Kilököm a nehéz vaskaput- ünnep van, nem használhatom a főbejáratot, ahol elektromágnes nyitja-zárja az ajtót. Kezd sötétedni, sietnem kell, késésben vagyok. "Sziszu ve szimchu" ugrándozom a babakocsi mögött, mint egy bakkecske. "b szimchát Torá". A Tóra örömünnepe, hát itt van végre, sasszé jobbra, sasszé balra, hupsz, majdnem letoltam a kocsit az úttestre, jobb lesz odafigyelni. A kosárban zászló, plüss tórák, cukorka. Átfutok a zebrán, nem tudom abbahagyni a dúdolást, "utnu chávod láTorá".Az utcán összefutok az unokatestvéremmel és egy barátnőmmel. Gyerünk, hajrá, várnak minket, igyekszem nem ugrándozni, hanem szépen sétálni a babakocsival. A zsinagóga kivilágítva, odabent meleg és töltöttkáposzta illat. Sokan vannak, és már mindenkinek virágos kedve van. Hát akkor hajrá! Előkerülnek a bársonyba öltöztetett tekercsek, kézről kézre járnak, a férfiak ropják a táncot, a nők tapsolnak, énekelnek, cukorkával dobálják a férfiakat. A lábak között gyerekek cikáznak, gyűjtik a földről az édességet. Üvegek ürülnek, fogy a sütemény, a hangulat egyre emelkedettebb, nincs megállás, a plafon mintha felemelkedne az évtizedek óta nem látott örömmámortól.
A saláta, jaj, a saláta kimaradt, gyorsan, mindjárt vége, és jönnek enni! Hogy vágjam, így? Inkább úgy? Izgatott kiabálás: kimennek, kiviszik az utcára! Kabátot, gyorsan, kiviszik a Tórákat az utcára! Mire kiérünk, már a sötét Teleki tér közepén táncolnak, énekelnek, az örömük az égre tör: 1956 óta először táncolnak szimchát tórai táncot a Teleki téren! Nem emlékszem, mikor éreztem ilyen eufóriát, olyan energiákat szabadított fel az élmény, amiknek a létezéséről nem is tudtam.
Állunk a csillagok alatt, tapsolunk tánc ritmusára, mellettem Raj Tamás lánya: az édesapja akkor, 54 éve itt táncolta azt az utolsó táncot a téren. Néhány hónapja halt meg, nem láthatta, hogy a nemzedék, aminek a felnevelésén annyit fáradozott, felnőtt és csodát tett: életre keltett egy szinte már halott közösséget.
fotó innen
