek kellenek, akik szintén tudják ezt. Fel KELL nőnie egy olyan szülés-kísérő generációnak (gondolok itt szülész orvosokra, szülésznőkre, bábákra, dúlákra, csecsemős nővérekre, védőnőkre), akik a terhességet és szülést nem betegségnek, hanem természetes állapotnak tekintik. Akik nem "szülesztenek", hanem szülést kísérnek, akik soha nem mondanak olyat, hogy "ezzel a mellel akar szoptatni???", és akik képesek a súlymérésen túl is hasznot hajtani. Akik tudják, hogy a szülő nő testében mi zajlik le, de nem akarják ezt megváltoztatni, nem játszanak mindenhatót. Mindenkinek meg kell találni azt az embert, azt a metódust, ami neki megfelel. Persze tudom, hogy ez jelenleg, főleg vidéken, maximum szép álom.

A másik az utolsó rész: "a doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni?" Na most, lehet, hogy rossz a szövegértelmezésem, de ezt én arra az érvre vonatkoztatom, hogy "nekem egy férfi ne tudja már ezt is". Az ott nem egy férfi. Az ott egy szakértő. (Igen, vannak szar szakértők is, tessék másikhoz menni. Igen, legyen olyan a képzés, hogy mindegy, melyiknél szülsz)Ha már őhozzá fordultál, őt választottad, akkor az ő szabályai játszanak. (Megint csak a szövegre hivatkozom: "megkérdeztem a Doktor urat".) Ez szerintem a legostobább, és a célt legjobban lejárató érv. Fenntartva azt, hogy felrúgom, aki nekem azt mondja, hogy ez nem fájhat. Akár nő, akár férfi mondja. ÉS csak önmagamat tudom ismételni: egyetértek azzal, hogy a rendszer nem jó, és sok benne az oda nem való vaddisznó. Meg kell reformálni, és ennek igen, az egyik eszköze az hogy mi nők nem tűrjük el a megalázó viselkedést, az úrhatnámságot, a nem kielégítő ellátást és főleg a nem kielégítő tájékoztatást. Valamint élünk az orvosválasztás lehetőségével. És ebben a harcban álljanak mellettünk a hozzánk tartozó férfiak, és a szülés-kíséréssel foglalkozók közül azok, akik már értik, miről beszélünk. De a buta, rossz érvelés csak árt. Szerintem :)